Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-15 / 42. szám
ÚJ szó LE GENDÁK VILÁGÁBAN NŐTTEM FEL Beszélgetés Huszárik Zoltán rendezővel — Ennyi! — szól az 525-ös kép végén, aztán rövid megbeszélést tart Drahota Andreával és Jankura Péter operatőrrel, majd újra beállítja a jelenetet. Szünet nélkül egymás után hat- szor-hétszer is jelvételre szólítja a forgatócsoportot. Kora reggeltől késő délutánig megszakítás nélkül képes dolgozni. Mint aki sosem járad el... □ Zenés politikai végjáték — mondta a most készülő szovjet—svájci koprodukcióról a film jugoszláv rendezője, Vlagyimir Pavlo- vics. Címe: Déli ősz; a spanyol polgárháború harcosairól szól, valamint azokról a gyerekekről, akiket a fasizmus megfosztott gyerekkoruktól. A Moszfilm és a Pro Dis Film közös vállalkozása népszerű szereplőgárdát sorakoztat fel, a főbb szerepeket Juozasz Budrajtisz, Inno- kentyij Szmoktunovszkij, Valentyina Ignatyeva, Tatjana Szidorenko, Szergej Bon- darcsuk, Irina Szkobceva és Vlagyimir Baszov játssza. A külső felvételek az elmúlt évben Svájcban kezdődtek, s most a Szovjetunióban, Szuhumiban folytatódnak. □ Tigris. A fiatal belgrádi rendező, Milan Jelic második filmje a Tigris. A forgatókönyvet a rendező és Gordan Mihic irta. A lírai komédia hőse egy ökölvívó — az ő beceneve a címben szereplő Tigris —, aki szakítva a sporttal, megpróbál valahogyan megélni, de nincs semmilyen szakmája... És mert az életben is úgy viselkedik, mint a ring- ben, így gyakran kerül ösz- szeütközésbe a környezetével. A címszerepet a nálunk is népszerű Ljubisa Sza- mardzsics alakítja. □ Belmondo új filmje. Philippe Labro rendezi a Gyilkosságösztön című filmet, amelynek főszerepét Jean-Paul Belmondo alakítja. A történet Jacques Mesrine- ről szól, aki jelenleg húszévi börtönbüntetését tölti és ismét el fogják ítélni Kanadában elkövetett két másik gyilkosságáért. A forgató- könyvet Michel Audiard és Patrick Modiano írta, Mesri- ne „vallomásai“ alapján. A film arra keres választ: hogyan és miért lesz valaki gyilkos? Belmondo ezzel a filmmel szakít legutóbbi kalandhőst kaszkadőr szerepeivel és visszatér az olyan jellegű alakításokhoz, amelyeket Godard Kifulladásig vagy a bolond Pierrot című filmjében nyújtott. — Huszárik Zoltánról köztudott: sokoldalú ember. A művészi kifejezés széles skáláját ismeri. Filmet rendezett Krúdy Szindbádjából, Debrecenben színre vitte a Macskajátékot, játszott a Budapesti mesékben, díszletet tervezett, forgatókönyvet írt Tersánszky Józsi Jenő Legenda a nyúlpaprikásról című művéből. Milyen belső erő készteti ilyen sokrétű tevékenységre? — Az emlékek ... Meggyőződésem, hogy mindaz, amit az ember a későbbiek folyamán kifejez, a gyermekkor forrásvidékére nyúlik vissza. Fontos, mindenképpen fontos, hogy mit hoz az ember a gyermekkorából ... Egy Galga menti szlovák faluban nőttem fel, amelynek az ötvenes években még élő hagyománya volt. Szüleim, akárcsak nagyszüleim, parasztok voltak, természetben élő emberek, ami annyit jelent: mindazt, amit tudok, a természet titkainak faggatása során ismertem meg. Babonák, legendák, mesék világában nőttem fel, s ez a tény a képzeletemet is nagyban befolyásolta. A művészi készséget bizonyára a nagyanyámtól vagy az apámtól örököltem. Nagyanyámtól rengeteg mesét tanultam, apám pedig csodálatos faragásaiban él tovább bennem. — Az Amerigo Tot, a Capriccio, az Elégia, a Tisztelet az öregasszonyoknak és az A piacere JTetszés szerint) a hazai elismerésen kívül külföldön is nagy sikert aratott; az utóbbit az oberhauseni fesztiválon díjjal is jutalmazták. Mi inspirálja kisfilmjeiben? — A népköltészet. Ezek a kis- filmek nem tartalmaznak verbális anyagot... Nekem legjobban az Elégia tetszik közülük. Az ideális emberi modelltől fogva sok mindent sikerült összesűríteni ebben a filmben. De a népköltészet hatása mindegyikben kimutatható. — Hisz abban, hogy a film egyben képzőművészeti alkotás is? — Nem. Illetve csak részben. A képei által. — Szívesen improvizál? — Nézze, rólam mindenki tudja, hogy sokáig dolgozom a forgatókönyvön. Aztán igyekszem minél gyorsabban elfelejteni. Megőrizni csak a konstrukciót szoktam. A forgatást megelőző este általában nehezen alszom el, mert számtalan érdekesnek tűnő variáció fut át az agyamon. Csak akkor jön álom a szememre, ha teljesen „megőröltem“ az anyagot. De hát éppen a feladat újdonsága miatt érdekel a munkám. — Hagyott-e valamiféle nyomot rendezői munkásságán az a tény, hogy Máriássy Félix osztályába járt? — Természetesen. Nagyon közel állt hozzám rendkívül kulturált egyénisége, és mindig méltányoltam a pedagógiai elvét, mert a művész szuverenitását tartotta a leglényegesebbnek. — Legújabb filmjét Csontvá- ryról forgatja ... — Eredetileg Füst Milántól a Feleségem történetét akartam megfilmesíteni, sajnos a forgatási költségek miatt ez ideig nem tudtam megvalósítani. Aztán a filmfőigazgatóság felkért, volna-e kedvem filmet készíteni a Csontváry-évfordulóra. Nehezen álltam kötélnek, mert nem szeretem az életrajzfilmeket. És az olyanokat sem, ame lyek ennek elődei lehetnének. Mint például a Modigliani vagy a Van Gogh-film. Azokról mindössze annyi maradt meg a nézők emlékezetében, ho?y nyo morúságos életük volt. — Ami a film felépítését illeti, hasonlít-e majd első játékfilmjére, a Szindbádra? — Teljesen eltérnek egymástól. A Csontvárynál ugyanis egymásba forduló idősíkok alkotják a konstrukciót, mivel a cselekmény egyszer a napjainkban, máskor pedig a múlt század végén játszódik. Z., a színész Csontváryt kelti életre a filmben. Olyan ember, aki sehol sem találja helyét. Csak akkor érzi igazáa jól magát, ha komoly feladattal kell szembenéznie. Csupán a szerepeiben tudja megvalósítani magát. — Ügy tudom, a film egyes jeleneteit a Magas-Tátrában forgatják. — Először a tarpataki vízesésnél akartunk forgatni, de már az első helyszínszemle során kiderült: egészen más formát öltött, mint ahogy annak idején Csontváry látta. Ezért aztán Jugoszláviában vettük film- szalagra a jelenetet. Az őszi felvételekre Vrbovban kerül sor; itt játszódik le majd az a jelenet, amikor Csontváry megválik az iglói gyógyszertártól, és elhatározza, hogy festő lesz. Előtte azonban, Bulgáriába, Görögországba és a Szovjetunióba utazik a forgatócsoport. G. SZABÓ LÁSZLÓ M>Gas. A Montrealban rendezett fesztiválon nagy feltűnést keltett Jean Daniel Simon filmje Angela Da- visről. A Le Matin kritikusa ezt írtti róla: „... kemény, lenyűgöző, »fekete« film, a szó minden értelmében“. Amire az eddig jóformán ismeretlen dokumentumfílm- rendező megjegyezte: „így igaz, ha ez azt jelenti: nem akartam fehérebbnek föltüntetni a négerek helyzetét az Államokban, mint amilyen az ma is a valóságban, s nem akartam elbagatellizálni a fajgyűlölet ma is fenyegető veszélyét, kihatásait.“ Arra a kérdésre, vajon Angela Davis miért nem amerikai filmessel szerződött, hiszen azok között is számosán szimpatizáltak vele, Simon ezt válaszolta: „Mert éppen azt tartotta fontosnak, hogy. nekem mint franciának van bizonyos távlatom a téma objektív feldolgozásához és — ami fontosabb — én megengedhetem magamnak, hogy olyan dolgokat ábrázoljak és mondjak ki a filmben, amilyeneket a hazájabeliek (hacsak nemi akarnak búcsút mondani pályafutásuknak) aligha vállalhattak volna. Angela szerint Amerika így is szeretné kisajátítani magának mind a személyét, mind az általa indított mozgalmat ... De attól is félt —■ mert három évvel ezelőtt megjelent önéletrajzának hatása és sikere mintha ezt bizonyítaná hogy sokan olyan nőnek tartják, aki valami „heroikus kalandba“ bo csátkozott eszménykép vagy próféta szeretne lenni. Én bemutatom őt mint kommunistát, mint a négerek jogaiéit küzdő, elveiért mindent vállaló harcost, de mint háziasz- szonyt is, aki táncol, jó- gázik, főz stb. Egy bizonyos fajta mítoszt kell itt szétoszlatni, hogy azokkal is megtaláljuk a kapcsolatot, akik úgy érzik: nem közvetlenül érintet- ' tek harcunkban. Az egyetemi fiiozófiata- nár Angela Davist egyébként idén megfosztottak mindkét katedrájától. És ismét ujjlenyomatot vettek tőle, mint annak idején, letartóztatása előtt... jer) « *■ 1978. X. 15. incs új a nap alatt. A katasztrófa-filmek áradata Hollywoodból indult el Jnoha akkoriban, a harmincas években még nem használták a megjelölést). Lényegében ebbe a filmcsaládba tartozik az Árvíz Indiában; bizonyos értelemben a műfaj egyik előfutárának tekinthető az Édes Anyaföld (híres epizódjában félelmetes sáskajárás láthatót. Németországban forgatták a Titanicot, mely az emlékezetes hajószerencsétlenségről szól. Kiállításuk természetesen szerényebb, mint a hetvenes években filmre vitt történeteknek, melyekben szinte minden pillanatban életveszély fenyegeti a hősöket és meglehetősen sűrűn arat a halál. A sorozat legnagyobb visszhangot kiváltó darabjai közé tartozik a Pokoli torony JJohn Guillermin), a Földrengés (Mark Robson), a Repülőtér ’75 (Jack Smight), A cápa (Steven Spielberg), a King-Kong (John Guillermin) és a Hindenburg (Robert Wise). Ezekben a filmekben földön, vízen és levegőben egyaránt marokra szorítja a félelem az emberek szívét. Hol a technikai gépezet mond csődöt, hol megfékezhetetlen elemi csapás szedi áldozatait, egyre több a vásznon a szörnyűséges ragadozó állat is. Mivel Nyugaton, főleg Amerikában egyre-másra gördülnek le az efféle produktumok a futószalagról, a friss divathullám néhány tanulságát érdemes számba vennünk. Az életnek — sajnos — útitársa a baj, a tragédia, a katasztrófa; a felsorolt filmek jó részének a története egyáltalán nem költött. A téma ellen tehát nem lehet vétót emelni. A különleges körülmények között még jobban feltárul a jellem, mint a szürke hétköznapok során; a magatartás, a kapcsolatok pszichológiáját a katasztrófa-filmek — legalábbis elvben — árnyaltan ábrázolhatják. Ráadásul a társadalmi háttér is „beszédes“ lehet. A katasztrófa sohasem egyéni ügy, hanem sokak gondja. Nem mellékes körülmény — Hitchcock kissé cinikus filozófiája épül erre a tételre —, hogy ösztönösen vonzódunk a szörnyűségekhez (kivált, ha a kényelmes zsölylyében ülünk). A látvány és a sokkolás lehetőségei ebben a filmféleségben úgyszólván kimeríthetetlenek. A katasztrófa-filmnek magvas tartalom és csillogó forma hordozói is lehetnek. A valóságban persze másként fest a dolog. Az említett filmek közül a Repülőtér ’75 túlságosan szentimentális, a King-Kong meglehetősen primitív, a Földrengés nagyon hatásvadász. A mesterség fogásait a rendezők kitűnően ismerik — főleg Spielberg, aki a nálunk is vetített Cápát készítette — a feszültségkeltés effektusai is, mesteriek, ahhoz azonban hogy a „filmüzenet“ átélhető legyen, többre van szükség. Igényes gondolati következetésekre, a sorscsapás igazi erőpróbájának feltárására, hús-vér karakterekre. Sokszor ezzel maradnak adósak a szuperköltségekkel előállított katasztrófa-filmek. (vj) KATASZTRÓFA-FILMEK Kaktuszok között az olaszországi Taorminában ... (Markovics Ferenc felvétele)
