Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-10-01 / 40. szám
őszi szél megborzolja a páfrányokat, tovanyargal a fenyőerdő felé, de előbb meglibben- ti a hegyi patak vizében párosával úszkáló, hápogó rucákat. A hegycsúcs, a Mincol napfényben ragyog. — Arról a hegycsúcsról neveztük el az egyesített földművesszövetkezetet — mondja a bacsó, a 69 esztendős Stefánia Bieliková, aki a nyáj érkezését várja. Az akol szélvédett oldalának támaszkodva sütkérezünk, várakozunk. Közben persze beszélgetünk, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez az idős asz szony, aki férje halála után 18 éve vette át a nyájat, miként gondolkodik, miként vélekedik változó világunkról — Hat kisebb szövetkezeti gazdaság volt ezen a tájon — magyarázza —, most egyetlen, nagy földművesszövetkezet. Jobb így, meg gazdaságosabb is. Szóval a bacsó, ha asszony is, már nemcsak amolyan szemlélődő ember, •akinek megnyilvánulásaiban valami ősiség rejlik, hanem gondolkodó, az eseményeket figyelemmel követő. Sorolja az előnyösebb gazdálkodás példáit: — Rendezettebb a munka, amióta zootechnikus segít jó egészségben tartani . a juhokat. Ha valami probléma adódik, csak bemegyek a szállás egyik szobájába, beleszólok a rádióba. Akár az elnökkel is megbeszélhetem gondjaimat. Tavaly még csak húsz kiló sajtot adtunk átlagosan, egy-egy állatra számítva. Az idén már huszonkettőt. Kiszámítottuk, hogy már nyereséges a juhászat. A jelenlegi állomány: 250 juh. Növelni fogják, hiszen a gyapjú is értékes. Jó bevételt biztosít a juhok húsának értékesítése. — Megkezdtük a korszerű, a szaporább gyapjú—hús, illetve hús—gyapjú típusú anyaállomány kialakítását — magyarázza. — A terv szerint külterjes marad az anyatartás, de a növendékállományt már új módon kezeljük. Gondolom, hamarosan, de legalább jövőre, bevezetjük a hizlalást is. Az egyesített földművesszövetkezet terve jó kedvre derítette a juhászokat. És már jön a nyáj. Nyomában a juhász, Peter Valica. Botja nincs. Csak szóval, meg füttyögésseil tereli az állatokat. — Aligha van hűségesebb és szerényebb háziállat a juhnál — mondja. Cigarettával kínálom. — Nem élek vele — utasítja vissza —, de különben sehol sem lát a mi szövetkezetünkben cigarettázó embert, mert határozatban mondtuk ki, hogy a gazdaság területén tilos a dohányzás, meg az italozás, és ezt mindenki tartja. Felesége, aki szintén juhász, megerősíti állítását: — Mindenki tartja. Elsősorban az elnök. A múltkor egy csoport újságíró jött vendégségbe. Tudja mivel kínálta meg őket az elnök? Tejjel! Higgye el, azok is igazat adtak neki. Elhiszem. Sőt, dicsérem a határozatot. Azon nyomban szólnak is a bojtárnak: — Zsendicét, sajtot a vendégnek! A bojtár szintén asszony: Mária Su- pejová. Csodálkozzék? Nem csodálkozom. Bemegyek a szállás szobájába, mely tiszta, otthonos, leülök az asztal mellé. És, hogy lássam, nemcsak .illendőségből kínáltak meg, velem együtt falatoznak. Ekkor köszönt reánk Anton Lonsko, a zootechnikus, meg munkatársé, Ivetta Heleczová, a segédzootechnikus. Persze kiderül, hogy nemcsak érdeklődő vendég vagyok. — Az ÚJ SZŐ olyan, mint a mi Pravdánk — mondják —, tudunk egymásról. Jó, hogy eljött. Kiderül az is, hogy a bacsó, aki asszony, nem ám akármilyen juhász, hiszen már tavaly megkapta a „Példás dolgozó“ címet. Csakhát ő nem dicsekszik. ★ A földművesszövetkezet irodaházára a harmadik faluban, Rosina községben találok rá. Modern épület, mögötte a gazdasági udvaron műhelyek, garázsok sorakoznak, hátul szárító működik. Látni, hogy olyan nagyüzemi gazdaság központjába jöttem, mely hasonló bármelyik csallóközi, síkvidéki gazdaság központjához. Találomra bekopogtatok, benyitok az egyik szobába. Szólnék, de Katarina Tomasciková, a diszpécser csendre int, a rövidhullámú adó-vevő rádiókészülék jelzésére figyel. A hangszóróból hallatszó üzenetre: — Meghozták a cementet... Igen, a tehénistálló építéséhez ... Most kezdik a lerakást... Egy óra múlva végeznek ... Ha szükséges, útban visszafelé megállhatnak a kis majornál, be- vihetik a zsákokat... Értesítést kérek ... Egy óra múlva ... Megint szólnék, de most telefonálás következik. — Készítsék ki a zsákokat... Egy óra múlva... Csak ezután kapok tájékoztatást. — A legtávolabbi rádióállomás innen tizennyolc kilométerre működik. Ha kör alakúnak képzeli el a körzetet, hát legalább harminchat kilométer átmérőjű. Néhány helyen nagyobb. Ide, a diszpécserszobába közvetlen vonalon huszonnyolc telefonállomás szólhat be, rádión meg tizenöt. Újra csöng a telefon, tehát nem zavarok tovább, inkább átmegyek a másik irodahelyiségbe. Itt Frantisek Frko, az alelnök és Jaroslav Simo mérnök, a földművesszövetkezet technikai fejlesztésével megbízott vezetője fogadnak. — Jó, hogy eljött — mondja a mérnök —, közvetítéssel bár, de tudomásunkra jutott,' hogy járt Lovosicén az ifjú újítók nagyvásárán, felfigyelt az egyik újításra, a műtrágyaőrlő szerkezetre ... Átadom az újítás leírását, megadom az ifjú újítók címét. A mérnök azonnal hozzálát az újítás tanulmányozásához. —. Ez az! Érdekes ... Ötletes ... Ez kell nekünk ... Megpróbáljuk ...! Az alelnök veszi át a szót: — Tudja, kérem, az úgy volt, hogy a szövetkezetesítés után ezen a vidéken mozdulatlan volt minden. Apró, alig pár száz hektáros közös gazdaságok tengődtek, nem törődtek a fejlődéssel, a fejlesztéssel, azt vallották a vezetők is, hogy mi inkább favágók, iparosok vagyunk és nem földművelők, minek erőltetni a fejlődést. Nagyon találóan írta rólunk az egyik újság, a kerületi lap öt évvel ezelőtt: Halad, fejlődik ez a vidék, de olyan ráérősen ... — És most? — Sietünk. Rámutat a mérnökre, aki még mindig az újítást tanulmányozza. — Ű a legsietősebb. Felnéz Simo elvtárs. — Szerencsére nemcsak én vagyok ilyen. Az elnökünk, meg a vezetőség mindegyik tagja ilyen. Jelenleg hat volt közös gazdaság, közösen, egy nagyüzemi gazdaságba tömörülve ezer- hatszáz hektáron gazdálkodik. A következő gazdasági évben már a hetedik és a nyolcadik kis földművesszövetkezei is csatlakozik hozzánk. Már mi szerveztük meg számukra az aratást és a betakarítási munkálatokat is. — Nem fogják elsietni a dolgot? Pillanatnyi csönd. — Nem. Sőt, az esetleges buktatókat is kikerüljük. Mégpedig úgy, hogy máshonnan átvesszük -a tapasztalatokat. Jelképesen mondom, de szó szerint értendő: a hegyekről letekintünk a síkvidékre, megnézzük, hogy miként és hogyan csinálták ezt Csallóközben. Ami jó, meghonosítjuk, a buktatókat kikerüljük. — Példát is mondhat? — Hogyne! Nem erőltetjük a kis gazdaságok egyesítését. Először műszaki vonalon fejlesztjük a gazdálkodás módját, felépítjük a nagykapacitású, korszerűen felszerelt istállókat, hozzászoktatjuk a vezetőket és a dolgozókat a modernebb munkaszervezéshez. Kikerüljük azt a buktatót, amit adminisztratív intézkedésből származó problémának szokás nevezni. Már alkonyodik, amikor távozom. Az esti fényben, a bejárati kapunál köszönünk el egymástól. Az őszi szél hűvös lehelete megráz, de a mérnök szava felhevít: — Tartjuk a lépést... Ezt üzenjük csallóközi barátainknak. És bizakodón, derűsen mosolyog. HAJDÚ ANDRÁS Kezdik a juhtúró készítését. Balról jobbra: Anton Lonsko, Katarina Tomaséiková, a diszpécser Balról jobbra: Jaroslav Simo mérnök, FrantiSek Frko, zootechnikus, Ivetta Heleczová, segédzootechnikus, Stefánia az alelnök (A szerző felvételei) Bieliková, a bacsó, Peter Valica, a pásztor * 6 AHOL ASSZONY? LÁTOGATÁS EGY HEGYVIDÉKI FŰLDMÜVESSZSVETKEZETBEN Terelik a nyájat Stefánia Bieliková, a bacsó és Peter Valica, a pásztor
