Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-24 / 39. szám
1 B eváltottam a bátyámtól kapott ötven- dolláros hadikötvényt, aztán megléptem hazulról. Álldogáltunk feltartott kézzel az út szélén, én meg az egyik haver, ő is otthonról szökött. Texasban történt, a háború alatt. Ócska Hudson állt meg, egy fekete vezette, mellette a „halálülésen“ egy fehér ült, hátul meg egy keleties kinézésű, csepp kis nő. — Hova mennétek? — kérdezte a fekete. — Mexico Citybe — válaszoltuk. Farmer volt rajtunk, és rövid ujjú trikó. — Oké — mondta a fekete —, szánjatok be! A fehér az első ülésen önmagáról mesélt. Mondta, hogy táncdalszerző, ő írta a „Mikor reggel Kentuckyban limonádét it- tunk“-ot. Hogy hallottuk-e már ezt a számot? Bevallottuk, hogy nem, de érzékeltettük, hogy ez csakis a mi hibánk — puszta tájékozatlanság. Mondta, hogy annak idején sokáig élt Hawaiiban. Meg hogy a felesége itt hátul hawaii. A fekete foglalkozására nézve dzsesszdobos volt. Meglepő véletlen, épp Mexico Citybe tartott. Mexico Cityben laktak mindhárman, ott volt üzleti vállalkozásuk. A határt Laredónál léptük át. Hermannal, a barátommal egypezósokra váltottuk be az összes pénzünket, csak a bankjegyköteg tetejére tettünk egy ötvenpezóst. Odamutattuk nagy tüntetőén a pénzcsomót a határőröknek: nem leszünk terhére az államuknak. Filmekből tanultuk ezt a trükköt. A másik határállomást is elhagyva, a kocsi megállt egy ház előtt, mindenki kiszállt, hogy a gumikat kicseréljék. A dobos meg a táncdalszerző lefeszegette a külsőt mind a négy ráfról, mi Hermannal segédkeztünk. Mind a négyre rézdrót volt tekercselve, legalább száz méter! Csem- pészkedtek a barátaink, a rézhuzal hiánycikk volt a háború idején. Megszületett szökésünk első eredménye. Még sohasem találkoztunk valódi csempészekkel. Megérkeztünk Mexico Citybe, a táncdalszerző meg a dobos munkát adott nekünk. Azzal foglalkoztak, hogy amerikai zenegépeket hoztak be és alakították át mexikói zenegépekké. Nekünk kellett az automaták pénzbedobónyílását tágabbra reszelni, hogy a valamivel nagyobb mexikói érmék is beleférjenek. Egy hétig maradtunk. Utána' hazamentünk. 2 Katonai terv hárommillió madár fagyasz- tásos kiirtására Milan, Tennessee, jebr. 14. (AP/ A hadsereg fagyasztásos eljárással akar kiirtani hozzávetőlegesen hárommillió feketerigót. A madarak két évvel ezelőtt fészkelték be magukat a milani fegyvertárba. A terv kidolgozásában az Egyesült Államok belügyminisztériuma is részt vesz. A madarakra a tervek szerint kétfajta vegyszert permeteznek, ami a testhőmérséklet rohamos csökkenését idézi elő — jelentette be tegnap Paul Le Febvre minisztériumi szóvivő. Az akciót egy olyan éjszakán hajtják végre, amikor a hőmérséklet fagypont alá süllyed. 3 Átellenben a házunkkal áll egy általános iskola, a 421. sz. Ált. Isk. A közoktatásügyi minisztérium mostanában busszal szállítja a gyerekeket a város elmaradott negyedeiből a 421. sz. Ált. Isk-ba (a miénket fejlett negyednek tartják), a 421. sz. Ált. Isk. tanulóit meg a város elmaradott negyedeibe viteti, hogy az iskolákban helyrebillenjen a faji egyensúly. A 421. sz. Ált. Isk.-ba járók szülei nem lelkesednek ezért, de mivel mindnyájan jó honpolgárok, érzik, hogy ennek így kell lenni. Az elmaradott negyedekben lakó tanulók szüleinek se nagyon tetszhet, hogy olyan messze elkerül a gyerek, de minden bizonnyal érzik ők is, hogy ez az eljárás valamilyen módon az oktatás javítását szolgálja. A zöld iskolabuszok minden reggel beállnak az iskola elé, az egyik fekete és Puerto Ricó-i tanulókat hoz a 421. sz. Ált. Isk.-ba, a másik innen viszi el a helybéli — javarészt fehér — gyerekeket. És aki mindezt irányítja: az iskolabusz-felügyelő. , ' Az iskolabusz-felügyelő testes, középkorú, fehér asszonyság, nem kövér, csak testes, kék posztókabátot visel, sállal a nyaka körül. Kezében menetrend. Ö vezényli a gye-, rekeket fel a buszra, le a buszról, szaporán, szaporán, s kiáltozik hozzá: „Gyerünk, gyerünk, GYERÜNK!“ Olyan hangja van, hogy negyven gyereket is túlkiabál. Ha dugig tele a busz, még egy gyors pillantást vef a menetrendre, aztán szól a sofőrnek: „Oké, Jósé!“ A busz az utca közepén áll, mögötte az egymásra torlódott járművek hosszú sora, nem tudnak elmenni tőle, a vezetők türelmetlenül tülkölnek. Amikor aztán már túl bőszen nyomkodják a kürtjeiket, az iskolabusz-felügyelő eílép a busztól, odaüvölt nekik, olyan a hangja, hogv túlkiabálja a tizennégy egymásra torlódott kocsi dudakoncertjét: „Nyugi! Nem kell mindjárt felkapni a vizet!“ Aztán a buszsofőrnek: „Oké, Jósé!“ Hátralép, mikor a busz nekilendül. * * Mai amerikai író. Az új regény ismert képviselője. 1932-ben született. szakszerű mozdulattal (akár az edző, ha új játékost küld pályára), rápaskol a hátuljára, ahogy elhúz mellette. Aztán int a dugóba került kocsiknak, hogy mehetnek; szakszerűen, minden egyes kocsinak külön. Ott szakszerűsködik még akkor is, amikor már réges-rég nincs rá semmi szükség. 4 Dunkerque Egyszer a nagyapám beleszeretett egy driádba — egy erdei nimfába; ezek a fák belsejében laknak, minden fa szent előttük, könnyű tüllruhát viselnek, levélzöld színűt, abban táncolnak a fák körül, és hatalmas nagy, ezüstcsillogású szekercéjükkel odavágnak, ha a fák állapotának, lelki épségének valaki ártani próbál. Nagyapám az idő tájt a fakitermelésnél dolgozott. Az első világháború alatt történt. Megrendelést kapott egymillió négyzetláb tízszer egyes, igen rossz minőségű, katonai barakknak való faanyagra. Az volt a kikötés, hogy vederszám csurogjon belőle a se- tétveres fagyánta, úgy meg legyen vetemedve, mint viharos tengeren a hullámtaréj, lyuggassák emberfejnyi görcshelyek, hogy átsüvítsen rajta a hideg, hadd edződjék a gyalogbaka (ahogy akkoriban mondták). Nekiindult nagyapám Kelet-Texasnak. Oda szólt a kitermelési engedélye tízezer hold déli sárgafenyőre, a tömjénfenyők fajtájából. Satnya harmadnövés volt, hitvány, gir- be-gurba — épp amilyen a katonáknak kellett. Nem járhat vele rosszul. Neki is készülődött az embereivel, hát ahogy fognak hozzá, egy csapásra köröttük termett öt tucat gyönyörű szép driád meg hamadriád, könnyű tüllruhát viseltek, levélzöld színűt, s hatalmas nagy, ezüstcsillogású szeker- cét suhogtattak. — Jól van már, no — szólt oda nagyapám a fődriádnak —, várj csak egy cseppet, várj csak, még baja esik valamelyikünknek. — Ügy van — szólal meg erre a lány, és baljából átcsúsztatja a szekercéjét a jobb kezébe. — Azt hittem, hogy tinéktek driádoknak csak a tölgyekben van lakozásotok — mondja nagyapám —, ez meg itt fenyő. — Vannak, akik a vénséges vén, terebélyes, szép szál tölgyet szeretik — mondja a lány —, vannak, akik a karcsú fehér nyírt, s vannak, akik ott laknak, ahol tudnak. Hanem csuda mulatságos látvány lesztek majd levágott lábakkal. — Nem ülhetnénk le tárgyalni? — kérdi nagyapám. — A háború miatt van az egész, no meg aztán te vagy a legcsinosabb teremtés, akivel életemben találkoztam, minek is hívnak? — Megwindnek — mondja a lány —, meg Sophie-nak is. Sophie éjjel vagyok, Megwind nappal, de akár éjjel, akár nappal, csapok, én olyan szépen szóló zenebonát a szekercémmel, hogy keserves lesz nektek attól kezdve láb nélkül járni az élet útját! — Ugyan, Sophie — szólal meg nagyapám —, üljünk csak ide a fa alá, elő egy butykossal abból a jóféle papramorgó- ból, aztán beszéljünk meg mindent, ahogy értelmes emberekhez illik. — Verőfényes nappal csak ne használd az éjszakai nevemet — mondja a lány —, meg aztán nem is vagyok emberi lény, és különben sincs semmi megbeszélnivalónk! Hanem miféle az a te papramorgód? — TEMETŐBE VISZ KI — mondja nagyapám —, hét határban nem találni párját. — Megkóstolnék egy kuplcányit — mondja a lány —, nővérkéim is elfogadnak egy- egy kupicával, aztán körbetáncoljuk ezt a fát, míg megvan a lábatok a táncra, utána pedig szépen elmentek innen, embereiddel együtt. — Hörpintsd csak fel — mondja erre nagyapám —, tudd meg, hogy az asszonynépek közt, akikkel eddig összeakadtam, te vagy a legeslegcsinosabb. — Én nem vagyok nő — mondja Megwind —, én szellem vagyok, bár elismerem, külső formám félrevezető. — Várj csak egy cseppet — mondja nagyapám —, azt akarod ezzel mondani, hogy kettőnk közt semmiféle testi természetű kapcsolatra nincs kilátás? — Képes vagyok én arra is — válaszolja a lány —, ha úgy döntök. — Te döntőd el? — kérdi nagyapám. — No, hajtsál csak fel még eggyel! — Hát egy csók — kérdi nagyapám — elcsattanhatna-e, hogy gondolod? — Képes lennék én arra is — mondja a driád —, nem vagy te világcsúfja, meg mostanában olyan ritkán vetődik emberfia erre a tájra, mivelhogy satnyák a fák, hitványak, girbe-gurbák, magad is láthatod. — Megwind — mondja nagyapám —, gyönyörű szép vagy! — A külső formám igézett meg, ami, beismerem, valóban gyönyörű szép — mondja a lány — de tudd meg, hogy ez alz alak, amit most látsz, nem szükségszerű, csak esetleges; egyszer szép barnaszeplős tojás vagyok, másszor a föld pórusaiból előszökő pára, néha meg armadillo. — Hát ez elképesztő — mondja nagyapám —, hiszen te képes vagy átváltozni! — Bizony, képes vagyok én arra is — mondja a lány —, ha úgy döntök. — Mondd csak — kezdi nagyapám —, képes lennél a kansasi Rort Riley rakodóvágányán állomásozó vagonokba szakszerűen berakodott egymillió négyzetláb tízszer egyes igen rossz minőségű faanyaggá átváltozni? — Képes lennék én arra is — feleli a lány —, csakhogy semmi szépséget nem látok benne. — Az a szép benne — magyarázza nagyapám —, hogy négyzetlábja két cent. — És mi a quid pro quo? — érdeklődik a lány. — Csak nem azt akarod mondani, hogy a szellemek is szoktak alkudozni? — kérdez vissza nagyapám. — Semmiből semmit, semmiért semmit, ez az élet törvénye — mondja a lány. — A quid pro quo az — mondja nagyapám —, hogy az embereimmel meghagyjuk ezeket itt, ni, satnya, hitvány, girbe-gurba mind. Neked meg annyi lenne a dolgod, hogy átváltozol katonai barakká, a háború végén majd szétrombolnak, akkor aztán hazarepülhetsz. — Áll az alku — mondja a driád erre —, de mi lesz azzal a testi természetű kapcsolattal, amit az előbb emlegettél? Lemenőben a nap, mindjárt Sophie leszek, és olyan, de olyan átkozottul rég nem járt férfiember errefelé. — Sophie — mondja nagyapám —, akár a világosság, olyan szép vagy, hadd hozok még egy butykossal a stráfszekérről, s már állok is rendelkezésedre. Aztán nem egészen így történt. Csak én fantáziálgatok. Az az igazság, hogy simán kivágta nagyapám a fákat. 5 Műtőasztalon feküdtem. A lábam steril lábzsákban volt. Kezemre steril törülközőt csavartak. Sterif partedli takarta a szakállamat. Óriás hatszemű lámpa fénye világított a szemembe. Behunytam. Jobboldalt a fejem mellett állt egy orvos. Baloldalt egy másik. A jobb oldali a kezelőorvosom volt. A bal oldali akkor tanulta a mesterséget. Kínai volt, mármint ez a bal oldali. A kezelőorvosom a műtősnővel beszélt, aki műszereket adogatott a kezébe. — RebeccaI Nem azért van itt, Rebecca, hogy állandóan társalogjon az ügyelőnővérrel. Magának, Rebecca, ide kell figyelnie, rám! — Azért gyűltünk össze .ebben a teremben, hogy eltávolítsunk egy darabkát a felső ajkamból, ahol is valami rosszindulatú sejtburjánzás kezdődött. Magamban úgy képzeltem, hogy a rosszindulatú sejtdaganat olyan, mint egy picike szarvasgomba. — Tengerészeknél meg farmereknél elég gyakori — mondta annak idején az orvos. A naptól van. — Én viszont jobbára villanyfényben ülök. — Számításaink szerint akár egyharmadát is nélkülözheti, mármint az ajkának, kellemetlen következmények nélkül — mondta az orvos. — Nyúlik az elég jól. — Be is mutatta, mutatóujjával előrehúzta a felső ajkát. Nagy darab, jóképű ember volt az orvos, ezüstkeretes szemüveget hordott. Tranzisztoros Toshiba rádiómat hallgattam a kórteremben, Randy Newman énekelte azt, hogy „Perzseljük fel a búzaföldeket“. Vártam a reggelt, a műtétet. Barátságos franciskánus barát nyitott be, barna csuhában. — A beteglapján a „vallása“ rubrikába miért azt írta, hogy Nincs? — kérdezte barátságosan. Ezen magam is eltöprengtem. Előadtam neki vallásosságom történetét. Megvitattuk a különböző szerzetesrendek — basiliánusok, kapucinusok — közötti legfontosabb különbségeket. Szó esett katolikusok között nemrégiben enthuziazmusról. — Rebecca! — orvos a műtőben. — Rebecca rám! Beadtak egy morfiuminjekciót ba, mellé egy sor különféle érzi Kezdtem magam jól érezni! A fri azelőtt sokáig élt a Távol-Keleter Keleten magam is megfordultam beszálltunk a csapatszállító hajói róhídon, azt játszotta a kato hogy „Pá, pá, drága, Enyém vagy drága“. — Szeretném, ha rendbe mondta az akkori orvosom —, nagyon előrehaladott állapotban — és a felső ajkamra mutatott most elküldöm egy jó szakembei látszott legokosabbnak. Kinyitott memet. Vakító fény. — Tizes szikét kérek — mondt —, tízes szikét kérek. — Valan kedtek ott bent, a fogsorom föl — Finoman, finoman! — szólt zelőorvosom a kollégájának. Mi gél bejött egy helyes kis thaiföle kezében narnncszselé, nARANYcí rancslé. — Fájdalmai vannak? - dött. A szarvasgombám vizsgálat c kórboncnokhoz került. Éreztem felvidulok a morfiumtól. Az jár ben: milyen gyönyörű egy kórhá Szép arcú jamaicai nővérke lé Vegye fel, kérem! — adott ide fehér ruhadarabot, aminek sem nem volt. — Zokni nem kell! se! Alsónadrág se?! Felkecmeregtem egy széles tol begurítottak a műtőbe. Az orvost szülődtek, hogy helyrehozzák az mat. A kezelőorvosom hívta a tort, hogy jöjjön, vájkáljanak eg nARANYcsüdítöt meg a naranc gyasztottam. Telefonált a felesé egy olyan, de olyan Wellington szített marhasültét evett ebédre, ivott is egy pohárkával. Valahát solyogtam, mindig megfeszült t varratban. Kint/ álltam az elbocsátófü! előtt, felöltözve, és nagyon-nagy hatnékom volt. — A uihont 1 mondtam. — Köhönök héhen t 6 ős Elmentem vendégségbe, egy ismerős hölggyel. — Üdvözlöm! — szólítottam mi terhes? Kismamaruhának néztem, ami — Nem — mondta nem, — Taxi! S most vajon hol lehetsz? Biztosan sétálgattok a férjei írt egy gyönyörű verset, s kell vegő, hogy felfrissüljön. Csodálj mihez nyúl — siker. Hívják Eas ba előadásokat tartani, óriási i Csodálom őt, de az irántad é: latom .. . Gondolod, hogy észrev da bolondság! Hiszen olyan fel egy falragasz, olyan egyértelmi kitagadás. Kanadai Királyi Lovasrendőrk szabályosan magas, fehér hon lesztve... Két fehér lábad e terített ászt rosan egymás mellett... Biztosan a SoHóban sétálgatt del, és látjátok, milyen irányza nak meg az ifjú művészek abl ban, hogy legyen honnan újrak' A művészek szemügyre veszi bori kalapodat, fehér lábadat, úristen!“ — mondják, és vis manzárdszobáikba. A hangodat akartam hallat küldtem telefonüzenetet, de áll dériek veszi fel. — Nos, Frederick — érdekl lyesen —, milyen bámulatra rt arattál e mai nap folyamán? Stdnfordban díszhivatalt, az 1 kezési vállalatnál díszravatalt fel neki. ötszázezer dollár a 1 azon az árverésen, ahol leheleti lagos birtoklási joga kerül elai És vajon ... A díszebéden csipkés szalvét a kezedet, jelentett volna ez \ Ott a díszebéden feltörted tojásom végét, azt jelezte vol remélhetek? Gyerekeket fogok elnevezni adáskor sokan kérnek tőlem Gyanús lesz majd, ha annyi bukkan fel a városban, de a sz: menet közben, az idő múlásává ki, s ez megnyugtató. A jövőt elképzelni sem mondtad meg világosan, mik — ha vannak szándékaid egy jó ez a szerencsétlenkedés? gyök! Veterán! Negyvenéves! kötöttem! Nagy hajó fedélzeti felkapaszkodni, most, kiold1 a kabinokba bekészítve a viri zott az ebédre hívó gongütés, szem, a fedélzeten jó ebéd vái ted, hogy tőlem hajózol el! PINCZÉS ISTV
