Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-24 / 39. szám
1978. IX. 24. N Ifi Ellenségeink a különféle publikációk egész tömegét adják ki, így nem lenne érdemes egyet kiragadni közülük, ha ez az egy nem lenne nagyon jellemző és felháborító példája a mai burzsoá ideológia és politika szélsőséges, veszélyes irányvonalának. Ezt tanúsítja címe is — A gyávaság stratégiája, valamint a szerzők: Áron, Schoeck, Possony, Jade és mások, a militarista-antikommunista irányvonal képviselői, akik egyre nyíltabban határozottabb fellépést követelnek az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének politikája ellen. Ebben a könyvben a „gyávaság stratégiája“ alatt a tőkésországok realista politikusainak állásfog- lását értik. Stefan Possony, a könyv egyik szerzője két okból értelmetlennek minősíti ezt a stratégiát: „Először is nincs értelme halálfélelemből ön- gyilkosságot elkövetni, amint ezt már Bismarck is megállapította, másodszor az ily módon elhárított háborús veszélytől való jélelem nem menti meg az emberiséget azoktól az áldozatoktól, amelyeket győzelme után a kommunizmus követelne meg a legyőzött nemzetektől.“ Ezt írja Possony, az Öngyilkosság vagy halálfélelem című tanulmányában. A továbbiak ban gondolatmenetével valamilyen bátorságinjekciót akar adni a „beteg Nyugatnak“. Possony gyávának nevezi az egész NATO-t, amely „könnyelmű és gondatlan“ lett. Szerinte a gyávaság abban a pillanatban kezdődik, amikor „nem vagyok hajlandó felkészülni arra a harcra, amely szemmel láthatóan közeledik“. Ügy látja, hogy Nyugaton ez a pillanat már bekövetkezett. A gyávaság stratégiája című könyvnek az a célja, hogy ideológiailag felvértezze az antikommunista erőket a határozottabb fellépésre. Szorgalmazza a nemzetközi burzsoázia legreakciósabb erőit egyesítő platform és a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió ellen irányuló hatékonyabb politikai, ideológiai és gazdasági stratégia kidolgozását. A hidegháború hívei Ez a törekvés szükségszerűen arra az antikommunista hadjáratra emlékeztet, amelyet az ideológusok és politikusok a hidegháborús években folytattak. Ezért nem véletlen, hogy a könyv egyik fejezete ellenzi „a hidegháború“ fogalom használatának mellőzését és azt szorgalmazza, hogy a jövőben a lehető „leghidegebb“ és leghatározottabb álláspontra kell helyezkedni a kommunizmussal szemben. A hidegháború fogalmát nem szabad szerinte csupán a nemzetközi kapcsolatok egyik régebbi szakaszára korlátozni, hanem úgy kell értelmezni, mint egy bizonyos politikai gyakorlat állandó jellemvonását, az olyan gyakorlatét, amely offenzívan szembehelyezkedik a békés egymás mellett élés lenini stratégiájával: „A kevesebb megértés ezután a külpolitika egyik eszköze lesz. Ezzel kapcsolatban az a vád, hogy hidegháborút folytatunk, üres frázissá válik. (H. Schoeck: Alkalmazkodás vagy apokalipszis.) A hatvanas években pontosan ugyanígy határozták meg állásfoglalásukat az olyan harcos antikom- munisták, mint például W. S. Schlamm, S. Hook és mások. W. S. Schlamm A csoda határa című könyv hírhedt szerzője ugyanolyan téziseket fogalmazott meg, mint, ma A gyávaság stratégiája című könyv szerzői. „Amennyiben az általános háború megakadályozását fontosabbnak tartják — írta Schlamm —, mint a kommunista győzelem meghiúsítását, akkor természetesen a világon semmi sem akadályozhatja meg ezt a győzelmet... Az egymás mellett élés elfogadása azonban nemcsak azt jelenti, hogy a hidegháborúban lemondunk Nyugat győzelméről, hanem egyúttal tudatosan elismerjük vereségét is.“ Nem érdektelen, hogy A gyávaság stratégiája című könyvben újból szerepel Schlamm neve, és egyetértéssel idézik gondolatait. Ugyanúgy, mint a hidegháború éveiben, újból felvetik a „Lieber tot als rot“ (Inkább holtan mint vörösen) jelszót. Míg az emberiség döntő többsége örül minden előrehaladásnak a világ nemzetei békés együttélésének útján, és az atomháború veszélyét tekinti a legnagyobb veszélynek. Nyugaton újból azok az erők szólalnak meg, amelyek a kommunista taktikának tett veszélyes engedménynek minősítik a békés egymás mellett élés politikáját. Azt követelik, hogy az emberek mutassanak több hajlandóságot arra, hogy feláldozzák magukat a kommunizmus elleni háború esetében. Ugyanúgy, ahogy annak idején W. S. Schlamm a nyugatnémetek szemére vetette, hogy nem értik meg küldetésüket a kommunizmus elleni harcban, ma R. Áron „A demokrácia több mint jólét“ című tanulmányában „Nyugat erkölcsi politikai válságáról“ beszél. Áron felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak a nyugatnémetek, hanem az egész Nyugat nem érti meg, hogy „nagy veszélybe került“ (a „kommunista veszély“ miatt!) és „az embereknek nagyon sok áldozatot kell hozniuk, sőt lehet hogy mindent fel kell áldozniuk azért, hogy megmentsék a szabadságot“. A „minden feláldozása“ magába foglalja a „totális áldozat“ vészjósló követelményét, amely az atomháború lehetőségével számol. S azért nincs mit csodálkoznunk Áron beismerésén: „Személyesen nem örülök a helsinki megállapodásnak." De mivel a totális atomáldozat természetesen nem túlságosan vonzó távlat az egyszerű emberek számára, Possony segítségre siet ezzel a megnyugtató magyarázattal: „A nehéz nukleáris fegyverek bevetése nem jelenti, hogy egész nemzeteknek el kell pusztulniuk." A burzsoá ideológia válságának _________dialektikája_________ A hidegháború szellemének újabb felidézése arról tanúskodik, hogy ismét szóhoz jutnak azok az ideológusok. akik a monopolkapitalizmus legkonzervatívabb köreinek, elsősorban hadiipari komplexumának aktivizalódasát fejezik ki. Ez az ideológiai és politikai aktivizálódás jelenti a választ a mai világban végbemenő objektív folyamatokra és a tőkés rendszer egyre mélyülő, általános válságára. Nem is annyira a gazdasági válságra vonatkozik, amely során ciklikusan, átmenetileg, de egyre rövidebb időre kiegyenlítődnek a kilengések, mint inkább a burzsoá politikai rendszer válságára, a burzsoá tudat általános válságára. H. Jade a Zsákutcában a legalitás című tanulmámanipulálását, továbbá kísérleteket tesznek a vallásos világnézet legreakciósabb funkcióinak „korszerűsítésére“. Az ilyen törekvések legszembetűnőbb jellemvonása a közös célt követő ideológiai áramlatok eklektikus összekapcsolása; azt akarják, hogy hatást gyakoroljanak a legszélesebb társadalmi rétegekre és ezáltal hozzájáruljanak a burzsoá Ideológia nagyon megtépázott integrációs funkciójának megszilárdításához. A gyávaság stratégiája című könyv ezzel kapcsolatban egy nagyon jellemző észrevételt tartalmaz: a mai „válságos időszak“ utolsó szakaszának nevezi a „nemzeti keret“ felbomlását és azt a tényt, hogy a „globális technológiai adottságok“ figyelem- bevételével „a nemzeti állam zavaró muzeális darab lett“. Ezért nemzetek feletti egyesítést ajánlanak, amely a konzervatív ideológiai erők nemzetek feletti egyesüléséhez vezetne. Természetesen elsősorban a marxista-leninista ideológia internacionalizmusa, a nyában arra az ellentmondásra utal, hogy amikor az állami monopolkapitalizmus uralkodó köreinek egyre nagyobb szükségük van az állam egyesítő funkciójára, ez az állam és vele együtt a burzsoá parlamentarizmus egész rendszere egyre labilisabbá válik. A dolgozók befolyásolásának hagyományos formái kudarcot vallanak, ezért a különféle burzsoá körökben új megoldásokat keresnek. Jade a legnagyobb hibának az állam gyengülését tartja, ezért „öntudatos és bevált rendet“ szorgalmaz. Hogy mit jelent a német imperializmus hagyományában ez a „bevált rend*, azt jql tudjuk. Ogy, mint a Gyávaság stratégiájának többi szerzője, Jade is a megoldást a határozott jobbratolódásban látja. Nagyon aggasztja a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának túlzottan „liberális“ értelmezése, és nézete szerint túlságosan „habozva“ lépnek fel a haladóan gondolkodó állampolgárok (főleg a kommunista párt tagjai) ellen: „Amit 1956-ban egyértelműen az alkotmány megsértésének tekintettek, azt 1976-ban már nem ítélik el annyira.“ A zsákutcából tehát a kivezető utat a haladó eszmék elleni határozottabb fellépés jelenti! A gyávaság stratégiája szerzőinek további nagy gondja a burzsoá társadalom szellemi válsága. Ezzel foglalkozik F. Ayal spanyol szerző A Nyugat válsága veszélyezteti a világot című tanulmányában. Ayal ugyan megpróbálja ezt a válságot úgy jellemezni, mint a „Föld összes lakosának válságát“, de a válságot bizonyító adatokat szükségszerűen elsősorban a burzsoá társadalomból meríti. A „társadalmi kapcsolatok bomlásáról“ a „szilárd támaszok elvesztéséről“ beszél: „A valóságban a válság napról napra kiéleződik és terjed. Ogy látszik, hogy eléri tetőfokát, és arra kényszerít minket, hogy lemondjunk régi, kitűnő és bevált világunkról, s a puszta tények segítségével új irányvonalat és megoldást keressünk.“ Ilyen a burzsoá ideológia válságának dialektikája: kimutatja a régi társadalom hagyományos ideológiájának és értékeinek törvényszerű, visszatartha- tatlan bomlását, valamint az olyan világnézeti alap megtalálására kifejtett törekvést, amely sikeresebben ellensúlyozhatná a marxizmus—leninizmus növekvő vonzerejét. „Nyugatnak saját utópiára van szüksége!“ — mondja H. Schoeck, és hozzáteszi, hogy amennyiben a marxizmus azzal nyeri meg az embereket, hogy a szocialista társadalom megvalósításának programját terjeszti a világ elé, akkor „Nyugatnak is félelem nélkifl ki kellene dolgoznia a »jövő vázlatát« és nem pedig valamilyen ellenutópiát“. Szerinte ezzel kellene áthidalnia a mai bonyolult szellemi helyzetét. Az ilyen ideológiákat különböző módon keresik. A gyávaság stratégiájának szerzői vázolják a módszerek közös jellemvonásait: ilyen például az a kísérlet, hogy az „erős állam“, tehát a legnagyobb monopóliumok diktatúrájának programját demagóg módon összekapcsolják a polgári jogok és szabadságjogok olyan magyarázatával, amely a szabad egyéni választás leple alatt biztosítaná a dolgozók gondolatainak, érzelmeinek és magatartásának sokoldalú manipulálását. Továbbá arra törekszenek, hogy a tudományt komplex ,módon, de egyértelműen reakciósán kihasználják a tőke újratermelésének bővítésére és „tudományosan irányítsák“ az emberek nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom egysége ellen. Antikommunizmus = antihumanizmus Különbséget kell azonban tenni a burzsoá ideológia és politika törekvései, valamint a megvalósulási lehetőségek között. Egyiket sem becsülhetjük le, de nem is becsülhetjük túl. A döntő azonban az, hogy a burzsoá ideológia — átmeneti, bizonyos méretű hatékony aktivitása ellenére — távlatilag nem arathat sikert. Törvényszerűen arra van ítélve, hogy megszűnjön, úgyanúgy, mint a burzsoá társadalom is. Befejezésül még egy megjegyzés. G. K. Kaltenbrun- ner, A gyávaság stratégiájának kiadója felhívja a figyelmet a római birodalom sorsára és figyelmeztet: „Hogyan védheti meg magát a birodalom a külső ellenségekkel szemben, ha saját állampolgárai nem akarják megvédeni?“ Ezzel kapcsolatban Szol- zsenyicinre hivatkozik, konkrétan Nyugat figyelmeztetése című írására, amelyben egészen nyíltan védelmezi a fegyverkezési kiadások további növelését. Egészen törvényszerű, hogy Szolzsenyicin, Amal- rik, Szaharov, Djilas, Pelikán és a hozzájuk hasonló emberek a legkonzervatívabb antikommunista körök szövetségeseivé válnak. Szolzsenyicin a közelmúltban Harvardban olyan nézeteket hirdetett, amelyek teljesen megfelelnek a hidegháborús erők programjának. „Szellemi tunyaságot“ vetett Nyugat szemére, és szó szerint azt, hogy az emberek nem hajlandók meghalni a szellemi értékekért, mert az anyagi jólét kultuszát művelik. Csaknem ugyanezt hirdeti A gyávaság stratégiájában R. Áron. Az emberiség történelmében az áldozatok ellentmondásos, és végeredményben osztályszempontból is ellentmondásos szerepet játszottak és játszanak. Az a döntő, hogy milyen célt szolgál az áldozat. Vannak esetek, amikor az áldozat a társadalmi előrehaladás szükségszerű eszköze. Sokszor azonban az emberek egészen reakciós, hazug célokért áldozták fel életüket. Teljesen hazug a mindent elpusztító atomháborúban vállalt „totális áldozatra“ vonatkozó felhívás, mivel nincs olyan érték és cél, amely igazolhatná az emberiség elpusztulását. Az eszmék és az erkölcsi elvek csupán az emberek és az emberi társadalom szempontjából lehetnek értékesek. Az az állítás, hogy az atomháború nem totális áldozatot, hanem „csak“ az emberiség egy részének pusztulását követelné meg, csupán a ma már teljesen nyilvánvalóan összekapcsolódó antikommunizmus és antihumanizpius pszichológiailag módosított változata. Sorsszerűén itt találkoznak a konzervatív erők, a disszidensek, a jobboldali revizionisták és a maoista kalandorok útjai. Ezt a veszélyes irányzatot meg kell állítani, amíg nem késő. Terjedését megakadályozza a szocialista közösség ereje, valamennyiünk alkotó aktivitása. A világ többi részében is a dolgozók, sőt a reálisan gondolkodó burzsoá körök ellenállásába ütközik. Ennek ellenére indokolt a legnagyobb éberség. Azt mondják, hogy a könyv az ember barátja. A legtöbb esetben ez igaz. A gyávaság stratégiája azonban kivétel. Ellensége az embereknek, az egész emberiségnek. JINDRICH FILIPEC 3 BMTffiY
