Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-09-17 / 38. szám
NAGYMAMA Pisti berukkol katonának, méghozzá a repülősökhöz. Amikor búcsúzkodik, a nagymama így szól hozzá: — ígérd meg nekem, fiacskám, hogy mindig kis sebességgel fogsz repülni, és minél alacsonyabban... PÁLYAUDVARON Egy férfi liheg be a peronra. — Elment már a kassai gyors? — Még nem. — Hála az égnek. Én vagyok a mozdonyvezető! IDILL — Gyere hozzám, édesem, angyalom! — Kérsz valamit, kedves? — Te hallgass! A kutyámmal beszélek. HIRDETÉS „Eladom az értelmező szótáramat. Jelige: A feleségem mindent jobban tud.“ — Ne csodálkozz, férjecském, mától kezdve én is a minőséget tartom szem előtt — (Roháé) A hét vicce Krisztit megkérdi az édesanyja: Milyen volt a házibuli, kislányom? ■— Unalmas, nem sokat ért. — Hát akkor miért maradtál ott mégis reggelik? — Azért, mert nagyon sokáig kerestem a ruhámat 1 f — Ezt még megehetem! (lei Paris) BÍRÓSÁGON — Asszonyom, miért akar elválni a férjétől? — Azért, bíró úr, mert valahányszor a térdére ülök, mindig elkezd levelet diktálni... ígéret — Mancika, ígérem rögtön feleségül veszem, mihelyt megengedi az anyagi helyzetem, és a feleségem ... ELLENTÉT Cicvarek vénlegény, de nősülni szeretne. így szól barátjához: — Olyan nőt szeretnék feleségül venni, akinek minden tulajdonsága ellentétes az enyémmel. — Ez nem lesz nehéz. A világ tele van szép és intelligens nőkkel! FELESÉG A festő a műtermében kávézgat modelljével. Egyszer csak kopogás hallatszik. A festőművész rémülten szól a leányhoz: — Ez a feleségem. Azonnal vetkőzzön le. DOLGOZAT — Tanár elvtárs, kérem, legyen szíves mondja meg, mit írt ide a dolgozatom alá? — Hát azt, fiacskám, hogy írj olvashatóbban! ESKÜVON — Nem tudod, hogy a menyasszony miért ásítozik ezekben a meghitt percekben? — Mert már negyedszer áll az anyakönyvvezető előtt! BOLDOG — Az én férjem rendes, finom ember. Nem kiabál, nem veszekszik... — Mondd, mióta éltek külön? 1978. IX. 17. N C/3 Könnyűzenei hangversenyen (lezs—Belgrádi SZILÁNKOK Egyszerűbb egy beosztottnak prémiumot adni, mint igazat. Mindenki olyan öreg, amilyennek érzi felettese. Büszke rá, hogy neki aztán tiszta a lelkiismerete. Keveset használja. * # * Autószervizben (Urzica—Bukarest) Sok ember annyit beszél a rendszeres testmozgásról, hogy nincs ideje elkezdeni. * # # Nem feltétlenül szükséges vetélytársunktól rúgással elbúcsúzni, ha kézfogással is lehet. „Alapjában egyetértek“ — ez az elutasítás udvarias formája. * # • Barátom, nem vagy hátrányban, ha nem vagy előnyben. # * * Előfordul, hogy a legokosabb férfiak sem veszik észre, hogy ők is öregszenek, nemcsak a feleségük. * * # A jó példa felismerhető arról, hogy nem ragadós. VENDÉGLŐBEN A pincér nagyokat hajlongva mondja a vendégnek: — Uram, megnyerte a fogadásunkat. Amit az előbb kihoztam, az valóban nem leves volt, hanem mosogatóié ... NŐI DOLGOK — Képzeld, Vera, két hónappal ezelőtt még őrületig szerelmes voltam Péterbe, és ma már ki sem állhatom! — Látod, látod, mennyire változnak ezek a férfiak! MIKES GYÖRGY: TROMBITASZÓLÓ Egy napon éppen hazafelé tartottam — meg-megállva egy kirakat előtt —, amikor hozzám lépett egy férfi és nagyon izgatottan így szólt: — Uram, önnek segítenie kell! Végignéztem rajta: nem látszott koldusnak. Frakkos koldussal ugyanis még sohasem találkoztam. — Miben lehetek a segítségére? — Ismeri ön Matthews második szimfóniáját? — Még az elsőt sem — feleltem közönyösen. — Miért kérdi? — Ma este önnek kell játszania Matthews második szimfóniájában a nagy trombitaszólót. Vállalja? „Ez őrült! — gondoltam magamban. — Jó lesz tőle megszabadulni.“ — Sajnos, lehetetlen. Nem léphetek fel. Valaki ellopta a frakkomat. Ráadásul ma este hangversenyt adok az öreg humoristák csecsemőotthonjában. Az őrült — mert annak néztem — nem tágított mellőlem. — Az a helyzet, hogy a mi trombitásunk beleszeretett egy hegedűművésznőbe, aki megszöktette. Hogy hová, azt nem tudjuk. Reggel óta keressük, de hiába, önnek kell a helyére lépnie! — Megtisztelő a felkérése, de nem vállalhatom. — És miért nem? — Nézze, önnek bevallom, de maradjon köztünk ... Nem tudok trombitálni. A frakkos pasas egy pillanatra meghökkent, majd — legnagyobb megdöbbenésemre — azt felelte: — Néni baj. Nekünk akkor is szükségünk van önre. És megbízunk önben. Ma este ön fogja játszani a trombitaszólót! 3 Nem tagadom, nagyon jólesett, hogy egy zenekar megbízik bennem. A tehetségemben. Abban, hogy el tudom fújni a trombitaszólót Matthews második szimfóniájában. A bizalom megmelengette a szívemet és szeretettel néztem a frakkos őrültre. Kár, hogy csalódást okozok neki. Kár, hogy nem tudok trombitálni. Azt sem tudom, hogy a trombita melyik végét kell a számba venni. — Tári-tárárám, tári tárárárám ... így kezdődik a szóló ... Aztán így folytatódik ... A dallam valóban szép volt, de ha egyszer nem tudok trombitálni! — Táruru-tárururu ... Ugye szép? ... S akkor jön az, hogy ... pá-pá-pám-pám. „Vagy lehet, hogy mégis tudóik trombitálni? Ha megbíznak bennem, csodáikra is képes vagyok. Ha nem bíznak meg bennem — ilyet megérez az ember — már eleve kudarcra vágyóik ítélve. Akkor hiába is erőlködöm. De talán most...“ — Vállalja? — Vállalom — feleltem határozottan. A hangversenyteremben már együtt volt a zenekar. A sóik ember láttán félni kezdtem és legszívesebben elrohantam volna. A karmester, mert ő volt a frakkos úr, észrevette, hogy vacognak a fogaim és remegek, mintha magas lázam lenne. — Nem kell félni — súgta a fülembe. — Minden rend- oen lesz. — Gondolja? — Nem. Tudom. Ezt a trombitaszólót csak ön tudja eljátszani. — Bíznak bennem? — Ha nem bíznánk önben, csakis önben, mást kértünk volna fel. És akkor elkezdődött a próba. Megszólal Matthews muzsikája. Szélesen, hömpölyögve, fenségesen. Olyan volt ez a zene, mint egy folyó. S amikor a karmester intett nekem, én elkezdtem a szólómat. Életem első trombitaszólóját. A csoda megtörtént. 5 A csoda megtörtént. Tudtam trombitálni. Kotta nélkül eljátszottam Matthews trombitaszólóját. Igaz, hogy úgysem tudóik kottát olvasni, tehát teljesen mindegy. A zenekar megtapsolt. Aztán odajött hozzám a karmester, és ő is gratulált nekem, majd karonfogott és a pénztárhoz vezetett, ahol felvettem a gázsimat. Nagy összeget kaptam, nem is számítottam ennyi pénzre. Később visszamentem a próbaterembe és leültem a zongorához. Zongorázni is tudtam! Tanulság: ha megbíznak bennünk és a munkát jól megfizetik — csodákra vagyunk képesek. Az ismerőseim persze nem akarták és ma sem akarják elhinni, hogy mi történt velem. Azt mondják: vagy álmodtam vagy kitaláltam a történetet. Sajnos, nem tudok bizonyítani, mert ismét nem tudok trombitálni és a zongorán a legegyszerűbb dallamot sem tudom lepötyögtetni. De ha egyszer ...
