Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-27 / 35. szám
1978. VIII. 27. Volt saját katonaújságunk: a Haza Zászlaja, amely gyorsan reagált a Kis Föld minden eseményére. Várták a lövész- és futóárkokban, kézről kézre adták. Többször is alkalmam volt részt venni a szerkesztőségi üléseken, beszélgetni a szerkesztővel, V. I. Ver- jhoszkijja' és más munkatársakkal. Megtanultam becsülni az újságírókat, mert tudtam, hogv a harcok idején állandóan a csapatoknál voltak, részt vettek partraszállásokban és diverziós csoportokban, „nyelvek“ fogásában. Az újság belső és külső munkatársai egyaránt igen jó újságírók voltak. Az olyan belső munkatársakon kívül, mint a Pravda tudósítója, Sz. Borzenko, később a Szovjetunió Hőse, írt a lapba B. Gorbatov, az író és P. Kogan, a költő. Más ismert írók is ellátogattak hadseregünkhöz. Végül szeretnék arról is szólni, milyen fontosak voltak a katonák számára azok a találó szavak is, amiket az ő saját, házi versfaragójuk mondott, vagy egy rajz a szerény harci röplapon, mert ez a szó, ez a rajz közvetlenül őhozzájuk szólt. Emlék-* szem, egyszer kora hajnalban jöttem vissza a peremsávból, amikor két lányt pillantottam mee. A tenger felől jöttek felfelé: Egyikük alacsony volt, kacsú derekára szorosan feszült a szíj, a haja meg vörös, nagyon vörös. Tisztelegtek, én pedig mentem tovább. Komszomo'l-ihelye'tteseimneik megígértem, hogy öt órakor fogadom az embereket, akiket komszomolszervezőnek fogadtunk el az elesettek helyére. És akkor épp ez a vörös hajú lány jött be, papírköteggel a kezében. — Honnan? — kérdem. — A tengerészek zászlóaljától. — Hogy bánnak ott magával? — Jól. — Nem bántják? — Ugyan! Kiderült, hogy rajzol. Szétteregette röplapjait. Még most is emlékszem a rajzra és a szövegére: „Mi az, Vász- ja, inadba szállt a bátorság?“ Ez a lány, Marija Pegyenko maga kéredzkedett a Kis Földre, s a partraszállás első napjaitól a deszántnál volt. Kivonszolta a tűzből a sebesülteket, a fegyvernyugvás perceiben pedig lövészárokba rohangált újságokkal, borítékokkal, papírral, kiselőadást tartott, verset mondott. Minden „kisföldi“ ismerte és szerette, az egyik legjobb agitátornak tartották, ö találta ki a kézzel írt újságot, a Polundrát, még azt is kiravaszkodta, hogy több példányban „adják ki“; a harcosok ronggyá olvasták ezeket a lapokat. Ahogy kezükbe vették, felharsant a kacagás. Később, Novorosszijszk elfoglalása közben Marija megsebesült, de felgyógyulása után ismét visszatért a harcoló csapatokhoz. Hősiességét három harci érdemrend jelzi. Majd Kijevbe kéredzkedett, ahol épp akkor folytak a leghevesebb harcok. Egyszer kezembe került az újságban (a Pravda vagy az Izvesztyija közölte, már nem emlékszem) Szeretet című cikke. Azt lehetett volna gondolni, hogy valamilyen szentimentális írás. Kiderült, hogy nem az. A hazáról, a hazaszeretetről volt benne szó. A hazáért Marija Pegyenko nem kímélte sem a fiatalságát, sem az életét. Később közzétett naplójában így írt a Kis Földről: „Kimászik az ember a föld alól, hogy megnézze a világot, és a szíve örvendezik. Ügy szeretne élni! De körülötte a mezőket felszántotta a háború kegyetlen gépezete. Mindenütt házak romjai és vörös vérnyomok az eléktelenített, felszakadt földön. Még nincs is érkezésed, hogy elgyönyörködjél a Napban, amikor már hallod: »Repülők«. És újra eltűnsz a barlangodban, ahol nyirkosság csapja »meg az arcod, ahol a töltényhüvely lámpák pislákolásában még a barátaidat is alig ismered fel.“ Mint olyan sokan hőseink közül, Marija sem él már. Amikor erre a nagyszerű emberre emlékszem, hazánk sok más lányára gondolok, akik a háború minden terhét megosztották a férfiakkal. Alakjuk a szovjet nők nagyságát testesíti meg számomra. VI. Támadás... Az áprilisi harcok után ez a szó éltette egész hadseregünket, katonától a parancsnokig. Sok bánat zúdult ránk, amikor ott kellett hagynunk az ellenségnek szülőfalvainkat és szülővárosainkat, az ostromzár hosz- szú hónapjaiban összegyűlt bennünk a hadra a megszállókkal szemben, és szent bosszúvágyunk a végsőkig feltüzelt. „Hát mikor már?“ — kérdezgették a harcosok, a parancsnokok, a politikai munkatársak, és már nem is tették hozzá a „támadás“ szót, mert enél- kül is világos volt, miről beszélnek. Erre csak egyetlen szóval lehetett felelni: „Nemsokára.“ A támadás napját és percét a legszigorúbb titoktartás fedte. De azt, hogy készülünk rá, nem lehetett és nem is kellett titkolni. A hatalmas csapásra a legkedvezőbben alakult a helyzet. Minden fronton a Vörös Hadsereg kezébe ment át a kezdeményezés. A fasiszta parancsnokság végleg elvesztette fölényét, amit a meglepetésszerű támadás és a haditechnika túlsúlya idézett elő. 1943-ban a hősies hátország 24 000 harckocsit és rohamlöveget, 35 000 repülőgépet, 130 000 ágyút adott a frontnak. Tökéletesebb volt már a fegyverzetünk, mint az ellenségé, és a mennyisége is ,nagyobb.; .finnek eredményeként az 1943-as nagy, győzelmes csaták után hadseregünk a középső frontszakaszon háromszáz, a déli frontszakaszon hatszáz kilométert nyomult előre nyugat felé. Milyen körülmények között született meg Novorosszijszk ostromának gondolata? A sztálingrádi csata után Hitler megérezte, hogy még komolyabb katlanba kerülhet, s ezért különös erővel kapaszkodott meg a déli felvonulási körletben. Rájött, hogy Tamany elvesztése elkerülhetetlenül együtt jár a Krím elvesztésével, s ez veszélyezteti ukrajnai seregeit. Hogy megtartsák Ta- manyt, a fasiszták hatalmas védelmi vonalat hoztak létre, mely a Fekete tengertől az ' Azovi-tengerig terjedt, aknamezőkkel telepített két sávból állt, harckocsiakadályokkal, torlaszokkal, föld-, fa- és betonerődökkel, páncél- kupolás tűzfészkekkel. Mellettünk harcolt A. A. Grecsko hadserege, ö elsőnek tapasztalta meg a dühödt fasiszta ellenállást. Elfoglal egy magaslatot — megállás, bevesz egy másikat — megint megállás. Emlékszem, hogy Leszelidze, Kolonyin, én és Zarelua ezredes nemezköpenyünkön feküdtünk a pillanatnyi pihenőben, és a kialakult helyzetet vitattuk meg. — Tudjátok, mit? — mondta Leszelidze. — Tamany és a Krím elfoglalásához nem is ezek a magaslatok adják a kulcsot, hanem Novorosszijszk bevétele. Kérjük meg a főhadiszállást, bocsássanak rendelkezésünkre 12— 20 000 főnyi erősítést. Felkészülünk, és megkezdjük az ostromot. Így is tettünk. Leszelidze telefonált Moszkvába. A főhadiszállás jóváhagyta kezdeményezésünket és megkaptuk Gladkov hadosztályát. Ezzel meg is indult a dolog. Novorosszijszk a németek fő ellenállási góca volt. A főútvonal mentén létesített hatalmas erődítéseken kívül magában a városban is számos támpontot építettek ki. A nagy lakóházakat, a gyárakat, a gabonatárolót, a pályaudvart dugig megtömték tűzeszkö- zökkel, egész lakónegyedeket kötöttek össze közlekedési árkokkal, az utcákat barikádokkal torlaszolták el. Különösen a kikötőt erősítették meg. A német fasiszta parancsnokság úgy vélte, hogy jól ismeri a szovjet csapatok taktikáját. A nagy ellenállási gócokat frontálisan nem támadtuk, hanem megkerültük. Következésképpen, bár Novorosszijszkot megerősítették, mégsem ezen a helyen várták az ostromot. Elszámították magukat. Taktikánk sajátossága éppen hajlékonyságában rejlett. Az egyik ok, ami arra késztetett minket, hogy az ellenség védelmi vonalait éppen Novorosszijszknál törtük át, a meglepetésszerűség tényezője volt. A 18. hadsereg addigra már nagy deszánthadműveleti tapasztalattal rendelkezett, s ezért úgy véltük, hogy a városra nemcsak két oldalról mér hetünk csapást, ahogy korábban tér- veztük, hanem háromról: a Cemessz- kaja-öböl jobb és bal partjáról, vagyis a Kis Földről és a cementgyárak felől, továbbá egy nagy deszánttal a tengerről is, ami teljesen váratlanul fogja érni az ellenséget. Ezt a tervet el is fogadtuk. Még egy meglepetésre készültünk. A nagy deszántot természetesen csak nagy hajókon lehet partra tenni, s az ilyeneket különös figyelemmel kísérte az ellenség. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy kis hajókon szállítjuk partra a csapatokat. Ezenkívül torpedótámadást is előkészítettünk a parti erődítések ellen. Eddig még soha nem lőttek torpedókkal partot, hiszen ezeket tengeri csatákra és hajók elsüly- lyesztésére szánták. Hogy a torpedók úgy működjenek, ahogy elgondoltuk, a motornaszádosoknak jócskán meg kellett dolgozniuk. Az ellenség által kifürkészett terv, mint ismeretes, félig már kudarcra van ítélve. Ezért első feladatként a titok legszigorúbb megőrzését tűztük ki. Megtiltottunk mindenféle levelezést, ami a készülő hadműveletekhez kapcsolódott. A lehető legkevesebb embert vontuk be az akció kidolgozásába. Gondos felderítésbe kezdtünk. Nehogy eláruljuk elképzelésünket, ezt széles fronton végeztük. Beindítottuk az ellenség dezinformálását célzó munkát is, egy sor okosan végrehajtott intézkedéssel azt sugalmaztuk, hogy a de- szánt ismét Juzsnaja-Ozerejka körzetében készül partra szállni. A hadművelet pártpolitikai munkával történő biztosításának nem tulajdonítottunk kisebb jelentőséget, mint a harci előkészítésnek. Elhatároztuk, hogy az ostrom megkezdéséig az egységeknél erősítjük a pártszervezeteket, ebből következően a kommunistákat a támadás legfontosabb szakaszaira küldtük. Külön választottuk ki a de- szántegységekhez az embereket, 60— 70 százalékuk kommunistákból és kom- szomolistákból állt. A politikai osztály munkatársainak legésszerűbb elosztására is gondoltam: mindegyiküket meghatározott harcolóegységhez osztottam be a hadművelet egész időszakára. Később, amikor találkoztam velük a hadosztályoknál és az ezredeknél, láttam, milyen óriási lelkesedéssel küzdenek, harci szellemük átragadt a többiekre is. A tartalékból is bevontunk sok politikai munkást, hogy pótolni tudjuk azokat, akik a harcok nyomán a sorból kidőlnek. A pártszervezőknek két-két helyettesük volt, a komszomolszervezők- nek három-három. Így elértük, hogy minden alegység állományában állandóan legyenek párt- és komszomolve- zetők. Novorosszijszk felszabadítása után kiderült, hogy jó szolgálatot tett az általunk kidolgozott Elmékeztető. Bevezető részének néhány bekezdése a Vörös Hadsereg valamennyi fronton elért sikereiről, a hitleristák vadállati tetteiről szólt, s arról, hogy elérkezett a mi időnk is, hogy megsemmisítő csapást mérjünk az ellenségre, bosszút álljunk minden gaztettért. Aztán gyakorlati tanácsok következtek. Röviden felhívtuk a harcosok figyelmét, hogyan viselkedjenek hajóra szálláskor, a hajón, partraszálláskor és a harcban. Igyekeztünk kioktatni az embereket, mit tegyenek előre nem látható körülmények esetén. Az Emlékeztetőt minden deszántos megkapta. (Folytatjuk) * Andrej Grecsko — a háború idején hadseregparancsnok, később a Szovjetunió marsallja. 1967—1976 között a Szovjetunió honvédelmi minisztere. 1976- ban elhunyt. Leonyid Iljics Brezsnyev harcosok körében v Le onyid Iljics Brezsnyev: f Ál I Í gKsS m(b SE li H l L ^ 1
