Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-20 / 34. szám
Ügynökök hálózata Az amerikai titkosszolgálat egyik kiemelkedő tényezője volt Grayson Murphy. Az első világháború után kinevezték a Nemzetközi Vöröskereszt igazgatójává. Bizalmas barátságba került William J. Donovannal, a? amerikai titkosszolgálatok „koordinátorával“, 1920-ban együtt utazták végig Európát, hogy információkat szerezzenek s kiépítsék a hírszerző hálózatot. Murphy már 1903-ban megkezdte a hírszerző tevékenységet, mint a West Point Amerikai Katonai Akadémiáról frissen kikerült hadnagy. Theodor Roosevelt elnök megbízásából néhány más tisztiek együtt Dél-Amerikába küldték, hogy ott adatokat szerezzen azokról az országokról, amelyek iránt az Egyesült Államok érdeklődést mutatott. Amikor azután az első világháborút követően a Nemzetközi Vöröskereszt igazgatója lett, e tisztség azt a célt szolgálta, hogy fedje vele kémtevékenységét amelyhez kiépítette titkos ügynökök említett hálózatát. A második világháború után utóda ezt a hálózatot még lényegesen kiszélesítette, főként a katonai hírszerző szolgálat és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) volt tagjaival. Egyik nagy sikerük az ún. Ma- rianne-akció volt, amelynek számára megnyerték De Gaulle tábornok legszűkebb személyi és politikai tanácsadói körének egyik tagját. Ez mint a CIA fizetett ügynöke információkat továbbított, amelyeket ugyan nem lehetett azonnal felhasználni, de intim betekintést nyújtottak De Gaulle magánéletébe és politikai tevékenységébe, ami különösen érdekelte John Kennedy elnököt. Ami viszont a más államok titkos- szolgálataival való „baráti“ együttműködést illeti, már Truman elnöksége idején különleges kapcsolatokat vettek fel az izraeli titkosszolgálattal. Ezek a kapcsolatok szilárd alapra helyeződtek, amikor Truman elnök 1948 májusában diplomáciailag elismerte Izrael államot. De már korábban, a második világháború folyamán tárgyaltak az amerikai titkos- szolgálat képviselői Angliában az izraeli „árnyékkormánnyal“, és beszervezték ennek egyes tagjait. Később ez az együttműködés abban nyilvánult meg, hogy az amerikaiak és az izraeliek hírszerző információkat cseréltek; az amerikaiak az általuk szerzett hírszerző források felhasználását átengedték Izraelnek, amely ehhez gyakran jobb feltételekkel rendelkezett. Ennek az együttműködésnek teljes történetét nem lehetett elárulni, de elég elmondani, hogy amint David ben Gurion kikiáltotta az izraeli államot, s ezt Harry Truman elismerte, a két ország titkosszolgálatainak érdek- azonossága feltétel nélkül beigazolódott, és később sok esetben bevált, ami hozzájárult a teljes kölcsönös bizalomhoz. Akciók a gerillák ellen Az amerikai titkosszolgálatok már igen korán kezdtek beavatkozni a gyarmati és függő viszonyban levő országokban a nemzeti felszabadító és a gerillamozgalmak ellen. E beavatkozás kezdetéül 1899. február 6- át lehet megjelölni, amikor amerikai csapatokat tettek partra a Fülöp-szi- geteken, hogy leverjék az Aguinaldo vezetésével a gyarmatosító amerikai imperialisták ellen kitört függetlenségi harcot. Azoknak a tiszteknek az egyike, akik részt vettek ebben a „pacifiká- 16“ akcióban, Frederick Funston volt. Ez a Fülöp-szigeteki külügyminisztérium közreműködésével megállapította, hogy Emilio Aguinaldo gerillavezér főhadiszállása valószínűleg Luzon szigetének északi részében van. Noha Funstonnak tűzvörös haja volt, ennek ellenére sikerült tökéletesen álcáznia magát, és sikeres expedíciót vezetett a dzsungelbe. A helyi lakosság köréből megnyert mintegy száz Amerika-barát személyt, ezekből amolyan személyes expedíciós csapatot szervezett, és elindult velük Aguinaldo felkutatására. Hogy ne keltsen gyanút, és ne riassza el Aguinaldót, néhány másik amerikaival együtt, akik kíséretében voltak, megjátszotta, hogy fülöp-szigeteki gerillák foglya. Hamisított okmányokkal sikerült megtéveszteniük Aguinaldo testőrségét, elfogniuk a gerillavezért és az amerikai támaszpontra hurcolniuk. Ezzel megtörték a gerillák ellenállását, és megerősödött az amerikaiak pozíciója. Kevésbé sikeresek voltak egyes ázsiai akciók. 1950 végén a CIA beszervezte Csang Kaj-sek katonáinak egy csoportját. Amikor azonban harcba vetették őket, nem voltak hajlandók harcolni, és erre semmiképpen sem lehetett kényszeríteni őket. Amikor letáboroztak Burmában, eszükbe jutott parasztszármazásuk, elfoglalták az ottani parasztok földjét, és elkezdtek mákot termeszteni „üzleti célokra“. Az amerikaiaknak ezt azzal indokolták, hogy ki kell egészíteniük valamivel a nyomorúságos zsoldjukat, s megígérték, hogy ha a máktermést learatják és értékesítik, majd részt vesznek a tőlük kívánt fegyveres akciókban. Végül rábeszélték az amerikaiakat, kössenek velük „szerződést“ a mákfejekből nyert ópiumnak a bangkoki piacra való szállításáról. És így „partizánakciók“ helyett nagyarányú kábítószer-kereskedelmet folytattak. Bangkokban igen keresett volt a „partizánok“ által előállított ópium, főként azért, mert nem kellett leróni érte azt az „adót“, amelyet banditák vetettek ki a szárazfől- v di, vagy tengeri úton csempészett ' ópiumra. A CIA légi szállításai így nagy előnyt biztosítottak a „partizánoknak“, s ezek ezt alaposan ki is használták a konkurrenciaharcban. Az akkori körülmények között az amerikai részvételt a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben magas rangú kormánytisztviselők a titkos operációk elkerülhetetlen feltételének tartották. Erre az önkéntes vakságra drágán ráfizettek az amerikaiak az 1951. február 5-re virradó éjszakán Lopburban, Thaiföld egyik tengerparti tartományában. A Csang Kaj-sek- katonák által előállított, a lopott vagy amerikai fegyverekért cserélt ópiumot a CIA repülőgépeivel szállították Bangkokba, és ott különböző „összeköttetések“ révén értékesítették. E repülőgépek pilótái, akik gyakran ügynökökként vagy közvetítőkként is szerepeltek a Csang Kaj-sek-katonák és az ópiumfelvásárlók között, igen bizarr társaságot alkottak. Voltak közöttük egykori nácik, emigránsok a legkülönbözőbb országokból, de kétes előéletük ellenére megfeleltek a CIA operációs terveinek, felfogadták őket, hogy repülő támogatást nyújtsanak az összeverbuvált egységeknek nemcsak Észak-Burmában, hanem más ázsiai országokban is. Az adott esetben az egyik zsoldos pilótát, Jack Killamot ismeretlen tettesek brutálisan meggyilkolták. Az esetet sohasem nyomozták ki teljesen, és sohasem tisztázták Killam kapcsolatát a CIA-hoz. Több elmélet merült fel. Az egyik szerint a CIA a délkelet-ázsiai kábítószer-kereskedelmet arra használta fel, hogy finanszírozhassa azokat az akciókat, amelyeket Washington nem hagyott jóvá, "és felfogadhasson olyan személyeket, akikkel Washington nem értett egyet. Moszadik Amikor Dwight Eeisenhower 1953- ban átvette az elnöki tisztséget, az amerikaiak politikai nyomást fejtettek ki Mohammed Moszadik iráni miniszterelnökre, álljon el attól a szándékától, hogy államosítja az angol- iráni olajtársaságot, vagy legalábbis biztosítsa a további zavartalan olaj- szállításokat. Moszadik 1951-ben lett Douglas McArthur, az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének volt vezérkari főnöke miniszterelnök, s nem sokkal később államosította az Anglo-Iranian Oil Company-t. Amikor Moszadik nem volt hajlandó engedni a nyomásnak, Eisenhower és Dulles úgy döntöttek, hogy „mennie kell“. Harry Rositzke The CIA’s Secret Operations (a CIA titkos operációi) című könyvében a következőket jegyzi meg ezzel kapcsolatban: „Az Egyesült Államoknak ez az első részvétele egy, a szovjet szférán kívül eső kormány megdöntésében azt mutatja, hogy Washington hajlamos volt azonosítani a »nacionalizmust« a »kommunizmussal«. Moszadik megszervezte a nemzeti frontot, emellett nem volt hajlandó legalizálni a marxista—leninista Tudeh-pártot, s ennek együttműködési ajánlatát sem fogadta el.“ A Moszadik-kormány megdöntésére irányuló terv kivitelével Kermit Rooseveltet (Theodor Roosevelt volt elnök unokáját) bízták meg. Az Egyesült Államok teheráni katonai misz- sziójához beosztott CIA-ügynökök beszervezték irániak egy csoportját, akik Moszadik ellenfelei voltak. 1953. augusztus 13-án indították meg a fegyveres akciót, augusztus 18-án a puccs sikerrel járt, elfoglalták a kormány épületét és Moszadikot letartóztatták. Rositzke ehhez megjegyzi: „Moszadik uralmát megdöntötték, helyét Zahedi tábornok foglalta el, s következett az új olajszállításí megállapodás.“ A puccsról, amellyel megdöntötték Moszadikot, nehéz azt mondani, hogy nagyobbfajta operáció lett volna. Igaz ugyan, hogy a CIA zsoldjában 6000 iráni harcolt, de az amerikaiak közül csak néhány tucat vett részt az akcióban. A költségek — hozzávetőlegesen 20 millió dollár — talán soknak látszik, de lényegtelen ár volt ez azért, hogy sikerült biztosítani a Nyugat számára az iráni olajszállításokat. Guatemala 1954. júniusában az Eisenhower- kormányzat jóváhagyásával az amerikai titkosszolgálat akciót hajtott végre Jacobo Arbenz Guzmán guate- malai elnök' kormányának megdöntésére. Harry Rositzke könyvében a következőképpen számol be erről: „1944- ben Guatemalában államcsínnyel Juan Jósé Arévalo baloldali politikus jutott hatalomra, aki azonban nem volt kommunista. 1951-ben ennek utóda az addigi hadügyminiszter, Arbenz Guzmán lett, aki folytatta a megalkuvás nélküli kül- és belpolitikát. Az Egyesült Államok nyíltan szembehelyezkedett az Arbenz-rendszerrel. Befagyasztotta a Guatemalának nyújtott segítséget, politikai és gazdasági nyomást gyakorolt a rendszerre. Egyszersmind titkos operációkat is végrehajtottak. Megpróbáltak magas rangú guatemalai tiszteket megnyerni az ellenállásnak, s rádió- és röpcédulakampányt folytattak Arbenz ellen. A CIA fő feladata volt a már előkészületben levő katonai összeesküvés támogatása. Carlos Castillo Armas ezredes 1952- ben a hondurasi és a nicaraguai államfő támogatásával államcsínyt kezdett előkészíteni Arbenz ellen, amiben az United Fruit Company amerikai konszern is ösztönözte. A titkos akció célja volt elérni, hogy a guatemalai hadsereg tagadja meg támogatását Arbenztól. A CIA által létesített Radio Liberacion 1954. május 1- én megkezdte Guatemalába irányított adását, és igyekezett rávenni a guatemalai katonai parancsnokokat, hogy döntsék meg Arbenz hatalmát. Castillo félkatonai akcióját június 17-én és 18-án hajtotta végre, s mintegy 450 főből álló rohamcsapatai behatoltak Guatemalába Hondurasból. Megindult a szavak háborúja az éterben. Castillo egységeinek sikerült légi támadást szervezniük, s végül is menekülésre kényszerítették Arbenzot, aki június 25-én menedékjogot kért a mexikói nagykövetségen. Két nappal később lemondott az elnöki tisztségről.“ Kuba A kubai inváziónak, a Disznó-öbölben végrehajtandó partraszállásnak tervét bizakodó, optimista szellemben terjesztették az amerikai elnök elé. Amikor az akció kudarccal végződött, Kennedy azt állította, hogy a titkosszolgálat becsapta. A tervet még Eisenhower elnöksége idején dolgozták ki, s ezt még ő hagyta jóvá. Döntés született arra nézve, hogy Kubában partra szállnak kubai emigránsok, akiknek légi támogatást emigráns pilóták nyújtanak felségjel nélküli repülőgépekkel. 1960 április elején egy különleges csoport jóváhagyta a titkos akciót, amelynek célja volt, hogy legkésőbb szeptemberig kubai emigránsokból álló kb. századnyi (150—200 főnyi) erősségű csapatokat tegyenek partra mind a hat kubai tartományban. Ügy gondolták, hogy a kubai hadsereg nemigen fogja támogatni Fidel Castrót. 1960-ban áprilistól augusztusig a CIA vezetőit és a kubai emigránsokat kiképző oktatók hagyták magukat meggyőzni a kubai emigránsok túlzott öntudatától, hogy nem lesz hosszú terrorista kampányra szükség Castro megdöntéséhez, elég lesz a nyomatékos erőfitogtatás, hogy a kubai nép felkeljen, s Fidel Castrót és híveit elűzze a szigetről. Az emigránsoknak ez a beképzeltsége járványos volt. i 1978. VIII. 20.
