Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-06 / 32. szám
A világon semmi sem állandó. Csak a változás örök. Ugyanez vonatkozik az erkölcsre is. Valamennyi morális, etikai norma, amint mondják, kétélű. Egyidejűleg magában rejti az állandót és a mu- landót. Naponta e normák segítségével oldják meg az emberi társadalom számos eleven problémáját. Az ember az erkölcsi normák által (ám nem az erkölcs által) keresi, alkotja, fejezi ki viszonyát más emberekhez, a társadalomhoz, de saját magához is. Ezért tehát számára az egyik ember kőszívűnek, a másik rossznak tűnik, annyira, hogy semmi jót nem találni benne, a másik pedig jóságos teremtés, akár fát apríthatnak a hátán, vagy pedig hamis Judás. Hogy azonban az embereket ne tévesszék meg a különböző vélemények, hogy egyik ember ne önkényesen bírálja, ítélje meg a másikat, a társadalom is keresi, alkotja és kifejezi az ember iránti viszonyát. Tehát a társadalom megköveteli, hogy az egyén megtalálja a hozzá vezető helyes utat* ám az egyén ugyanezt követeli a társadalomtól. E kétoldalú kapcsolat megoldásában rejlik az erkölcsösség problémája. Az egyén milliókkal együtt társadalmat alkot, amely tetteinkből születik, cselekedeteink által tömörül. Ezzel mindenki felelőssé válik saját magáért, a társadalom által kialakított feltételekért, saját tetteiért, ám egyben saját passzivitásáért is. A nagy társadalmi átalakulások csakis a tömegek tevékenysége által jönnek létre. Ahol ez az erő nyomást gyakorol, ott megmozdul a világ. Amint azt előszeretettel hangoztatjuk: ha a milliók összefognak s valameny- nyien a széllel, az árral szemben haladnak, akkor százkilométereket lépnek előre. Az erkölcsi probléma elsősorban társadalmi probléma. Ezzel természetesen nem becsülhetjük le az egyén erkölcsösségét, sőt, nem menthetjük fel őt az erkölcsi felelősség alól. Természetesen voltak és ma Is vannak álnok kísérletek, amelyek azt akarják bebizonyítani, hogy az ember erkölcsi életét elsősorban társadalmi szempontok szabják meg, az egyén tehát nem vállalhat semmilyen erkölcsi felelősséget. E vélemény alapján keletkezett a kommunista erkölcsről alkotott téves elképzelés, miszerint az már kész és változatlan. Elég törvényerőre emelni a kommunista korszak emberének erkölcsi kódexét, s aztán az erkölccsel már nem kell bajlódni. Amint már mondottuk, az emberek a fejlődés folyamatában alkotják a társadalmat, s a társadalom állandóan formálja az embert. Ezért változik állandóan az erkölcs is. A haladó ember a jövendő nevében a tegnapi erkölcsből valamit elfogad, ugyanakkor valamit el is utasít, tehát új erkölcsöt alkot. Bizonyos állandóság feltétlenül szükséges az erkölcshöz. Az erkölcs állandóságának eredményeképpen jönnek létre a bizonyos erkölcsi alapelvek, erkölcsi szokások és az emberek ezek alapján történő értékelése. Az állandóság azonban megbénít, konzerválja az adott helyzetet, azt parancsolja például a fiataloknak, hogy vakon szüleik nyomdokában járjanak, úgy éljenek, ahogyan ők éltek, ne keressék a saját útjukat, ne kockáztassanak, az útról le ne térjenek. A gondolkodás nélküli alázattól azonban már csak egy lépés a legnagyobb tévedés. Ez vonatkozik az erkölcsre is. A bírálat nélküli erkölcsi tunyaság az erkölcsi haladás fékezője. Kötelességünk a kiegyensúlyozott elvekre és normákra tanítani, nevelni az embert, ám ugyanakkor meg kell tanítanunk őt a régi erkölcsi akadályok leküzdésére, az etikai gondolkodásmódra, az új erkölcsi normák keresésére, alkotására és érvényesítésére. Az erkölcsösségben sem maradhatunk eltompultak, nem húzódhatunk a szélvédett oldalra. Ellenkezőleg, a múltból és a jelenből minden haladót el kell sajátítani és így kell építeni a jobb jövőt, formálni az új embert. Ezt a gondolatot szépen kifejtette egyik cikkében Július Pántik érdemes művész, amikor a következőket írta: „Visszaemlékezem az életemre, gyermekkoromra — azokra az alappillérekre, amelyekre ma is építek. A Jövendő egyéniség erkölcse iránti gyermeki érzékre. Ezek az én alapköveim... Az apám még felnőtt koromban is fénylő példaképem volt, mint hős áll ma is lelki szemeim előtt. Nem adott rá okot, hogy bizalmatlan legyek iránta. Az apa, az anya magatartása örökké megmarad minden gyermekben. A gyermekben pedig, egyéniségében új kötelezettségek születnek a Jövendő anyaság, apaság számára.“ N em elegendő tehát az erkölcsi kódexszel csupán rendelkezni, minden elvet meg is kell valósítani, bele kell illeszteni. Hogy pedig ez az életre is hatással lehessen, a konkrét helyzetekben meg is kell érteni. Csak az eleven erkölcs, tehát az erkölcsi elveknek a gyakorlatban való terjesztése, alkalmazása oldja meg a kérdést, mi az erkölcsös és mi az erkölcstelen, mi árt és mi használ a kommunizmus felé haladó társadalom fejlődésének. Itt hangsúlyoznunk kell, hogy valamilyen alapelv (nem csupán morális) helyességének, helytelenségének, hasznosságának, vagy káros voltának a mértéke az ember tudatára gyakorolt hatása. Erkölcsi szempontból helyesek és a szocialista társadalom számára hasznosak sohasem lehetnek olyan módszerek, elvek, amelyek az azonnali részeredmények árán káros hatást gyakorolnak az emberi tudatra. A szocialista humanizmus elutasítja azt a jezsuita elvet, amely szerint a cél szentesíti az eszközt, amely a kizsák- mányolók erkölcsének alapvető krédója. Korunk legfőbb morális problémáját — az egyénnek a társadalom, a társadalomnak az egyén iránti új, kommunista viszonyát — az emberek a mindennapi gyakorlatban újra és újra keresik, követelik. így segítik a haladást. Minden az emberrel kezdődik és az emberrel végződik. Az ember nem termék, ha nem a társadalom erkölcsének alkotója, s mint termelő, nevel. A termelőeszközök magántulajdonának felszámolásával ugyan kiküszöböltük az individualista burzsoá erkölcs alapjait, ám ezzel automatikusan még nem teremtettük meg a szocialista embert. A régi világ megbuktatása, az önzés felszámolása olyan küzdelem, amely igen sokáig tart. Okai nem csupán a kispolgári csökevényekben rejlenek, amint azt gyakran előszeretettel leegyszerűsítve magyarázzuk. E küzdelem gyökerei a közgazadságban, pénznemünk mozgásában rejlenek. Mindez összefügg az értéktörvénnyel, az árutermeléssel, az elvégzett munka szerinti elosztással, a magántulajdon létezésével. A mohó, kíméletlen és telhetetlen egyének saját szükségleteiket gyakran a társadalmi lehetőségekre való tekintet nélkül elégítik ki. Érdekeik azután természetesen összeütköznek más emberek érdekeivel, ellentéteket szítanak, amelyek gyakran komoly erkölcsi visszaesésekkel járnak. A szocialista állam ezeket a viszályokat olyan módon oldja meg, hogy előnyt ad a társadalmi szempontból fontos szükségleteknek. Nem vagyunk fatalisták, tehát természetesen nem fogunk ölbe tett kézzel várakozni arra, hogy ezeket az ellentéteket a kommunizmus megoldja. Tudjuk, hogy az önzés megnyilvánulásait hatásosan gyengítheti, sőt megszüntetheti, a körültekintő politikai-nevelő munka, amely az emberben kifejleszti elsősorban a dolgok hasznossága iránti érzéket, és elnyomja a régi, egoista ösztönt — birtokolni, szerezni minden áron, csak azért, hogy kérkedjen a vagyonával, pozíciójával. Akik a társadalom lehetőségeire és szükségleteire való tekintet nélkül cselekszenek, rendelkeznek ugyan egy bizonyos saját morális kódexszel, amely azonban nem morális, a többi ember ellen irányul és néha nem csupán erkölcsi átneveléssel, hanem más módon kell helyreigazítani. A fentiekből kiderül, hogy az erkölcs örökké élő, változó probléma, nem pedig a bibliai Mózes által kőbe vésett örökérvényű norma. Nem igaz az az állítás, hogy az embert nem lehet átformálni, tehát az erkölccsel sem tehetünk semmit. Ez közömbösítené az embereknek a világ átalakítására irányuló erőfeszítését; a marxisták pedig elhatározták, hogy a világot nem csupán passzívan megismertetik, hanem alapjában meg is változtatják. A CSKP XV. kongresszusa ezért hangoztatta, mennyire szükségszerű javítani a vezető dolgozók munkaerkölcsét, erkölcsi profilját, hisz ők társadalmunk tartópillérei. „A gazdasági fejlődés egyre növekvő feladataira és a társadalom fejlesztésével kapcsolatos feladatokra való tekintettel — mondotta Gustáv Husák elvtárs — az elkövetkező esztendőkben lényegesebben fokoznunk kell az igényeket a vezető dolgozók politikai és szakmai fejlettségével, felkészültségével, morális kvalitásaival, a kollektívák vezetésére való képzettségével szemben, alkotó módon fejleszteni és következetesen éltebe kell léptetni a párt politikáját a reánk bízott munkaszakaszon.“ A vezető dolgozók feladata olyan módon irányítani az embereket, hogy ne hallgassanak akkor, amikor az egyén társadalomellenes önkényt gyakorolt, ne hátráljanak meg az önjelöltek előtt. Ellenkezőleg, a spekulánsok, az okoskodók részére, akik ahhoz az elvhez tartják magukat, hogy nem látom, nem hallom a bajokat, tehát semmi közöm hozzájuk, kibírhatatlan helyzetet kell teremteni. Be kell bizonyítani nekik, hogy a hallgatás sokkal nagyobb kockázat, mint a beszélés, hogy a passzivitás veszteség, a kezdeményezés nyereség, hogy az életnek nem használ a tunyaság. A tunyaság árt az erkölcsnek. Nem erkölcsös az az egyén, aki az akadályok előtt megtorpan, az a morális, aki az akadályokat leküzdi és a gyakorlatból tudjuk, hogy minél nagyobb művet akar az ember alkotni, annál nagyobb akadályokat kell leküzdenie. JÁN PODHRADSKÍ Értékelték a pártoktatást ELŐKÉSZÜLETEK AZ ÚJ ÉVFOLYAMRA A Slovnaft n. v. vajáni JVojany) üzeme több mint háromszáz dolgozójának közel húsz százaléka kommunista. Többségük szakmailag képzett fiatal. Viktor Soták elvtárssal, az üzemi pártszervezet elnökével az eredményekről beszélgettünk. — Általában kedvezően értékelhetjük az elmúlt pártoktatási időszakot — hangsúlyozta beszélgetésünk elején a pártbizottság elnöke. A siker a hallgatók magatartásában, a politikai és gazdasági kérdések iránti érdeklődésükben, a feladatok teljesítésében nyilvánul meg. — Az üzem hetvenhat dolgozója vett részt az 1977—78. évi pártoktatásban. Harmincketten az alapfokú oktatásban szocialista társadalmunk fejlesztésének időszerű kérdéseit tanulmányozták, a két középfokú csoport első évfolyamaiban a pártmunka marxista—leninista elveivel, illetve a párt gazdaságpolitikájával foglalkoztak. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének első, illetve második évfolyamát hatan látogatták. A taggyűlés véleményével összhangban elmondhatom, hogy a pártoktatás sikeréhez hozzájárult az alapos felkészülés, a nevelés rendszeres értékelése és a kör vezetőjének, Teodor Herbst elvtársnak a körültekintő gondoskodása, jő szervező munkája, valamint az előadók helyes kiválasztása, s a hallgatók érdeklődését kiváltó előadások. A pártmunka marxista-leninista alapelveivel foglalkozó kör hallgatói szintén nagy érdeklődést tanúsítottak az előadások és a szemináriumok iránt. A pártoktatás sikeréhez, a záróbeszélgetés színvonalához nagymértékben hozzájárult a hallgatók aktivitása, a lektorok politikai felkészültsége. Külön említést érdemel ezen a téren Tomás Fábry, Stanislav Vicén, Asz- szonyi Árpád, Jakab Tibor mérnök, Teodor Herbst, Jozef Artim elvtárs ... Sajnos, ugyanezt nem mondhatom el a Jozef Vraidiak elvtárs által vezetett másik csoportról, melynek tagjaiViktor Soták (ONOFREY — telv.) ból csupán hárman jelentek meg a záróbeszélgetésen. — Milyen következtetéseket vont le a pártszervezet az elmúlt oktatási időszak tapasztalataiból és hogyan készült az új pártoktatási időszakra? — Szükségesnek tartjuk, hogy a nálunk működő három pártcsoport rendszeresebben foglalkozzon a pártoktatás menetével, s idejében foganatosítsa a megfelelő intézkedéseket. A jövőben a pártbizottsági és tagsági gyűléseken is gyakrabban napirendre tűzzük a politikai nevelés eredményeinek mérlegelését, konkrétan, név szerint értékeljük a hallgatók politikai fejlődését. Ennek eredményeit figyelembe vesszük az egyes dolgozók komplex értékelésénél is. A CSKP irányelvei szellemében már hozzáláttunk az 1978—79. évi pártoktatás előkészületeihez. A jövőben is egy alap- és két középfokú körben folytatódik az oktatás. Az .esti egyetem első évfolyamában ketten, a másodikban hárman és a harmadik évfolyamban szintén hárman folytatják politikai tanulmányaikat. Üzemünk párttagjainak 15 százaléka elvégezte az esti egyetemet. Bízunk abban, hogy a jövőben politikai nevelés terén az eddiginél még nagyobb sikereket érünk el. KULIK GELLÉRT 1978. VIII. 6. Q új szó
