Új Szó - Vasárnap, 1978. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-06 / 32. szám
1978. VIII. 6. Gondolatban visszatérve azokhoz a viharos napokhoz, az ünnepélyes esküre emlékezve mindig megindultságot és büszkeséget érzek. A történelem nem kevés egyéni hőstettet ismer, de csak a mi nagy országunkban, csak a mi nagy pártunk vezetésével, a szovjet emberek mutatták meg, hogy ők tömeges hősiességre képesek. III. Elérkezett a deszánt partraszállásának éjszakája. J61 emlékszem a kikötőben uralkodó hangulatra. Egyetlen komor arcot sem iláttam, inkább vidámakat, csak türelmetlenséget lehetett leolvasni róluk. A tengerészek szaladva ládákat cipelitek, és kiabáltak: „Polundra!“. Megkérdeztem egyiküktől: — Mi az, hogy polundra? Kiderült, hogy „vigyázz, el az útból!“. Így tudtam meg e szó értelmét. Az 1943. február 3-ról 4-ére virradó éjszaka nagyon sötét volt. A naszádok csendesen futottak ki Geleodzsikből a Cemesszkaja-öböl felé. Onnan, a felfejlődési pontról, a jelzőrakéták nyomán a part felé iramodtak. Ugyanakkor az előzőleg belőtt parti sávra a tüzérségünk zúdított tüzet. A robbanások zajába belesüvített a „katyusa“ össztüze (a háborúban először a Szkumbrija akna sze dő hajón szerelték fel a sorozatvetőt.) Két torpedőnaszád nagy sebességgel keresztezte a de- szánthajők útját és füstfüggönyt eresztett, hogy 'megvédje őket a parti tűz- től. Egy őrnaiszód a halfeldolgozó jgyár körzetét lőtte, hogy elhalilgattassa az ellenséges tűzfészkeket, amelyek még megmaradtak a tüzérségi csapás után. Abban a pillanatban, ahogy Kunyiko- vék partraszáMtaik, ütegeink hátrább helyezték a tüzet. A háború neim mindig a tervek szerint zajlik. A harcok nem egészen úgy, néha pedig egyáltalán inem úgy alakulnak, mint ahogy a vezérkari térképekre berajzolták. Akkor pedig valóban fel mér hetet len értékű merészség, az önfeláldozás, minden egyes parancsnok és politikai munkás, minden katona és matróz kezdeményezőkészsége. A hadtörténészek tudják, hogy más helyen is megkíséreltük a hídfőt kialakítani, harminc kilométerre innen, Juzsnája-Ozerejka térségében. Tulajdonképpen oda jelölték ki a fő'deszántot, de a vihar megakadályozta, a hajók nem tudtak kifutni, ■s a szárazföldi egységek is később érkeztek a megindulási szakaszra. Kunyikovék áttörését azonban, amelyre az ellenség nem számított, teljes siker koronázta, s ezt egy szempillantás alatt ki is aknáztuk. "Az elterelő hadmozdulatnak szánt deszántot kisegítő deszánttá, majd fő- desz'ánttá fejlesztettük. Vele kezdődött a Kis Föld hős költeménye. A tűzfüg- gönyőn áthatolva rohaimcsapatunknak sikerült elfoglalnia egy korántsem nagy, de igen fontos partszakaszt, Novorosszijszk elővárosa, Sztanyicska körzetében. Vagy ezer fasisztát semmisítették meg, négy löveget zsákmányoltak, amelyekkel azonnal tüzet nyitottak az ellenségre. Másfél óra múlva szállt Itt partra a deszántosok második csoportja, aztán újra egy, létszámuk így már nyolcszáz főre nőtt. Az ellenség újabb egységeket dobott át a partraszállás helyére, a fasiszta légierő bombázott, a hídfőt a nehéztüzérség is lőni kezdte, egymást követték az elkeseredett elilenlökések. De már elkéstek: a mieink már szilárdan megvetették a lábukat. Birtokukba vették Sztanyicska néhány negyedét, és háromkilométernyi hosszúságban a vasútvonalat. S jóllehet nem csekély veszteséget szenvedtek, egy lépést sem hátráltak. A katonák meg a matrózok hűek maradtak esküjükhöz, tudták, hogy a főeirök megérkeztéig ki kell tartaniuk, még érződött rajtuk a sikeres partraszállás mámora, így maradtak meg emlékezetemben. Néhány éjszaka alatt partraszálilt a hídfőben két tengerészgyalogos dandár, egy lövészdandár, egy harckocsielhárító vadászezred és néhány más egység. Partra raktunk több száz tonna lőszert és élelmet, öt nap elteltével Sztanyicska és Miszhako körzetében már tizenkétezer harcos volt, géppisztolyokkal, aknavetőkkel, löve- gekkel, páncéltörő ágyúkkal. Utánuk öt partizáncsoport szállt partra a Kis Földön: A hazáért, a Vihar, az Északkeleti szél, az Új és a Héjacska. Megragadom az alkalmat, hogy néhány szót szóljak a partizánokról. Aki azt hiszi, hogy a partizánok elszigetelt csoportok az ellenség mögöttes területén, téved. Sok egység spontán jött létre, de megvolt a párt által Irányított központi törzsük, és megtörtént, hogy jelentős hadművelteteket hajtottak végre a reguláris egységek parancsnokságának elképzeléseivel összhangban. Így volt ez a Kis Földön is, ahol az öt partizáncsapatot P. I. Vaszev, a novorosszijszki városi pártbizottság titkára irányította, szoros kapcsolatban a mi törzsünkkel. Különben, ismétlem, a Kis Földre való partraszállás a hadművészet min taszerű művelete volt. Az első rohamcsapat partraszállásának sikere, az erők operatív növelése, az ezredek és hadtestek előnyomulása a megerősített, aláaknázott parton a gyalogság, az utászegységek, a 'tengerészek és tüzérek pontos együttműködését követelte meg. A „háború listeinei“ a legkisebb hibát sem ejthették: egységeink sok helyütt 'legfeljebb gránáthajításnyi távolságra álltaik az ellenséges csapatoktól. A pilóták dolga még bonyolultabb volt. Emlékszem, hogy 'légierőink támadása előtt a katonák az alsó ingüket akasztották ki a lövészárkok mellvédjére, hogy peremvonalukat megjelöljék. Meg kéül mondani, hogy rendkívül előnytelen földrajzi helyzetben voltunk. Keskeny partsávot tartottunk, hosszú volt, csupasz és sík, a németek védelme pedig a magaslaton, az erdőben húzódott. Felmerülhet a kérdés, hogyan maradhattak életben emberek, ha .több száz tonna gyilkos acél zúdult rájuk, erejüket többszörösen felülmúlták az ellenséges erők, amelyek úgy látták a környező hegyekről a Kis Földet, mint a tenyerüket? A tapasztalat, a hidegvér, a higgadt megfontolás és a szívós, mindennapos munka állt szemben az ellenséggel. Akkoriban .már jól tudtam, hogy a háború mindenen túl gigászi munka is. Olyan emberek munkája, akik tegnap kohászok, lakatosok, bányászok, földművesek, kómbájnosok, lovászok, építők, ácsok voltak. A ka'tonaköpenyt öltött nép munkája. A háború nem csupán a hűség és a vitézség megnyilvánulása, hanem nagy kitartást, elszántságot, tudást és 'gyakorlatot kívánó munka is. Az egész Kis Föld lényegében föld alatti erődítménnyé alakult át. A két- százharminc gondosan álcázott figyelőpont ilett a szeme, az ötszáz tüzelő- állás a páncélozott ökle: több tucat kilométernyi kűzlekedőárkot ástunk, ezrével a lövészgödröket, lövészáirko- kat, futóárkokat. Arra kényszeríteitt a szükség, hogy tárókat vágunk a sziklás talajba, föld alatti lőszerraktáraikat, föld alatti kórházakat, föld alatti vil- lanyteiepet létesítsünk. A szükség rá- kényszerített, hogy csak a fut óárkok- ban közlekedjünk, ami nem könnyű, de ha valaki kidugta a fejét, annak befellegzett. Hosszan keltett üldögélni, aztán amikor a fasiszták kezdtek visz- szavonulni, 'némelyik harcosnál jelentkezett az „ülőbetegség“, ahogy mi neveztük. Csodálni való ‘találékonyságról tettek tanúságot a műszaki csapatok. A bombák ütötte tölcséreket — .némelyikeit közülük inkább 'munkagödörnek lehetett volna nézni — az utászok összekötötték a futóárokkal, és fedezékké alakították át. A tenyérnyi keskeny Kis Földön három védelmi vonalat építettek ki, egyiket a másiktól kilométernyi távolságra. Mindegyik mentén aknamező volt. Megbízhatóan működtek a föld alatti telefonvonalak. A desaáint parancsnoki harcálláspontját hat lés fél méter mélyem a sziklába vájva rendezték be, s a parancsnok Ln.nen — álcázva, a .közlekedő- árokban — át tudta dobni a csapatokat oda, ahol veszélyes helyzet alakult ki. Sztanyicska körzetében semleges sáv valójában mem volt: az ellenség tizenöt-húsz méterre la pult állásainktól. De láttam, hogy a peremsáv — az állandó riadók és veszély sávja — sűrűin alá van aknázva és torlaszokkal el van zárva ezen a szakaszon is. Munkájuk közben az utászoknak néha kézitusába keltett bocsátkozniuk. A megerősített hídfőállás sajátos erődsávvá alakult. Még utcaneveket is adtaik: Kórház,. Utász, Gyalogsági és Matróz utca. Nem volt az utcákban ház, ineirn tudni, ki 'találta .ki ezeket az utcaneveket, de nem véletlenül jöttek létre. Az Utász utca például olyan mélyedés volt, amely védelmet nyújtott a tűztől, a Kórház utca keresztül-ika- sul belőhető dombos terep, ahonnan gyakran kerültek kórháziba az embereik. Az erődítéseket tűz alatt építették, nem voltaik gépek, sem építőanyag, de a mi ezermestereink okosan beástak magukat, alaposan, gazda módjára rendezkedtek be, hogy ne kelljen innen elmenniülk. Jogosan neAz 1943. évi novorosszijszki csata részvevői. A 18. hadsereg politikai osztálya agitációs és propaganda alosztályának munkatársai L. I. Brezs- nyevvel , ■ .‘4»- '■ -tV . véshetünk hősnek mindenkit, aki ezt az erődöt építette. Különös melegséggel idézem fel a imár nem fiatal utászok emlékét. Őket nem küldték az ellenség szeme láttára aknazárakat telepíteni, a „kis öregek“ úgy tetszett, a legbékésebb dologgal foglalkoztak: Gelendzsiktől néhány kilométerre, Dzsanihot közeliében erdőt irtottak, tutajokat csináltak, s éjszakánként leszállították a fát a Kis Földre. De hogyan szállították! Már említettem, hogy a Cemesszka ja-öböl - nél soha nem láttunk sötét éjszakát. A fegyvertelen tutajokat lőni kezdte a tüzérség. Az utászok neim tudták a tüzet viszonozni, nehézkes terhükkel nem is manőverezhettek. Lemásztak hát a hideg vízbe, s a szálfákba kapaszkodva folytatták útjukat. Ha lövedék találta a tutajt, akkor menet közben megint egymás mellé kapcsolták az értékes fát, nehogy kárba vesz- szen. Ha elsüllyedt egy vontatóhajó, rakétáikkal jelt adtak, és várták, amíg valamilyen motoroshajó oda nem érkezik. Ilyenek voltak ezek a „kis öregek“. Olyan benyomása támadhat az olvasónak, mintha az embereik ezrei csak rohamokkal, bombázásokkal, kézitusával foglalkoztak volna a hídfőben. Nem. Itt hosszabb időre alakult ki az élet, melyben helye volt mindennek, amivel az ember általában él. Olvastak és újságot adlak ki, párttaggyűléseket tartottak, ünnepet ültek, előadásokat hallgattak. Még sakkversenyt is rendeztek. Fellépett a hadsereg és a flotta éneik- és táncegyüttese, dolgoztak a képzőművészek: B. Prorokov, V. Oigal, P. Klrpicsov, egész kiállításra valót alkottak a védelem hőseiről. Emlékszem, egyszer a KB-ból eljött hozzánk egy csoport. Először kerültek ezeik az em'berek olyan élet félté telek közé, miint a miéinik, és arra kértek, mutassam be .nekik a Kis Föld harcosait. Torpedónaszádom indultunk. Ahogy elhagytuk a partot, a mieink rakétajelzést adtak le — erről lehet megtudni, hogy saját vagy idegen hajó közeledik-e. A németek azonban, amikor a helyszínhez közeledtünk, szakadatlanul füzeitek. A lövedékek röppá- lyájávall számolva igyekeznünk kellett a parthoz szorulni, a víz szélén haladni. Újra lövedékek robbantak, egész kőzet hozzánk. Ha ineim tudja az ember, hogy 'rá céloznak, a látvány rendkívül szép. Állt a hídfőben egy, a Cár-harangra1 emlékeztető messze hordó tengeri ágyú. A „kisföldiek „parancsnoki állássá alakították :ki. Tüzérségi tűzben jutottunk el odáig, amihez én már hozzászoktam, de, ami, úgy gondolom, a vendégekre erősen hatott. Emlékezetemben maradt egy ifjú tengerész, aki a sötétségből bukkant fel, és valamilyen terhet cipelt. — Segíts kicsit, testvér — kérlelt. — Mindnyájunknak viszem. Ha most, három és fél évtized múltán visszagondolok arra, mi jutott ki hadseregünk katonáinak, parancsnokainak, pártmunkásainak, magam sem hiszem olykor, hogy mindez volt, hogy ezt ki kellett bírni. De kibírtuk. Mindent kibírtunk, mindenen túljutottunk, és győzedelmeskedtünk, szétzúztuk a fasisztákat. Aznap, amikor az újonnan jött embereket, moszkvai látogat óinkat .kivittem a Kis Földre, magam is szinte más szemmel néztem a. megszokottat, az ismerőst. Láttam már mindezt korábban is, de most megláttam az állandó halálos veszedelmet is, az elviselhetetlen nehézségeket is, katonáink minden áldozatra kész hősiességét .is. Persze időnként nagyon nehéz volt. El voltunk vágva a Nagy Földtől, nem volt elég sónk, előfordultak zavarok a kenyérellátásban. Egész alegységeket küldtünk az erdőbe vad fokhagymát szedni. Másrészt a katakombák nedvesek voltak, éjtszakánként fáztak a harcosok, és a politikai osztály munkatársainak kellett gondoskodni a fűtésről, kis vaskályhákat rendelni, fát szerezni. Ám a Kis Föld mégis szovjet föld maradt, az emberek pedig emberek. Terveket szőttek, tréfálkoztak, nevettek, még a születésnapokat is megünnepelték. Február 15-én, vagyis az első partraszállás tizenegyedik napján például huszonhárom éves lett az egyik de- szántos. Salve Tatarasvili. Elválaszthatatlan barátja, Pjotr Verescsagin a saját tárából huszonhárom töltényt ajándékozott neki. Mindennél kedvesebb ajándék volt ez, mert híján voltunk a tölténynek, s várható volt az ellenség újabb rohama. (Folytatjuk) 1 Cár-harang — óriási harang, amelyet a XVIII. század első jelében öntöttek orosz mesterek. Mint történelmi emlék a moszkvai Kreml területén áll. ■
