Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 4. szám
A holland rendőrség brutális módon verte szét azt a tüntetést, amelyet a Délafrikai Köztársaság hágai nagykövetsége előtt .tartottak. Ä tüntetők a Vorster- rezsim fajüldöző politikája ellen tiltakoztak (CSTK — UPI-felvétel) Hollandiai noteszlapok Kétszáznegyven napi válság után A KERESZTÉNYDEMOKRATA TÖMÖRÜLÉS PÁLFOR- DULÁSA • BELSŐ VITÁK A KÉT NAGY PÁRT SORAIBAN • HÉT KISPÁRT, ÖSSZESEN TIZENKÉT KÉPVISELŐVEL • MUNKAPÁRTI KONGRESSZUSOK, HEVES VITÁKKAL • PROFESSZOR NIMWEGEN EGYETEMÉRŐL • „JOGÁSZI GONDOLKODÁSA VAN“ • A TANÁCSADÓK A TŐKÉSEK PÁRTJÁT FOGJÁK • AZ 1841-ES PÉLDA NYOMÁN? Valaki a kereszténydemokrata képviselők sorából azt magyarázgatta 1977 december elején Hágában, hogy a holland történelem leghosszabb kormányválsága után olyan kormány mutatkozik be a parlamentben, amely „legalább olyan hosszú ideig tevékenykedik majd, amilyen hosszú ideig tartott a megalakítása“. Ez a furcsa kijelentés arra a tényre utal, hogy a karácsony előtti héten a holland főváros Soestdijk-palotájában a királynő előtt esküt tevő új jobbközép kormány bemutatkozásáig nem kevesebb, mint kétszáznegyven napig tartott a kormányválság. Gondos politikai matematikusok még azt is kiszámították, hogy a 208 napig tartó tárgyalássorozat idején hány órát töltött el a legkülönbözőbb politikai személyiségekkel a királynő megbízottja. {A holland alkotmány előírja, hogy minden kormányalakítás előtt a királynő által megbízott közvetítő kutatja fel a kormányalakítás lehetőségét és ő számol be az uralkodónak a lehetséges jelöltek személyéről, politikai elképzeléseiről. Mostanában, az elmúlt esztendő utolsó heteiben, mások után Veringa egyetemi tanár volt az uralkodó megbízottja, és még december elején is az volt a véleménye, hogy egyáltalában nem lesz könnyű dolog új kormányt adni Hollandiának, mert végül is a választók egyáltalán nem a legtöbbet emlegetett miniszterelnökjelölt, a Kereszténydemokrata Tömörülés vezetője mellett foglaltak állást a legutóbbi választásokon.] Mindenképpen vissza kell pillantani 1977. május 25-re, amikör is általános választások voltak Hollandiában. A választások tulajdonképpen nemcsak megerősítették a Joop den Uyl által vezetett munkapárti-kereszténydemokrata kormány helyzetét,, hanem különlegesen nagy előretörést jelentettek a munkapárt számára. Den Uyl miniszterelnök pártja kerek tízzel több mandátumot kapott, mint az előző parlamentben, és ez az utóbbi két évtized legjelentősebb eltolódását jelentette a munkapárt javára. A Kereszténydemokrata Tömörülés csak egy mandátummal szerzett többet, mint megelőzőleg és a „demokraták. csoportja“ nevű tömörülés két újabb képviselői helyhez jutott. Az új parlamentben tehát 53 munkapárti, 49 kereszténydemokrata, 28 liberális és 8 demokrata képviselő vonult be. összesen 12 képviselőtagja van annak a hét kis pártnak, amely az előző választáson szerepelt 11 apró pártocskáből megmaradt a parlamentben. Tudni kell azt is, hogy a Kereszténydemokrata Tömörülés egyáltalán nem egységes társaság; három párt egyesült ebben a laza szervezetben, és a németalföldi történelemben valaha oly sok csatát vívott katolikusok és protestánsok ezúttal egy parlamenti csoportosuláson belül szerepelnek. De túl a múltból magukkal hozott vallási ellentéteken a Kereszténydemokrata Tömörülés képviselőtagjai közül először heten, majd további négyen (ez a négy egyébként a május előtti kormányban miniszter is volt) kijelentették: „nem feltétlenül“ támogatják az esetleg megalakuló kereszténydemokrata vezetésű kormányt. A munkapártról sem lehet azt mondani, hogy az egység különleges példáját mutatja. 1977-ben egy rendes és egy rendkívüli pártkongresszus is volt — az elsőn éles összetűzés volt „öregek és fiatalok között“ (ezt a fogalmazást a pártvezetőség használta, de nyilvánvalóan egyáltalán nem nemzedéki szembenállásról, hanem politikai koncepcióról van szó) az államforma kérdésében. A küldöttek egy csoportja azt javasolta, hogy a párt lépjen fel az ország államformájának megváltoztatásáért és bontsa ki a köztársasági lobogót. A párttagok nem jelentéktelen részére hivatkozva azonban a küldöttek szerény többsége leszavazta őket és hűségnyilatkozatot tett Julianna királynő mellett. A rendkívüli kongresszus az akkor már több mint fél esztendeje tartó kormányválság kérdésével foglalkozott. Az első, egyébként kudarcot vallott kormányalakítási megbeszéléseken ugyanis — akkoriban munkapárti, kereszténydemokrata és demokrata miniszterekből megalakított tervezett kormány elképzelése zátonyra futott. A megbeszéléseken a munkapártiak és a kereszténydemokraták először abban állapodtak meg, hogy a munkapárt 8, a kereszténydemokraták 4, a demokraták pedig 1 tárcát kapjanak. Már majdnem alá is írták a megállapodást, amikor az előző kormány miniszterelnök-helyettese, a Kereszténydemokrata Tömörülés vezetője van Agt tiltakozott, felborította az asztalt. Közölte, hogy először is több minisztér kell, s különben is: ő csak akkor hajlandó beleegyezni a kormányalakításba, ha hét munkapárti, hét kereszténydemokrata és egy demokrata miniszter lesz. Ekkor meg a demokraták ma1 kacsolták meg magukat és kijelentették, hogy abba ugyan beleegyeznek, hogy ,a két nagy párt hét-hét miniszteri tárcát kapjon, ám nekik két bársonyszék kell. Ilyen körülmények között ült össze a rendkívüli munkapárti kongresszus, ahol úgy döntöttek: den Uryl nem alakíthat úgy kormányt, hogy a kereszténydemokratákkal azonos, számú munkapárti minisztert nevez ki — a parlamenti erőviszonyoknak megfelelően a mun-, kapárt miniszteri tárcáinak számát jóval magasabban kell megállapítani. Amikor ez kiderült, a Keresztény- demokrata Tömörülés egyszerűen elvetette a hárompárti koalíció elképzelését és úgy döntött: a liberálisokkal alakít kormányt és megkísérli a mindössze kétfőnyi többséggel kormányozni az országot. Az új miniszterelnök a 46 esztendős Andreas Antonius Maria van Agt, volt egyetemi tanár, aki néhány esztendővel ezelőtt még teljesen ismeretlen volt a politikai életben. „Dries“, ahogy becenevén emlegetik, 1971-ben Bieshuvel jobboldali kormányában igazságügyminiszterként lépett az aktív politika színterére és 1973-ban, amikor már otthagyta a jogi tanszéket Nimwegen egyetemén, hogy átvegye a kereszténydemokrata tömörülés irányítását, a szocialista Joop den Uyl középbal-kormányában előbb igazságügyminiszter, majd miniszterelnök-helyettes lett. Ö volt az, aki az elmúlt hónapokban a leghatározottabban követelte, hogy a kereszténydemokraták pontosan ugyanannyi miniszteri tárcát .kapjanak, mint. a munkapártiak, s többször is kijelentette: „Ha a koalíció belső erőviszonyairól van szó, vasbeton keménységű leszek.“ . Az új kormánynak mindössze egy •tagja van a miniszterelnökön kívül, akinek van már kormányzati gyakorlata, azaz tagja volt az előző kormánynak: Van der Steel, mezőgazda- • sági és halászati miniszter. Négy kereszténydemokrata nem volt hajlandó újra tárcát vállalni, a többi között Jacob Boersma szociális miniszter. Boersma állásfoglalása . egyébként segít megérteni, mire alapítják jósla-. . taikat azok a hágai politikái körök, amelyek rendkívül rövid életűnek jósolják van Agt kormányát. „Dries azért fog megbukni, mert fogalma sincs arról, hogy- az ország milyen súlyos gazdasági helyzetben van, egyszerűen képtelen jogászi gondolkodásával szembenézni a gazdasági problémákkal“ *— magyarázzák Hágában szakszervezeti körökben. Valóban: van Agtnak .a kormányalakítási megbeszélések végtelen heteiben kétszer is be kellett jelentenie, hogy módosítja esetleges kormánya gazdasági programját. A Kereszténydemokrata Tömörülés balszárnya ugyanis azt követelte tőle, hogy csökkentsék a költségvetés kiadásait, szállítsák le a munkavállalók által fizetendő adókat és legkésőbb 1978 decemberében hozzanak törvényt a vállalati irányításról, azaz valami jogot adjanak az üzemek régi munkásainak is. Most, hogy a kormány megalakult, nyoma sincs a baloldal elképzeléseinek a kormány gazdasági intézkedéseiben. Van Agt nyíltan megmondotta: mivel nem gazdasági szakember, „a kormányban levő tanácsadóira támaszkodik“. Ezek ketten, Rinus Peynenburg és Frans Andriessen' (az első tudománypolitikai a másik pénzügyminiszter) a leghatározottabban a- jobboldalhoz számíthatók. A nyáron lezajlott országos vitában mindketten a vállalati részvényesek és- az igazgatóság pártjára álltak a munkásokkal szemben. Amsterdamban többször is találkoztam magányos tüntetőkkel, akik nagy táblával a kezükben („Ik zoek werk“! azaz „Munkát keresek“ felirattal) járták a grachtokat, a csatorna parti utcákat. E pillanatban 210 000 a munkanélküliek száma, azaz a munkaképes lakosság 5 százaléka — és aligha elegendő megnyugtatás a2 a kormánynyilatkozat, hogy „a munkanélküliség egyelőre nem emelkedik“. Valaki azt magyarázgatta nekem egy amsterdami beszélgetésen, hogy ha karácsonyig nem alakulna új kormány, majdcsak lesz valaki, aki az 1841-es példát követi. Százharminchat esztendővel ezelőtt egy hosszabb kormányválság idején ugyanis, .amikor II. Vilmos király inár türelmetlenül ’sürgette a probléma megoldását, . báró Hiujssen van Kattendijke „a . király iránti udvariasságból“ vállalta, hogy minden ellene irányuló támadás közepette is kormányt alakít. Lehet, hogy van Agt a báró nyomába, lépett?. Mert a minap, a Közös Piac. brüsszeli csúcsértekezletén az ott még mint „ügyvezető kormányfő“ Hágát, képyiselő den Uyl nevetve mondta a „munkanélküli miniszterelnöki“ teendői iránt érdeklődő kollégáinak: „Legyenek' nyugodtak, én is az vagyok, hamarosan újra én jövök Hágából, a viszontlátásra." Magános tüntető Amszterdamban. A tábla felirata: Munkát keresek! GÄRDOS MIKLÓS 1978. I. 22. 14 ÚJ SZÓ
