Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 4. szám
ÚJ sző 1978. I. 22. A Belioannis tér a híres Tűztoronnyal A Petöfi-emléktábla (A szerző felvételei) különösebb károkat, a közeli Bécs meglehetős védelmet jelentett. így az elmúlt évszázadok során jelentős várossá fejlődhetett, fontos kereskedelmi utak metszőpontján telepedve, messze tájakon ismertté vált. Ezekből az időkből származik történelmi és műemlékeinek nagy része, a gótika, a klasszicizmus, a barokk építészet nagyszerű képviselői. Ebben a városban nyílt meg a Duna-medence első szénbányája 1750-ben, az elkövetkező évek pedig a többi iparág gyors felvirágzását hozták a városnak. Ezzel kapcsolatban fellendült kereskedelmi élete, kulturális színvonala is. Sopron nagyon sokat megőrzött az utókor számára utánozhatatlan szépségű történelmi emlékeiből. Ezt azonnal tapasztalhatja a városba érkező turista is. Pedig az 1945-ös esztendőben az angol—amerikai bombázók együttes támadása a város ellen igen sok értéket tett tönkre. Erre a támadásra akkor került sor, amikor a győzelmesen előrenyomuló szovjet csapatok jóformán a város kapui alatt állottak. Céltalan, embertelen, felesleges bombatámadás volt ez, úgy is lehetne mondani, amolyan igazán „amerikai“. így hát a felszabaduló Sopron nem éppen könnyű örökséggel rajtolt a szocialista építés útján. Rendbe kellett hozni az évszázados, épen maradt házaikat, de pótolni kellett a foghíjakat is, amelyeket az USA- bombák ütöttek. S éppen ebben a pótlásban mutatkozott meg a soproni városépítők és tervezők szakmai tudása és művészi érzéke. Abban, hogy az évszázados házsorokba ritkán tapasztalható érzékkel helyezték ©1 az új épületeket, de úgy, hogy azok tökéletes urbanisztikai egységet alkotnak. így lett Sopronból mai, „élő“ város, nem valami múzeumi városegyüttes, amelyet csak nézni szép — de benne lakni kevésbé. A mai Sopron közel 50 ezer lakosával igazi, korszerű otthont biztosít az ott élő embereknek. A szocialista Magyarország) (a többi szocialista országhoz hasonlóan) féltő gonddal őrzi a város történelmi értékeit, de teljes támogatást nyújt korszerű fejlesztésében is. Tapasztalják ezt az év minden szakaszában ezrével idelátogató külföldi turisták is, akik látva a Belioannis-tér csodálatos urbanisztikai egységét, hangulatát, s a 61 méter magas Tűztoronyból nézve le a lüktető városra, azzal az érzéssel összegezik soproni benyomásaikat, hogy a tipikusan középkori városból hogyan vált korszerű szocialista város. Mert a Sopronba érkezők mindegyike talál itt valamit, ami leköti érdeklődését, kielégíti igényeit. Sokáig lehetne sorolni a magyar és az egyetemes kultúra kiválóságainak nevét, akiknek az élete a városhoz kapcsolódik. Sokan állnak meg áhítattal a Széchenyi tér egyik szerény háza előtt, amelyen márványtábla jelzi, hogy „Itt állott a régi postaház, előtte silba- kolt 1839—40 telén Petőfi Sándor, a zöldhajtókás, sárgapitykés közlegény ...“ A várossal szinte egybeforrott a nagy zeneköltő, Liszt Ferenc élete is, aki mindig nagy örömmel látogatott el Sopronba, s akiről ma a városban múzeumot neveztek el. Aki a városban jár, okvetlenül látogasson el a bá- nyászmúzeumba, nézzen be az évszázados lakóházak udvaraiba, gyönyörködjék a szebbnél szebb építészeti megoldásokban. Egy órácskát illik elüldögélni a város valamelyik hangulatos presszójában, borozójában, egy pohár világhírű soproni kékfrankos mellett. Mindenképpen ki kell ruccanni a soproni hegyekbe is, ahol — ezt a soproniak állítják — harapni lehet az alpesi levegőt. Annyi látnivaló kínálkozik, hogy az ember végül is elfelejti megkérdezni a soproniaktól, hogy miért kapták a Pro űrbe díjat. De aztán a látogató arra is rájön, hogy ez a kérdés teljesen felesleges. Mert a válasz ott van a soproni utcákon, tereken, de nem utolsósorban abban is, hogyan Ötvöződött nem mindennapi értékké a gazdag örökség és a mai szocialista tenni- akarás egy történelmi város lakóinak életében. AGÚCS VILMOS Nyugodt és kulturált dunántúli tájon suhan autónk célja — Sopron városa felé. Útközben egyre foglalkoztat a gondolat, vajon milyen ez az „unescós“ város, milyenek azok a műemlékek, amelyek magukra vonták ilyen jelentős nemzetközi szerv figyelmét, főleg ami a róluk való gondoskodást illeti... De a fogyó kilométerekkel egyre erősebben jelentkezik valami megmagyarázhatatlan, különös érzés. Az ember regisztrálja az út mellett elsuhanó fákat, kétoldalt a szélesen nyújtózkodó kukoricásokat, messze a földdel ölelkező kék fátyol mögött már feltűnnek a soproni hegyvidék cikcakkjai is, de ettől a különös hangulattól nem lehet szabadulni. Mintha visszafelé peregne az idő. Egészen 1944-ig. Egy bizonyos november végi reggelig. Akkor — talán éppen ezen az úton, amelyen kocsink kerekei forognak — ijesztő külsejű csapat vánszorgott. Csupa csont-bőr ember, inkább emberroncsok. Beesett, borostás arcukon jéghideg esőcseppek peregnek, sovány nyakukon, mellükön végig. Szemükben nincs fény, lábukra ólomsúlyként ragad a fáradtság. Hosszú út volt már mögöttük. Valahonnan egy balkáni koncentrációs táborból vánszorgott ez a szomorú csapat, monoton egyhangúsággal. A menetoszlop két oldalán gránitarcú fegyveres SS-katonák. Nyugatra megy a csoport, mondották az út elején, s ebben a hitben élt a vánszorgó csapat is. '' A menetoszlop közepe táján lépkedett egy fiatalember, füstszínű, háromnegyedes viharkabátban, aki talán sejtette, hogy Németországot sohasem látják meg. Elnézett a sor felett, tekintete a szélesen nyújtózó mezőket, a soproni hegyek vonulatait kémlelte s az életről elmélkedett. S a rövid pihenők oly becses perceiben, ki tudja, hol felszedett papírdarato- kákra, verseket írt. Az életről, a szerelemről, az igazságról. A fejlemények a borúlátókat igazolták. A kis csoport sohasem látta meg Németországot, mert tagjait a fasiszták egytől-egyik — s közöttük a viharkabátos fiatalembert, a nagy magyar költőt, Radnóti Miklóst is — egy Sopron környéki kőbányában legyilkolták. Amikor a felszabadulás után a tömegsírból kiemelték áz áldozatok holttestét, ott lelték a költő vihar- kabátos tetemét is, a. kabát zsebeiben ott lapultak „Az UNESCO a műemlékek felújításáért és példás gondozásukért járó „Pro úrim“ díjat Sopron magyarországi városnak ítélte.“ (Sajtóhír) Köbe dermedt évszázadok az élet utolsó perceiben írt versek gyűrött kéziratai. XXX Az emlékezés nyomomba szegődik, amikor leparkolunk a városban, hogy megismerkedjünk a mai Sopronnal. Körülöttünk nyüzsög, zsong a 800 éves város, amely voltaképpen kétezer évesnél is öregebb. Rendezett kirakatok, kulturált városkép, sürgésforgás jellemzi a mai szocialista Sopront, amely Nyu- gat-Dunántúl egyik legjelentősebb politikai és gazdasági-kulturális központja. A város múltja, ha viharos volt is, de mégsem olyan mértékben, mint a Duná-medence városainak nagy többsége. Még a török betörések sem okoztak
