Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-18 / 25. szám
HERDICS FERENC: LÓHÁTON Gyermekkorom legszebb élménye az volt, ha nagyanyáméknál, falun nyaralhattam. Amikor anyámtól megtudtam, hogy holnap indulunk, mindig pattanásig feszült bennem az öröm és a türelmetlen várakozás. A vonaton úgy éreztem, hogy az ócska, döcögő gőzös a világ legkedvesebb közlekedési eszköze, s a hely, ahová megyünk, a világ legszebb faluja. Az állomáson már vártak bennünket. Rendszerint nagyapám jött ki elénk, lovasszekéren. Az volt ám az élmény! Ahogy felültem mellé a bakra s kezembe vehettem a gyeplőt, egyszeriben megszűnt számomra minden más. Boldogan feszítettem mellette, meg-meg rántottam az erős szíjakat, s igyekeztem izgalmamban is minél hetykébben mondani: Nüeee, Sárii... Neee! No, a városi gyerek! — mosolyogtak össze nagy- apámék, és én tudtam, hogy ez elismerés volt tőlük. Annál is inkább meg akartam mutatni, hogy nem akárki vagyok, mivel itt-ott előbukkantak a régi pajtások. Márpedig egy városi nyápic csak egyszer vallhat szégyent a falusi gyerekek előtt, azok aztán be nem fogadják maguk közé, hacsak nagy bizonyítással vissza nem nyeri bizalmukat. Egy ízben, ahogy így az állomásról a ház felé hajtottunk, kissé úrrá lett rajtam a türelmetlenség, kikaptam tartójából az ostort, és a Sári nyaka közé csördítettem. Csördítettem? Már, amennyire tudtam. Nagyapám rosszallóan rám nézett és kivette kezemből az ostort: — Ejnye, gyerek, no! Hát ez az ustor nem arra van, hogy verd vele a Sárit! Csak így meglegyíteai. — De hát miért, nagyapa? — Tanuld meg, te gyerek, hogy a lovat nem szabad bántani! Nemes állat az! És láttam, hogy a szeme furcsán felvillan. — Aztán amelyik rosszindulatú, gonosz ló, rúgna, meg harapna, még ha nem is bántják. Az olyan ló nem ide való, hanem a vágóra... Vacsora után a család beszélgetett. Nagyanyám tett-vett a konyhában, majd kiment valahová. Én meg kihasználva ezt a váratlan pillanatot, megmarkoltam a széken álló cukorzacskót, s usgyi, az istálló felé! A kis ablaknál megálltam, lélegzet-visszafojtva lestem be. Szívem vadul kalimpált az izgalomtól, hogy tervem megvalósíthassam, mert ha nagyanyám bent van, akkor a sütéshez előkészített kockacukorral nem mutatkozhatok. De csak nagyapám volt ott, az állatokat etette. Óvatosan besurrantam. Az öreg, amikor meglátott, falnak támasztotta a vasvillát, kalapját hátrább tolta fején, elmosolyodott. — No, mi járatban erre, fiatalúr? — és ezzel kényelmesen elhelyezkedett a lócán. Zsírosán fénylő nadrágja zsebéből előhalászta tajtékpipáját, megtömte, majd rágyújtott. — Nagyapa,... bocsánatot akarok kérni... a ... Sáritól... Amiért megbántottam. Hoztam neki cukrot is, csak nagyanyónak meg ne mondja! _ — Nohát, ez igazán szép dolog — bökte ki röviden. — És ... nem haragszik már rám? ... Nem rúg meg? — Nem rúg az gyermekem, csak elölről közeledj feléje ...! Mert ha hátulról lépsz oda, nem tudja, milyen szándékkal vagy, még ha jót viszel is neki. Aztán akkor nem csoda, ha megrúg... Mire olyan közel értem a hatalmas testhez, hogy kinyújtott kézzel elérhettem volna fejét, addigra bizony citeráztak a lábaim. Reszkető kézzel nyújtottam két cukrot a Sári felé, és akkor nagyapa megszólalt: — Nézz a szemébe, édes gyermekem! Csak egyenesen a szemébe! Többet ér az a szónál, és megértitek egymást. Én meg feljebb emeltem tekintetemet. Közelebb léptem, félelemtől izzadt tenyeremet az izmos nyakhoz érintettem. A Sári meg csak állt mozdulatlanul. Aztán óvatosan simogatni kezdtem. Erre hangosan fújt egyet, miközben békésen tűrte kezem tapintását. Akkor úgy éreztem, egy varázslat szűnt meg, egy nyomasztó varázslat. — No, most add neki! — hallottam nagyapám szavait. Megbátorodva tartottam a tenyeremet, és Sári meleg, barátságos pofájában eltűnt a két kockacukor. Nemsokára a többi is. — Nem haragszik rám, nagyapó! — kiáltottam ujjongva. — Nem bizony! — mosolygott. — Akarod, hogy felültesselek rá? — Akarom! — mondtam, és nemsokára ott ültem a ló hátán. — Most elénekelünk neki egy nótát, jó? Ott is lovagló betyárokról van ám szó! — hunyorított hozzá egyet nagyapám. Pejkónk nyakának támaszkodott, én^ meg büszkén feszítettem a hátán sörényébe kapaszkodva. Ügy énekeltük felszabadultan: — „Csínom Palkó, Csínom Jankó, Csontos karabélyom ...“ A Sári előrenyújtotta fejét és vidáman felnyerített ___ Az illusztrációt KOPÖCS TIBOR készítette HÍREINK Prágától Havannáig címmel vetélkedőt rendezett a XI. Világifjúsági Találkozó tiszteletére a csicsói (Ciőov) alapiskola pionírcsapata. A vetélkedő győztese a VIII/A osztály háromtagú csapata volt. Demecs Agnes A Puskin-emlékverseny iskolai, majd körzeti és járási fordulójának győztese Máté Blanka kilencedik osztályos tanuló, a zsitva- besenyői (Besenov) alapiskola pionírcsapatának versenyzője volt. Furuglás Ernőné tanítónő készítette fel a versenyre. Szolár Katalin A Slavínon tett pionírfogadalmat harmincnyolc perbetei (Pri- bßta) szikra. Utána megkoszorúzták az emlékművet, majd megismerkedtek hazánk fővárosának nevezetességeivel. Az akciót Szetei Ernő csapatvezető szervezte meg. Farkas Hona Már hagyományos a lévai (Device) alapiskolában a szlovák kiejtési verseny, hiszen az idei sorrendben a hetedik volt. Az idén 8 ötödikes és 14 nyolcadikos tanuló nevezett be a versenybe. Az ötödikesek közül Breier Edit, Hengerics Judit és Koczián Attila, a nyolcadikosok közül Bokros Mária, Kovács Henrietta, Tóth Erzsébet, valamint Martinkó Melinda és Zá- radzky Erzsébet bizonyultak a legsikeresebbnek. Minárik Andrea Száztíz versenyzője volt annak a sportversenynek, melyet az 5—9-es tanulók számára szerveztek Dunaszerdahelyen (Dun. Stredaj a Gorkij utcai alapiskola pionírcsapatának sportfelelősei, Gödölle László, Boráros Ka talin, valamint Szenczi János, Németh Zsuzsanna, és Csölle Árpád tanító elvtársak. Puha Éva A „Tikirikitakarak“ verseskönyv szerzője, Simkó Tibor költő a csapattanács meghívására a hodosi (Vydrany) alapiskolába látogatott. Több versét el is szavalta, majd va gyerekekkel közösen el is énekelte. Mindnyájan jól szórakoztunk. Játék után a költő dedikálta verseskönyvét, és a találkozás emlékére több, közös fényképfelvételt is készítettünk. Kopócs Éva TÖRD A FEJED ? I. Az ábrán egy kocka palástja látható. Ha elkészítjük a kockát, és magunk elé helyezzük úgy, hogy az az oldala kerül leg- alúlra, „ melyen 6 pont látható, melyik oldal kerül felülre? írjátok meg tehát, hogy hány pont látható ebben az esetben a legfelső oldalon. II. Ha a szikrák 3 óra alatt összesen 12 km utat tesznek meg, a pionírok egy óra alatt félszer annyit, és egyszerre indulnak, reggel nyolckor, hány órára érkeznek a 20 km-re levő toronyhoz? III. Egy hét alatt 56 kg liszt fogyott el a - napközi otthon konyháján. Mennyi fogy el ugyanilyen fogyasztás esetén 28 nap alatt? A megfejtés beküldésekor kérjük megírni, hogy a beküldő melyik évfolyam tanulója. (H) SZIKRÁKNAK SZIKRÁKRÓL Nincs vége a barátságnak Janina szeptember óta az elsősök szikravezetője. Kilencedikes, és már a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagja. A kis szikrák is tudják: gimnáziumban folytatja majd tanulmányait, mert tanítónő szeretne lenni. A bizonyítványa kitűnő. Persze, azt is tudják a szikrák, hogy sokat tanul Janina. Mégis csodálkoznak, amikor Janina bejelenti: Teljesítettem a feladatomat, ebben a tanévben vezetőtök voltam, de jövőre más veszi át a szikraraj vezetését. Érdekes, a tanító néni nem csodálkozik. Sőt, még ezt mondja: Mostanában sokat kell Janinának tanulnia, nem ér rá veletek any- nyit foglalkozni, mint eddig. Tudjátok ti, hogy Janina hány könyvből tanul? Ugye nem tudjátok? De egyébként már teljesítette feladatát, véget ért megbízatása. Véget ért? Ez lehetetlen. Ügy látszik, mégis igaz, mert egy szót sem szól, a tanító nénit hallgatja és bennünket néz. Olyan furcsa tekintettel néz reánk. Azután mégiscsak szól: — A barátságnak azonban nincs vége. Sok sikert szikrák! Nincs vége a barátságnak. Jó, hogy mondta. Most már csak nekünk kell bizonyítani. Emlékeztek a sárga gyöngysorra. Bizony kudarcot vallottunk, amikor megbecsülésünk jeleként ajándékba annyi sárga gyöngysort adtunk neki, ahányan vagyunk. Okosabbak vagyunk már, és találékonyabbak. Barátságukat azonban bizonyítani kell. Figyeljétek meg, hogy mi mindent találtunk ki. Szerdán a IX/A osztályban fél egykor fejezik be a tanítást. Igaz, hogy egész órát várakoznunk kell, de az iskolakapunál megvárjuk Janínát, és hazakísérjük. No, nem mindannyian, hanem kijelöljük magunk közül azt a kettőt-hármat, aki ezen a szerdán kíséri. A következő héten meg mások kísérik. Csütörtökön egy zacskó cseresznyét küldünk Janinának. Hans és Uta viszik. A nagyszünetben kopogtatnak a IX/A osztály ajtaján, a szolgálatosnak átadják a zacskót, mondván: Janinának küldik a szikrák. Pénteken elmentünk a könyvesboltba. Mindenki adott egy-egy koronát, és megvásároltuk Janinának azt a könyvet, amelyiknek ez a címe: Zászlók a bástyán. Az elárusító ajánlotta, hogy azt feltétlenül el kell olvasnia egy jövőbeli tanítónőnek. Megkértük Otto bátyját, szép nyomtatott betűkkel írja bele: Emlékül Janinának a szikráktól. A tanító nénit kértük meg: adja át Janinának. Tetszett az ötletünk a tanító néninek. Tetszett neki a könyv is. Csillogott a szeme, amikor kijelentette: Látom, Janina jól megtanított benneteket arra, hogy az igazi barátságnak nincs vége. Nincs Is. Nem is lesz. URSULA WERNER-BÖHNKE elbeszélését HAJDÚ ANDRÁS fordította Gyere Csicsóra Gyere, pajtás Csicsóra, hóka lóra, csikóra. Selkapunk a paripára, kivágtatunk a Dunára. Ott sütik a keszeget, ott sütik a pontyot, basszushangon kuruttyolnak a békaporontyok. DÉNES GYÖRGY A június 4-én közölt rejtvény helyes megfejtése: I. 2.4. II. 4,85 kg. III. 583,3. — 52 megfejtés érkezett. A helyes megfejtések beküldői közül sorsolással könyvjutalomban részesülnek (a következők: Varga Zsuzsanna, 8. évf., Bratislava, Rudas Dóra, 6. évf., Rád, Leczo Enikő, 6. évf., Királyhelmec (Kráf. ChlmecJ,Juhász Péter, 5. évf., Tornaija (Safárikovo), Galgóc Györgyi, 8. évf., Muzsla (MuzfaJ. Yf 1978. VI. 18. 18 \ ÚJ SZÚ
