Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-11 / 24. szám
1970. VI 11. 11 F ábry Zoltán viszonya a Sarlóhoz és magában a mozgalomban tömörült értelmiségi fiatalokhoz eleitől fogva pozitív volt. Ezt a tényt dokumentumok egész sora, Fábry nem egy megnyilatkozása s nem utolsósorban a mozgalom ma is élő alapítóinak és egykori vezetőinek számos szóbeli és írott nyilatkozata tanúsítja. Közismert, hogy Fábry már a húszas évek közepétől kezdve, tehát a Sarló megalakulásának 1928 augusztusában történt gombaszögi proklamálása előtt felfigyelt a fiatalok mozgolódására, akiknek nép felé fordulása, falusi regősjárása, önképzőköri reformokért való kiállása valami újnak a bekövetkezését jelezte, az avult formák megváltoztatására való törekvés tényéről tanúskodott. A leendő sarlósok személyében — Győry Dezsővel együtt — ő is maga köré képzelte, mint potenciális fegyvertársakat, a „láthatatlan gárda“ tagjait, akik a másult jövőért küzdő fiatal értelmiségiek élcsapataként rövidesen valóban a porondra léptek, és akiket azután éppen Győry Dezső rendkívül találóan mint újarcú magyarokat üdvözölt. Szóvirágok helyett Természetesen a Fábry és a Sarló között kialakult viszony — minden pozitív volta ellenére sem volt és nem is lehetett mindvégig zavartalan. A fejlődés egyes szakaszaiban — Fábry minden rokonszenve mellett — blrálóan lépett fel a Sarló egyik-másik tagjával, vagy általában a Sarló irányvonalával szemben. Bíráló észrevételeit azonban mindenkor a törődés, a mozgalomnak és tagjainak féltése motiválta, és elsődleges célja a segítés volt. Ilyen féltő gondoskodásnak minősül mindenekelőtt Fábry Etnográfiai szocializmus című, sokszor idézett, nevezetes tanulmánya, melyben a szlovensz- kói magyar Ifjúság „szocializmusával" foglalkozik a Vetés két első számában megjelent és a falujáró regősök munkáját Ismertető cikkekkel kapcsolatban. A tanulmány végkövetkeztetése szigorú és félreérthetetlen: „A gyomor, a kenyér: ez a falu, ez a nép, ez a földmunkás valósága. A néphez etnográfia védnöksége alatt nem lehet közeledni, ez legfeljebb »kultúrpolitikát« igazol, de nem kenyérpolitikát: szociális aktivizmust. A regősöknek nem kapufélfákat kell lerajzolni, de nyomort hallgatni, nyomorstatisztikát ■ felvenni, és okos képű gyerekarcok, bazsalikommenyecskék helyett a regősnaplóba bevezetni: ugyan hány gazdasági sztrájk is volt az idén Szlovenszkón, és ugyan miért? Ez lenne az út, ez lenne a meglátás. Minden más csak tudatosan vagy tudatlanul végigjátszott menekülés a kötelező valóság elől: »kultúráiét«, farizeus-szocializmus, neonacionalizmus: reakciós romantika... Az ifjúság: indulás. De miért kell már az indulásnál megrekedni, ide-odatopogni, meggyá- vulni, kísérletezni, felfedezősdit játszani, és kenyér helyett csak szóvirágokkal, üres igékkel, Szabó Dezsővel »forradalmasítani«, vagy ha úgy tetszik: falazni? A kísérletezésnek, tapogatózásnak nincs értelme, amikor célegyenesen meg van húzva a működés, a segítő munka mai szociális iránya: osztályharc!“ (Fábry Zoltán: Kúria, kvaterka, kultúra 162. l.J /Valóban kemény szavak, szinte pörölyütésként hatottak. Balogh Edgár négy és fél évtized múltán így emlékezik e kritikára a Hét próba című kötetében: „Fábry Zoltán ... éppen akkor vette bonckés alá szabódezsős falu-romantikánkat, amikor legjobb meggyőződésünk szerint már túljutottunk ezen a szakaszon, s a szocializmus magasabb értelmezését, erkölcsi megfogalmazását kerestük, humanista nemzetköziséget vallottunk. És hozzáteszi: Etnográfiai szocializmus? Ebből nőttünk ki, igaz.“ (I. m., 127 1.) Nem kétséges, valóban így volt. A Sarló fejlődése azonban olyan rohamosan ment végbe, hogy mire Fábry- nak e tanulmánya a Korunkban napvilágot látott, több mint fél év telt el a Vetésben megjelent beszámolóktól, és közben a sarlós fiatalok a re- göléstől és etnográfiai adatgyűjtéstől eljutottak a szociográfiai adatgyűjtésig, amely alapul szolgált a falu társadalmi viszonyainak marxista vizsgálatához. A bírálat tehát a Sarló fejlődésének adott szakaszára vonatkozóan helytálló volt, s jóllehet a sarlósok e szakaszon akkorra már túljutottak, mégis meggondolkoztatta őket, mert irányvonalukat elemezve, kénytelenek voltak megállapítani, hogy még nem jutottak el az osztályharcig. Ennek ellenére — mint Balogh Edgár visszaemlékezéseiben megjegyzi — a Korunk-cikk megállapításai a sarlósokat meg is döbbentették nem is, úgyhogy meg is sértődtek, nem is. (I. m., 127. l.j. Végső konzekvenciájában azonban Fábry bírálata felvetette bennük — s ezt ugyancsak Balogh Edgár szegezte le a Hét próbában — különleges szocializmusuk revízióját. (I. m., 129. l.j. Tehát lökést adott a továbbfejlődésre. Mindez — szerencsére — nem zavarta meg Fábry és a Sarló kapcsolatát, amely a mozgalom fokozatos balra- tolódásával, majd a tudományos szocializmus következetes vállalásával egyre jobban elmélyült. Az Üt szerepe Fábry a Sarló 1931 szeptemberében megtartott országos kongresszusát táviratban üdvözölte, és jóllehet már korábban megnyitotta lapját, Az Üíat a Sarló publicistái és grafikusai számára, ettől kezdve mind szorosabb együttműködést alakított ki a Sarló tagjaival és barátaival, valamint a Sarló kezdeményezésére létrejött Vörös Barátság munkásifjaival: Száraz Józseffel, Pásztori Gyulával és másokkal. Valóban: ettől kezdve egészen Az Üt megszűntéig, 1936 tavaszáig alig volt olyan száma az Útnak, amelyben ne szerepeltek volna írásműveikkel a Sarló publicistái — Balogh Edgár, Balázs András, Dobossy László, Ferencz László, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos és mások — írói — Dömötör Teréz, Mor- vay Gyula, Sellyéi József — és művészi illusztrációikkal a Sarló képzőművészei — Lőrincz Gyula, Nagy Márton és Tallós Prohászka István. Nem egy olyan száma van Az Útnak, amelyben egyszerre három-négy sarlós-szerző is szerepel érdekes, időszerű mon- danivalójú cikkel vagy tanulmánnyal, állásfoglalással vagy vitát kiváltó fejtegetéssel. Kivált 1931-ben és 1932-ben volt igen intenzív az együttműködés. Ez természetesen sokban hozzájárult a folyóirat tartalmi és formai színvonalának emeléséhez. Figyelmet érdemlő mozzanat, hogy éppen ebben az időszakban zajlott le Az Út hasábjain Rotor (Roth Imre), majd Goldhammer Géza, azaz Kassai Géza vitája a Sarlóval. Fábry ugyan nem avatkozott bele a vitába, de lapjában — amelynek szerkesztésében rajta kívül részt vett Rotor és a Sarló kongresszusa után jő ideig maga Balogh Edgár is — helyt adott a pro és kontra hozzászólásoknak, természetesen minden fenntartás nélkül. Magát a vitát a Sarló kongresszusi anyagát tartalmazó A sarló jegyében című kötet, pontosabban a sarlósoknak a nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében kifejtett állásfoglalása váltotta ki. Rotor bírálatában a többi között azzal vádolta a Sarlót, hogy a keleteurópai konföderáció pozitív jelszavának a kitűzése megfosztja a mozgalmat feszítő erejétől és forradalmi lendületétől. Hangsúlyozta, hogy a kelet-európai konföderáció jelszava elfedi a saját burzsoázia önálló jellegét és ezzel csökkenti az osztályharcot. Azonkívül ellentéteket szít a nyugat- és keleteurópai munkásmozgalom között. Szerinte pillanatnyilag minden antiimpe- rialista erő egyesítése érdekében a „negatív“ önrendelkezési jelszó a legalkalmasabb. A Rotornak adott kollektív válasz hitet tett az osztályharc mellett és „visszautasította azt a feltételezést, hogy a Sarló a kelet-európai konföderáció jelszavával éket akarna verni Európa munkásmozgalmai közé, s nem tudná elképzelni a szocializmus győzelmét akárcsak egy Duna menti országban is, hangsúlyozta viszont, hogy a konföderáció jelszó eredetileg csak a nemzeti önrendelkezés egy fajtáját jelentette: a proletariátus vezette kisebbségi magyar tömegek ama óhaját, hogy sem kisebbségiek nem akarnak maradni, sem Horthy-Magyarországhoz nem akarnak kerülni, sem önálló Szlovensz- kót nem akarnak, hanem a nemzeti kérdést szovjet mintára egy szocialista államszövetségen belül látnák végleg megoldottnak. „A Sarló véleménye szerint — mondotta a válasznyilatkozat — a mai Kelet-Európábán a nemzeti állam programja minden tekintetben idejétmúlt reakciós és utópisztikus, a proletariátus számára elfogadhatatlan gondolat.“ (Balogh Edgár: I. m., 313. 1.) A továbbiakban a válasznyilatkozat leszögezte, hogy a Sarló egyáltalán nem tagadja a kelet-európai burzsoáziák imperialista jellegét és még kevésbé akarja csökkenteni a harcot ezek ellen, mert „ha a kelet-európai burzsoák zsákmányul dobják Kelet- Európa dolgozó népét a nyugati imperialista nagyhatalmaknak, úgy ez egy okkal több a kelet-európai burzsoáziák ellen irányuló forradalmi osztályharcra“. (I. m., 314. 1.) Julius FuCík üdvözlete Goldhammer Géza A sarlósok és a nemzetiségi kérdés című hozzászólásában világosan kifejtette, hogy az önrendelkezési jog — Lenin szerint — a nemzetiségi elnyomás ellen irányuló harc következetes kifejezése, s így magában foglalja mind az egyesülés, mind az elszakadás jelszavát mindig a forradalmi célszerűség szerint. Szerinte a Sarló helyesen teszi, ha az adott pillanatban a cseh és a szlovák nemzet dolgozó tömégeivel való osztályszövetséget sürgeti a közös ellenség, vagyis a csehszlovák imperializmus elen. Ez lényegében ugyanaz a reális útmutatás volt, amelyet már Julius Fuőík is megadott kongresszusi üdvözlő szavaiban, amikor a cseh proletariátus szövetségét ajánlotta fel a magyar kisebbség nemzeti felszabadulásáért vívott harchoz. A nemzetiségi kérdés vitája sok félreértést tisztázott, sok helytelen nézetet felszámolt. A vita tanulságait Fábry is levonta a maga számára, és munkájában alkotóan felhasználta. A harmincas évek közepétől kezdve a hatvanas évek végéig számos irásmű tanúsítja Fábry nyílt és őszinte, nemegyszer szenvedélyes hangú állásfoglalását a nemzeti kérdésben. Fábry ezeket az állásfoglalásait mindig a marxi—lenini elvek szellemében fogalmazta meg, kemény szavakkal ostorozva mindenfajta nacionalizmus megnyilvánulását, lett légyen az magyar, német, cseh vagy szlovák. Ezek' az állásfoglalások természetesen mindenkor teljes összhangban voltak a Sarló által meghirdetett és a vita következtében letisztult elvekkel. Valóban, nem nehéz tehát megállapítani az összefüggést a sarlósok nemzetiségi kérdésfelvetése és Fábry ez időszaktól kezdődően napvilágot látott ilyen tartalmú állásfoglalásai között. A kérdésfelvetés és vitája eredményeként egyébként szinte önkéntelenül ráirányult a figyelem azokra a hiányosságokra és bajokra, amelyek a nemzetiségi kérdés megoldásában az első köztársaság fennállása idején észlelhetők voltak. Jellemző és sokatmondó adat ebből a szempontból, hogy Fábry korábbi, pontosabban a harmincas évek közepe előtti írásművei között jóformán egyetlenegy sem akad, amely kifejezetten a nemzetiségi kérdéssel foglalkoznék. Viszont annál több ilyen témájú cikke, tanulmánya van — valójában egész könyv összeállna belőlük — az 1936—1970 közötti évekből. Elég, ha itt csak olyanokra utalok, mint a Fegyver s vitéz ellen című kötetbe is bekerült, eredetileg a pártsajtóban megjelent Cseve- nülve című írása, melyben a magyar nyelv háttérbe szorulásáról, elsikkadá- sáról írva, főként a szülők szolga- lelkűségét és közönyét ostorozza, amiért gyermekeik anyanyelvi kultúrájáról lemondtak. Vagy gondoljunk a kassai mozik magyar nyelvhasználatáról Irt feljajdulására. Ez a bátor, felelősségre vonó írása ugyancsak a párt lapjában, a Magyar Napban jelent meg, mintegy bevezetve A magyar nyelv szlovenszkói sorsa címmel ugyancsak ott közzétett hasonló témájú cikksorozatát. Fábry Zoltán e témakörben írt cikkei, tanulmányai — mi tűrés-tagadás — a második köztársaság éveiben is folytatódtak. Az Új Szóban, az Irodalmi Szemlében, a Kortársban, valamint könyveiben megjelent írásai, melyek a csehszlovákiai magyarság művelődési intézményeinek sorsával, nyelvhasználatával foglalkoztak, valós hibákra és sérelmekre hívták fel a figyelmet és sürgettek orvoslást. Ezek közül kiemelkedik mondanivalójának súlyosságával A vádlott megszólal című terjedelmes tanulmánya, amely a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség kollektív bűnösségének vádját utasította vissza. Fábrynak ezek az írásai ki nem mon- dottan is azt hangsúlyozták, hogy a nemzetiségi kérdés a társadalmi kérdés tejtestvére, és a kettő csak együttesen oldható meg. Fábry szuverén egyéniség volt, aki önállóan, szabadon alakította ki véleményét, nézetét az életről, a társadalomról, az emberekről. Mindig szükségét érezte az azonos gondolkodású és világnézetű emberekkel való kapcsolatok megteremtésének és fenntartásának. Ez hozta őt össze a sarlósokkal, akikre — mint láttuk — jótékony hatással volt fejlődésük folyamán, és akik viszont kérdésfelvetéseikkel és vitaeredményeikkel termékenyítőleg hatottak reá. Ily módon olyan egészséges kölcsönhatás alakult ki közöttük, amely mind a sarlósokra, mind pedig Fábryra hasznos volt. Konkrét tények egész sora tanúsítja, hogy Fábry Zoltán és a Sarló, illetve a sarlósok viszonya az évek folyamán egyre szorosabbá, egyre elvtársiasab- bá, egyre barátibbá vált. Ismeretes, hogy 1931—1934 között az élvonalbeli sarlósok csaknem kivétel nélkül külső munkatársai lettek Az Útnak, mi több — mint fentebb már említettéin — Balogh Edgár huzamosabb ideig Fábryval és Rotorral szerkesztette a folyóiratot. Ez már az az időszak volt, amikor a sarlósok egy része tagja lett a pártnak és mint párttagok közösen vállalták a harcot az akkori burzsoá elnyomás és egyre erősödő fasizmus ellen. Valóban: alig volt sarlós, aki ne lépett volna személyes kapcsolatba Fábryval, és ez a kapcsolat hamarosan az azonos nézetű, azonos célokért küzdő szocialisták fegyverbarátságává vált, amely kölcsönösen erősítette és segítette őket — a vox humana jegyében — közös harcukban mindenfajta megkülönböztetéssel, jogfosztással és el- embertelenitéssel szemben. / /ry' ] a nig a József rajza ‘