Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-04 / 23. szám

* ■* TUDOMÁNY TECHNIKA A déli irányiba terelendő víz mennyiségének meghatáro­zásánál figyelembe kell venni a Kaszpi-tenger és az Aral-tó táp­lálásának szükségleteit is. Emellett már ma is világos, hogy a jövőben már nem lehet ezeket a természetes víztároló­kat eredeti formájukban meg­őrizni. Medencéjükben az utób­bi időben sok minden megvál­tozott, elsősorban a beömlő víz mennyiségének csökkenése mi­att. A Kaszpi-tenger és az Aral-tó vizét csak úgy lehet megmen­teni, ha felújításuk során a víztükör felületét is csökkente­ni fogják, hogy ezzel is csök­kenjen az elpárolgás mértéke. Más szavakkal mondva: mes­terséges Kara-Bogaz-Gol-öblöket kell létesíteni, amely mint Is­meretes, a Kaszpi-tenger víz­szintjének és sótartalmának sa­játos, természetes önszabályo­zója. Ilyen irányú intézkedésekkel kisebb vízutánpótlás mellett is állandósítható a Kaszpi-tenger és az Aral-tó vízszintje és só­koncentrációja. Természetesen idejében el kell végezni a víz­mérleg egyensúlyának kialakí­tásához szükséges intézkedések tervezési-számítási munkáit. A Földrajzi Intézet eddigi kutatá­si eredményei szerint például az Arai-tó kiterjedésének és vizszintjének csökkentésével ez a jelentős víztároló nemcsak megmenthető, de át is alakít­ható átfolyó, édesvizű tóvá. Meg kell azonban teremteni a szükséges intézkedések gazda­sági és műszaki feltételeit, mi­közben tudatosítani kell azt is, hogy az eredeti vízmérleg visz- szaállítására már sem a Kaszpi- tenger, sem az Aral-tó esetében nem kerülhet sor. A Nyugat-szibériai Alföld jövője A vízforrások területi átren­dezésének kérdésével a Nyugat­szibériai Alföld jövője is szoro­san összefügg, mert itt a kö­vetkezményekből kifolyólag le­hetővé válik a jelenlegi mocsa­ras területek mezőgazdasági vagy erdőgazdasági kihasználá­sa. A Földrajzi Intézet felmé­rései szerint a Nyugat-szibériai Alföldön 800 000 négyzetkilomé­terre tehető a mocsaras, lápos terület, ami évente további 100 négyzetkilométerrel növekszik. Erélyes műszaki beavatkozá­sok nélkül bizonyára továbbra is romlana itt a helyzet. A mocsarasodást ugyanis főleg az északi folyók időszakos árvi­zei okozzák. Ugyanakkor a kő­olaj és a földgáz jövesztésével már egyébként is sürgetően napirendre került e területek gazdasági fejlesztésének kér­dése. Mivel az itteni mocsarakat egyes kisebb és közepes nagy­ságú folyók vizei táplálják, a megoldást e folyók vizének összegyűjtésében, és déli irány­ba, Közóp-Azsia száraz terüle­teire való elvezetésében kell keresni. Ma még nehéz lenne megállapítani, hogy mennyi víz nyerhető ezen az úton. Tegyük fel, hogy eleinte 5—10 km3 víz elvezetése jöhet számításba évente, amit később fokozato­san növelni lehet, s ezzel pár­huzamosan növelhető majd a kiszárított területek nagysága is. Ezek tehát kettős hasznos- ságú intézkedések lennének, mert az elvezetett víz a déli mezőgazdasági területek öntö­zésére használható, északon meg lehetővé válik a kiszárí­tott területek gazdasági igény- bevétele. Mór most kell tanulmányozni a következményeket Az ilyen irányú intézkedések­nek azonban további követ­kezményei is lesznek. A mo­csarak kiszárítása következté­ben csökken a víz elpárolgási felülete, tehát kisebb lesz az ilyen értelmű vízveszteség, ami a terület vízmérlegében legalább részben pótolja majd az Irtis és az Ob déli irányba elvezetett vizét. Ez eléggé figyelemre­méltó körülmény. Nyugat-Szibé- ria vízmérlegének alakulása egyébként a mocsarak kiszárí­tása után attól is függ, hogy erősítik-e a területeket, vagy pedig mezőgazdasági célokra használják fel őket. Az erdő­ségek ugyanis tovább fokoznák az elpárolgás jelenlegi mérté­két, a mezőgazdasági termelés viszont — különösen a gabona- termesztés és a legelőgazdál­kodás — csökkentené. E kérdések pontosabb meg­vizsgálása céljából ajánlatos lenne már a jelen időszak­ban is kísérleti telepeket léte­síteni a Nyugat-szibériai Alföld mocsarainak külön e célra le­csapolt, kiszárított területein. Az előzetes gyakorlati tapasz­talatok ugyanis nélkülözhetet­lenek lesznek a nagyobb mér­tékű programok megvalósításá­hoz. A meliorációs kutatóállo­mások létesítése tehát már most is indokolt, mert a bo­nyolult feltételek tanulmányo­zása hosszú időt vesz igénybe. Az Ob és a Tobol medréből kiemelt és déli irányba veze­tett víz mennyisége bizonyos mértékben csökkenti majd az áradásokat és az elöntött terü­letek nagyságát, ami lényege­sen megkönnyíti majd a mo­csaras területek kiszárításával járó munkákat. De azzal is számolni kell, hogy a víz déli irányú elvezetése közepes téli vízállásnál fokozhatja a folyók befagyásának mértékét — eset­leg fenékig befagyhatnak —, ami jelentős károkat okozhat a halállományban. Ezzel a ve­széllyel különösen a kisebb víz­hozamú években kell számolni. A másik lehetséges következ­mény az, hogy az átlagosnál alacsonyabb vizszint huzamo­sabb ideig tartó téli jégpáncél­ja a hajózhatóság idejét is je­lentős mértékben korlátozhatja az alsó szakaszokon. Az ilyen jellegű negatív következmények megelőzhetők, illetve lényeges mértékben korlátozhatók az Ob és az Irtis felső szakaszain, az Altáj-hegység szorosaiban meg­felelő kapacitású víztárolók építésével. Ezekből a víztáro­lókból a tavaszi és a nyári idő­szakban felhalmozódott vizet télen lehetne kiengedni az em­lített folyók medrébe. Egyéb­ként az is megoldást jelenthet, ha téli időszakban korlátoznák a víz kivitelét és déli irányú elvezetését, főleg akkor, ami­kor a halállomány befagyásá­val kell számolni. Mindez szük­ségessé teszi, hogy elkezdődjön a déli irányú vízelvezetés vár­ható ökológiai következményei­nek előzetes tanulmányozása. Éghajlati változások is feltételezhetők? A folyóvizek mesterséges át­irányítása következtében jelen­tős változásokra kerül sor az érintett területek vízmérlegé­ben. A több tucatnyi köbkilo­méter víz megjelenése a déli sztyeppéken — különösen ha azok jelentős részét permetező öntözésre használják fel — lé­nyeges mértékben megnöveli az itteni levegő páratartalmát. Mint ismeretes, a nyugat-kele­ti légáramlás hatására a Tu­ráni-alföld levegőjének pára- tartalma a közép-ázsiai hegy­ségekben, a Pamir lábainál koncentrálódik, ahol az Arai- tavat tápláló Szir-Darja és Amu-Darja folyó ered. Nincs kizárva, hogy az előbbiekkel összefüggésben megnövekszik az itt lehulló csapadék meny- nyisége, valamint a hegyi patakok és az említett folyók vízhozama. Ez bizonyára áldá­sos és rendkívül hasznos jelen­ség lenne, lényegében a ter­mészet folytatná tovább az ember által megkezdett környe­zetformáló munkát. A déli irányba terelendő víz mennyiségének meghatározásá­nál azonban az északi terüle­tek távlati szükségleteit is fi­gyelembe kell venni, hiszen bi­zonyos minimális vízmennyiség­re itt is szükség lesz a termé­szet fejlődési feltételeinek megtartásához és a gazdasági vonatkozású igények fedezésé­hez. Ezt a minimális szintet te­hát nem lehet túlszárnyalni. De azzal is számolni kell, hogy ha a jelenleginél kedvezőbb vízvi­szonyok alakulnak ki délen, itt is benépesülnek a pusztaságok, fejlődésnek indul az ipar, ami újabb igényeket támaszt a viz- forrásokkal szemben. Ez végső fokon oda vezethet, hogy sem északnak, sem délnek nem lesz elegendő vize. Komplex szemlélet a vízgazdálkodás problémáinak megoldásában A tapasztalatok és a várható fejlődés körülményei azt bizo­nyítják, hogy a népgazdaság va­lamennyi területén meg kell tenni a szükséges intézkedése­ket az országos méreteket öltő takarékosabb vízgazdálkodásra, különösen azokon a területe­ken, ahol a víz hiánya máris jelentős problémákat okoz. Ez a követelmény többek kö­zött a mezőgazdasági termelés területi elhelyezésére is vonat­kozik. Az öntözéshez szükséges vízmennyiség például a szemes termények vetésterületeinek célszerűbb széthelyezésével is csökkenthető. Arról van szó, hogy Közép-Ázsiában 1 tonna szemes termény előállításához 2—2,5 ezer m3 vízre van szük­ség, míg a nem feketeföldi zó­nában, például Bjelorusszia te­rületein ehhez 1 ezer m3 víz is elégséges. Ebből is látható, hogy miért olyan fontos fela­dat a kalászosok országos kör­zetesítésének tökéletesítése. Az iparban a technológia ez irányú tökéletesítésével érhe­tők el jelentős megtakarítások. A népgazdaság fejlesztésének minden területén szem előtt kell tartani a termékegységre eső vízfogyasztás állandó csök­kentését. Jő eredményeket ér­nek el ezzel kapcsolatban a vegyipar egyes ágazataiban, ahol a korszerű üzemeket már ún. „száraz“ technológiával ter­vezik. Mint ismeretes, a kőolaj­ipar a legnagyobb vízszennye­zők közé tartozik, s itt is jelen­tős eredménynek számít, hogy az 1 tonna kőolaj feldolgozásá­hoz szükséges vízmennyiség a legutóbbi 10 év alatt néhány köbméterről 0,1—0,2 köbméter­re csökkent. A FOLYÓVIZEK MESTERSÉGES IRÁNYÍTÁSÁNAK KÖRNYEZETI PROBLlMAI Irta: M. I. Lyvovics, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Földrajzi Intézetének osztályvezetője (II. rész) Arra is gondolni kell, hogy a folyóvizek mesterséges átirá­nyításával járó minden költség és fáradozás értelmét veszíte­né, ha leromlana a számításba jövő víz tisztasága. Ezt a kö­vetelményt különösen szem előtt kell tartani az érintett körzetek folyamatban levő ipa­rosítása során. A beruházás gazdaságosságának problémái Nem kevésbé jelentős a mes­terséges átirányítás gazdasá­gosságának a kérdése: vajon megtérülnek-e a befektetett költségek? E kérdés vizsgálá- sában külföldi tapasztalatokra is támaszkodhatunk. Az Egye­sült Államokban hasonló a helyzet, a természet ott is egyenlőtlenül osztotta el a víz- forrásokat, ezért itt is elkészí­tettek már 12 tervet a folyóvi­zek nagyobb méreteket öltő át­irányítására. Számításba jöhet például kb. 19 km3 víz kieme­lése a Kolumbia folyó alsó szakaszából, és átirányítása a Kolorádó folyóba, továbbá 21 köbkilométer víz átirányitása a Mississippiből és Texas állam keleti részének folyóiból Üj- Mexikő államba. A legnagyobb programot mintegy 136 km3 víz átirányítása jelenti az alaszkai és kanadai folyőkból a Nagy­tavak rendszerébe, innen pedig az Egyesült Államok nyugati területeire és Mexikóba. Az utóbbi program költségvetésé­ben 1 km3 víz elvezetése 750 millió dolláros tőkebefektetést igényelne. Ez a ráfordítási költség a további terveknél is 500 millió és 1 milliárd dol­lár között ingadozik 1 km3 el­vezetett vízre számítva. A további kutatások alapján azonban megállapították, hogy az Egyesült Államok deficites nyugati területein körülbelül 11 km3 viz sokkal gazdaságo­sabban nyerhető a helyi forrá­sok felhasználásával, s mivel az átirányítás egész kérdés­komplexumát még nem tanul­mányozták át elég részletesen, az Egyesült Államok és Kanada szakemberei úgy vélik, hogy még nem érkezett el az idő az említett nagy programok reali­zálására. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Szovjetunió déli terü­leteinek vízháztartási mérlege sokkal kedvezőtlenebb helyzet­ben van az Egyesült Államok nyugati részeinél, s a két or­szág gazdasági rendszerének felépítése is merőben eltérő. Az összehasonlítást tehát nem le­het párhuzamba állítani, ennek ellenére célszerűnek mutatko­zik az Egyesült Államok hason­ló jellegű programjainak meg­ismerése. Nem fér hozzá kétség, hogy a folyóvizek mesterséges átirá­nyításának gyakorlati megvaló­sítása során a tervezőknek és a kivitelezőknek szorosan együtt kell majd működniük az illeté­kes tudományos intézmények­kel, mert nagyon sokoldalú és bonyolult feladat megoldásáról van szó, és csak így érhető el, hogy e nagy jelentőségű prog­ram megvalósítása nagy távla­tokban kedvező hatást gyako­roljon a környezeti feltételek alakulására. A Szahara számítógépben Amikor az elmúlt években a Szaha­ra déli peremvidékén mind kevesebb lett a csapadék, kezdetben véletlen és átmeneti tüneményre gondoltak. Azóta kiderült, hogy a {Szahel-övezet aszálykatasztrőfáját okozó jelenség sokkal általánosabb és veszélyesebb: déli irányban terjeszkedik a Szahara és újabb, korábban emberi letelepe­désre alkalmas részeit foglalja el a Szahel-övezetnek. Winstanley angol meteorológus már 1973-ban kijelentet­te, hogy itt a klímaövezetek globális eltolódásával kell számolni, és hogy ez a tendencia évszázadokon át foly­tatódik majd. Durva becsléssel a si­vatag évről évre körülbelül 9 kilomé­ternyit vándorol majd előre. Három amerikai meteorológusVnemrégiben ki­terjedt számításokat végzett számító­géppel a jelenség okának felderítésé­re. Fontos szerepet tulajdonítottak az albedónak, vagyis a felület sugárzás­visszaverő képességének. Mérésekkel megállapították, hogy a növényzettel benőtt talaj átlagban 10—25 százalé­kát veri vissza a fénynek, a száraz, kopár homoktalaj viszont 35—45 szá­zalékát. A számítógépes vizsgálatok­ból kiderült, hogy a növényzettel be­nőtt térségben 4,4 milliméter csapa­dékkal, az erősen reflektáló sivatagi övezetben viszont csak 2,5 milliméter­rel lehet számolni — a különbség 43 százalék a két modell között. A szá­mítások megerősítették mindazt, amit a szakértők már sejtenek: a klímaöve­zetek általánosságban dél felé mozog­nak. A kutatók vizsgálataik alapján azt javasolják, hogy a jövőben rend­szeresen műholdak mérjék a Szahel- övezetben a talaj albedóját. így az aszály előrejelzésével megakadályoz­hatnák az újabb katasztrófát — időt nyernének a megfelelő intézkedések­re. É- T­1978. VI. 4. 16 ÚJ SZÚ Az Irtis—Karaganda-csatorna harmadik sz ivattyúállomása

Next

/
Thumbnails
Contents