Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-04 / 23. szám
Kövesdi Károly versei ESŐCSEPPEK PAUL KUUS8ERG NAGYSIKERŰ REGÉNYÉRŐL Az utóbbi években a Szovjetunió egyik legnépszerűbb írója lett Paul Ku- usberg. 1916-ban született Tallinnban építőmunkás családban. Tizenhárom éves korában elvégezte az elemi iskolát, szeretett volna továbbtanulni. A család nehéz anyagi körülményei miatt azonban kénytelen volt munkát keresni. Kőműves és vakoló volt. Fokozatosan bekapcsolódott a munkásmozgalomba, megismerkedett az illegalitásban dolgozó kommunistákkal. Miután Észtországban helyreállították a szovjethatalmat, belépett a kommunista pártba. A Nagy Honvédő Háború első napjaitól önkéntesként harcolt a németek oldalára állt árulók ellen. 1942-től az Észt Nemzeti Hadtestben harcolt. A háború idején kibontakozott újságírói tehetsége. A Tasuja (Bosszúálló) című észt nyelv katonai újság szerkesztője lett. A győzelem után leszerelt, felső fokú képesítést szerzett és nyolc éven át a Rahva Hääl (Nép Hangja) főszerkesztő-helyettese volt. Az újságírás azonban nem elégítette ki. Vonzotta a szép- irodalom. Először a kritika és az irodalomelmélet terén kísérletezett. A Looming (Alkotás) című folyóiratban és az Észt Írószövetség lapjában, a Sirpja Vasárban Sarló és Kalapács), valamint más időszaki kiadványokban jelentek meg cikikei. Kuusberg egyre inkább felismerte, hogy a leginkább neki való alkotóterület a szépirodalom. 1950-ben megjelent Láng és hamu fölött című regénye a burzsoá Észtország építőmunkásairól szól. Ez a könyv volt első szépprózai próbálkozása, de nem volt nagyobb sikere. Művészileg sokkal jobb az Enn Kaim két énje. Ez a regény az Észt Nemzeti Hadtest egy katonájának hétköznapjait eleveníti meg előttünk. Harmadik regénye az Andres Lapefeus esete pedig a hadtest katonájának háború utáni hazatéréséről és a civil életbe való beiiillesziked'ésiéről szól. Paul Kuusberg azok közé a művészek közé tartozik, akik csak azt írják le, amit maguk is átéltek. Ezért minden regénye önéletrajzi elemekre épül. Legutóbbi regényei, a Forró nyarunk von, Egy éj és Esőcseppek trilógiát alkotnak, amelyről joggal mondják, hogy az észt nép életének és harcának eposza. A Forró nyarunk van a tisztogató zászlóalj harcairól szól, az Egy éj pedig a háború első napjairól. Oj regénye, az Esőcseppek főhősének, Andreas Jallaknak életrajzában minden különösebb nehézség nélkül ráismerhetünk az író életére. Andreas megjárta a frontot, később pártpropagandista lett, akinek őszintesége, hajthatatlansága közismert volt. El is nevezték Vasfejűnek, mert ifjú korától fogva adott szavától egy körömfeketényit sem tért el. Kérlelhetetlen volt az ellenséggel, nem véletlen, hogy az „erdei testvérek“ — az észt nacionalisták — újra meg újra megpróbálták megölni. Andreast azonban nem lehet megfélemlíteni. Andreas, a kommunista bízik magában még a legszörnyűbb helyzetben is. A sors azonban még egy megpróbáltatást tartogatott számára. Halálosan beteg lett, de a kórházi ágyon is hű maradt önmagához. Szerinte a kommunistának csak egyhez van joga: mindig adni és dolgozni megfeszített erővel. Milyen is volt Andreas sorsa? A kórházban ------élet és halál között, ismét a végzet kapujában, mint annak idején a fronton és az „erdei testvérekkel“ való küzdelemben, amikor minden nap az utolsó lehetett volna — Jallak elgondolkozik, mi jót ért meg az életben. Először teszi fel ezt a kérdést. A válasz vigasztalan. A nő, akit szeretett, elhagyta, nem lett a felesége. Fiára, az állandó megterhelő munka miatt kevés gondot fordított, a fiú rossz útra tért. Egy reménye volt még: a lánya, de ő is váratlan csapást mért apjára azzal, hogy sorsát egy nála jóval idősebb emberhez kötötte, és lemondott miatta az egyetemi továbbtanulásról. Így Andreas Jallak élete boldogtalan volt. De az olvasó mégis arról győződik meg, hogy Andreas más utat akkor sem választott volna, ha újra kezdhette volna életét. Jallak romantikus hős, elgondolásai, tette magasztos célt szolgálnak, legkevesebbet önmagával törődött. A szovjet irodalom gazdag a hősi jellemekben. Most még egy hős állt be ezek sorába: Andreas Jallak, az észt kommunista. ALEKSZANDR TVERSZKOJ Még egyszer a kőasszonyról Hazatérő fecskék Lehóntva rólam a redőt, lemezenként a várost, kutyákat riadt párzásra késztető időt, január hideg esőivel paskol a szomorúság angyala. Húzza-vonja lángpallosát csalánvörös, födetlen mellemen - nem a vér, de ezerszer sötétebb indulat legyen simogatá- sa: kőasszony szép szomorúsága. Kiszolgáltatott! Kiszolgáltatott! Kiszolgáltatott! Kik ismerik a bakancs örömét s herélöbicskát tesznek álmainkra - lásd a ván kos alá gyűrt szépek zogokását. Halld! Ezek nem mi vagyunk. Parázson állva - mindig rossz gyerek - ámulva néztem a komor társzekereket gurgató időt. Aki mindig fél az otthoniaktól. Éget a Nap, vörösen elvetél. Hányszor harminc dukál hegynyi félelemért? Ki mossa majd meg homlokod s ki az enyém? Súlyos a bűnük, földbe ver. Ha oda-dobbanok veled, föltortott kezünkre lehajolnak az istenek. Lásd, felkönyökölt a Hold az Akasztóhegyen. Tágulj! Távozz, kőasszony! Ügy maradj: összekulcsolt csont-ujjaim nyújtják a lépcsőt a mellem alatt. Bizony elkutyulnak ezek is lassan. A fészekrakás még úgy-ahogy, de ki bírná mindig a magasban, hisz annyi csiricsáré meg drága lom kottyant velőt, hogy partot érve már nem pezsdül a fecskék vére. Lomhán építi magát a homok; kancsalfa ága, lázas buzgalom - s ha itt ott egy egy égdarab lerogy. az is szerencse szárnya-mentén. Nemespihét nem ronthat végtelenség. Falvédővers E kicsi háznak léte a halála. Indulna, menne. Áll a félhomályban. Nézi a felhőt: vérét mikor ontja? Boldog hörgéssel dűl a fájdalomba. Szeretők Hamu esőzik, por zuhog. Valaki tornyot rak toronyra. Bénakéken is, nyögve cepeli. Vinnyogva dűl a porba. Emeld a kereszt csapjait! Harangok szava olvad. A csillagok csak azt szeretik, ki a zokogást elnapolja. T E szívem főié rajzolt betű legyen mindenkor ünnepem formázva csöndes pokol-árkot csak ez s arcom ha térdepel és riaszt kopjafás derengés majd megüzenem hogy voltál és vagyok minden félelmen túl asszony ki tudja jól szívére soros csíziót kivel s hogyan rakasson örök rabmadár nem tudja tépi a kalitkát ím megverselik rabolva minden titkát s lesz kiszolgáltatott ki mindent visszahívna viszik jaj elviszik önnön kezével ültetett csalitba nézi kezét és sírna sírna sírna ÚJ szú Kö nözsi István felvétele
