Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-04 / 23. szám
Dénes Ferenc: EMLÉKEIMBŐL A „lőcsei puccs ötvenötödik évfordulójára • A kommunisták harca a burzsoázia államhatalmi szerveinek önkénye és provokációja ellen (Az Oj Szó ez év április 2-i (vasárnapi) számában megjelent visszaemlékezés befejező része.) A burzsoázia erőszakszervezete —t a rendőrség —, mintegy időzített bombaként robbantotta ki a „lőcsei puccsot“ a burzsoá állam védelmére hozott reakciós törvény életbe léptetésével 1923 márciusában az-, zal a céllal, hogy mindjárt ténnyel indokolja ennek a törvénynek szüksé- gésségét, s ugyanakkor a legsúlyosabb csapást mérhesse ezzel a kommunista mozgalomra, elsősorban a kommunista ifjúsági szervezetre — a Komszomol- ra. Nehéz megpróbáltatást jelentett abban az időben a burzsoázia erőszak- szervezetének embertelen hajszája a kommunista párt és a Komszomol ellen, amely azonban nem tört meg bennünket, hanem még szilárdabbá kovácsolódtunk össze ebben a nehéz küzdelemben. Oj lakóhelyünk a város központjában, a volt Fő utcában levő törvényszék fogháza lett, ahol mint az ügyészség vizsgálati foglyai voltunk bebörtönözve. A fogház, amely a XIX. bzázadban épült, közvetlenül a törvényszék mögötti hatalmas épülettömb várbörtön-vastagságú falaival méltó hasonmása a hírneves cári petersburgi kazamatáknak, amelyek rendeltetése az oda került szerencsétlenek lelki és fizikai megsemmisítése volt. Dr. Klíma rendőrigazgatónak méltó partnere volt az ugyancsak kommunistafaló dr. Martinec cseh főállam- iigyész, aki ezután lett még embertelenebb „szállásadónk“. A fogházban a rólunk való „gondoskodás“ annak igazgatójára hárult, aki Gajda ellen- forradalmi tábornok Szovjet-Oroszor- szág ellen harcoló cseh légiójának volt a tagja. Éreztette is velünk a kommunisták elleni gyűlöletét, aminek mindjárt tanújelét is adta. Mindegyikünket más-más, szigorúan őrzött bűnözőkkel záratott be a fogház legrosszabb celláiba. Engem egy négyágyas sötét, földszintes kis cellába dugtak ötödiknek, ami azt jelentette, hogy éjjelre még nyugvóhelyem sem volt. E lső benyomásom a rosszul világított cellában, amikor megláttam a négy marcona bűnözőt, jövőbeni lakótársaimat, rettenetes volt. A tudat, hogy az ördög tudja, mennyi időn át kell velük, teljesen idegen alakokkal töltenem a nap 24 óráját, nagyon nyomasztóan hatott rám. A cellatársak — akiket kimondott lumpenproletároknak tartottam — égtek a vágytól, hogy megtudják, ki vagyok, miért kerültem közéjük ötödiknek mint jól öltözött városi ember, mert hállották, hogy a szomszéd cellába is újabb foglyokat helyeztek el, amelyekben ugyanaz volt a helyzet, mint az övékében, azaz csak négy fogoly számára volt ágy. A kölcsönös üdvözlés és elhelyezkedésem után az egyik, koromfekete, erős termetű alak közölte velem, hogy ő a cella parancsnoka, és ezért szükségesnek tartja megismertetni velem, mint újonccal a fogházi és a cellarendet, amelyet szigorúan meg kef! tartani, mert ezen a folyosón — tekintettel az itt elhelyezett súlyos bűnözőkre — nagyon szigorú a fogházi rezsim. Egyúttal közölte, hogy az első éjszakán vele egy ágyban kell aludnom. Mindezt magabiztosan és olyan határozottan adta elő, amiből megéreztem, hogy egy minden hájjal megkent alakkal van dolgom. Megköszönve a felvilágosítást szükségesnek tartottam közölni velük, hogy ki vagyok és miért vagyok én és a társaim vizsgálati fogságban. így tudták meg, hogy a kommunista párt funkcionáriusa vagyok, és kommunista tevékenységemért tartóztattak le. Részletekbe nem bocsátkoztam. Még aznap este megtudtam, hogy mind a négyen súlyos testi sértésért — a kettő halálos volt — vannak bebörtönözve. Egyik rövidesen Illavára megy néhány évre, miután büntetése már jogerős. A cellaparancsnok, mint rendkívüli egyént, az egyik cigány származású cellatársat mutatta be, aki gyilkosság és emberevés vádjával került vizsgálati fogságba. Ekkor elevenedett fel emlékezetemben a néhány hét előtti, a sajtóban nagy szenzációként tálalt „szepsi (Moldova nad Bodvou) emberevő cigányok“ esete, amelyből — különösen a magyar nyelvű polgári lapok nacionalista érdekektől vezérelve — világra szóló botrányt csináltak, így akarták megszégyeníteni a Csehszlovák Köztársaságot, hogy a magyarlakta vidéken — Szepsiben — az éhező cigányok mire kényszerültek. Igaz, hogy azon a vidéken munkaalkalom hiánya miatt sokkal nagyobb volt a nyomor, a nélkülözés, mint másutt a köztársaságban. Ez kényszerítette a legszegényebb proletárokat, a cigányokat arra, hogy — maguk és nagyszámú családjuk megmeneküljön az éhhaláltól — a gazdag parasztgazdaságokban elhullott és elásott háziállatokat — baromfit, sertést, szarvas- marhát — kiássák, és húsukat megegyék. Szlovákia falvaiban a cigány lakosság körében nem volt ez az egyedüli eset abban az időben, amikor a munkanélküliség hihetetlen méreteket öltött. A szepsi esetet az ottani csendőrség buta korlátoltsága folytán fújhatta botránnyá a polgári sajtó. A csendőrség bárgyú vádja alapján körülbelül annyi szepsi cigány került a kassai törvényszék fogházába, mint mi kommunisták a „lőcsei puccsal“ kapcsolatban, s ezért majdnem mindegyikünk cellatársa „szepsi emberevő cigány“ volt. Számukra a fogság kiváló állami ellátást biztosított, míg családjuk az éhhalálnak nézett elébe. R ettenetes volt az első éjszaka, jóformán be sem hunytam a szemem. Egy teljes idegen és ellenszenves emberrel egy ágyban feküdni, egy pokróccal takarózni, és ráadásul olyan szalmazsákon feküdni, amelyben a szalma már porrá vált, úgyhogy valójában a vasrúdjain feküdtem. Kezdtem megismerni cellámnak a fogház épületében való elhelyezését. így tudtam meg, hogy cellám a fogház hátsó részében van, ahol a fogház épületétől kb. másfél méterre egy hatalmas épület magas tűzfala emelkedett, amely a magasan levő kis cellaablak elől eltakarta az égboltot. Ezért állandó homály uralkodott, oda sohasem süthetett be a nap, s csak a tűzfal volt látható, a keskeny udvarról kellemetlen bűz áramlott a cellába, aminek okát cellatársaim magyarázták meg. Az udvarban volt a fogházban tartott disznók ólja. így nyertem magyarázatot arra is, honnan származott az éjszakai rö- fögés. Mérhetetlenül felháborított a fogház igazgatójának az az arcátlansága, hogy közvetlenül a cellák ablakai alatt disznóhizlaldát tart, s az amúgy is egészségtelen cellák levegőjét a disznóól bűzével is szennyezi. Ezután már nem sokat gondolkodtam, hanem felálltam a cellaablak alatti asztalra, s kinyitottam az ablakot, felhívással a többi cellában levő elvtársaimhoz fordultam. „Práci fest-tyel köszöntve közöltem, hogy egységesen kell fellépnünk a politikai vizsgálati foglyokat megillető jogainkért, a vizsgálóbírónál való kihallgatásunkért, hogy mielőbb érintkezésbe jussunk a párt ügyvédjével. Ezúttal követeljük a celláink alatt levő disznóól azonnali eltávolítását, és a cellákban megfelelő higiénia biztosítását. Közöltem a niellettem levő cellákban elhelyezett elvtársak nevét, és kértem azok nevét, akik ezen az oldalon az első és a második emeleten vannak elhelyezve. Egymás után jelentkeztek az elvtársak, s megállapodtunk az összeköttetésnek ilyen formájú fenntartása mellett. K omoly feladat volt kapcsolatot teremteni a másik oldalon levő cellákban elhelyezett elvtársakkal. Segítségemre voltak a már nagy „gyakorlatot“ szerzett cellatársaim, amikor közölték, hogy erre jó lehetőség nyílik az orvosi rendelőnél, a folyosón való várakozás alkalmával. Az első napon, amikor orvosi vizsgálatra vittek — mint új foglyokat — sorrendben, ahogyan a sétára, még nem nyílt erre alkalom, de arra igen, hogy az orvosnak az elvtársak megmutassák a rendőrségi ütlegelések nyomait, és gyógykezelést kérjenek. Én is belső fájdalmakra panaszkodtam. Ez lehetővé tette, hogy eleinte naponta jelentkezzünk orvosi vizsgálatra. Az orvos egy kassai polgár volt, aki a kassaiakkal szemben bizonyos fokú lojalitást tanúsított. Juraj Sobol elvtárs egészségi állapota nyugtalanította, ezért meghagyta neki, hogy naponta jelentkezzen orvosi vizsgálatra. Másnap az orvosi vizsgálaton már szerencsénk volt, mert a fogház túlsó oldalán elhelyezett egyik elvtársunkkal, Molnár Gyulával találkoztunk, aki „feketén“ egy kis levelet csúsztatott a kezembe, s nekem is sikerült az előző nap délutánján írt levelet átadnom. A két jelenlevő őr nem volt nagyon szigorú. Ez tette lehetővé a levélváltást, és megszoríthattuk egymás kezét. Ezzel lényegében sikerült a kapcsolat felvétele a túloldali cellákkal. Harmadnap délelőtt külön-külön vittek bennünket a törvényszék épületébe a vizsgálóbíróhoz, aki közölte velünk, hogy a rendőrségen emelt vád alapján az ügyészség, a köztársaság védelméről szóló törvény értelmében elrendelte vizsgálati fogságunkat. Mindannyian tiltakoztunk a fogva tartás ellen, mert szerintünk az ellenünk emelt vád teljesen alaptalan, és követeltük a párt ügyvédjével való találkozást. Bejelentettük tiltakozásunkat a rendőrségen tanúsított brutális bánásmód ellen, s egyben tiltakoztunk a higiéniai követelményeket nélkülöző börtönviszonyok miatt. Követeltük a politikai foglyokat megillető jogok biztosítását. A negyedik napon már nem rabkosztot kaptunk. A párt megszervezte a kintről való élelmezésünket. Molnárné elvtársnő étkezdéje útján kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát. Ez az elvtársi szolidaritás nagyszerű megnyilvánulása volt, ami további kitartásra buzdított bennünket. Az első hét szerdáján nem engedélyezték a hozzátartozók látogatását. Pénteken azonban dr. Martinec főügyész a fogházigazgató kíséretében megtartotta szokásos fogházi vizitjét, amikor minden cella előtt megállva megkérdezte, van-e a foglyok közül valakinek valami kérése. Természetes, hogy mi, kommunisták jelentkeztünk, hogy nekünk van, mire ridegen azt válaszolta: ügyünket még nem ismeri teljesen, s ezzel továbbment. A cella- társak felvilágosítottak, hogy ez a felfuvalkodott alak minden héten tartott formális vizitjén ilyen ridegen elutasító választ ad. Az első hét lényegében a börtönélet megismerésével telt el. É rdemleges kihallgatásunk fogva tartásunk harmadik hetén kezdődött. Nehéz feladat hárult a vizsgálóbíróra: a rendőrség által kiagyalt, rémregénybe illő anyagnak a szétbogozása úgy, hogy jogilag indokolt legyen már a vizsgálat folyamán elrendelt előzetes fogva tartásunk. A legfontosabb az volt, hogy a rendőrségi valótlanságok tömkelegéből ki- ' hámozzon valami szavahihetőt, ami jogi alapot ad az ügyészségnek az ellenünk való vádemeléshez és ahhoz, hogy a bíróságnak szigorú büntetések kiszabását javasolhasson. A lényeg az volt: megmenteni a rendőrséget, de az ügyészséget is a fenyegető felsüléstől, miután a felkelés előkészítésének minden komoly alapot nélkülöző vádját nemcsak a csehszlovákiai kommunista sajtó érvei döntötték meg, hanem a szovjet sajtó is foglalkozott vele. Némelyikünket hetenként kétszer, sőt háromszor is vittek kihallgatásra, ennek ellenére a vizsgálat csak na'- gyon lassan haladt előre. Ez a körülmény késztetett bennünket arra, hogy a már közel kéthavi fogva tartásunk után elhatároztuk: tiltakozó éhség- sztrájkba kezdünk. A jól működő illegális összeköttetés útján megszervezett akciónk valóban meglepetésszerűen érte mind a fogház vezetőségét, mind az ügyészséget. Minden cellában az elvtársaknak sikerült a cellatársakat az ügynek megnyerniük egyrészt felvilágosító agitációs munkával, másrészt megosztottuk velük mindazt — az élelmet —, amit kintről kaptunk. Nem akadt közülük egy sem, aki T)esúgta volna készülő akciónkat. Egy hétfői napon megtagadtuk a reggeli átvételét, majd délben az ebédet, este meg a vacsorát utasítottuk vissza azzal, hogy éhségsztrájkba kezdtünk. A főügyész előtt Taussig képviselővel és a párt ügyvédjével való találkozásunkat követő napon — amikor már negyedik napja éhségsztrájkoltunk — nagy fordulat állott be. Szabadlábra helyezték a már több mint két hónapja vizsgálati fogságban tartott vörös cserkészek vezetőit: Briz- nyák, Molnár és Szokolovits elvtársat, valamint a velük egyidőben letartóztatott elvtársakat, mint Kassáról Rá- czot, LevoCáről Schaffert, Spisská No- vá Vesről Kleint, és még néhány komszómolistát, akik ellen a rendőrség és az ügyészség minden erőlködése ellenére semmiféle terhelő anyagot nem tudtak találni. Fogságban maradtunk vagy tizenöten-tizenhe- ten, akiket Sobol, Löwy és rajtam kívül a földszinten két egymás mellett levő nagy cellában helyeztek el. Ekkor döntöttünk úgy, hogy miután tiltakozásunk eredményes volt, az éhségsztrájkot beszüntetjük, és a következő napon már elfogadjuk az élelmet. Juraj Sobol elvtárs egészségi állapota már annyira rosszabbodott, hogy a fogház kórházába kellett vinni. A fogház igazgatója mindenáron bosz- szút akart állni hármunkon — Sobo- lon, Löwyn és rajtam — azért, hogy feltártuk a fogházban uralkodó embertelen antihigiénikus állapotokat. K özel két hónapig tartott fogva tartásunk. Ez alatt az idő alatt nem tudtak jogilag is alátámasztott vádat összetákolni ellenünk, amelynek alapján bíróság elé állíthattak volna bennünket. Az ügyészségnek két év kellett ahhoz, hogy 1925 májusában ügyünket bíróság elé vihesse, ahol egy hétig tartó zárt tárgyaláson tizenegyünket az ügyészség által emelt, minden komoly alapot nélkülöző ösz- szeesküvés vádjával hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtottak. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt semminemű bizonyíték arra, hogy a lőcsei kaszárnyából fegyvereket loptunk, összeesküvést szerveztünk, s 'annak ellenére, hogy a vád minden egyes pontját a prágai pártközpontból védelmünkre küldött dr. Blecha ügyvéd megcáfolta, a bíróság az ügyészség javaslatára Löwy Her- mant kétévi, Juraj Sobolt egyévi, engen pedig hathavi börtönre ítélt. Az igazságtalan ítéletnek az volt a célja, hogy a „lőcsei puccs“ néven már országszerte ismert összeesküvés esetében a rendőrség és az ügyészség alaposan megtépázott tekintélyét rehabilitálni próbálják, és ezzel egyúttal bizonyítani a burzsoá köztársaság védelmére hozott reakciós törvény könyörtelen alkalmazásának jogosságát a kommunista és minden haladó szellemű mozgalommal szemben. A tárgyaláson bebizonyítottuk az ellenünk emelt vád alaptalanságát. J uraj Sobol elvtársat a rendőrségen átélt kínzások és a félévi vizsgálati fogsággal járó meghurcoltatás annyira megviselte, hogy néhány heti fogva tartás után rendkívül rossz egészségi állapotára való tekintettel kénytelenek voltak a börtön- • bői kiengedni. Sajnos, már a legjobb orvosi kezelés sem segített rajta, s odahaza két hét múlva, egész fiatalon meghalt. Csak azért helyezték szabadlábra, mert nem akarták, hogy a börtönben haljon meg, ami még súlyosabb helyzetbe hozta volna az ügyészséget. Juraj Sobol elvtárs a burzsoá államhatalmi erőszakszervezete által kigondolt, minden — még a burzsoá — jogi alapot is nélkülöző „lőcsei puccs“ áldozata volt. Sírjánál harcostársai nevében én búcsúztam el tőle mint olyan fiatal kommunistától, aki életét áldozta a jobb és igazságos jövőért vívott harcban.
