Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-07 / 19. szám
SZIKRÁKNAK SZIKRÁKRÓL c PAUL ÉLUARD SZABADSÁG I RÉSZLET) Felírlak én a habzó jellegekre verítékező viharra a sűrű, unt esőre az ébredő dűlőkre kitáruló utakra szétáradó terekre s ez egy szó erejével kezdek el újra élni hogy rádismerjek s neveden szólítsalak: Szabadság! SOMLYÓ GYÖRGY fordítása A Győzelem Napján (Gyökeres György felvétele) Ünnepi hangversenyt rendeztek A Párkányi (Stúrovo) Kilencéves Alapiskola énekkara húsz évvel ezelőtt vett részt először alkotőversenyen, és ettől az időponttól számítják az énekkar fennállását. Ezért rendeztek ünnepi hangversenyt. Kevés kórus van abban a szerencsés helyzetben, hogy húsz év óta csupán a kórustagok váltakoztak, a vezetők maradtak. Lengyel)alusi Miklós pedagógus az alapítója és megszakítás nélkül vezetője Is az énekkarnak. Tizenkét éve Steiner Márta tanítónő, hat év óta pedig Slavák józsejné is segít neki. Így hármasban jobban megoszlik a- sok küzdelmet és időt igénylő vezető, gyakorló és lelkesítő munka. Az énekkar fennállása óta sikeresen szerepelt számtalan ünnepélyen, műsoros esten, alkotóversenyen és fesztiválon. Számos serleg, elismerő és dicsérő oklevél tanúskodik a kiváló, sok szép élményt nyújtó emlékezetes szereplésekről. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az énekkar az eltelt húsz év alatt országos hírnévre tett szert. Az ünnepi hangversenyre április 10-én került sor. A felkészülés már hónapokkal ezelőtt, még a tanév elején elkezdődött. Felkutatták a helyben lakó régi kórustagokat. Így a most működő diákkóruson kívül erre az alkalomra alakult egy leánykórus és egy felnőtt kórus is. A felkészülés munkája ezzel jócskán szaporodott, hiszen mintegy 150 szereplőt kellett irányítani, foglalkoztatni. Az emlékműsor egyúttal az iskola szokásos tavaszi ünnepi műsorát is helyettesítette. A közel kétórás műsorban felléptek más művészeti ágak díjnyertes versenyzői is. Találkozó jellegű volt az ünnepség. Részt vettek rajta politikai és társadalmi életünk járási és helyi képviselői, a baráti Banská Bystrica-i Bakos utcai Kilencéves Alapiskola 50 tagú küldöttsége, a járásban működő diákkórusok vezetői. továbbá országos hírű kó- rnsvezetők és karmesterek. VÉRCSE MIKLÓS ŐRSÉGBEN Az elsős szikráknak sok dolguk volt mostanában. Janina, a szikravezető irányította tevékenységüket: Ragasztót hozzatok! Ti pedig ollóval vágjátok ki ezeket a papírvirágokat! Ügyeljetek, ne csöppenjen ragasztó az ablakpárkányra! Gondolom, kitaláltátok: a májusi ünnepségekre díszítették ki tantermüket a szikrák. Még az ablakokat is. Amíg pihentek, J.anina a másik májusi ünnepségről, a Győzelem Napjáról beszélt nekik. Tőle tudták meg, hogy felvonulás is lesz ezen a napon. Elmondta, hogy honnan indul, melyik útvonalon halad majd a menet. Hans Strubbel kitalálta: akkor az iskolaépület előtt is elhalad. Ramona megkérdezte: Mi is felvonulunk? Janina így válaszolt: Ti még kicsinyek vagytok, fárasztó lenne számotokra a menetelés. Erika ezt mondta: Akkor bejövünk az iskolába, és majd az ablakokból integetünk, a felvonulóknak. Janina mosolygott: eljövünk, integetünk majd, de azért lesz más tennivalónk is. Ötletes lány Janina, most is kitalált valamit. Vajon mi az? Erre így válaszolt: őrségben leszünk. Kíváncsiskodtak a szikrák, főleg a fiúk: Miféle őrségben? Ügy mint a katonák? Fegyverünk is lesz? Janina azonban csak titokzatosan mosolygott, és ezzel biztatta a fiúkat: őrség lesz az a javából, majd meglátjátok. Most itt vagyunk és kíváncsian várjuk, hogy miféle őrséget szervez Janina. Figyeljünk csak! Azt mondja, hogy csákójuk legyen az őröknek. Előbb tehát papírcsákót készítünk magunknak, régi újságokból. Kettesével fogunk őrségbe járni. Vízfestékkel színes jeleket fest a papírokra, köröket, csillagokat, háromszögeket, hogy a jelek és a színek alapján mindenki tudhassa: kinek ki a párja. Felsorakozunk. Minden rendben van, mindenki tudja, hogy kivel kerül egyszerre őrségbe. Az egyik fiú megkérdezi: És a fegyverek? Janina megnyugtatja: Kaptok fegyvert is, persze nem igazit, hanem olyat, amilyen nektek való és az ellenség retteg majd tőle. Azután két fiúval a pedellus raktárába megy. összenézünk, kérdezgetjük egymástól: Miféle fegyvert kapunk? Miféle ellenségről beszélt Janina? Amikor visszajönnek és szöges végű botokat meg kosarakat hoznak magukkal, már mindent értünk: a szöges végű botok a fegyverek, az ellenség pedig a szemét, a papírhulladékok. Janina magyaráz: Tudjátok, ilyen felvonuláskor elég sok papírhulladék, szemét kerül a földre, mi azonban vigyázunk majd, hogy iskolánk előtt az út és a járda tiszta maradjon. Őrséget szervezünk, őrjáratokat indítunk. Félóránként váltják majd egymást az őrök. És a többiek? Pihennek addig, az ablakokból integetnek a felvonulóknak. Tovább nem mondom, mert Janina őrségbe szólít. Utolsó szóként csak annyit, hogy a papírt beadjuk majd a gyűjtőbe. Ursula Werner-Bőhnke elbeszélését HAJDÚ ANDRÄS fordította ♦ HÍREINK A Pionírszemafor elnevezésű közlekedési versenybe a pelsőci (Ple- sivec) alapiskola 6—9. évfolyamainak mindegyik osztálya bekapcso lódott. Előbb vizsgalapot kitöltve adtak számot ismereteikről a versenyzők, majd az új közlekedési pályán versenyeztek egymással a 3 tagú csapatok. Bartollás Ferenc, Kardos István, Drenkó Róbert, a VHI/C osztály versenyzői az első «elvért küzdve döntetlent értek el a VIII/D osztály csapatával szemben, melynek tagjai Básthy Ottó, Jánosdeák István, Bodnár Károly voltak. Szögedi Erika Irodalmi vetélkedőt rendeztek Gíines (Jelenec) községben a nyolcadik osztályos pionírok számára a helyi könyvtár vezetői. Győztes a VIII/E osztály csapata volt. Szókum Ella Szép sikert aratott a losonci (Lu- Cenec) alapiskola „Láng“ irodalmi színpada Füleken (Füakovo), az irodalmi színpadok járási fesztiválján, melyet a CSEMADOK járási bizottsága rendezett. A „Térkép színei“ című összeállítás bemutatásáért nyilvános dicséretet kapott az irodalmi színpad. Nagy Gabriella. Hlavaj Ágnes, az irodai rni színpad két tagja pedig könyvjutalomban részesült kiemelkedő teljesítményéért. A műsor összeállítója és rendezője Lőrincz Alben- né volt. Varga Edina Folklórestet rendeztek a garamke- lecsénvi [Hronské Klacany) pionírok Milan BridiS csapatvezető és Stefan Adam igazgató vezetésével. A műsorban 70 pionír szerepelt, valamint Michal Kollár vezetésével i 27 tagú ifjúsági fúvószenekar. Lackó Edit Szlovák nyelvű szavalóversenvt rendeztek a muzslai (Muzla) alap iskola pionírjai. Az I. kategóriában Mészáros Borbála, Pathó Adrianna. Szűcs Ildikó, a II. kategóriában Galgóc Györgyi, Barak Jarmila, Ipolyi Györgyi bizonyultak a legjobb szavalóknak. Galgóc Györgyi A Puskin-emlékverseny járási fordulójában szép sikert értek el a lévai (Levice) alapiskola tanulói. Kovács Henrietta első, Weppery Anikó harmadik helyezést. A versenyzőket Vígh Béla igazgató, és Tóth Júlia Lenke tanítónő készítette fel. Rohács Katalin Változó témakörű, állandó kiállítást rendeztek a garamgyörgyi (Júr nad Hronom] alapiskola pionírjai. Legutóbb „Legkedvesebb könyvem“ címmel. Legközelebb pedig a barátságklub tagjainak levelezését mutatják majd be. Füri Gizella HÁRMAN A szavalók és prózamondók kerületi versenyén, Kassán (Kosice) szép sikerrel szerepeltek a buzitai (Buzi- ca) alapiskola versenyzői, akiket Bu- jénszky Istvánná tanítónő készített fel. Hárman, Zupkó Zsuzsanna, Hriczó Mónika és Dudás Judit bejutottak az országos döntőbe, s a Jókaí-napokon is szerepelni fognak. Rajtuk kívül még Boda Ferenc is dicséretet érdemel: szavalásban második helyezést ért el. KARAFFA ÁGNES I. Az ábrán szabályos hatszög látható négyzetekből összerakva, de a rajzoló „elfelejtette“ a négyzetek mindegyik oldalát megrajzolni. Persze ti elképzelitek ezeket a vonalakat és megszámláljátok a négyzeteket. Hánv négyzetből rakták össze az ábrán látható szabályos hatszöget? II. A 288 km es autóbusz- vonalat a hatodrészével meghosszabbították. Miiven hosszú így az autóbusz útvonala? III. Ha négy ló 24 kg szénát fogyaszt naponta, 24 lónak hány métermázsa szénára van szüksége? A megfejtés beküldésekor minden esetben kérjük feltüntetni hogy a beküldő melyik évfolyam tanulója. (H.) Az április 23-án közölt rejtvény helyes megfejtése: 1. Négyféle forma rakható ki. 2. 755 tonna, 3. Három másodperc alatt. — 43 megfejtés érkezett. A helyes megfejtések beküldői közül sorsolással könyvjutalomban részesülnek a következők: Bácskai István, 4. évf., Simonyi (Simonovce)), Boros Zsuzsanna, 4. évf., Martinová. « 1978. V. 7. 18