Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-30 / 18. szám
I Aid A MÁJUS ELSÜE KÉTSZERES ÜNHEP * Kerék: tömör vagy áttört tárcsa, sima vagy barázdás, sík vagy Íves ko- szorúfelülettel, mely tárcsát vagy for- gathatóan vagy rögzítve, valamely tengellyel összekötünk ... Nem idézem tovább Révai Nagy Lexikona XI. kötetének 489. oldaláról a kerék definícióját. Hosszú lenne és bonyolult. Ma már a kisgyermek !is ismeri a kereket, hiszen játékainak nagy része kerekeken gördül, de amikor feltalálták, nem is volt az olyan egyszerű... Pörögne tőle az olvasó feje, pedig az alábbi riportban nem a fejek, hanem az autógumiabroncsok pörgéséről — pontosabban: gyártásáról — lesz szó. Sajnos, nem a teljesség igényével, mert a több mint 4 ezer embert foglalkoztató púchovi Május 1. Gumigyár műszaki berendezéseiről, az egykori zöldellő mezőkön 28 évvel ezelőtt épült gyáróriás hozzáértő szakmunkásainak tevékenységéről különösebb megerőltetés nélkül könyvet is lehetne írni. Kezdetben, vagyis megközelítőleg időszámításunk előtt mintegy 2 ezer évvel volt a kerék. Ki tudja, ki vagy kik találták fel ezt az emberi haladást forradalmasító, ránézve egyszerű, ám a felhasználási területeit tekintve igen bonyolult és főleg nélkülözhetetlen gömbölyű alkalmatosságot. A sumé- rok, az indiaiak használták először? Ma ez már a múltat kutató történészeket leszámítva senki számára nem fontos. Lényeges az, hogy van kerék, melynek segítségével autók, villamosok, vonatok, a fel- és leszálló repülőgépek száguldoznak, mert ha nem lenne, még talicskát sem „üzemeltethetnénk“, ugyanis annak is van egy kereke! Az autók — ahogyan régen nevezték őket: ló nélküli kocsik — kereke is tökéletesedett. Michelin felfújható gumiabroncsot talált fel, és azóta — 1905-öt irtunk akkor — világhódító útra indult a gumikerék. Hozzánk is eljutott, és nemcsak használjuk, de gyártottuk és gyártjuk is. Szlovákiában ma a Munkaérdemrenddel kitüntetett púchovi vállalat az autógumiabroncsok gyártásának fellegvára. Szikrafogóval, szűrőberendezéssel gondosan felszerelt 120 méter magas kéménye már messziről odacsalja a természet szépségei mellett a hegyek közt gombamódra elszaporodó gyáregységekre is figyelő turistát. „A munkások szorgalmával, a technikusok és tudományos dolgozók célratörő, öntudatos tevékenységével sikerült létrehoznunk* azt, amit itt ebben a környezetben látunk. Az ipar és a mezőgazdaság valaha szinte elképzelhetetlen nagyarányú fejlődése kiváló munkaalkalmat nyújt egy olyan vidék lakosainak, ahonnan valaha külföldre kellett vándorolniuk, ha dolgozni akartak“ — írta Óta Hlo2a mérnök, a púchovi Május 1 Gumigyár vállalati igazgatója az eddig elért eredményeket összegező és a jövő feladatait körvonalazó gyártörténeti tanulmány előszavában, melyet a vállalat fennállásának negyedszázados jubileuma alkalmából adtak ki. Púchov fogalommá vált. Alig van autó, mely ne az itt készült gumiabroncsokon futna, vagy valaha már ne futott volna. A két évig és 7 hónapig épült vállalat valamennyi termékét — tehát a kiváló minőségű szállítószalagokat is — a szocialista országok, főleg a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország és Magyarország vásárolja meg. A szállítószalagok eljutnak az NSZK- ba, Belgiumba, Franciaországba, Svájcba, Írországba, Venezuelába és Japánba. Ami pedig a gumiabroncsokat és a tömlőket illeti, azokat a vállalat 55 országba exportálja. Púchovi radiálgumikon fut a moszkvai, kijevi, lenipgrádi és a jereváni városi közlekedési vállalat autóbuszainak nagy része. A hazai Skoda gyártmányú személygépkocsik éveken át ennek a vállalatnak a „lábbelijét“ viselték. A 100-as és a 110-es kocsik ma is a Május 1 Gumigyár abroncsaival futnak. Bonyolult műveletek elvégzése szükséges ahhoz, míg a keverékből — melyet a gyárban masszának hívnak — autóra felszerelhető gumiabroncs vagy szállítószalag lesz. A gyár több részlege kutatóintézetekhez, tudományos munkahelyekhez hasonlít. Figyelő szempárok kísérik a vezérlőtermekben elhelyezett műszerek mutatóinak állását, illetve kilengéseit. A felhasználásra kerülő szövetek szilárdsági próbájához két, különféle értéket mutató műszert használnak. Az alapanyag- keverék formákba öntése automatikus vezérléssel történik. A fröccsöntő berendezések kezelése, a préselés, a védőbetétek előállítása nagy hozzáértést igényel. A vállalat a munkaerő-toborzás, szakemberképzés kezdeti nehézségeinek gyors leküzdése után hozzálátott a szakemberképzéshez szükséges létesítmények, intézmények megépítéséhez. Nagy szükség volt erre, mert az első „fecskék: Gejza Hanták, Franti- Sek Kanderka, Miroslav Lakó, Karol Jurík, Ludovít Kleman és még néhá- nyan az idő múlásával a termékekkel kapcsolatos mennyiségi és minőségi követelményekkel hosszabb ideig nem tudtak volna lépést tartani. 1956 és 1959 között 62 dolgozó végezte el az ipariskolát, illetve a főiskolák valamelyikét levelező hallgatóként. Főleg vegyészmérnökökre, elektrotechnikusokra, közgazdászokra és gépészekre volt szüksége a gumigyárnak. Nagy figyelmet szenteltek a munkások szakmai A fűtőmű magas kéménye tudása állandó növelésének is. Különféle tanfolyamokat rendezték, melyeken a kezdet kezdetén a szakképzettség nélkül dolgozó munkások több mint hatvan százaléka szerzett segédlevelet. A vállalatnak ma ötemeletes komfortos szaktanintézete van, melyben a jövő szakembereit képezik. A dolgozók szakismeretének bővítésén kívül nagy gondot jelent az új gyáregységek építése, a termelés mennyiségét és a termékek minőségét javító gépek, berendezések beszerzése és beszerelése. A próbaüzemelést már 1950. március 1-én megkezdte az üzem. mely akkor még a bratislavai Matadorhoz tartozott. De hogyan tovább? Az üzem vezetői tudták, hogy nem jelent megoldást, ha a kulcsemberek naponta 12—16, sőt nem egy esetben 20 órát is dolgoznak. Döntő fordulat következett be 1949 áprilisában. amikor megalakították az üzemi Utolsó ellenőrsés a szállító szalagokat gyártó részlegen AZ ÉLET ÉRTEMÉRŐL Sok ember jár-kel a világon, aki nem tud élni, és csak biológiai szempontból létezik. Ügy él, mint kerítés mellett a gyomnövény. Talán mert az ilyen ember számára ismeretlen érzés és életöröm, ismeretlen az élet forgatagainak és csendes pihenőhelyeinek a megismerése. Aki képtelen felfedezni az élet szépségeit, rendszerint a keresés bizonytalanságában veszíti el erejének jó részét. Miért élek? Mi a célom — teszi fel a kérdést, és kérdéseire nem talál választ. Nem találja meg a helyes utat, és mintha állandóan a tegnapi napot keresné. Az élet értelmének megtalálásában — szerencsére — kölcsönösen segíthetik egymást az emberek. Persze, nincs ember, aki időnként ne gondolkozna el az élet értelméről. És az is az igazsághoz tartozik, hogy egyszer és mindenkorra érvényes receptet, mindenkit boldoggá tevő tanácsot senki sem tud adni. Ugyanis rendkívül sokrétű folyamatról van sző. Az egyén megteremti élete értelmét, nem találja készen, mint a Holdra érkezett űrhajós a holdkőzetet. A kor ellentmondásainak és ellen- létes irányú tendenciáinak közepette megy végbe ez a folyamat. A keresés — individuális vállalkozás, megismételhetetlen és egy ember személyéhez fűződő tevékenység. Makszim Gorkij mondta, hogy minden életnek megvan a nagysága. Az egyén vállalkozása azáltal válik óriási jelentőségűvé, hogy munkája révén az egész emberiség gazdagabbá válik. Akkor van értelme az életnek, ha értelmet adunk neki. Csakhogy az élet értelmét semmiképpen sem korlátozhatjuk fizikai szükségleteink kielégítésére. Ennél sokkal többről van szó. Az emberi élet értelme — a konkrét helyzet függvénye. És ez koronként, osztályonként és a foglalkozástól függően változik. Az is megtörténhet, hogy életünknek egy adott szakaszában már úgy gondoljuk, megtaláltuk létünk értelmét, hogy rátaláltunk a. nagy talány forrására, de eltelik egy hét, egy hónap, és megint iúj talányok, új ismeretlen tényezők tornyosulnak előttünk, és az új helyzetben újszerűén látjuk a helyzetünket, nem tudjuk, mitévők legyünk. Ha vesztesnek érzi is magát ilyenkor az ember, elég bátorságot kell tanúsítania az új biztonságérzet meg- leléséhez. Megtörténhet, hogy az egyén miniatűr világa egy időre összeomlik. A bennünket körülhatároló új tények új megoldásokat követelnek. Az arcunk verejtékével felépített elefántcsonttornyot saját kezünkkel kell sarkig tárni, ki kell lépnünk belőle, mert az élet értelmét a kor küzdelmeitől és a társadalomtól elszigetelten semmiképpen sem lelhetjük meg. Ez még a zseniknek sem sikerül. A társadalom történelmi, kulturális és termelési lehetőségeinek összessége jelenti az egyén lehetőségeinek az alapját. A madár a szárnyára támaszkodik, az egyén pedig az emberiségre. Szocialista társadalmunk pedig azt a biztonságérzetet jelenti, amelyről a CSKP XV. kongresszusán Husák elvtárs, a párt Központi Bizottságának főtitkára a következőket mondotta: „A létbiztonság megszilárdulására irányuló törekvésekkel összhangban az elkövetkező időszakban a kiskereskedelmi árak stabilizálásának politikáját követjük a lakosság alapvető létszükségleteit kielégítő árufélék tekintetében. E politika megvalósítása nem könnyű feladat, számos objektív és szubjektív tényezőtől függ, nagy erőfeszítést követel és a hatodik ötéves terv feladatainak következetes teljesítését teszi szükségessé.“ Az élet értelmével kapcsolatos kérdések már a rabszolgákat is foglalkoztatták, amikor tömegesen fellázadtak az embertelen bánásmód ellen. A megválaszolhatatlan kérdésre a vallás a maga módján próbált válaszolni. „Miért kell nekünk ilyen rettenetes körülmények között élnünk?“ — kérdezték a rabszolgák. „Azért — válaszolt az egyház —, hogy már itt a földön biztosítsátok az örök üdvösséget.“ Igen, a vallás tanítása értelmében a földi élet csak arra jó, hogy próbára tegye az embert. És ez az isten akaratából történik így. Az egyház tanítása szerint az emberi élet értelmét csak a síron túl lehet megtalálni. A síron túl, ahol minden jobbra fordul. A vallás tanítása értelmében a földi szenvedés, a „siralom völgyében“ való kiszolgáltatottság becsületére, hasznára válik a szegény embernek. Nem csoda, ha az ilyen szemlélet nagyon is megfelelt a nagybirtokosoknak és a burzsoáziának. Annak az osztálynak, amely vizet prédikált, és bort ivott. A gazdagok tej- ben-vajban fürödtek, miközben a szegényeket azzal vigasztalták, hogy: „Tiétek lesz az örök üdvösség.“ lg78 Ha a szegény ember feltette a kérdést, hogy: „Mi értelme van az életemnek?,“ hogy ugyan mit várhat jv. 30. az élettől, azt a választ kapta, hogy az ember az isten dicsőségére él e földön, és a boldogságot majd megtalálja a mennyek országában. A vallás a másvilágon ígért boldogságot és halhatatlanságot, és ezzel akarta „elhárítani“ az osztálymegmozdulásokat. Igaz, a másvilágról még senki sem tért vissza, senki sem tanúskodhatott, de ezt is megoldotta az egyház, hiszen a szentek csodákat tettek, és az ezekről szóló történeteket az emberek, a tudatlanságban tartott tömeg egy része el is hitte. Az egyén, aki hitt az ilyen világképben, önmagától is elidegenedett. Ezzel magyarázható, hogy számos embernél a tudományos érvek, amelyeket az érzelmi „érvekkel“ szemben alkalmazunk — még mindig süket fülekre találnak. Az ilyen elidegenedés leküzdésében, öntudatos em■ ozsrn * M
