Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-30 / 18. szám
Kirejevet, az építési osztály mérnökét mindenki tiszteli. Eredményes, kezdeményező dolgozó, és különben is eszes, olvasott fiatalember. Hogy, hogy nem, egyszer csak olyan hajlamok mutatkoztak nála, akár az utcakölykök- nél. Szinte élvezte, ha beugrathatott valakit. Lóvá tette, az orruknál fogva vezette a munkatársait. Megy például a hivatal hosz- szú folyosóján és vele szemben egy ismeretlen alkalmazott siet, akit a főnök hívat. — Pardon — állítja meg őt Kirejev —, hogy hívják önt, kérem? — Szamojlov. — És mondja, kérem, nem fivére önnek az a Szamojlov, aki a művelődésügyi minisztériumban dolgozik? — Nem. — Mindjárt gondoltam. Egyáltalán nem hasonlít rá. Fantasztikus. Még egy mákszemnyit sem. Minden jót! Vagy például jól akar szórakozni és azt mondja Kolohov mérnöknek: — Nem akarna megismerkedni egy rendkívül érdekes emberrel? Egy technikussal. Kuljabkónak hívják. Csak azt jegyezze meg, hogy az illető nagyot hall, tehát hangosan kell vele 'beszélni. Aztán felkeresi Kuljabkót. — Ma bemutatok önnek egy igen érdekes embert. Kolobov mérnököt. Fantasztikus férfi. Csak egy hibája van, süket, mint az ágyú. Ha majd beszél vele, csak kiabáljon bátran. Az ebédszünetben aztán ösz- szehozza a „süket“ Kolobovot a „süket“ Kuljabkóval. A hallgatóság nagy örömére — Kirejev ugyanis hallgatóságról is gondoskodott — a két „süket“ nem beszélget, hanem üvölt, mint a sakál... Nemrég az építési osztály összes férfidolgozói — összesen tizenegyen — levelet .kaptak egy Kira nevű hölgytói, aki este nyolc órára randevúra hívja őket a parkban levő szökőkúthoz. A kerek betűk és a helyesírási hibák alapján mindnyájan elbűvölő szépségnek képzelték Kirát. Az esti randevúra kilencen mentek el. Ketten .hiányoztak: az egyik náthalázt kapott, a másiknak pedig fontos ügyben szolgálati útra kellett sürgősen elutaznia. A kilenc bátor lovag először csak zavartan nézegette egymást, majd kacagni kezdtek: — Világos, akár a pofon: Kira nem más, mint Kirejev. Ö tréfált meg minket — mondta Golubovszkíj titkár. — Ezt nem hagyhatjuk any- nyibanl — mennydörgőn Jac- kovics, a (főkönyvelő, aki egyébként maga a megtestesült szelídség. — Nem vagyok tak- nyos kölyök, akit csak úgy lóvá tehet! — Kegyetlen bosszút kell állnunk! — jelentette ki Bászov mérnök, akit mint határozott és tettre kész embert ismertek. A lovagok leültek a szökőkút melletti padra. Vagy két órán át tanakodtak. Végül is úgy döntöttek, hogy a nem létező Kirát a létező Valja segítségével bosszulják meg. Az osztályvezető titkárnője, Valentyina Petrovna, röviden Valja, ugyanis tetszett Kirejev- nek. Kirejev napjában ötször is bement az osztályvezető irodájába, hogy az óráját ellenőrizze, mert az utóbbi időben vagy sietett, vagy késett. Az események közben lassan alakulni kezdtek. Mindez vagy öt nappal május elseje előtt történt. A mulatságok, pohárköszőntők, sze- rencsekívánatok és a kacagás ideje következett. És ekkor akarták a tréfamester Jevge- nyij Kirejevet beugratni. Amikor reggel munkába jött, ha.llja, hogy a többiek suttognak: — Akkor összeadjuk a pénzt? Helyes. Mennyit fejenként? — Tíz rubelt. — Rendben. A nők közül ki jön? — Szokolova, Bragina, Nyitva Oszmolovszkaja és Szazo- nova. — Hát az ki? — Hát Valentyina Petrovna, a mi 'kedves Valjánk. — De hiszen beteg. — Az ünnepig meggyógyul. Már beszéltünk vele. Igent mondott. Sőt, azt is kérdezte, ott lesz-e Kirejev is. Kirejev összerezzent. A szíve vadul vert. Az arca lángolt. A térde meg-megroggyant. A keze reszketni kezdett. Le-le- hunyta a szemét. Még a fülei is mozogtak. Kiszáradt a torka. Vacogott a foga. A szűk cipő sem szorította többé. Amikor feleszmélt, odasietett a május elseji ünnepély szervezőihez. — Mit terveznek, barátaim? — kérdezte a világ legközöm- bösebb hangján. — Ugyan, semmi különöset. Azon töprengünk, miként ünnepeljük meg május elsejét. Ivi- kovéknál rendeznénk meg, nekik nagy lakásuk van. — Én is csatlakozhatok? — Miért ne? Adjon tíz rubelt. Egyébként Valja is olt lesz. — Egyébként? Mi az, hogy egyébként? Ha eljön, ott lesz. Kit érdekel? Engem sem a lányok nem érdekelnek, sem a szerelem! Ezzel a vita véget is ért. Április harmincadikén, este- felé úgy öt óra tájban az egyik kollégája felhívta Jevge- nyijt telefonon: — Ide figyelj, Zsenya. Ne felejtsd el, hogy a buli Iviko- véknál pontosan kilenckor kezdődik. Ivikov felesége kér valamire. Nincs elég edénye. Ha tehát eljössz hozzájuk, hoz zál hat tányért, hat villát, egy mély tálat és egy tepsit. Jól van? Megegyeztünk. Ja és —. hogy el ne felejtsem — útközben vegyél két üveg ecetet is. Szervusz! Légy -pontosl Hát ezt a sok mindent elcipelni Ivlkovékhoz, akik a város szélén laknak, nem lesz könnyű. De mit lehet tenni? Jevgenyij társasági lény. Meg aztán ... Valja közel lakik Jvi- kovékhoz ... * Egész biztosan ott lesz... Az pedig megéri... Estefelé Jevgenyij elindult Nyina nénihez. Elkérte tőle az edényeket és mindent becsomagolt egy bőröndbe. Aztán elugrott az üzletbe, vett két üveg ecetet. Felült a metróra és vágtatott Ivikovékhoz, ahol ilyen csábító, érdekes élmény várja. Ivikovék lakásának ajtaján kis cédula fityegett: „Előre nem látott körülmények miatt az estélyt a Mária- ligetben tartjuk, 17. számú ház, 19. számú lakás“. Mit tehet? Odaüget. Könnyű azt mondani, hogy üget. Hiszen a város másik végén van. És cipelni kell ezeket az átkozott tányérokat, villákat, tálakat, eceteket. Nincs idő töprengeni. Az idő rohan. Csak el ne késsen. Jól van. Gyorsan taxit. Kár. hogy még helikopterek, nem közlekednek a városban. Sem taxi, sem helikopter nem volt a közelben. Jevgenyij autóbuszra ült, majd trolira és villamosra szállt át. Útközben elátkozta a világ valamennyi tányérját és tálját. Végre megérkezett. Egy idősebb, kötényes asszony nyitott ajtót. Kirejev nyomban a kezébe nyomta az edényt meg az ecetet. Odaállt a tükör elé, hogy rendbe tegye a frizuráját és megnyugodjon kissé. A csukott ajtó mögött zaj, nevetés, beszélgetés hallható. Jevgenyij elhatározta, hogy nem megy be csak úgy, hanem kellő színészkedéssel, pózolással. Hiszen ő az ilyesminek mestere! Kivágta az ajtót. Beesett a szobába. Mélyen meghajolt és nagy hangon kiáltotta: — Hát itt vagyok 1 Csend lett. Elcsendesedett a beszéd, abbamaradt a nevetés. Az üvegekkel, ételekkel teli asztalnál ülők izgatottan suttogták: — Hát ez kicsoda? Jevgenyij egy diákcsoport kellős közepén találta magát, amely itt, ebben a hatalmas szobában ünnepelte a tavasz érkezését. Kirejev elvesztette a fejét. — A mienk nincsenek itt? — kérdezte. — Ezek itt mind a mieink — mondta egy szőke lány, aki salátát falatozott. Ekkor döbbent rá a valóságra. Jól becsapták. Hol lehetnek most? Hol .lehet Valja? — Bocsánat, tévedtem — mormogta. — A viszontlátásra. Ekkor az asztaltól/ felugrott egy szemüveges diák. — Hát megengedhetjük, hogy városunk egyik polgára, egy kortársunk ilyen ünnepi estén társtalanul bolyongjon? Elvtársi Foglaljon helyet! Lányok, foglalkozzatok vele, tömörüljetek köré jel Jevgenyijt asztalhoz ültették, italt töltöttek neki. Zajos, vidám, kötetlen szórakozás folyt. Jevgenyij úgy gondolta, Itt az ideje, hogy bemutassa a tudományát. Kihajolt az ahlakon és elkiáltotta magát: — Tűz van! Mindenki felugrott a helyéről. Kiáltások hangzottak: — Csak semmi pánik! Hol van tűz? Kirejev az ujjával a mellére bökött és kijelentette: — Itt van tűz. Keblemben lángol a hála azért, mert ilyen kedvesek voltak hozzám, ifjú barátaim! Az ifjú barátok hozzáláttak a tűzoltáshoz. Oltották a tüzet pezsgővel, limonádéval, ásványvízzel, teával. Hajnalig lobogtak a lángok. A tűzoltők feladatuk magaslatán álltak. SÁGI TŐTH TIBOR fordításaL ám, a talajlazítási és ásási, ültetési meg metszési gondok miatt mindeddig nem jutottunk hozzá, hogy szót ejtsünk a sziklakertről, azazhogy az 'alpinumról, amely minden kertész legnagyobb öröme, szívbéli büszkesége. Az alpibum elnevezés bizonyára abból ered, hogy a kertnek ez a kis darabja lehetőséget nyújt a kertésznek a nyaktörő alpinizmus űzésére. Mert ha, teszem azt, ide ni, e közé a két kő közé el akar ültetni egy kis gombafüvet, akkor egyik lábával könnyedén meg- támaszkodhait ezen a kissé ingatag kövön, a másik lábával a levegőben kalimpálhat, hogy össze ne tapossa a repcsóny párnáját vagy a virágzó pázsitviolát. A legmerészebb terpeszállásokat, térdhajlításokat, félfordulatokat, testhelyzeteket, testtartásokat, szökdeléseket, támadóállásokat, törzshajlításokat, fogásokat, gyakorlatokat mutalthatja be, hogy szikla- kertje festőién elrendezett, de nem a legszilárdabban beágyazott kövei közt ültethessen, kapálhasson, turkálhasson és gyomlálhasson. A sziklakért ápolása ilyenformán színvonalas, 'izgalmas sport, azonkívül sok-sok szívderítő meglepetést tartogat. Ilyen például az is, amikor az ember egylábnyi szédületes magasságban felfedezi a sziklakertben a gyopárnak, a Dianthus glaciálisnak vagy egyéb növénynek — ahogy gyűjtőnéven nevezik őket, az alpesi flóra gyermekeinek — egy- egy virágzó példányát. De hát mit is szaporítsam a szót: aki maga nem bajmolődott sziklakerttel, akinél nem nyíltak pirinyó harangvirágok, akinél nem nőtt kőtörőfű, habszegfű, veronika, homokhúr, daravirág, tatárvirág és szirti ternye meg iszalag (ész repcsény, kövirózsa, var júháj), levendula, pimpó és szellőrózsa, pipitér és ikravirág (havasi fátyolvirág, Hedraeanthus és sokféle kakukkfű] (és apró nőszirom, orbáncfű, narancssárga virágú hölgymái, havasi napvirág, tárnics, madárhúr, istác, pintyő) (ne feledjük még a havasi őszirózsát, a sziklai ürömöt, az erinust, a kutyatejet, szappanfüvet, a gémorrot, szlrtőrt, ezüstvirágot, hegyi tarsókat, sulyoktáskát, sem az oroszlánszájat, macs- katalpat és a sok-sok egyéb szebbnél szebb növényt, amilyen például a Petrocallis, gyöngyköles, csüdfű és a nem kevésbé nevezetes kankalin stb., stb.J, vagyis, aki maga nem termesztette a felsorolt virágokat, nem szólva még sok-sok másról (közülük hadd említem még legalább a vértőt, Acaenát, gólyaorrot, Bahiát, zöldhúrt, kőhúrt), az ne is beszéljen a világ ilyen vagy olyan szépségeiről, mert nem látta a legbűbájosabbat, amit ez a mi zord föl* Részlet A szenvedelmes kertész című. kötetből dünk egy ellágyult j (amely csak néhány sz tartott) termett. Ha Dianthus musalae csuda ját, amikor telis-teli v legpompásabb pici rózsa: vall... De minek is ma Csak a boldog sziklaker merik ezt a szektárius tástl Bizony, mert akinek van, az nemcsak kerti KAREL CAP gyűjtő is, és e szenved gyógyíthatatlanul röges portjába sorolható. Mi neki, hogy a kertünkbe mondjuk, a Campanula éjjel ott terem, hogy ell gyilkolni is képes voln. nem tud nélküle élni. 1 gyón gyáva, vagy a háj ■ I Születésem előtt két esztendővel halt meg a nagyapám, mégsem tudom megbocsátani magamnak, hogy nem ismertem. Idősebb testvéreim imádták. De hiába faggatom őket, ahhoz még ők is kicsik voltak, hogy jellemrajzot adhatnának róla. De talán ez is megmond mindent, hogy a gyerekek imádták. Ki tud a gyerekek nagyon igényes szívébe beférkőzni? Aki szereti őket. Aki tudja, hogy gyereknek lenni boldogtalanság. Aki ad nekik, de sokkal föltétlenebbül, mint ahogy a felnőttek egymásnak adni tudnak. S nem villanyvonatot meg vízipuskát, hanem azt, ami nem megvásárolható és csak az ő sajátjuk. Az én gyerekkoromból hiányzik a nagyapa vagy a nagymama. Az egyik nagyanyám élt ugyan, de nem velünk, és szigorú öregasszony volt, inkább féltünk tőle. De a nagyapámat magam elé tudom varázsolni, amint a langyos májusi napon farönkön üldögél a kertben, és sípot farag az unokáinak. A bicska nyelével ütögetí a bodzaágacskát, hogy a kérge egészben váljon le, s ezt a dalt dünnyögi hozzá: Pú, pú, sípocskám, Kerék alá tesznek, Onnan is kivesznek, Kemencébe tesznek, Onnan is kivesznek, Sós kútba vetnek, Onnan is kivesznek __ A gyerekek áhítattal guggolják körül, és mélységesen hisznek abban. hogy a sípocska a olvasástól kapja. Ke Különben miért r valaki, aki nem a el énekelni? A halálán kívül tudok róla. Tizem megnősült, elvett leányt, s emiatt Hogy miből, azt n nyilván kellett, hoj ha érdemes volt b házuk legalább, nagybátyja fogadta zadókat. Hogy az míg meg nem ha azon kívül, hogy két, mire én utána ki sem tudta. Lehe vele semmi, élte a ütemezte életét. Di és érzelmileg gaz pú, sípocskám ... Ebből a kevésből, 4 szabad lélek mocc ■
