Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-23 / 17. szám
TECHNIKA TUDOMÁNY Amikor 1957-ben a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták az első mesterséges holdat, senki sem gondolta, hogy milyen nagy jelentősége lesz ennek az új technikának a televízió adásainak közvetítésében, s hogy a távközlő műholdak már néhány év múlva kapcsolatokat teremtenek az óceánok felett, az egyes világrészek között. Abban az időszakban a távközlés műszaki fejlesztésével foglalkozó szakemberek főleg azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy miként lehetne az óceánokon mesterséges szigeteket, s azokon rádiórelé-állomásokat létesíteni. Olyan széles sávú tenger alatti kábelek lerakását 'is javasolták, amelyek alkalmasak lehetnének a televízió műsorainak közvetítésére. Csak a legbátrabbak gondoltak arra, hogy a Föld mesterséges holdjai esetleg jelvisszaverő felületekként is felhasználhatók, s elősegíthetik a tévéadások vételét a Föld felületének körülbelül egyharmadán. Mihelyt bebizonyosodott, hogy a műholdak valóban alkalmasak a televízió adásainak közvetítésére, világszerte elkezdődött az űrtávközlési rendszerek építése. A Szovjetunió számára az ilyen űrtávközlési hálózatnak rendkívül nagy a jelentősége, hiszen területe észak-déli irányban több mint 4500 kilométer széles, keletnyugati irányban pedig körülbelül 10 000 kilométer hosszú. A televízióadások közvetítése ilyen hatalmas területen a hagyományos technikával, a rá- diőrelés rendszerek segítségével óriási problémát jelentene, nem is beszélve a rendkívüli beruházási költségekről. A Molnyija—1 távközlési műhold a kinyitott napelem-szárnyakkal és a két parabolikus antennával sainak száma 68-ra bővült. A moszkvai adó központi programját a műholdak gyakorlatilag a Szovjetunió egész területére eljuttatták. 1971. november 24-én került sor a Molnyija 2 műhold kibocsátására, amely már 1250 kg tömegű volt. Ez lehetővé tette az addigi egyirányú közvetítés helyett a kétirányú közvetítés bevezetését. A napelemek teljesítményét 800 W-ra növelték. A földi állomásokat kétirányú üzemeltetésre építették át, az ilyen földi állomások az Orbita 2 nevet viselik. Az első kétirányú földi állomást 1972 szeptemberében helyezték üzembe Arhangelszk- ben. 1973 elejére befejeződött az egész Orbita 2 hálózat kiépítése, s a Szovjetunió lakosságának 85 százaléka már ebben az évben foghatta a moszkvai központi televízió adását. Az Orbita 2 hálózatba fokozatosan további szocialista államok is bekapcsolódtak. Az űrtávközlő műholdak harmadik nemzedékét képviselő Molnyija—3 műholdat 1974. séggel kering, tehát állandóan ugyanazon a helyen „tartózkodik“ a Föld egy bizonyos pontja fölött. A Molnyija 1-S tehát geostacionárius műhold. A jövőben az ilyen geostacionárius műholdak tökéletesített típusai lehetővé teszik a tévéprogramok közvetlen vételét is körülbelül 1 méter átmérőjű parabolikus antennák segítségével. Az egyes tévékészülékekhez így felülről érkezik majd a jel, megszűnhetnek tehát a hegyvidéki körzetekben- előforduló vevési problémák. Az űrtávközlési műholdaknak azonban nemcsak az a feladatuk, hogy a televízió műsorait közvetítsék. A műholdak távbeszélő és távíró kapcsolatokat is közvetítenek, s a Szovjetunióban például a sajtó anyagainak továbbítására is szolgálnak. Ez azt jelenti, hogy a Moszkvában szedett sajtóközleményt szinte egyidőben szedhetik és nyomtathatják ki, akár Vlagyivosztokban is. Ennek is nagy jelentősége van, hiszen a matricákat nem kell repülőgé pen szállítani a vidéki nagy városokba. A műholdak komplett újságoldalat képesek továbbítani, képekkel együtt, A Molnyija műholdak nyújtott ellipszis alakú pályán, körülbelül 12 óra alatt kerülik meg a Földet. Ezek apogeuma az északi félgömb fölött körülbelül 40 ezer kilométer magasságban van, perigeuma viszont csupán 500 kilométerre esik a déli félgömb területéről. Ezek a műholdak az egyenlítő síkjával kb. 65 fokos szöget bezáró síkban keringnek. Ezzel biztosítják, hogy az ellipszis apo- geumát és a földgömb középpontját metsző egyenes mindig ugyanazon a helyen érintse a Föld felületét. Az apogeum nagy magassága lehetővé teszi, hogy a Molnyija műhold 8—10 órán át közvetítse a televízió programját. Amikor az egyik műhold már „lemenőben“ van, az éppen „felkelő“ másik műhold veszi át a közvetítés feladatát. A földi állomások antennái folyamatosan követik a műholdak haladását, s a szükséges időben az egyik műholdról a másikra kapcsolnak át. A Molnyija műholdakat állandóan tökéletesítették: amíg MOLNYUA, ORBITA, INTERSZPUTNYIK a sorozat első kilenc tagja egyenként 836,5 kg tömegű volt, a Molnyija 1—10 tömege már elérte az 1000 kilogrammot. A Molnyija műholdak hossza körülbelül 3,45 méter, átmérője 1,6 méter. A műholdak villamosenergia-ellátását napelemek biztosítják. A keringési pályára érkezve automatinovember 11-én lőtték fel. Ez az új típusú műhold már 10 színes tévéprogram közvetítésére alkalmas, s lehetővé teszi a tévéprogramok nemzetközi cseréjét. A műszaki feltételek fokozatos kialakulása lehetővé tette 9 szocialista ország részvételével az Interszputnyik Nemzetközi Űrtávközlési Szervezet és Rendszer létrehozását. E rendszer csehszlovákiai földi állomását 1974. május 1-én helyezték üzembe Prágában. Az Interszputnyik adó vevő állomások fokozatosan további szocialista országokban is . megépültek, többek között Kubában és Mongóliában. Az Interszput- nyik-rendszer jól bevált az időjárás előrejelzésében használt meteorológiai térképek - közvetítéséhez, valamint a televízióhíradókban szereplő aktualitások kölcsönös cseréjéhez. 1974. július 29-én felbocsátották a távközlő műholdak újabb típusát, a Molnyija 1-S műholdat. A megelőző műholdaktól eltérően, amelyek nyújtott ellipszis alakú pályán keringenek a Föld körül, ez a műhold az egyenlítő síkjában, a Föld forgásával azonos irányban és azonos szögsebes méghozzá bármilyen időveszteség nélkül. Az űrtávközlési rendszerek földi állomásai kör alakú vasbeton épületek, amelyek egyúttal a speciális alumíniumöntvényből készített, 12 méter átmérőjű antennák alapjául is szolgálnak. Az egész fém- szerkezet tömege az irányító- berendezéssel és az ellensúllyal együtt körülbelül 15 tonna. Az antenna szélvédő nélkül dolgozik másodpercenként 25 méteres szélsebességig, valamint a=50 Celsius fok hőingadozáson belül. A földi adóvevő állomások megbízhatóan működnek Szibéria, a Távol- Kelet, az északi körzetek, a Közép-Ázsia szélsőséges éghajlati viszonyai között. A Molnyija műholdak az Orbita űrtávközlési rendszer keretében forradalmi műszaki változást jelentettek a televíziós hálózatok építésében. A már Korábban kiépített rádió- relé-rendszert kiegészítve, s annak további fejlesztését helyettesítve lényegesen olcsóbban valósítható meg a távoli területek bekapcsolása a televízió adásainak vételébe, s távlatilag teljesen fölöslegessé válnak a földi adótornyok, hiszen minden ország rendelkezhet majd saját geostacionárius műhold jóval, amely egyszerre több tévéprogramot is közvetíthet. ]AN KöZEHUBA Ezért a Szovjetunióban már 1965. április 23-án elkezdték a kísérleteket a Molnyija típusú űrtávközlési műholdakkal. Ezek elődjét a Kozmosz 41-es műhold képezte, amelyet 1964. augusztus 22-én lőttek fel. A Molnyija l-H-től a Molnyija 1—5- ig terjedő műholdakkal végzett kísérletek után 1967. november 7-én hivatalosan is működésbe lépett a 24 földi állomással rendelkező Orbita űr- távközlési rendszer, s megkezdte a televízió adásainak folyamatos közvetítését a Szovjetunió területén. A Molnyija—1 műholdakkal folytatott kísérletek során több jelentős akciót hajtottak végre: 1965. április 25-én létrejött az első televíziós kapcsolás Moszkva és Vlagyivosztok között; 1965. november 29-én a Molnyija 1—2 műhold első alkalommal közvetítette a Secam III rendszer színes tévéadását Moszkvából Párizsba, ahol a programot a Plemeur—Bodou-i földi állomáson fogadták; 1966. május 28-án a Molnyija 1—3 műhold közvetítésével ellenkező irányban, Párizsból Moszkvába is megvalósult a színes tévéprogram közvetítése. kusan nyílik ki a 6 napelemszárny, amelynek 10 négyzetméter felülete 500—700 W villamos energiát szolgáltat. A tévéjelek fogadására és adására a Molnyija műholdat két 90 cm átmérőjű parabolikus antennával látták el. Ezeket automatikus szenzorok állítják be a Föld irányába. Tulajdonképpen csak az egyik antenna működik, az veszi és továbbítja a Földről érkező jeleket, a másik antenna tartalékul szolgál. A működő antenna meghibásodása esetében a műhold 180 fokkal elfordul és a másik antenna lép működésbe. A Molnyija műhold legfontosabb része a három jelközvetítő berendezés, amelyek mindegyike 40 000—50 000 óra élettartamú. Egyszerre csak az egyik működik, a másik kettő tartalékként szolgál. Az antenna által felvett jelet a berendezés felerősíti és ugyanazzal az antennával történik a jel visszasugárzása a Földre. Egy jelközvetítő berendezés egy tévéprogram, vagy pedig 200 telefoncsatorna továbbítására használható. 1976 végéig az Orbita űrtávközlési rendszer földi állomé BRAZÍLIA ŰRTÁVKÖZLÉSI PROGRAMJA A Szovjetunió, Kanada, az USA és Indonézia után Brazília lesz az ötödik ország, amelynek távközlési rendszerében hírközlő műholdak nyújtanak segítséget. A brazil űrtávközlési rendszer a tervek szerint 1979 szeptemberében lép mű ködésbe, s ekkor két geostacionárius műhold, valamint 17 földi adó vevő állomás tartozik majd hozzá. Később a földi rádió adó-vevő állomások száma 49-re bővül, s a nyolcvanas évek közepén kb. 100 kisebb televízióállomás szolgál majd a világűrből közvetített képek vételére. Az első brazil hírközlő műholdat 1979 szép temberében lövik fel, s a másodikat néhány hónappal később állítják pályára. Mindkettőt Thor Delta 3914 típusú rakétával lövik fel a floridai Cap Canaveral támaszpontról. A brazil hírközlő holdak 4—6 GHz frekvenciasávon dolgoznak. Egyenkénti kapacitásuk 3500—4000 szimultán telefonkap,csolás. Négy csatornán folyik maid a színes képek közvetítése. A holdak keringési pályáját úgy határozták meg, hogy azok fedjék egész Brazília területét, sőt a szomszédos Fi an cia-Guayana számára is televíziós vételt biztosítanak. ŰRKUTATÁSI együttműködés A nyugat-európai űrkutatás csúcsszerve, az ESA speciális detektort szállított a Szovjetuniónak. Az elektromos tér mérésére szolgáló érzékelőt a Magik típusú szovjet mesterséges holdra szerelik. Ezt a holdat 1978-ban állítják ellipszis alakú pályára, 225 km perigeummal és 1500 km apogeummal. A sarki pályán keringő hold a sarki fénnyel összefüggő és a magnetoszférá ban, illetve az ionoszférában lezajló jelenségeket méri. A Magik mesterséges hold fellövésével a Szovjetunió részt vállal a nemzetközi magnetoszféra kutatási programban. Ennek mérési programjai! szovjet, csehszlovák, bolgár és NDK-beli fiziku sok készítették elő. Az ESA az említett detektort a holland ESTEC gyártól rendelte meg, ez ké szítette a hasonló rendeltetésű detektorokat a Geos és az 1SEE-B mesterséges holdak számára is. Mindkét mesterséges hold ugyancsak rész! vesz a nemzetközi magnetoszféra-kutatási programban. A Magákra szerelt nyugat-európai műszer lesz az ESA és a Szovjetunió űrkutatási egyiittműkö désének első.lépése, amelyet a jövőben további közös programok követnek. (Air et Cosmos) 1978. IV. 23. *co c c 09 C «0 át (0 c 'CO Cfl 'CO E o £-S ío C*M u 09 N / T3 C 09 U cr '09 "n :o M > 'tn 53 C0 !o u O N <
