Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-23 / 17. szám
A szocialista parlament a népi hatalom eszköze szocialista forradalomra való áttéréshez. Csehszlovákiában a döntő osztály ütközet a nép akaratával összhangban, a nép aktív támogatásával zajlott le. A reakciós politikusok, akik a kulisszák mögötti mesterkedésekben reménykedtek, hadsereg nélküli tábornokoknak bizonyultak: szembefordult velük választóiknak és pártjuk tagjainak többsége, még a pártfunkcionáriusok jelentős része is. A CSKP politikájával olyan sok szövetségest nyert meg a munkás- osztálynak, hogy a szocialista forradalomra való átmenet békésen ment végbe,’ a munkásosztály fegyveres erőszak alkalmazása nélkül vette át a hatalmat. Az alkotmányozó nemzetgyűlés (amelyben, ismétlem, a kommunisták nem voltak számszerű többségben!) megvitatta és jóváhagyta a Klemení Gottwald által előterjesztett kormány- programot. Amint látjuk, ebben az összecsapásban a demokratikus elvek semmibevevéséről, az „alkotmányos érzék“ hiányáról korántsem a kommunisták tettek tanúságot, hanem a reakciós puccs szervezői, a burzsoáziának és pártjainak képviselői. Országunkban a szocialista forradalomra való áttérés alkotmányos úton történt, az akkor érvényben levő parlamenti szabályok pontos megtartásával. Ez azért volt lehetséges, mert pártunk helyesen alkalmazta Lenin tanításának elveit országunk viszonyai között, mert a CSKP szoros kap csolatban volt a munkásosztállyal és a dolgozók többségével, mert a tömegek nagy politikai aktivitást fejtettek ki. A szocialista forradalom békés fejlődését nem utolsósorban a Csehszlovákia és a Szovjetunió közti szövetség tette tehetővé, amely kizárta azt, hogy az imperialista hatalmak esetleg közvetlenül megpróbáljanak beavatkozni * bel- ügyeinkbe. Meglehetősen nagy szerepet játszott ebben a vonatkozásban a nemzetközi kommunista és munkásmozga lom internacionalista szolidaritása, a világ haladó erőinek támogatása. Ez a szolidaritás véleményünk szerint ma is, a jövőben is nagy jelentőségű minden olyan kommunista párt szempontjából, amely országa szocialista perspektívájáért harcol. A megváltozott politikai légkörben az alkotmányozó nemzetgyűlés be tudta tölteni szerepét. Az 1948. május 9-i alkotmány rögzítette valamennyi forradalmi vívmányt és megteremtette a szocialista társadalom építésének feltételeit. Az újonnan megválasztott nemzet- gyűlés, amelynek összetétele visszatükrözte az osztály-erőviszonyokban történt változásokat, nagy figyelmet fordított a forradalmi vívmányok megvé désére. De legnagyobb erőfeszítései kezdettől fogva az alkotó, építőmunkára összpontosultak: a társadalom é'etének irányítására, a gazdaság és a kultúra fejlesztésére, a dolgozók jóié téről való gondoskodásra. Csehszlovákia parlamentje igen fontos törvényeket hozott az ipar más gazdasági ágak további államosításáról, a külkereskedelmi monopóliumról, a szocialista pénzrendszer és a biztosítási rendszer alapjairól, a földreform következetes végrehajtásáról, a társadalombiztosításról, az általános ingyenes egészség- ügyi ellátásról. Óriási szerepet töltöttek be azok a törvények, amelyek előírták az egységes általános iskolának, a középfokú szakiskolák és a felsőfo kú tanintézetek hálózatának megteremtését, a Tudományos Akadémia megalakítását. A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fejlődését segítették elő a szövetkezetre és a földhasználatra vonatkozó törvények. Röviden szólva, a nemzetgyűlés tettekkel bizonyította be, hogy a dolgozókat szolgába, hogy köztársaságunkban az egész hatalom a dolgozó népé. Véleményünk szerint éppen ebben rejlik az alapvető különbség egyfelől a szocialista demokráciának, másfelől a polgári, az úgynevezett képviseleti demokráciának céljai és tartalma között. (A cikk befejező részét az Oj Szó következő vasárnapi számában közöljük.) A traktoros Vallomás a hivatásérzetről Munkáséletének több mint a felét a traktorok nyergében töltötte, [óllehet már csak négy esztendő választja el a nyugdíjkorhatártól, most dicséretet érdemlően folytatja eredeti szakmáját. Pedig a korosztálybeliek közül többen, akikkel huszonkilenc évvel ezelőtt a falu „apostolaként“ nagy táblákba olvasztotta a nadrágszíj- parcellákat, valamilyen oknál fogva búcsút mondtak a traktorvezetésnek. — Kiöregedtek volna? Széltől cserzett arcán barázdákká mélyülnek a ráncok. S amint gondolatai között az elfogadható választ kutatja, néhányszor megigazítja a fülét, szemét egyaránt védő micisapkáját. — Nem valószínű... De tudja, hogy van az ember a traktorral? Ha elérkezik a munka dandárja, akkor az idő diktálja az ütemet. Szakad az eső, homokot fúj a hideg szél... menni kell, szusszanásnyi idő sincs, hogy az ember megmelegedjen, vagy kipihenje magát... ságaiból eredő megpróbáltatásokat, őszülő fejjel is hű maradt traktorához. — Mi ennek a magyarázata? A lelkesedés-e, vagy a kitüntetés utáni vágyakozás? — Bevallom, ezekkel a kérdésekkel ilyenformán még nem foglalkoztam. Annyit azonban elárulhatok: több traktorostársam szerzett munkájában reumát, mint elismerést, vagy kitüntetést. S ez alól én vagyok kivétel. — Végeredményben mégis maradt a szakmánál __ — Maradtam, az igaz. De ennek az a magyarázata, hogy napszámos- munkásember létemre én jobban a földhöz voltam láncolva, mint a többiek. No meg természetesen az úiabb, tökéletesebb gépek megjelenésével kedvezően javultak a munkafeltételek is. — ...??? — Ügy, ahogy mondom. Az újabb traktorcsaládok erőgépeit például fokozatosan olvan fülkékkel látták el. hogy azok jobban védték az em: bért az időjárás kedvezőtlen hatásai ellen. Az éremnek azonban ez csak az egyik oldala. A rangidős traktorost, akit a dercsika: Barátság Efsz-ben mindenki csak keresztnevén. Imre bácsinak szólít, éppen a kommunista meggyőződése tartotta vissza a megfutamodástól. Bevallja? Ne vallja? Arckifejezésén látom, milyen nagy harcot vív önmagával. Aztán előkotorja cigarettatárcáját, rágyújt, s olyan mohón szívja a füstöt, mintha ezzel a dermesztő szél hatását akarná közömbösíteni. — Hasztalan is tagadnám ... persze ilyen dolgokkal nem szívesen dicsekszik az ember. Aztán az is közrejátszott, hogy megszerettem a fiatal traktorosokat, nem hagyhattam őket sem cserben ... Régen elmúltak azok az idők, amikor Bódis Imre még a kis Ze- torral szántott. Most a Crystal 120-as erőgépet nyargalja, amely pontosan teljesíti minden szavát. Persze ő is mindent megad a nagyFii 1978. IV. 23. (Folytatás a 3. oldalról) A kommunista képviselők és szenátorok a parlamentet egyálta'án nem tekintették az osztályharc legfőbb vagy éppen egyetlen porondjának, és az akkori helyzetet figyelembe véve nem osztották az afféle reformista illúziókat, hogy a parlamentben folyó viták a hatalom jellegének radikális megváltoztatásához vezethetnek. De nem tekintették olyan „szómalomnak“ sem, amely nem méltó a forradalmárok figyelmére. A napnál is világosabb volt, hogy a háború előtti Csehszlovákjában nem a kommunista párt, hanem a kormánykoalíció és a jobboldali ellenzék tekintette a parlamentet színházi díszletnek, amely arra van hivatva, hogy megteremtse a demokratizmus látszatát és leplezze a burzsoázia uralmát. Ha a parlamentben folytak is szenvedélyes viták, az ország sorsa másutt dőlt el: a bankárok, a gyárosok, a föld- birtokosok és politikai lakájaik szűk körében. 1938 tragikus őszi napjaiban kiderült, hogy a kormányzó burzsoázia miként vélekedik a parlamentről. Az országra nézve sorsdöntő pillanatban akadálynak tekintette osztálygéljai elérésének útjában. Az akkori köztársasági elnök és' kormány nem tartotta szükségesnek, hogy legalább meghallgassa saját parlamentjének véleményét a münoheni diktátumról, s ténylegesen megsértette az alkotmányt, mesz- sze túllépte jogkörét. Nem adott lehetőséget a képviselőknek arra, hogy kifejtsék véleményüket olyan fontos kér désről, mint a köztársaság területe egy részének elszakítása és állami szuverenitásának megsértése. Egyébként Csehszlovákia akkori nyugati szövetségeseit, akik oly szépen tudtak beszélni a demokráciáról, szintén nem érdekelte a csehszlovák nemzetgyűlés álláspontja. De ismételjük, ha a nagyburzsoázia és politikai képviselői semmibe vették is az ország legfőbb törvényhozó szervét. a kommunista képviselők nem becsülték le a parlamentet. Szószékként használták fel arra. hogy megmagyarázzák a CSKP politikáját, leleplezzék a népellenes politikai pártokat, megmutatva igazi arcukat, harcoljanak a kapitalista társadalom rákfenéi ellen, védelmezzék a dolgozók érdekeit. Világos, hogy a viszonylag kis létszámú kommunista frakció gyújtó hatású beszédekkel és a legmeggyőzőbb érvekkel sem tudta volna megzavarni a minden hájjal megkent burzsoá parlamenti „farkasok“ nyugalmát, ha csak parlamenti „kollégáihoz“ és a gyorsírói íegyzőkönyvhöz címezte volna felszólalásait. De a kommunista képviselők és szenátorok nemcsak a beszámolás kedvéért, nemcsak a maguk nevében beszéltek, hanem pártjuk, választóik nevében is. s valamennyi dolgozóhoz szóltak. Hangjuk aggodalmat keltett a burzsoá parlamenti képviselőkben. mivel a nép hangja volt. A kommunista képviselők felszólalásaikban kifejezték a munkanélküliek százezreinek érdekeit, harcoltak a munkások. a szegényparasztok és a kisvállalkozók jogaiért, értelmiségünk haladó részének támogatását élvezték. Beszédeiket nem lehetett egyszerűen figyelmen kívül hagyni, mivel volt fedezetük: a tüntetések, a tömeggyűlések sora. számos nagyszabású társadalmi és politikai megmozdulás. A nép ismerte és tisztelte a kommunista képviselőket és szenátorokat mint olyan politikusokat. akik elszántan harcolnak a dolgozók érdekeiért. Munkájuk nem merült ki abban, hogy a parlamenti padsorokban ültek, hanem folyton a tömegek közt dolgoztak, vezették harcukat. Ezért aztán még a mentelmi jog sem védhetett meg egyetlen kommunista képviselőt sem a rendőrök gumibotjától és a „demokratikus“ köztársaság börtönceUáitól. A parlamenti tevékenység és a parlamenten kívüli tömegakciók összekapcsolásának tapasztalatai hatással voltak a párt további tevékenységére, segítségére voltak abban, hogy kidolgozza a helyes parlamenti taktikát a háború utáni időszakra, hogy felhasználja a parlamentet a munkás hatalom megteremtéséért vívott harcban. A náci megszállók és az áruló burzsoázia elleni nemzeti felszabadító harc során pártunk olyan stratégiát és taktikát alkalmazott, amely kifejezte népünknek azt az eltökélt szándékát, hogy nem engedi meg a háború előtti rendszer visszaállítását. Arról volt sző, hogy a felszabadult köztársaság a társadalmi, az osztály- és a nemzeti igazságosság elvei alapján épüljön fel, hogy az új államban a dolgozó nép legyen az úr. A fasizmus legyőzése után országunkban kialakult körülmények ellenére a párt nem engedett annak a csábításnak, hogy közvetlen napirendre tűzze a szocialista forradalom végrehajtását. A CSKP számolt azzal, hogy a lakosság egyes rétegei még illúziókat táplálnak a nemzeti burzsoázia azon csoportját illetően, amely nem kompromittálta magát a nyílt kol- laborálással. Persze ez a burzsoázia nem tudta átlépni saját „osztályárnyé- kát“, abban reménykedett, hogy. elül a forradalmi hangulat, s várta az alkalmas pillanatot osztályuralmának visz- szaállítására. A feladat az volt, hogy felfedjük az akkori Nemzeti Front burzsoá részének igazi terveit. A párt ennek a célnak rendelte alá politikai tömegmunkáját, ez határozta ímeg eleve a kommunisták álláspontját mind az ideiglenes nemzetgyűlésben, mind az alkotmányozó nemzetgyűlésben. Véleményünk szerint az 1945 és 1948 közti csehszlovákiai politikai fejlődés tanulságos példája a nemzeti demokratikus forradalom békés (vagyis fegyveres erőszak alkalmazása nélküli] átnövésének szocialista forradalomba. Pártunk erre felhasználta a közvetlen, titkos és egyenlő szavazással megválasztott parlamentet is. Mint ismeretes, az 1946-os választásokon a CSKP-ra szavazott a választók 38 szá- za'éka, a kommunista képviselői frakció volt a legnagyobb, a párt elnöke kapott megbízást kormányalakításra. De a helyzet úgy alakult, hogy a Nemzeti Front elvei ellenére az alkotmá-' nyozó nemzetgyűlésben a burzsoá pártok képviselőiből és a jobboldali szociáldemokrata képviselők egy részéből a kommunisták elten irányuló koalíció szerveződött. E látszólag kedvezőtlen erőviszonyok ellenére a kommunisták az egyik politikai csatát a másik után nyerték meg. Ezek a sikerek csak azért váltak lehetségessé, mert a csehszlovák kommunisták a nemzeti demokratikus forradalom programjának (a kassal kormányprogramnak) következetes végrehajtásáért vívott harcukat nem korlátozták a parlament üléstermére. A parlament falain kívül folytonosan bővítették és erősítették tömegkapcsolataikat. részletesen tájékoztatták a közvéleményt minden tárgyalásról, megmutatták, kik akadályozzák a demokratikus fejlődést, kik igyekeznek ezt a fejlődést fékezni, alkalom adtán pedig visszafordítani. Nem csoda, hogy a burzsoázia érdekeit védelmező politikusok idegei felmondták a szolgálatot. Hogyan támogathatták volna például az ipar államosításának a kommunisták által javasolt ütemét és méreteit? Hogyan érthettek volna egyet a kommunistákkal, akik a földreformot „a föld azé legyen, aki megműveli“ elv szellemében értelmezték? Hogyan hagyhatták volna jó vá a nemzeti bizottságok jogkörének növelését és ezzel a néphatalom ipeg~ szilárdítását? Belenyugodhattak-e abba, hogy az alkotmányban rögzítsük a nemzeti demokratikus forradalom valamennyi politikai, gazdasági és szociális vívmányát, s az új állam külpolitikájának alapjává a Szovjetunióval való szoros és sokoldalú együttműködés politikáját tegyük meg. A képviselők reakciós része érezte, hogy akárcsak gazdáiknak, nekik is kicsúszik a talaj a lábuk alól, s hogy gazdasági hatalmuk korlátozása együtt jár politikai befolyásuk csökkenésével. A kommunisták éberen őrködtek a nép érdekei fölött, és ezért nem várhatták tétlenül az egyes kérdések fölötti parlamenti szavazás eredményeit, bármily fontos volt is ez a mozzanat önmagában véve. A csehszlovákiai ese mények egész alakulása nyilvánvalóvá tette, hogy a dolgozók többsége, élén a munkásosztállyal, szilárdan támogatja a CSKP politikáját, amely megfelelt érdekeiknek. Ebben a helyzetben a nemzetgyűlésben fennálló erőviszonyok már nem tükrözték vissza a társadalomban kialakult tényleges erőviszonyokat, a parlamentben képviselt pártok tényleges politikai erejét, a nép akaratát. A burzsoá politikusok megtagadták a Nemzeti Front programját, amely mellett a választások előtt kiálltak, és ezért elvesztették a választók bizalmát. A kommunistákkal tartottak más politikai pártoknak azok a képviselői is, akik felismerték, kinek az oldalán van az igazság, bár pártjaik tagjai maradtak, nem vállalták a reakciós burzsoázia engedelmes szolgáinak szerepét, nem fordultak szembe népük érdekeivel. A kommunisták a parlamenti tevékenységet következetesen összekapcsolták a dolgozók hatalmas erejű forradalmi mozgalmának szervezésével, és ez kedvező feltételeket teremtett a Bódis Imre azonban ennek ellenére vállalta az időjárás viszontagbecsült, megbízható erőgépnek. SZOMBATH AMBRUS ozsrn M M Bódis Imre, a dercsikai Barátság Efsz .rangidős, megbecsült traktorosa (Gyökeres Jenő felvétele)
