Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-23 / 17. szám
J Jottányit sem engedünk! Ideológiánk a politikai küzdelem színterén Aligha akad olyan gondolkodó em- t bér hazánkban, aki az elmúlt évtizedek eseményeiben valamiféle misztikus erő megnyilvánulását látná. Azonban egyre többen ismerik fel, hogy az emberi értelem és alkotó- készség a társadalmi és a természeti törvényszerűségeket felismerve, felhasználva képes az ember és a társadalom életét befolyásolni. Mi, marxisták pedig tudjuk, hogy eszmei indítékok, ideológiák által megfogalmazott célok munkálnak a társadalom életének, az eseményeknek minden mozzanatában. Pártunk nyíltan hirdeti: a szocialista ideológia nagy átalakító szerepet tölt be a társadalom fejlődésében, szervezi és vezeti a gazdasági építést, a néptömegek alkotómunkáját. A politikai küzdelem színterére az ideológia szót Napóleon vitte be, aki megvető, lekicsinylő értelemben ideológusoknak nevezte az ellene eszmei alapon küzdő gondolkodók csoportját. A XVIII. századi Franciaországban az ideológia szó az eszmék tanát jelentette, ideológusoknak pedig egy bizonyos filozófiai iskola híveit nevezték. Napjainkban a társadalmi valóság egyik nagyon fontos tényezőjét, kategóriáját jelöljük az ideológia szóval. És nemcsak mi, marxisták, hanem eszmei ellenfeleink is. A politikai küzdelem színterén az ideológia olyan eszme, elmélet, nézetrendszer, mely meghatározott társadalmi csoport, osztály szükségleteit, érdekeit fejezi ki. A szocialista ideológia a munkásosztály politikai ideológiája, amely a szocializmusért küzdő marxista párt elméletében, programjában és egyéb dokumentu maiban jut kifejezésre, meghatározó szerepű a szocialista felépítmény ele mei közül. És mint ilyen hat a társadalmi tudat formáinak sokféleségére, a filozófiára, az erkölcsre, a művészetre. Visszahat a társadalom gazdasági alapjára, az egész társadalmi élet fejlődésére. Az ideológia mindig osztályjellegű Valamennyi eddig létező osztály a maga ideológiáját az egész társada lom közös érdekei kifejezőjének tartotta. Álszent módon tagadják ezt a mai burzsoá ideológusok. Felsorolni is sok volna, hány és milyen elméletet gyártottak annak érdekében, hogv leplezzék a puszta tényt, a monopó liumok valóságos uralmát, a kizsákmányolást, a kizsákmányoló osztályok önös érdekeit. A munkásosztálynak nem volt és nincs szüksége az osztályjelleg tagadására. Történelmi tények bizonyítják, hogy az osztályjelleg nem mindig zárta ki, hogy az ideológiának általános, emberi, az egész népet átfogó tartalma is legyen. A haladó filozófiai és társadalmi elméletekben — bár magukon viselték osztályeredetük bélyegét és osztályérdekeket szolgáltak — volt általános emberi tartalom is. Persze csak időlegesen, átmenetileg. A történelemben azonban színre lé pett a munkásosztály. Érdeke, történelmi küldetése az osztály nélküli társadalom megteremtése. Tehát ideológiájának osztálytartalma lényegét tekintve egyúttal általános emberi tartalom is. A szocialista ideológia a legforradalmibb osztály érdekeit fejezi ki, annak az osztálynak az érdekeit, amely önmaga felszabadításával együtt megszabadítja az egész társadalmat a kizsákmányolás minden formájától. A munkásosztály hatalomra jutva sem válik előjogok és kiváltságok birtokosává, mások munkájának ki- zsákmányolójává. Ennek következte ben olyan célokat fogalmazhat meg, melyek egybevágnak a társadalmi fejlődés törvényszerű folyamataival, az egész társadalom érdekével. Ideológiánk széles körű elfogadtatása és gyakorlati érvényesítése azonban nem önmagától valósul meg. hanem politikai küzdelemben, osztályharcban, a munkásosztály forradalmi pártjának, a kommunista pártnak a vezetésével. A küzdelem szükségszerű Az ideológiák szembenállása és ösz- szecsapása nem elhatározás kérdése, hanem szükségszerűen következik lényegükből és természetükből. Neves nyugati politikusok úgy szólnak az eszmék harcáról, az ideológiák küzdelméről, mintha az kommunista találmány lenne. Sőt, gyakran azt követelik, hogy hagyjunk fel az ideológiai harccal, teremtsük meg az ideológiák békés egymás mellett élését. Ügyesen fogalmazott, megtévesztő szándékú kijelentés ez. Minden ideológia valamilyen úton- módon hatni akar az emberi cselekvésre és magatartásra. Persze a hatás — az ideológiák eltérő osztályjellege miatt — nem egyirányú. Hogyan lehet akkor együttlétezésük békés? Aki azt kívánja, hogy hagyjunk fel az ideológiai harccal, saját ideológiájának hatása számára akar lehetőséget biztosítani. Egyszerűen: lefegyverezni kívánja ellenfelét. Amíg osztálytartalmuk miatt ellentmondásokat hordoznak magukban a társadalmi viszonyok, addig hiábavaló — sőt, ostobaság! — azt remélni, hogy bármiféle megállapodással véget lehet vetni az ideológiák küzdelmének. Éppen ellenkezőleg! Az ideológiának a társadalmi élet anyagi alapjaira gyakorolt nagy hatása magyarázza, hogy az eszmék harcában, az ideológiai küzdelemben jottányit sem on'- gedhetünk. Iránytű a cselekvéshez Néha olyan nézetekkel is találkozhatunk, melyek lebecsülik az ideológia szerepét. Ügy vélik, hogy az ideológia a gyakorlattól távol álló, elvont elvek gyűjteménye, és persze merev „határ“, valamiféle „választó- vonalat“ látnak húzódni a mindennapi tevékenység, a termelés, illetve az eszmék világa között. Az ilyen vélemény tudatlanságon alapul. Hangoztatása pedig káros lehet. Az anyagi és eszmei, a gazdasági és ideológiai tényezők megkülönböztetése nem abszolút érvényű. A valóságban együttesen hatnak. Az ideológia segít a valóság megismerésében, az anyagi, a gazdasági élet törvényszerű összefüggésének megismerésében. Ugyanakkor irányítja, vezérli a társadalmi cselekvést. Iránytűként eszmei alapul szolgál a társadalmi mozgalmak számára. Különféle értékeket fogalmaz meg, érvényesítésükre célokat tűz ki, formálja és alakítja a szándékokat. Irányt szab az eljövendő tettekhez. Így motiválőja az emberi cselekvésnek a társadalom életének minden mozzanatában. A termelésben is. Néha ilyen véleményt hallunk: „Ne az ideológiával foglalkozzunk, inkább arról beszéljünk, hogy jobban, hatékonyabban kell dolgozni, többet, jobbat kell termelni.“ Nem érthetünk egyet az ilyen felfogással. Ha elhangzik ez a vélemény, tegyük fel a kérdést: Miért kell jobban, hatékonyabban dolgozni? Miért kell többet, jobbat termelni? A válaszban szükségszerűen szóhoz jut az ideológia. Akár a fejlett szocialista társadalom céljaira, akár a népgazdaság gyarapodására, akár az egyén, a család boldogulására hivatkozik a választ adó, válasza ideológiai jellegű lesz. A gazdaság és az ideológia szorosan összetartoznak. A válaszadó csak az ideológia által megfogalmazott értékek és célok említésével formálhatja meg válaszát. Perdöntő magatartás A különféle ideológiák szembenállása és harca szükségszerű. A küzdelem óriási. Nem túlzunk, amikor azt állítjuk, hogy világméretű. Persze az ideológiai „frontvonalak“ nem jelölhetők meg a térképeken. Még akkor sem, ha a szocialista és a tőkés gaz dasági erők, mint az emberi társadalom objektív létviszonyainak elsődlegességét kifejező tényezői bizonyos szempontokból meghatározhatók. Az egyes ember fejében, gondolat- és érzelemvilágában is együtt élhetnek különféle ideológiai rendszerekhez tartozó eszmék. Persze korántsem békésen. Minden olyan esetben, amikor az egyén dönt: választ. A különféle ideológiák lényegüknek megfelelően más és más választásra késztetnek. Ne tagadjak: gyakran komoly, belső konfliktusok árán jut elhatározásra az egyén. Az irodalom, a művészei sok példával szolgál erre. Az egypn gondolat- és érzelemvilágában lezajló összecsapások természetesen csak aprócska mozzanatai a társadalmi szintű és méretű ideológiai harcnak. Perdöntő a küzdelem, mert az imperialista burzsoázia nem akar beletörődni politikai és eszmei pozícióinak elvesztésébe, fokozza támadását a szocialista országok ellen, holott az elmúlt évtizedek eseményei is bizonyítják: előbb vagy utóbb, de minden nép, minden ország a szocialista forradalom útjára lép. Nyilvánvaló ebben a küzdelemben a mi szerepünk. Jottányit sem engedhetünk az idegen ideológiák befolyásának. Arra törekszünk, hogy a szocialista ideológia által megfogalmazott elvek és értékek legyenek uralkodók, valahányszor konfliktusok keletkeznek az ideológiák közötti harc során. Minél erőteljesebben tudjuk társadalmi méretekben uralkodóvá tenni a szocialista ideológiát, annál nagyobb mértékben fogja erősíteni a dolgozó tudatos cselekvése a társadalmi valóság minden területén — a szocialista viszonyokat. Minden tettünkben, egész magatartásunkban megmutatkoznak az eszmei indítékok, melyek közvetlenül befolyásolják a termelőmunkához, a politikához, a közélethez való viszonyt, formálják a holnapot. A szocialista ideológia győzelméért küzdők igazából nem engedhetünk, és nem is engedünk. HAJDG andrAs A szocialista parlament a népi hatalom eszköze írta: Alois Indra, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a CSSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke 1978. IV. 23. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a létező szocializmus mai politikai életé nek egyik jellegzetes vonása az, hogy a testvéri szocialista országok kommunista és munkáspártjai igen nagy figyelmet tanúsítanak a demokratikus formák és intézmények további tökéletesítésének kérdései iránt. Ez a figyelem korántsem konjunkturális jellegű, hanem logikusan következik az új rendszer lényegéből, mivel a demokrácia szüntelen fejlesztése a szocialista társadalom haladásának egyik legfontosabb feltétele: a szocialista társadalom legfőbb célja ugyanis a személyiség sokoldalú fejlesztése. A népgazdaság méreteinek növekedése, irányításának bonyolultabbá válása, a szociálpolitika és a gazdaságpolitika közti kapcsolat szorosabbá válása, a lakosság képzettségi és kulturális színvonalának emelkedése, politikai aktivitásának fokozódása, a dolgozó tömegeknek a termelés irányításába való bevonásában szerzett tapasztalat — megannyi olyan tényező, amely meghatározza a szocialista demokrácia fejlesztésének elsőrendű fontosságát. A szocialista demokrácia problémái ugyanakkor az utóbbi időben a világméretű ideológiai harc középpontjában állnak. A harc kiterjed e problematika egész skálájára — a személyi jogoktól és a szabadságoktól a szocialista társadalom legfontosabb politikai intézményeiig. A marxizmus—leninizmus ellenfelei, az antikommunisták azzal vádolják a kommunistákat, hogy nem fogadják el a demokráciát, mivel úgymond, a szocializmushoz vezető egyetlen útnak a fegyveres erőszak alkalmazását tekintik, és „nem tartjáK tiszteletben“ a demokráciának olyan igen fontos intézményét, .mint a parlament. A parlament lebecsülése véleményük szerint fennmarad a szocialista forradalom győzelme után is, sőt a kommunisták a hatalom megragadása után, úgymond, lényegében felszámolják a parlamentarizmust. Az effajta vádak alaptalanok, homlokegyenest ellentétesek mind a marxista—leninista tanítással, mind a szocialista országok politikai gyakorlatával. Meggyőződhet erről bárki, aki tanulmányozza a tudományos kommunizmus klasszikusainak munkáit, a hazájukban folyó szocialista és kommunista építést irányító kommunista és munkáspártoknak, a világ nem szocialista övezetében tevékenykedő kommu nista pártoknak, a nemzetközi kommunista mozgalomnak a dokumentumait. Erről győznek meg bennünket a Szovjetunió, a létező szocializmust képviselő más országok politikai fejlődésének tapasztalatai, hiszen ezekben az országokban az igazi demokrácia elvei kiterjednek a társadalom életének minden szférájára, elsősorban a döntő szférára, a termelési viszonyokra. Minőségileg új szerepet tölt be, a néphatalom eszközének szerepét tölti be itt a parlament is, amelynek jelentősége a szocializmus körülményei között nem hogy nem csökken, hanem lényegesen fokozódik. Ebben a cikkben arról szeretnék tájékoztatást adni, hogyan működött és működik a parlament a társadalmi fejlődés különböző szakaszaiban, a figyelmet a következő fő kérdésekre összpontosítva: a CSKP viszonya a parlamenthez a szocialista forradalom előkészítésének és végrehajtásának időszakában; a parlament helye és szerepe a szocializmus politikai rendszerében. 1 Országunkban sok olyan ta- . pasztalatot szereztünk, amely meggyőződésünk szerint igazolja a szocialista forradalomról, a munkás- osztály és politikai élcsapata szerepéről, a forradalmi pártnak a burzsoá parlamenthez való viszonyáról, a szocialista államról és a néphatalom intézményeiről szóló marxista—leninista tanítás elveinek életképességét és egyetemes érvényét. De mindig hangsúlyoz-' zuk, hogy akkor értünk el sikert, amikor ezeket az általános elveket orszá gunk konkrét körülményeinek figyelembe vételével, az összes belpolitikai és nemzetközi tényezőt mérlegelve alkalmaztuk. Közismert, hogy az első és a második világháború közti időszakban, a polgári demokrácia viszonyai közt a CSKP-t üldözték, gyakran volt kénytelen féllegalitásban dolgozni. Ennek ellenére igyekezett az akkori parlamentet maximálisan felhasználni, s az osztályharc egyik porondjává változtatni. (Folytatás a 4. oldalon] ■
