Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-16 / 16. szám
Ali, a zenekufár Későbbi félreértések elkerüléséért: nekem tök alsó, hogy mitől gazol be egy mai tinédzser, s a táncrajongó lovagok személye sem izgat különösebben — én csak Aladárt nem szeretem. Hadilábon állok vele. Most bárki mondhatná: miért haragszik ez Aladárra, ha azt sem tudja róla, ki fiaborja, szereti-e a töltött káposztát és a fekete csokornyakkendőt. Még ha zabos taxisofőr lenne, vagy akadékoskodó segédrendőr, modortalan pincér, vagy akár militarista nyúltenyésztő ... Akkor igen. De így? Tisztázzuk, ki hát Aladár. Ű az Ali, a zenekereskedő. Ügy adja-veszl a zenét, mint más a hónapos retket a piacon. Röviden: zenekufár. Egyike azoknak, akik az intézményesített „oltári csörgést“ és „haláli ze- nemajszolást“ szervezik. Szóval, agilis ember. Tevékenysége a következő: tárgyal a Békanyúzó zenekarral, meghívja őket Locspocspusztára zenét elkövetni. Majd általános mozgósítást rendel el. Plakátok, statáriális rendeletek lepik el a környéket, melyeken Aladár tudatja, hogy: „... ekkor és ekkor Locspocspusz- tán föllép a Békanyúzó együttes. Műsor: Szombat délelőtt: összeröffenés, 20 korona, délután: csörgés, 10 korona. Vasárnap: délután: cérnaszálazás- sal egybekötött zenemajszolás 45 korona, este: reprezentációs reszketés 20 korona. Mindenkit szeretettel vár: Ali.“ Helyben vagyunk. Ezért haragszom Aladárra. Még ha népszerű is. Mert, mint már mondtam: nekem aztán tök alsó, hogy mitől gazol be egy tinédzser, de hogy kilencvenöt koronáért reszkessen, szálaz- zon és csörögjön, attól én falra tudok mászni, s utána fél óráig önkívületben éjjeliedényt kongatni. És még mindig jobb, mint Békanyúzóék dobverése. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy a lantot sem pengetik ingyen. Mondom, nem a rügyfakasztó zene bosszant, nem is érdekel. kinek mitől fakad a rügye, csak Aladár nem fér a begyembe. Az, hogy minél többet igyekszik legombolni az arisztokratikus zeneintéző avagy népjótevő szerepében. S emellett még halhatatlanságra is törekszik. Nem kétséges, Aladár jeles férfiú. Még hallani fogunk róla. írni fog róla az újság, címszó lesz a lexikonban, utca, tér viseli majd a nevét. Én már országot is neveztem el róla: La- dáriát. Mert övé a jövő. A zenekofa fölismerte, hogy mindenkinek annyi halhatatlanság jut, amennyit a kiszorított pénz súlya nyom. Már nem érnek a szívig Szőke dal hívott messziről, nagyon messziről, ebbe a csallóközi kisvárosba, amelyre most télen sem hullott több hó, mint tavaly, tavalyelőtt. De ha hullott is volna, akkor sem mozdul, röpül a szánkó magától, mert sík e táj, mint a csendes tenger, cipónyi domb se látható. Csak a határ, ahoi az ég találkozik a földdel. Húztam a szánkót, s a szánkón föl-fölkacagó kislányomat egy vasárnap délelőtt, éjjel hullott havon, amely estére el is tűnt. De jó lenne most, kislányom, gondoltam, ha ott lehetnénk, ahol én születtem, és valamikor nagyon régen — talán véletlenül az ugyancsak sík tájtól — a Nagyhegy és a Kishegy, a tüzes szerelmeket, nemes és gonosz szándékokat egyaránt bújtató, őszszel édes szőlölevet adó, télen a szánkó és a síléc alá meredek fektető. Fölvinnélek a Tisztásra, aztán repülnénk, kislányom, a mélybe, szorítanálak magamhoz, hogy félelem ne sápassza arcodat. Ha leérnénk, mindjárt fordulnánk, indulnánk fölfelé újra — én gyalog. MegZÁRÓJELBEN Nagy érdeklődéssel olvastam Kövesdi János Február- és közművelődésünk című tanulmányát az Oj Szó 1978. február 19-i számában. Csanda Sándornak — nyilván — igaza van, amennyiben megállapítja, hogy „az intézményes (magyar) könyvkiadást (Szlovákiában) Farkas Gyula szervezte meg (1923- ban.“J Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a isehszlovákiai magyar könyvkiadás alapjait a Kassai Munkás könyvkereskedése fektette le, amely — 1921-ben — Munkáskönyvtár címmel sorozatot indított a szocialista kultúra terjesztésére. A sort Varga Jenő: Hogyan lehet munka nélkül megélni című tanulmánya nyitotta meg. Még két más tanulmány is megjelent a sorozatban: Vé- csey Zoltán: Világok keletkezése és Mácza János: A föld himnusza. Botka Ferenc adatai szerint tervbe volt véve Révész Béla legszebb proletárírásainak a kiadása is, erre azonban már nem került sor ... JÁSZ DEZSŐ, Berlin 1978. V. 16. II dolgoznék örömödért, keményebben, mint most. Fönt a tetőn, kökényt, galagonyát, csipkebogyót szednénk, szemelget- nénk a dércsípte apró gyümölcsöt, amely fokozná kedved, akár az enyémet, amikor sízés közben számba vettem egyet-egyet. _ De hát Itt vagyunk, e napfényes utcán. Nem ülhetek melléd, mert akkor állna a szánkó, és mi lenne az örömöddel. Inkább lendülök, futok, érezd, mint egykor én, repülsz, hogy erőszakos kéz sem foghat vissza. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy az utóbbi esztendőkben kevés a hó. Mert így kevesebb a gyötrő álom — a szülőföldemről, amelyet egy évtizede hetenként hívok, hogy anyám ajkával is szóljon hozzám. Igaz, ha pontosak voltak a Kishegy tövéből kapott hírek, már ott sem esnek a régi havak, nem érnek a szívig. M űfordítóink ÜHELYÉBÖL Stefan Strázay versei Ismét Visszatértem hát. A legkülönösebbek azok a dolgok, amelyekre nem emlékszem, pedig biztosan megvoltak már akkor is, amikor itt jártam, figyelmesen szemlélődtem, s mégsem láttam őket. Elsötétítés Még háború van, elsötétítés, árny ül mindenen: a kenyéren, a friss gyümölcsön, a bekészített tűzifán, s a kézen is, amely egy kutyát simogat, árny a tányéron, az abroszon, s a kanalakon is, melyek nem csendülnek össze a félhomályban. Korán lefekszünk aludni. Nyár van, s mi a nyárról álmodunk. Nem alszotok Hányán feküsztök, gyerekek, katonák, pártában maradt lányok, immár örökre elcsendesülten és nehéz nektek a föld. A gombok a ruháitokon nem fénylenek, kezetek nem ér már késhez, csathoz. Nem alszotok, nem pihentek, halottak vagytok - hányat közületek! megöltek És fölöttetek, mozdulatlanok, lassan, de nagyon magasra megnőnek a fák. Emlékeztet Valami mindig megmarad a szerelemből. Legalább az emlékezetben. És valóban: a fürdő körüli fák, az új épületek, a kisvárosi utcasarkok, a szállodai porták, a kövek a fejünk alatt, az esők. melyek meztelen lábunkat verték, azok az ablakok, azok a kapuk, s a fű - az emlékezet jól válogat. TÓTH LÁSZLÓ fordításai STEFAN STRÁZAY — szlovák költő, 1940-ben született Igramban. A Komensky Egyetem bölcsészkarának orosz—szlovák szakos hallgatója volt. jelenleg a Slovensky spi- sovatel Könyvkiadó szerkesztője. Megjelent kötetei: Vecinm na stole (Az asztalon levő tárgyakhoz, 1966], Osvit, ale neurcity (Virradat, de határozatlan, 1971], Sviat- ky (Ünnepek, 1974, Igram (1976), Podhorany (1976). Az itt közölt verseket e két utóbbi könyvéből választottuk. Lörincz Zsuzsa rajza
