Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-19 / 12. szám

TUDOMÁNY TECHNIKA FŰLDI ERŐFORRÁSOK FELMÉRÉSE A VILÁGŰRBŐL Tovább folytatják a földi erőforrások (ásványi kincsek, mező­gazdasági termés, víztartalékok stb.) felmérését a világűrből. Az AIR et COSMOS c. folyóirat a szovjet, francia és indiai kuta­tásokról és tervekről tájékoztatja olvasóit. KOZMOSZ-HOLDAK A RAKÉTATUDOMÁNY FEJLŐDÉSE A rakétát már csaknem 2500 éve ismerték és használták, mégsem tudták, mi az a rejté­lyes erő, amely a lőporral meg­töltött bambuSzcsövecskét oly sebesen mozgatja. Az újkori fi­zika atyja, Isaac Newton 1687- ben kimondott 2. törvénye adta meg e rejtély kulcsát, amely kimondta, hogy a zárt rendsze­rekben minden erőhatással szemben fellép egy ellenkező irányú, egyenlő nagyságú erő­hatás. A rakétaelv megértéséhez ele­gendő egy roppant egyszerű kí­sérletet elvégezni. Az autoszi- fon szódáspatronját fel lehet függeszteni két hurok segítsé­gével egy kifeszített huzalra (szárítókötélre) oly móaon, hogy a patron tengelye mentén szabadon végigfuthasson a ki­feszített huzalon. Nyugalmi állapotban a patron nagy nyo­más alatt széndioxidot tartal­maz. Pascal törvényének értel­mében a gáz az edény (patron) falára minden irányban egyen­lő nyomást fejt ki. Ha azonban a patron zárólemezét kilyu­kasztják, a lyukon a gáz nagy sebességgel kezd kiáramlani, a belső nyomás- és erőegyensúly felbomlik, a patron nagy se­bességgel végigszalad a drót­pályán, a gázkiáramlással el­lentétes irányban. Már a kínai­ak is tapasztalták, hogy minél könnyebb a bambuszcső és mi­nél több puskaport tartalmaz, annál messzebb száll a rakéta. Valójában csak a newtoni fizi­ka ismerte fel a mozgásmennyi­ség megmaradásának törvé­nyét: e szerint nem csupán a kiáramló gáz (égéstermék) tö­mege, de annak kiáramlási se­bessége is meghatározó ténye­ző, ezek szorzata — a mozgás- mennyiség — az az impulzus, amely a rakétát ellenkező irányban mozgatja. Tehát azo­nos töltet s nagyobb gázkiá- ramlási sebesség mellett a ra­kéta sebessége is nagyobb lesz. A gázkiáramlási sebességet azonban a hajtóanyag égési gyorsasága, illetve hatásfoka határozza meg. Természetesen az lenne az ideális, ha a haj­tóanyag egész tömege energiá­vá alakulna át, ezt az energia- mennyiséget Einstein híres kép­letében fektette le (E = mc2). A valóságban ez csak anyag — antianyag találkozásakor, vagy fénysebességen következhet be (akkor a rakéta és utasai is energiává alakulnának!), igya kutatóknak meg kellett eléged­niük a vegyi átalakuláson ala­puló, az égésfolyamatok során felszabaduló energiával. A lőpor -290 000, a nitroglice- rin 768 000, az alkohol és oxi­gén keveréke 1 360 000 kmp (kilopondméter) energiát kép­visel. Egy kilopondméter ener­gia 1 kg anyagot 1 m magasra emel. Ahhoz, hogy 1 kg töme­get a világűrbe kijuttassunk, 6 370 000 kmp munkára van szükség. (Elméletileg tehát csaknem 5 kg hidrogén és oxi­gén képes 1 kg hasznos töme­get föld körüli pályára juttatni). A rakéták motorjaiban a tüze­lőanyag magas hőmérsékleten (1500—5000 C°) egyesül az ak- tivátorral (oxigén). Minél na­gyobb az égés hőfoka, annál nagyobb sebességgel áramla­nak ki a gázrészecskék a fúvó- kákon, annál nagyobb sebes­séggel repül a rakéta. Ennek a nagyon egyszerű tételnek azon­ban konstrukciós akadályai vannak. Ezeket a magas hő­mérsékleteket csak nagyon ke­vés anyag képes elviselni. Hi­szen pl. a wolfram 3300 C°-on me'golvad, de ennél sokkal ala­csonyabb hőmérsékleten is de­formálódik nagyobb nyomáson. Ezért a kutatók igyekezete nagyrészt a magas hőmérsékle­teknek ellenálló ötvözetek ku­tatására irányult. Egyrészt si­került speciális keramikai öt­vözeteket kikísérletezniük, más­részt igyekeztek megoldani az égéstér falainak megfelelő hű­tését. Az első rakéták még benzin- gyújtásúak voltak, ezeket azon­ban hamarosan felváltották az alkohol és víz keverékével mű­ködő rakéták. Később az alko­hol aktivátoraként salétromsa­vat alkalmaztak, ezzel sikerült elérni a 3480 m/s kiáramlási se­bességet. Ez természetesen még kicsi volt, hiszen ahhoz, hogy a rakéta föld körüli pályára juthasson, 7,8 km/s sebességgel kell közlekednie. Hamarosan a folyékony hid­rogén és oxigén keveréke felé fordult a figyelem. Sikerült is elérni 5170 m/s-os gázkiáram­lási sebességet, azonban hosz- szú időn keresztül ezt a keve­réket alig alkalmazták heves robbanékonysága miatt. A rakétarepülés legfontosabb törvényeit Ciolkovszkij állapí­totta meg. Elsőként neki sike­rült a rakéta végsebességét ki­számítani a gázkiáramlási se­bességből. E szerint a rakéta végsebessége a gázkiáramlási sebesség és a tömegarány ter­mészetes alapú logaritmusának szorzata (v = w. InR), a raké­ta tömegaránya az indulási és a végső tömeg hányadosa. (Égés közben a rakéta állandó­an veszít súlyából.) E szerint a rakéta akkor éri el végsebes­ségként a gázkiáramlási sebes­séget, ha a hasznos teher min­den kg tömegét 1,72 kg hajtó­anyag szállítja. Ha azt akarjuk, hogy a végsebesség a gázki­áramlási sebesség kétszerese legyen, akkor minden kg hasz­nos terhet 6,4 kg hajtóanyag­nak kell szállítania. (Ez hidro­gén-oxigén keveréknél több mint 10 km/s.) Természetesen ezek elméleti adatok, a való­ságbeliek ettől jóval elmarad­nak. Mivel égés közben a gázok nagy nyomást fejtenek ki az égéstér falaira, ezért megen­gedhetetlen, hogy az égés 2500 —3000 C°-nál magasabb hőmér­sékleten menjen végbe. Ellen­kező esetben deformálódnék az égéskamra. Ez azonban a gáz­kiáramlási sebesség > csökkené­sét vonja maga után. Először karbiddal, később grafittal von­ták be az égéstér belsejét. Ké­sőbb különféle nagyon magas olvadáspontú, höálló kerámia­ötvözeteket kísérleteztek ki a kutatók, ezek vegyi összetétele természetesen hétpecsétes ti­toknak számít. Kezdetben vízzel hűtötték az égésteret, ez a mód azonban nehézkessége miatt nem nyert teret. Hermann Oberthtól szár­mazik az ötlet, hogy az égéstér falát befecskendezett vízgőzzel hűtsék. A holt teher csökkenté­se érdekében Ciolkovszkij azt javasolta, hogy az oxidáns egy­ben hűtőfolyadék is legyen. A mai rakéták e két hűtési mód kombinációját használják. Már régóta nyilvánvaló volt, hogy a legjobb fűtőanyag a hidrogén, azonban robbanékonyságán kí­vül is nehezen kezelhető: olva­dáspontja mínusz 260 C°, for­ráspontja mínusz 253 C°. Ha­sonlóképpen oxidánsa, az oxi­gén olvadáspontja mínusz 218 Celsius fok, forráspontja mí­nusz 183 C°. Ahhoz, hogy szo­bahőmérsékleten folyékonyak legyenek, nagy nyomáson kell tartani. További komoly prob­lémát az üzemanyag tartályból az égéstérbe való juttatása je­lentette. Kezdetben semleges gáz nyomásával érték ezt el (főleg a benzin-hajtóanyagú rakétáknál), a 2. világháború alatt kezdték alkalmazni az üzemanyag-szivattyúkat. Már akkori teljesítményük is tiszte­letreméltó volt: másodpercen­ként egy mázsa fűtőanyagot tudtak az égéstérbe juttatni, ez azonban csekélység a mai férfi­ököl nagyságú szivattyúk fan­tasztikus teljesítményeihez ké­pest: több tonna üzemanyagot tudnak az égéstérbe juttatni 40 000 ford/s mellett! Bár elméletileg már 3500 m/s gázkiáramlási sebességnél el lehet érni az 1. kozmikus se­bességet (7,8 km/s), amivel föld körüli Pálira lehet raké­tát juttatni, 5000 m/s gázki­áramlási sebesség mellett* pe­dig a 2. kozmikus sebességet is elérheti a rakéta (11,3 km/s), amivel a Föld vonzásköréből meg lehet „szökni“ (szökési sebesség), ezek az elméleti adatok azonban nem rrhetőkel, mivel az égés nem ideális, a gázkiáramlás sem tökéletes, egyéb műszaki nehézségek is határt szabnak az elérhető se­bességnek. Emiatt hamarosan a Ciolkovszkij által ajánlott „rakétavonatok“ — a többlép­csős rakéták felé fordult a fi­gyelem. Ez megjavítja a rakéta tömegarányát, így a végsebes­sége is nagyobb lesz. Kétlép­csős rakétának 33 %-kal, há­romlépcsősnek 45 %-kal na­gyobb a végsebessége az azo­nos tömegű egyszerű rakétáké­nál. A lépcsők számát nem ér­demes tovább emelni, mivel végtelen számú lépcső esetén is csak 70 %-kal lesz nagyobb az utolsó fokozat végsebessége az egyszerű rakétánál, ezért a gyakorlatban háromlépcsős ra­kétánál nagyobbat nem hasz­nálnak. OZOGÄNY ERNŐ A francia szaklap beszámol arról, hogy a földi erőforrások felmérését a Szovjetunióban Kozmosz-holdakkal és űrállomások­kal végzik. Most fejezték be a kartográfusok, geodéták és légi- fénykép-értelmezők a Szaljut-5 űrállomásról 1976 nyarán készült felvételek értékelését. A felvételek 250 km magasságból készül­tek, és a Szovjetunió hatalmas területeit ábrázolják. Végigfo­tózták Közép-Ázsia térségét, többek között Gazli vidékét is, ahol 1976-ban földrengés pusztított. Számos felvétel készült a Volga- deltáról és más folyamok deltavidékéről. Ázsiai tavakat is fény­képeztek, ahol esetleg vízi erőműveket építhetnek. Ismeretes, hogy a Szovjetunióban igen gazdag, részben még kiaknázatlan nyersanyag-, olaj- és földgázkészletek vannak. A földi próbafúrásokat a világűrből és a levegőből készített fényképes felderítés előzi meg a kutatásra érdemes területek kijelölésére. Így térképezték fel a Szaljut-5 űrhajósai a fémekr ben gazdag Altáj-hegységet, és így kutatják az olaj- és föld­gázmezőket. A Pamir és a Kaukázus vidékének hidrológiai erő­forrásait és végigfényképezték. Szovjet kartográfusok nagyobb pontosságú térképeket szeretnének készíteni a Fekete-tenger, az Azovi-tenger, az Ural-tó, a Bajkal-tó és a Kaspi-tenger tér­ségéről. A világűrből készített felvételek ehhez is alapot nyúj­tanak. INDIAI ÉS FRANCIA KUTATÁSOK Az indiai SEO (Satellite for Earth Observation) földi erő­forrás-kutató holdat 1978 nyarán szovjet hordozórakétával állít­ják pályára. A 420 kg-os mesterséges hold nagy teljesítményű tv-kameráinak csöveit a francia Thomson CSF gyárban készí­tették el. Az indiaiak már ez évben a Szovjetunióba küldik a SEO hold prototípusát, hogy előkészíthessék az 1978-as fel­lövést. A francia Nemzeti Űrkutatási Központ szakértői nemrégiben nyilatkoztak az 1983-ban pályára állítandó francia erőforrás- felmérő mesterséges holdról. A tervek szerint a SPOT-ot (Sys­teme Probatoire d’Observation de la Terra) 1983-ban lövik fel háromlépcsős ARIANE típusú rakétával. A 700 kg súlyú mes­terséges hold két nagy teljesítményű kamerával kutatja a Föld felszínét. Az egyik 100 méteres feloldóképességgel az infravörös tartományban, a másik 20 méteres feloldóképességgel az infra­vöröshöz közeli tartományban dolgozik. Ez a program kb. 900 millió frankot emészt fel, beleértve a hordozórakéta árát is. A SPOT-holdat 1985-ben követi társa. A két francia mesterséges hold a szovjet és az amerikai programokhoz hasonlóan termésbecslést végez, hidrológiai erő­forrásokat mér fel, fényképezi a tenger és a folyók szennye­zettségét, urbanizációs és kartográfiai feladatokat old meg, hal- padckat derít fel és szemmel tartja az óceánokon úszó jég­hegyeket. Szakértők szerint a SPOT-hold műszerezettsége maga­sabb színvonalú, mint a jelenlegi LANDSAT-1-2-3 holdaké, és eléri az 1981-ben pályára kerülő LANDSAT-D amerikai hold mű­szaki színvonalát. Francia szakemberek egyébként a Földnek a világűrből való vizsgálatát 10 esztendő óta készítik elő. Műszereket fejleszte­nek, és ezeket ballonon, repülőgépeken, mesterséges holdakon próbálják ki. Az Interkozmosz-program keretében felbocsátott műhol­dak előkészítésében szovjet, csehszlovák és NDK-beli szakemberek vesznek részt. A felvételen az Interkoz- mosz—10 műhold látható, a felületén elhelyezett beren­dezésekkel és a szétnyitható napelemekkel 1978. III. 19. 16 Ez a Luna automatikus űrállomás 1970-ben kőzet­mintákat hozott a Holdról

Next

/
Thumbnails
Contents