Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-19 / 12. szám
1978. III. 19. Kőasszony szomorúsága Volt ott egy asszony. Egy nagyon szép és nagyon szomorú kőasszony, a magát vedlő kerítés mellett, dobásnyira az utcazajtól Az udvar sen’ki földje nem kegyelmez a szomorúságnak; a néha arra járó diák tekintete kevés a kőmosolyhoz. Csak a tehetetlenség ne lett volna! Csak azt ne éreztem volna mindig. „Vége, vége, emberke“ skandáltam a pillanatnyi ötletből szült torz mondó- kámat a kőasszony előtt. Mert ámen, ezerszer is ámen az emberkének, ha ekkora szomorúság kiszolgáltatottja! A kőtekintet bármikor utoléri menthetetlenül. Az akasztóhegyi májusi tábortűznél éppúgy, mint a könyv fölött, vagy a Aranypor szitált alá az égből, s a játék hevében magasra szökkent a labda, fel az álmok égi birodalmába. A két játszópajtás szárnyaló képzelete szá- molatlanul terelgette az égi tüneményeket és a földi perceket. így eredtek önfeledten. kergetőzve, megváltani a környező mesevilág valóságosságát. Mígnem kisördög lopakodott közibük! A játék kitel- jesült, a labdát célba dobás váltotta fel, s azt követően már igazán csak a birkózás maradt hátra. A csúfnevek akkor fogantak, mikor a játékszabályok túlontúl megszaporodtak s összegabalyodtak. A csemetékre felügyelő két szülőanya, a diófa és a házi munka árnyékában ezúttal bőségesen áldozhatott a falu Megállt az ablak előtt és szemét a 'kerítés mögötti, a szomszéd kertjében felhalmozott téglatiegyre szegezte. Körülötte friss mészszag terjengett, a vadonatúj épület falai árasztották. Az új szárnyat évtizedes kuporgatás után, évekig tartó megfeszített munkával ragasztották a régi épülethez, hogy otthont nyújtson az új családot alapított fiataloknak. Már csak a festők munkája van hátra, utána megállhat a bútorszállító kocsi az épület előtt. A férfi merev tekintettel nézte az embermagasságot meghaladó téglarakást. Csak három méterre látott, a tégla-halom, amely a szomszéd garázsának vakolatlan falánál kezdődött, egész hosszában eltakarta a kilátást. Az ablaküveg kissé bepárásodott, de a férfi szeme így is jól kivehette a téglák oldalán levő foltokat. Bontásból származtak, a vakolatot hevenyészve vaikarták le róluk. Az - ablakkal szemben levőket szinte külön-külön ismerte már, hiszen amióta mostani helyükre kerültek, azóta hosszú órákat tölt a kertre néző két hatalmas ablak mögött, és le nem veszi a szemét a téglahegyről. Szinte el sem akarja hinni, hogy egyik napról a másikra odakerült elébük, és elrekeszti őket a külvilágtól. Miközben a téglákat nézi, lelki szemei előtt diá'kszerelem lopott perceiben. S nem csak Rimaszombatban. Elkerülve a városból, gondoltam, el lehet feledni. Dehogyis! Kőasszony, szoborasz- szony, Ibi mester szecessziós asszonya nem enged. Már az is megfordult a fejemben, hogy ellopom. Eűnnel tetézem a bűnt — ha kissebbel is, ha megbocsáthatóbbal is. De fene nehéz ám egy kőszobor! így hát helyesbíthetek: van ott egy asszony. Egy nagyon szép, nagyon szomorú asszony, a magát vedlő kerítés mellett, dobásnyira az utcazajtól. Talán megsokallja az olvasó a szomorú szót, de nem tudok rá jobbat. Mert szomorú a Piéta, szomorú a Búsuló juhász, s a ügyes-bajos dolgainak. Elcsemegéztek egy-két váláson, visz- szaküldött jegygyűrűn s össza- horpadt autón, amely túlságosan is ragyogó volt annak előtte ... De az ítélőképességében megingathatatlan két szülő tüstént közbelépett, mihelyt ráeszmélt, hogy a két csemete javában püföli egymást. Az asszonyok kczibük álltak a marakodóknak, s nyomban hozzáláttak a nézeteltérések tisztázásához. S mivel a szomszédasszonyok közt az utolsó szó dicsősége még talán az igazságénál is nagyobb — s egyelőre mindketten egyforma meggyőzően bizonygatták saját csemetéjük ártatlanságát — hát egyikük vélni kezdte, hogy a viszály a szülők becstelenségei nyomán kerekedett, mivelhogy a szomszéd újból és újból megjelenik a sátáni pillantás, amit a szomszéd vetett feléjük, amikor a tehergépkocsiról az első rakás téglát a kerítés mellé szórták. A tehetetlen düh érzése könnyeket kényszerített a szemébe. Méreg és szégyenérzet marcangolta egyszerre. Az épületszárnyon az ablakokat már nem rakhatja át a másik oldalra. A szomszéd pedig nyilván azért hozatta a téglát, hogy felhasználja. Vagy a téglarakást, vagy a szomszéd új épületének hátát bámulhatjuk életük végéig. Hónapok óta az egész család nyomott hangulatban él, a fiatalok is nagyon elkedvetlenedtek. Pedig mily nagy volt az öröm, amikor pontot tettek a nagy munka végére: befejezték az építkezést. Végre fellélegezhettek. Aztán jött a meglepetés: a szomszéd garázst épített, pedig autója nincs. Most meg idehordatta a sok téglát. Soha nem említette senkinek, hogy építkezni akar. Kettejüknek elég nagy a lakás. Igaz, lassan már húsz éve nem beszélnek, de ilyen szándéknak híre ment volna az utcában. Pontosan a szomszéd hallgatott... És most letette a tromfot... A felesége nemegyszer noszogatta: forduljanak a nemzeti bizottsághoz. Benne is felvetöbbi is — de ilyen elhagyatott szobrot azóta sem láttam. Csak az esővel, a rézsútos napsugarakkal vált néha szót, csak a Hold űri hidegével társalog éjszakánként. Pedig lenne kivel szót váltania: egy Árpád-házi keresztelőmedence és Tompa Mihály néhai házának utolsó mestergerendái osztják a hontalanság 'keserű kenyerét vele. A kőasszony nem kér segítséget. Dacolva áll az időtlen szomorúság udvarán, a nyüzsgő város kellős közepén, s kőfejét vádlón lehajtja. gyerek nyilván valamely igazság fonákját tanulta el szüleitől, holott az ő gyereke igencsak tisztában van az igazságokkal. Nosza, a másik asszony erre föl olyasformán ford/ította visszájára a vádaskodást, hogy tudomása szerint csak a szomszédasszony famíliájában élt egy olyan atyafi, aki a saját bélyegzőjét sütötte a szomszédok birkáira ... S ez volt a pillanat, amikor már lehetetlen volt tovább hallgatni a szomszédasz- szony leánykori félrelépéseiről, amelyeket, természetes ecsetelésük folytán, talán a ráolvasó asszonyság is megirigyelt. S hát miféle vádaskodás az, amely nem felel meg sértésnek is egyben? így lépett ki a két szomszéd- asszony a diófa árnyékából, s helyezkedett egy hosszan tartó viszálykodás még sötétebb árterére. A viszálykodott kezdők, akik most kissé távolabb, a homokban játszottak, s helyreállt barátságuk felett már a jóságos homoki manók őrködtek, mit sem tudtak arról, hogy szüleik most göngyölítik fel dédapáik vétkeit, s hogy még az is itt dől el, melyikük megy majda- nán más nyelvű iskolába, nehogy osztálytársa legyen a másiknak. födött ez a gondolat. Csakhogy ... A szomszéd a saját telkére éppoly joggal kérhet és kaphat építési engedélyt, mint ahogy ők kértek és kaptak ... Azzal pedig nem állíthat be a hivatalba, hogy a szomszéd kötekedni akar velük. A követk’eztetés hangosan is kibuggyant őszülő bajusza alól: „Meg akar fizetni, így akar bosszút állni!“ „De tulajdonképpen miért? — merült fel mindjárt benne a kérdés. — Hogyan fejlődtek idáig a dolgok?“ Most először ismerte el — önmaga előtt is szégyenkezve —. hogy azt a közel két évtizedet, amit egymás szomszédságában töltöttek, másképpen is leélhették volna. Hol van már az a kutya, amelynek ugatása első összeszőlalkozásukat kiváltotta. Az eb a múlt ködébe veszett, a harag azonban megmaradt, tovább élesztgette a kölcsönös bosszantások, vetélkedések sorozata. Az ablak előtt álló férfi szeme előtt mozogni, táncolni kezdtek a téglák. Ügy tűnt neki, egészen idáig, az ablakig jönnek, mintha széles utat formálnának a kerítésen keresztül. S kezdett benne érlelődni az elhatározás: megteszi ezt az Árnyékban T romf FIATAL KÖLTŐK VERSEI KENDI MÁRIA NWCS Sírni MJ Megvédheted magad: minden mozdulatban falba ütközöl. A visszhangtól tágul a tér, megremeg - hiányoddal befogható. A két ezredév szívós, nem ejt át mielőtt - és miután - időben bukdosói. Meghozza gyümölcsét, ne félj. A holnapi madár fanyar, álmában csipeget, fölényét szinte látod. Félig lehunyt szemmel bóbiskol - ó, ne hidd, csak mímeli. Megsérteni ő sem akar. Bécező érintés, rúgás nehogy megtorpanjon. Szűköl az élő, menekedik. Pőreségét, cudar gúnyát levetkezi - elnyeli a langy űr. Ha nincs mit szólnod, hó nincs kihez, talán beszélnél? Nyirkos ujjheggyel, pszt! Hát fegyelmezd magad. CSÄKY KÁROLY Mlyscs mm szállók egyre mégsem le a mélybe hallom mélyebbnél is hangom mélyebb csendbe hangját állok itt a hogy halljam mélyebb csöndben hát csöndországnak a közepében visszBARAK LÁSZLÓ hangját 4LK0NY Kiről beszélsz, ha kérded: Hogy vagy, komám? Mi lesz veled tovább? El ne vessz, tartozol! Mondanék kusza, féktelen álmokat - korán? Későn? A perc csak gyűszűnyi szürke homok. Kezemben leng a táj: csaló látomás. Szemközt veled - ha sors vagy - megállók, ne félj! Közösséget várok, vagy magányt: álmokért!? Ha koldust palotába vezetnek: pislog, álmodik, zabái, aztán a trónra vágyik; én csak vesztes voltam, s maradok mindhalálig? MOLNÁR IMRE HLllll Hódoljunk csak Istennője előtt az Alkonynakl Áldozzunk a gyöngyhomlokú szépség előtt, ki álmainkat: mesebirodalmak ajándékát hordja kötényében. Konok, kék hegyekként álljuk hát körül hűlő kemencéjét az éjszakának, mert itt jön Ő, az álomtestű asszony, a mesetűz lángú tündér! Lépeget felénk földig érő bársonyán az éjszakának, hogy teregethessük lábai elé szőnyegeit vágyainknak, rezzenéseit riadalmunknak, hisz egyetlen reményünk: Csillagország zárándoka Ö. Kapocs Tibor rajza
