Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-12 / 11. szám
PALLÉROK - MUNKÁBAN ÉS NEVELÉSBEN Idősebbek és fiatalok vállvetve ■az új Berlinért Le a kalappal — tűnődöm, mert legutóbbi ittlétem óta, tizenöt esztendő leforgása alatt, ennek a városnak arculata jelentősen és — hadd tegyem hozzá — előnyére megváltozott. Ezt kénytelen elismerni az is, aki még a háború előtti időkből ismerte Berlint, és nem volt éppen elragadtatva porosz építészeti stílusától. S még kevésbé attól, ami oly jellemző volt főleg a belvárosi negyedekre, de nemcsak azokra. Arra gondolok, hogy az utcákra néző stílusos és nagyjából jólétről tanúskodó homlokzati részek mögött megbújtak az egymás után sorjázó sötét udvar lakásai, ahol főleg a proletárok és más vékonypénzű emberek húzták meg magukat, eleve lemondva mindennemű komfortról. S a háború után? Ki ne tudná, hogy Berlinnek milyen „jussa“ származott a hitleri örökségből, Andrea Kertscher másodéves építőipari tanuló abból, hogy a fasizmus szélt vetett és vihart aratott. Akkor, tizenöt évvel ezelőtt, vagyis már jóval a háború után, még mindig igen sok volt az üresen tátongó, hatalmas méretű telek, a foghíjas utcasor, amely a szőnyegbombázások, a gránátzáporok borzalmait idézte az őslakosok emlékezetébe. De az NDK fővárosa akkor már régen lábon állt, élt, és dolgozóinak energiáját, szorgalmát, tudását, városszeretetét bizonyították lépten-nyomon a begyógyított sebek, az új létesítmények, az épülő korszerű lakások. Ma pedig — bár még mindig, annyi év múltán is, nyomai vannak a háború pusztításainak — szemmel láthatóan változik a város. Mintha egy rokkanttá vált koros óriás ment volna át valami csodálatos, az egészségét is visszaadó fiatalító kúrán — ilyesféle gondolat sejlik fel abban, aki összehasonlítja a múltat a mával. Berlin nemcsak egy világvároshoz méltó megoldású centrummal büszkélkedhet, hanem olyan új negyedekkel is, amelyek közelebb hozzák a lakáskérdés megoldásának időpontját, és ezen túlmenően, egy-két évtized múlva, nyilván uralni fogják a városképet is. Egy ilyen épülő új városnegyed, a Hochenschönhausen 1. felé visz bennünket a gépkocsi. A Landsberger Chaussé és a Gensfer utca táján szál- lünk ki, ahol az új lakóháztömbök tulajdonképpen „hídként“ kapcsolják össze a régi Berlint az épülő, fejlődő 9. városkerülettel. Bernhard Schütze, a Mélyépítő Vállalat 1. sz. üzemének igazgatóhelyettese magyaráz: — Jelenleg itt földmunkákat végzünk, és nagy ütemben folyik a közművesítés, 400—1000 mm átmérőid hővezeték- és csatornacsöveket fektetünk le... A munka 1976. november 22-én kezdődött és 1979 derekáig 6500 lakást akarunk átadni rendeltetésének. Természetesen járulékos beruházásokat is, mégpedig 6—6 óvodát és iskolát, két nyugdíjasotthont, összesen 560 férőhellyel, továbbá két-két éttermet, ön- kiszolgáló boltot és szolgáltatóüzemeket is. Lutz Lange, a Junge Welt ifjúsági lap ipari rovatának fiatal murikatársa, aki már többször járt ezen az építkezésen, fontos ténnyel egészíti ki a tájékoztatást: kérdést, válasz választ követ, miközben nagyfülű bögrékből szürcsölgetjük a párolgó forró teát. — Nem vagyunk „kirakatbrigád“ — így mondja Hans Dembeck, a Szovjetunióban tartózkodó brigádvezető helyettese. — Sok hozzánk hasonló akad az építőiparban és természetesen nálunk jobbak is. Megtudom, hogy Rostockból 1976 vége felé 11 szakmunkás, főleg kőműves és ács, többnyire, de nem kizárólag fiatal ember jött el ide. Most vagy harmincán vannak a helybeli ipari tanulókkal együtt, akiknek átadják gazdag tapasztalataikat. Sorra megszólalnak ezek a fiatalok is. Munkájuk és tanulásuk rendszeréről, a kereseti feltételekről, a szociális berendezésekről, szabad idejük kihasználásának módjáról és sok minden másról. A berlini Andrea Kertscher ez a 17 éves, nagyon csinos lány, aki már második éve a brigád „üdvöskéje", nem csinál titkot abból, amit érez: — Az elméletnél is jobban szeretem a fizikai munkát. Ebben bizonyára szerepe van annak,, hogy jó a közösségi szellem, s ez a szilárd alapja annak, hogy a Rehder- brigádban összeötvöződik az idősebbek tudása, tapasztalata a fiatalabbak lendületével. Sűrűn gomolyog az ajtón kifelé a cigarettafüst, amikor a barakkból kilépünk a téli délutánba. Még mindig hallom a magyarázó szót, az adatokat, tényeket, számokat, amelyek valóban eredményes munkát bizonyítanak. De már nem erre koncentrálok. Ogy érzem, hogy az ország legfontosabb építkezései között már tíz éve ingázó Rehder-brigád legnagyobb eredményét és sikerét nem is ezekben a számokban kell keresnünk. Inkább a törzstagokkal együtt dolgozó fiatalok ragyogó szemében, amely elégedettségről tanúskodik. Igen, ebben a brigádban önérzetes, magabiztos embereket, jó szakmunkásokat palléroznak. S mi több annál, mint példaadó munkával és magatartással nevelni az ország jövőjének - „aranyfedezetét", a munkájukat, hivatásukat szerető fiatalokat? GÁLY IVAN Ahogy körülnézek az építkezésen, még laikus szemmel is megállapítom, hogy itt minden bizonnyal állni fogják a szavukat. Ebben a meggyőződésemben megerősít nemcsak az egyik munkásbarakkban a faliújság adata az ütemterv teljesítéséről, nemcsak az itt és különben az NDK más építkezésein is tapasztalt — nálunk, sajnos, oly ritka — példás rend, nemcsak az, hogy az új lakóházakon sem láthatók az elsie- tettség nyomai, sőt kivitelezésük ízlésességében, színgazdagságban is tanulhatnánk tőlük, hanem még valami. Azok az emberek, akik itt dolgoznak. Nem véletlenül jöttünk el ide, Werner Rehder ifjúsági építkezési brigádjának tagjai közé. Berlin építéséből ugyanis jelentős részt vállal az ifjúság is, amely — szervezete, az FDJ irányításával — ma az ország minden részében mintegy 18 000 ifjúsági munkabrigádban nap nap után „érettségi tételekkel" birkózik — többnyire sikeresen. / Ez a Rehder-brigád különben a Baltitenger partjáról, Rostockból jött ide a berlini építőipar segítségére. A szűk barakkszobában a lócákon, székeken sűrűn egymás mellett vagy 30—40-en szorongtak. Eleinte nehezen, akadozva indul a beszélgetés — „a rostockiak nem bőbeszédűek, de annál többet tesznek“ — magyarázza felém hajolva Lutz Lange. De azért csak megtörik a jég, kérdés — Már 1977 végéig elkészült 2200 lakás ... Ilyenek a régi Berlin jellegzetes homlokzatú, jelentős költséggel felújított, sok színben pompázó házai (Robert Wittmann felvételei) 1978. Ili. 12. Változások a Borostyán-tenger mentén Szovjet-Lettország vörös nemzeti lobogóját kék szalagként szeli át a Balti-tenger hulláma. A jelkép találó ez a csodálatos föld szorosan összeforrt a nagy vízzel. Az ősi lett mesék nem véletlenül emlegették Borostyán-tengernek: vad viharok után a tengeri homokban a „napkövek“ sok-sok szilánkja található. A parti városok és települések lakói évszázadok óta jártak ide borostyánt keresni, amely a néphit szerint szerencsét hoz. Nos, boros tyánt sokan találtak, de az igazi szerencse sokáig távol maradt... Lettországban, amely réges-régen Oroszországhoz tartozott, a szovjethatalom előszöir 60 évvel ezelőtt győzedelmeskedett. Lenin 1918-ban dekrétumot írt alá, amely elismerte a Lett Tanácsköztársaság fügr getlenségét. De mielőtt véglegesen a szocializmus építésének útjára lépett volna a „borostyánok országa", még 20 évig tartó burzsoá diktatúrát kellett átélnie, amely a belső és külső ellenforradalmi erők felülkerekedése után jött létre. Lettország csak 1940-ben lett ismét szovjetköztársaság. A burzsoá uralom közel negyedszázada alatt a lett ipar nem érte el még az első világháború előtti színvonalát sem. A szocialista építés ével alatt viszont 40-szeresére növekedett az ipar termelése. Manapság egy nap alatt annyi terméket gyártanak, mint a burzsoá Lettország egy egész év alatt. Az egy lakosra eső ipari termelés növekedésének ütemét tekintve a köztársaság messze megelőzte az NSZK-t, Olaszországot, Franciaországot, Angliát és Svédországot. A szovjet Lettország ma már szerves része a Szovjetunió egységes népgazdasági szervezetének. A testvéri köztársaságokból egyebek közt nyersanyagot, fűtőanyagot, szerszámgépeket, különböző ipari berendezéseket, teher- és személygépkocsikat kap. A lett nép pedig a maga munkájának gyümölcseit adja ezért cserébe: villany- és Diesel-mozdonyokat, mikrobuszokat, hűtőgépeket, mopedeket, bútort, szövetet, élelmiszer- és halfeldolgozóipari termékeket, automata telefonközpontokat, rádiókat és lemezjátszókat, A szovjethatalom éveiben egyik vezető ágazata az elektronika lett. Szinte az egész világon ismerik a VEF tranzisztoros rádiókat és telefonkészülékeket. Az utóbbi tíz évben a lett mezőgazdaságban az energiaellátottság a kétszeresére növekedett. A kolhozokban és szovhozokban 33,5 ezer traktor, 7 ezer gabonakombájn, 19 ezer tehergépkocsi dolgozik. A földek minden évben több mint egymil «' tonna műtrágyát kapnak, s mindez a kiváló terméseredményekben is jelentkezik: tavaly pl. hektáronként átlag 26,9 mázsa volt a gabonatermés. A lett nép élete mindig szorosan összekapcsolódott a tengerrel. A rigai, ventspilsi, liepajai kikötőknek ma a legkorszerűbb berendezései vannak. A lett szállítóhajők a világ számos kikötőjében megfordulnak. A halászflotta pedig nemcsak a Balti-tengeren, hanem Afrika, Ászak- és Dél-Amerika partjainak magasságában is vízbe meríti hálóit az óceánokon. A. SZERÖV (AP' A Rehder-brigád fiataljainak egyik csoportja
