Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-19 / 8. szám

Hi

illettünk ellenkező irányba a fák és a őszkunyhők árnyai, csak a hold és csillagok bírták velünk a trappot, xe megszólalt a vészharang, már a st szagát Is éreztem; még oda is szólna Illésnek, hogy mondok, ez egyszer tették a kenyeredet, harangozó uram. — Nem tudom ki lehet, de még félverni sem tudja tisztességgel — mondNem is volt túl nagy csődület. Ügy ndolom, csak azok áldoztak álmukból y fejezetet a tűznek, akik attól tartot- í, hogy az ő portájukra is áthara- zhat. Elszántabban legfeljebb a bászkodásra alkalmasabb helyekért tü- ;edtek. Minden jó szomszéd a másik ta mögé pályázott, ahonnan aztán r sajnálatos módon nem nyílott almuk, tűzoltó-képességeiket produkál- Ezt urasan kifundáltam rájuk. — id valahányan a tűzoltók után óbé- tak, de bízvást remélhettem, hogy rikük sem kajtatja fel azt a mihasz- társaságot. Lórántot is noszogattam, nem volt hajlandó kiabálni, csak erte a kalinkót, és bámulta a tüzet, m úgy ám Lujza, aki értette a mód- ; túlságosan is jól sopánkodott, szomszédok összebólintottak, s akkor r tudtam, hogy sikerült. Mellemen gtéptem az inget, s hordtam a vizet, idenhova lötyögtettem, csak lehető- a tűzre ne kerüljön belőle. Mikor án már láttam, hogy sikerült, (bár g javában recsegett-ropogott a ge- idázat, a lángok is falánkan harsog- :) csak akkor engedtem a szememnek ni csemegézést: a kukoricagórét, az sövényt, a szomszéd repkénnyel be- tatott házát, a gólyalábairól méltóteljesen széttekintő víztornyot is aki oldaláról érte a fény, amely azon éjszakán néhány órára felváltotta a lgálatos sötétséget, soha nem látott gvilágításban tüntetve fel az ember !a tájának kopottra nézett kulisszáit, e eloltottuk a tüzet, jobban mondva, ■e minden leégett, a horpadozott pléhkannák fenekén finom, sárga homok gyülemlett össze. Lujza jól rendezett mindent. Ügy hajnaltájban a kukorica- góréban füst fűszerezte melegben ga- baTyodtunk össze a ponyva alajlt. Elindult velünk a góré, száz ősünk nászágya hánykolódott alattunk ... Gyia, te heréit vén csataló, hogy az istennyila ... Az évszázados gesztyenyefa törzse mögül, a kovácsolt vas kerítésen túl mindjárt előbukkan apám sírköve. Már ő elmulasztotta az utolsó verést, de nem is bocsájtom meg neki... Lássuk csak, minő némajáték kerekedik ki Illés túl kimért mozdulataiból: „Az alvajáró“. Hej, ha valaki írt volna ilyen címen valami színdarabot, és én tudnék róla, most így rátrafálhattam volna... a ke- resztmaszatoló cudarját. Én, a másnapos, álmos, kurta-lomha mozdulataimat már suttyó koromban képes voltam megtoldani egy kis fineszes szórakozottsággal, ami mégiscsak könnyebb fajsúlyú vétek volt apám rögtönítélő széke előtt — nehogy utőlérjen a megbékélt, hörpintgetőst elítélendő, bölcs, fegyelmezést és okítást tömörítő frászainak egyike, mert attól néhány napig cigánykereket hányt bennem a tisztelettudat és az egyensúly ... Illés aludt, passz, megnyertem a fogadásomat? Lássuk a nyereményt: kínáld magad, de- mizson.

Lóránt most már úgy tudja, hogy én is a nagyapja vagyok; persze „vén here“ maradtam továbbra is — taplőgomba egy hámló kérgű családfa összebogozó- dott ágai között. Bezzeg, ha láthatnák az én fénynyalábban megujhodott és jámborodon lelkemet, tudnák, hogy én magam miatt már nem aggódom. Értük való aggodalmam mégis megdermeszti elszántságomat... Ogy áll a kasza Lóránt kezében, mintha azokon a régmúlt aratásokon tett volna szert a módjára, amelyeken egykor én suhogtattam a vég- kimerülésig. Sír a lelkem, mert ha Salamon megkegyelmez is neki, akkor hát valami más feslettségnek vagy ámításnak dől be, minthogy Lóránt zabolátlan szelleme mindenben valami nemesebbet sejt, amiként az utca pereputtya közül is elsőként pöffentett rá a gesztenyepipára, s korholó szavaim, feddő tekintetem ellenére is kajánul lefetyelte Salamon borát. Azt pedig jobb, ha végig sem gondolom, ami Lujzára vár . . . Mert ha nem ő szülte volna Lóránt apját és anyját, attól eltekintve is megrakta már maga alatt a máglyát — azt hiszem, az én tűzifámból. Míg Salamon a „Sárival háltam, Márival álmodtam, Klárit csaltam“ — ott fütyörészi, nem veszi észre, hogy a gyehenna népével parolázik, s lelkét porciózza egy-egy féldeciért. Mi is lenne — ó irgalom — e háládatlan gyülevésszel, ha mindenki számára előrevetülne dicstelen végzej

te... Sára, Lóránt anyja, Salamon és Lujza leánya kiebrudalva; Pál, Lóránt apja, Lujza és az én elfajzott magzatom be dutyizva ...

Rakodnom kell, rakodnom, nehogy Salamonnak szemet szúrjon, hogy csak most... izé ... lendülök bele —- csak el ne felejtsem, hogy kifogásképpen Ló- rántnak is gyomorfájást mondtam. Elő a frissítőt, elő a frissítőt! Áldásos a nap melege, de ami sok, hát az a mai hőség, mondtam Salamonnak.

Szorgalmazzuk a rakodást, s ha a fejünk fölé emeljük a vasvillára szúrt szénanyalábot, akkor az árnyékot tart; s ha jól szorgalmazzuk, mihamarabb hazakeveredünk, s megszívhatjuk magunkat jótékony kútvízzel. — Ogy mondta ezt Salamon a környező fáknak és a sírköveknek, mintha ezt már azoknak is tudniok kéne. A fiú a szekérhez, ólálkodott, az ülésdeszka alá nyúlt, és az abrakostarisznyából elővarázsolta a de- mizsont. A megsárgult csikket nyelvével a szája szegletébe passzolta, úgy ivott. Aztán hosszasan babrált a demizsonnal, de sehogy sem sikerült úgy visszahelyeznie, amint volt.

Lujza

... is, a bors, cseresznyepaprika, minden benne van; így szereti ezt Salamon ... Már harminckét éve vagyok Illés felesége, de ő még nem szokta meg a főztömet... Nem én vagyok a hibás . .. Akkor is úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, hogy az ő dolguk volt. Annak már vagy harmincnégy éve, hogy Salamon énutánam kezdett koslat- ni. Néhány kényszerítő, esős őszi nap elegendő volt, s igencsak összemelegedtünk. Már második esztendeje tartott ez így, mikor azzal állt elő Salamon, hogy Illés, az ő testvérbátyja hajlandóságot mutat énirántam. Azonnyomban tanácsolta is, hogy csak menjek hozzá feleségül szépszerivel, és ne féljek, kettőnk között minden a régiben marad. Ezt is nekem kell nyélbe ütni, mondta, mert Illés mafla lenne feleséget keríteni. Meg kell hagyni, szemrevaló porta volt ez már akkor is. Volt a házban vagy tíz helyiség, Salamonnal azért mégiscsak a kukoricagórét kedveltük leginkább, még ha Illés miatt fanyalodtunk is rá. Azt mondta Salamon, hogy ő majd mindent elboronál. Tudtam, hová csöppenek, tudtam, mi üti a markomat, hát úgy határoztam: Az ő dolguk ... És nincs okom panaszra, esetleg így, magamban, de nem ám mások előtt, hogyisne! Illés jó ember, Salamon okos ember. Lóránt pedig... ha a gyerekeim jutnak eszembe, ennek a szerencsétlennek a szülei, olyankor tenni-venni kell, egy verbunkost dudorászni, ami köny- nyen befészkeli magát az ember tudatába, és kiszorítja onnan a kellemetlen gondolatokat... „Most szép lenni katonának . .

atni ilyen pokoli leütközünk vajaik. Az úton vic- , és az ébersége

r, meg is egyezel, megjegyezve: alóban serkentea sofőr ismét élik fel, hogy meg- :os faluba. Csak- t egy hétig sem

ülik — mondtam lobban — amint magam teszem

— bólogtatott a Kérem, bocsássa az igazolványát, irteni, de tudja, az utasok ... és az órát für- a szemüket ki ;y a számla négyen. Egyáltalán unkánkat... ön , kiváló utas. Ez csért meg a sokiváltságos kép- áz autó azonban éből.

3k majd vissza? őr meglepetten, »fektet kapok és on, az éjszakáid A csillagokat

— Erre is gondoltam már — mondtam vidáman, mert valóban töprengtem ezen. — A falunkban a fivérem a szövetkezet elnöke, elintézem, hogy visszafelé terepjáróval kísérjék majd.

— Maga nagyon jó hozzám! Ellenben, a taxiban ha egyedül leszek, mi lesz az éberségemmel? Ki mond majd vicceket? — nézett rám a sofőr méltatlankodva.

— Sose aggódjon! A szomszédom leánya már rég készül meglátogatni a városban élő rokonait. Megkérem, hogy utazzon önnel. Olyan szépség mellett biztosan nem alszik el, és a figyelme sem lankad majd ...

— Nagyszerű! — értett egyet a sofőr. — Mégsem tévedtem, maga valóban a jó utasok közé tartozik... Csak egytől tartok még: A szépség miatt el ne páholjanak a falu fiataljai ... Sosem tudhatja az ember, ha lányról van szó ... Mit tudom én, mi nem jut eszükbe, és én könnyen benn maradhatok a pácban. Milyenek maguknál a fiatalok? Verekedősek?

— Olykor bizony gorombák, nyersek — feleltem. — Amiatt azonban ne aggódjon. Amíg én önnel vagyok, baja nem eshet. Tudja, én véletlenül ökölvívó, öttusázó, tornász és súlyemelő is vagyok. Tehát minden esetben megvédeném önt. Egyetért velem?

— Végre, csakhogy megegyeztünk! — kiáltott fel a taxisofőr nagylelkűen. — Tehát ez azt jelenti, hogy maga azzal a terepjáróval jön visszafelé?!... Én meg azzal a szépséggel? ... Akkor hát gyerünk!

MÉSZÁROS AMBRUS fordítása

Varga Lajos illusztrációja

mRMMI OTTÓ

Ak

M

Wu

ífOh

M

í

Karikaturisták kedvenc témája: telefonfülke előtt kígyózó embersor és bent a fülkében egy önfeledten csevegő csinos nő, fittyet hányva a türelmetlenkedők bosszúságának.

Megfigyelhető, milyen metamorfózison esnek át a telefonálgató nők. A kevésbé szépek átlényegülnek, megszépülnek. Az amúgy is csinosak még szebbé, gyönyörűvé válnak. A kávédaráló hangúak csengettyűként csilingelnek, a kellemesen beszélők szolgálatos pacsirtaként trillázni kezdenek.

Rodin megmintázta és kifaragta az elmélyül- ten gondolkodó, tettre kész férfi alakját. Érthetetlen, hogy még nem akadt szobrászművész, aki megalkotná az elmélyiilten telefonba csacsogó nő klasszikus vonalú alakját. Ogy gondolom, az ilyen tematikájú szabadtéri szobrok csökkenthetnék a lakótelepek egyhangúságát és nagy népszerűségnek örvendhetnének a fiatalság körében.

Ámde nem feltétlenül kell statisztikusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük: a téves kapcsolások túlnyomó részét nők idézik elő.

Hebehurgya módon, kapkodva tárcsáznak, nem tekerik ki a hívott számot az ütközőkarig. Így törvényszerűen adódik, hogy gyakran kevesebbet tekernek ki, mint a hívandó telefonszám.

Eme őrjítően sok tévesen hívott szám, úgy tűnt fel nekem, hogy mindig az én elvarázsolt telefonszámom. Nincs a napnak olyan szaka, hogy makacs, kitartó csengetéssel, ne vertek volna fel mély álmomból, gyermekded szen- dergésemből, kergettek ki csuromvizesen a fürdőkádból és sorolhatnám még az ettől jóval intimebb helyzetek sokaságát.

Szelíden szakszerű telefonkezelés', tanácsaimra minősíthetetlen módon vágtak vissza. Szinte hihetetlen, milyen kíméletlen tud lenni a „gyengéd nem“ efféle anonimitásban.

Minden erőfeszítésem ellenére, ezek után fatalista apátiába süllyedvén, egy hétfői borongás reggelen, kitartó csengetés űzött ki meleg ágyamból.

— Doktor úr? — búgta egy fátyolos női hang.

— Tessék — válaszoltam félálomban.

— Egy nagyon nagy kérésem van önhöz.

— Parancsoljon velem, asszonyom.

— Hát megismert a hangomról? — évődött kacéran.

— A maga hangját egy vegyes kórusban is .felismerném.

— Igazán aranyos — suttogta sokat sejte- tön, — tudja, olyan furcsán érzem magam. Otthon maradhatok még ma? — kérdezte alig rejtett szorongással.

— Természetesen — ásítottam megadóan.

— Akár holnap is? — vágta rá örömmel.

— Nézze, akár az egész héten — mondtam nagyvonalúan.

— On nagyszerű ember, doktor úri — káderezett le jóakaratúan. — Bs... délutánonként sétálhatok egy kicsit?

— Még este is. Jó kiadósán. Ez majd elősegíti a tartós gyógyulását.

— Majd meglátja, milyen hálás leszek önnek, drága doktor úr — fogadkozott gerlice- hangon.

— Ezt el is várom ilyen csinos asszonykától — tettem le ítéletvégrehajtói kéjjel a kagylót.

Fura mód nem éreztem semmi lelkiismeret- furdalást. Sőt, a hónapok óta tartó zaklatások után, először éreztem magam teljesen kiegyensúlyozottnak, ókori sztoikus bölcselőként.

Még aznap délután, egy fodrászüzem jrizör- mestereként — soron kívül, másnap kora reggelre berendeltem hajvágásra, mosásra és tupí- rozásra egy türelmetlenkedő hölgyet.

Ily módon, voltam már mindent megértő és főleg mindent megbocsátó, felszarvazott férj, zord apa, aki nem engedi hajadon lányát kétes társaságban hétvégi kirándulásra és még hentes is, borjúhúst előzékenyen félrerakván a pult alá.

Néhány hetes aktív telefon-mimikris tevékenykedésem után megcsappant a téves hívások száma. Felszedtem néhány kilót és most már derűs optimizmussal tekingetek cinkosan hallgató telefonomra.

Ha majd egyszer a telefontárcsák számait, színes és divatos ruhaminta-darabkákkal helyettesítik, minden bizonnyal jobban odafigyel- • nek telefonáláskor a nők. fitt jegyzem meg, hogy vannak nyomógombbal ellátott telefonok is. Nem jók. Mellé nyomnak!)

Addig is folytatni kényszerülök büntető hadjáratomat az izgága telefonos amazonok ellen.

Igaz... attól tartok, ha teljes sikerrel jár ügyködésem, rémesen unatkozni fogok. Hisz olyan elbájolóak ezek a szeleburdi, hiszékeny nők.

Illés