Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-02-19 / 8. szám
Illés Bizonyos, hogy az aggodalmat kibetűzik arcom redői közül, alkalmasint meg is toldják az avatatlanok koholmányaival; márpedig értük aggódom én, saját boldogulásom felől már határoztam ... Az aggodalmat minden bizonnyal a teremtő plántálta csontjaimba — csakis úgy eshetett —, máskülönben elszántságommal együtt az is kiszáradt volna belőlem. Aggodalmam viszont képes kiújulni, akárcsak a csúz a derekamban, s odanéznem sem szabad... Láttam, hogy a márványra köpött, a nyála lassan lecsúszott, és csillogó ecsetvonást hagyott maga után, akárha csiga mászott volna végig a sirkövön. Édes, egyetlen istenem — te, aki az egyedüli tutora vagy a lelki kórságoknak — te tudod csak, hogy akit kilel a hideg minden gyalázatosság láttán, még ilyen torokszikkasztó hőségben is, az csakis a te igaz hived. A nap minden órájában áldom a neved, a jövőben is áldani fogom, és szívesen leszek a te ítéleted eszköze, ha az az én gyarapodásomat szolgálja, s világosítsd meg az elmémet, mitévő legyek ... Tudom, Lórántnak nem lett volna szabad megszületnie, de azt már apja helyett leimádkoztam nálad. Most újfent irgalomért esedezem, csak megnyerjem az első díjat... Lóránt Ez a szikkadt, vén árnyéktetéző Illés már megint a gesztenyefa alatt imádkozik, vagy alszik. Még ha tudja is, hogy minden elvárás, egyetlen becsmérlő gondolat nélkül megteszem helyette, akkor is elpuffant egyet szakállas kifogásai közül. Igazán nincs miért aggódnia. Ettől a fekete sírkőtől végigkaszáltam a közöket egészen addig a dülede- ző fehér márványkőig. Negyven perc alatt letaroltam akkora területet, ami egy másik kaszásnak százötven évig tartott; jóllehet azt a kaszást nem hec- celné Illés olyan kajánul: „Ogy áll a kezedben az a kasza, fiam, mintha először tartanál férfias szerszámot a kezedben. No hiszen, csak ne lenne ez az örökös gyomorfájásom ...“ ... Hiába serénykedtem én ekkora parcellát negyven perc alatt betakarítani — a szaki százötven évig güzmölt rajta, mégis ő zsebeli be a legnagyobb tiszteletet. Így hát, ha az ember napi száz ciroksöprű összetákolásával sem képes kicsikarni felebarátaitól még egy főhajtást sem — akkor bütyköljön össze havonta egy porszívót ... Mire nem jó olykor temetőben kaszálni mások helyett?! (Mindössze ezt kéne kapisgálnod, Illés, lelkiismereted felől tüstént mélyebben alhatnái, s te is olyan nagyapa lehetnél, mint ez a habókos Salamon, ami azért mégiscsak jobb.) Olykor azt is mondogatja Illés, hogy értem is imádkozik, a jövendőbelimért és leendő gyermekeimért is, ne legyen semmire gondom, csak csináljam azt, amit mond. Ha erre gondolok, elkerülhetetlenül az a cigányasszony jut eszembe, aki ott nyomban, leégett házunk üszkös ajtajának átkot kiáltó ürege előtt jósolt nekem talmi ragyogású kincseket és méltóságot. Minden portékánk az udvaron hevert, rátelepedett a pernye. Emlékszem, szánakoztam a jóslatain. Azok miatt szántam a cigányasz- szonyt, akik arra kényszerítették, hogy akkor is megkíséreljen adni valamit, mikor semmije sincs. Még ma is kísért az eset, pedig van már egy éve, mikor a naplómra ruháztam át az ügy nyomasztó talányát: „Évezredeknek, talán több tíz- vagy százezer év tapasztalatainak, szokások és hiedelmek formájában módosult bölcsességei csillának olykor egy szurtos képű jós, valamely — ki tudja —, talán egy katasztrófa áldozatául esett nép sorsüldözött leszármazottéinak együgyű szavaiban. Csakhogy a katasztrófát követően a szokások gyakorlati célja kikopott az emlékezetből, a bölcsességek babonává si- lányodtak, miként a fáraók fiai fella- hokká, s a lámák utódai kéregető, tenyerüket az ég felé fordító páriákká hitványodtak.“ Akkor még úgy gondoltam, hogy egyszerűen, őszintén kérnie kellett volna a cigányasszonynak, s akkor talán mások is úgy viszonozták volna ... De már tudom, te szegény megszállott Illés nagyapám, hogy mi múlik az őszinteségen... Adtam a cigányasszonynak ezt-azt. Emlékszem, de ma már nem ütközöm meg azon sem, hogy kikapta a kezemből anyám használt ruhadarabjait és a sonkavéget — nem hagyta, hogy lefújogassam róluk a pernyét. Gyermekéveimben egy zavaros vizű akváriumból szemléltem a környező világot, és sok időbe tellett, míg letisztult benne a víz, s úgy vagyok vele, hogy az egykor homályosan látott részletek még egyszer — utoljára, sorra felmerülnek bennem... Éppen addigi életünk rejtekhelyének romjai között környékezett meg bennünket a cigányasz- szony — ez is fiatalabb éveim miértjei közé tartozott — holott egész idő alatt ott lebzseltek a tűzvész látványától végképp meggazdagodott asszonyok. Nyomorult cigányasszony, bebátorkodtál lelkemnek palástolgatott zegzugaiba. A temetésén rajtam kívül a kisfia és a kutyája volt ott. Mikor elkotyogták, hogy Illés az én apai nagyapám, attól a pillanattól, és' persze, titokzatos kijelentéseit követően merülnek fel bennem az ilyen furcsa gondolattársítások. Akárhogy van is, nagyapázására nem nyílik a szám, bár fenntartom magamnak, hogy létezhetnek általam ellenőrizhetetlen, felmérhetetlen rokon jellemvonásaink, még akkor is, ha mind a mai napig azt kell hinnem, hogy Illés egy nyitott álmoskönyv előttem. Talán túl hosszú ideig éltem más hiszemben, azt is tudom, hogy Illés méltóbb lenne áz unako- nagyapa viszonyra — mégis ... Hallom Salamon nagyapa kocsiját — el ne felejtsem tőle megkérdezni, mi az igazság abban, amit a sírközök végén láttam. Salamon ... meg négyszáz fehér, az annyi mint hatszáz. Mondjuk úgy, hat hektó, úgy, mintha többet jelentene. Nomármost, ha eleget betegeskedik majd a szomszéd falu papja, és ha a mi papunk helyettesíti, s én pótolhatom a pincéjéből, akkor újig kitarthat... de még itt lötyög a ülésdeszka alatt, és ezt jő hallani. Az árgyélusát, amennyi áldásos nedű meglöttyent már ebben a vedlett demizsonhan. Még szép emlékű apám idejéből emlékszem rá. mikor én és Illés öcsém még süvölvények voltunk. Gyi, te gebe, a nyavalya törjön ki. Ez a strici nem illetődött meg kellőképpen, hiába böktem ki olvan hirtelen formán, hogy Illés a másik nagyapja. De így még talán könnyebb lesz rászednem. Nos, az orgonafújtatást egyelőre nem említem, eleinte Inkább mást... Gyia, a rosseb a vén szuvas csontjaidba... ... Eh, ez Igen! Csak úgy csörög a demizsonban. Valahányszor ide érek, s a fejem fölött összeborul az akác és a. bodza, olyan ez. mintha borospincében járnék, csak a végében nincs vakablak. Talán megint erről jutott eszembe a demizson? Rajta! Fogadjunk, hogy a gyerek már lekaszálta a sírközöket, a vén bugris meg alszik, vagy imádkozik; használható ez a strici; tudtam ezt már nyolc évvel ezelőtt is, mikor azt az utazást kiötlöttem... A gyertyát ugyan én állítottam a hevenyészett házioltár elé, a többi viszont a gyerek dolga volt. Lelkemre, használható az a léhűtő. Emlékszem — ha józan vagyok, olyan dolgokra is emlékszem, amelyekre nem is érdemes emlékezni. Hja, a tettrekészsé- get csak fel kell tudni szítani, mint azon a látszatutazáson: félútról vissza- küldtem a gyereket, hogy így meg úgy, dédapád halálának az évfordulója van, otthon lenne a helyed — meg ilyen marhaságok —, áldott emlékű dédapád ott piheni gyötrelmes életének fáradalmait az örökzöldek árnyékában, fiam, de fájdalom, a kötelesség elszólít bennünket ■ hazulról, és — ekkor már köny- nyeznem is sikerült, és éreztem, hogy kezemben a dolog vége —, kedves gyermekem, tudom, úgy szívod a csibukot a klozetton, hogy most jobb lesz, ha lódulsz, és egy istennek tetsző cselekedettel mindannyiunk, főleg pedig a magad lelkének idvessége érdekében eljársz: meggyújtod a gyertyát a szentkép előtt, de egy teremtett lélek észre se vegyen, nehogy azt kelljen gondolniuk, hogy az úr által elrendelt kötelességünkről megfeledkeztünk, mert szíjat hasítok a hátadból. Aztán majd kapsz egy pofa bort, súgtam neki. Eliramodott a fiú, mi letértünk az útról, elhelyezkedtünk a dombon a cserjésben, úgy, hogy lássuk a falut. Besötétedett. Fájt a szemem a merő nézéstől. Csak a ló ropogtatott valamit. Akkor még virgonc csikó volt ez a vén gebe. Gyia, a kacskaringós szépanyádat... Egy bagoly rikoltott a posztján, valamelyik villám sújtotta, odvas fán. Illés aludt, vagy imádkozott, Lujza sóhajtozott. Szerettem volna odasettenkedni, de meghallottam a fiú csörtetését, aztán már a tüzet is láttam. Ogy égett, öröm volt nézni. Senkivel sem találkoztál? — kérdeztem. Senkivel, válaszolta a fiú. A legbecsesebb holmik a kocsin voltak: a demí- zsont az ülésdeszka alatt tudtam, a többi pedig batyuba kötve; Lujza kotlott rajta, hátul a saroglyábán. Vártunk még vagy egy negyedórát, aztán trappba fogtam a csikót, és irány az égő házi Arcomba csapott a mogyoróvessző és a líceum, eszeveszett iramban rohantak Brasnyó István VIRRASZTÁS Nagyon hideg szél fúj estefelé, a gyerekek úgy összebújnak az udvaron, mint a kisbárányok, pedig még nincs is itt az igazi ősz, nemrégen ment le a nap a fák között. Az akác érett magjai csörögnek csak a szélben, aztán a kukoricatáblából hoz egy csomó hideget a sötétség, már ebből is látszik, hogy nagyon halottvirrasztásra való idő van, készülődnek is egyre-másra a népek, úgy száll a naftalinszag keresztül az udvaron, mint első rajzáskor" a méhcsalád. Az öreg Szedlár még a fekete asztraháin sapkáját is felteszi, hogy ünnepélyesebben hasson, hát ettől egyből olyan gyász söpör végig a ház előtt, mint a legsötétebb éjféli zivatar, de hát induljunk lassacskán, mondják a többiek, nehogy csak hiába várakozzanak ránk a népek, ha már biztosra ígértük nekik, hogy ott leszünk. Egy szemhunyásnyi idő alatt eltűnnek valamerre a sötétségben, csak a gyerekek maradnak ott, ahol voltak, összezsúfolódva az udvar közepén, hát most biztos, hogy nem lesz, aki lámpát gyújtson egyetlen házban sem, ott fogják elütni az éjszaka nagyobbik felét a: kerítés tövében hallgatőzva, majd csak jő későn akad közöttük egynéhány, aki elsőnek lopakozik be az istállóba, s aztán mint a kis pocok követik őket a többiek, ha látják, hogy a bakter nem néz fel, amikor keresztülzizegnek a szalmán, útban a jászol felé. S egy szempillantásra olyan lesz az istálló a gyér fényben, mint az a másik ott, Betlehemben, míg a sok kisded egymás hegyén-hátán fészkelődve keres magának éjszakai nyughelyét: reggel nagyot nevetnek majd a kocsisok, ha megtalálják őket, és holtbiztos, hogy valakinek közülük, ha nem épp a Belebö- kinek, lesz olyan ötlete, hogy legjobb lenne, ha választanának maguk közül saerencsekirályt. Sürgősen falura kellett utaznom. Az autóbusz-megállónál — mint mindig — rengeteg utas tolongott. A pénztár előtti dulakodásban még a kesztyűmet is elvesztettem, de a buszom úgy is elment. Taxival kell mennem — gondoltam. Ellenőriztem a pénzkészletemet és egy várakozó taxihoz siettem. — Ide figyeljem barátom! — szólítottam meg a taxisofőrt. — Gyorsan el kell jutnom Brehybe. Az egy kis falu vagy negyven kilométerre innét — világosítottam fel. T- Na és? — kérdezett vissza a sofőr. Láttam, hogy minden ravaszságomra szükség lesz, hiszen nem mutat valami nagy hajlandóságot. Kigondoltam hát hamarjában: — Értse meg, az anyám megbetegedett. — Hívja a nulla hármast. A mentőI kocsi rögtön el is viszi — élcelő- dött illedelmesen a sofőr. — Hehe... — reagáltam erőltetett mosollyal — mentőkocsi, nem kell. Személyesen muszáj odamennem, érti? Kérem, vigyen el — fogtam könyörgésre a dolgot, és odaadtam egy ötöst. — Zseblámpára nincs szüksége véletlenül? — kérdezte a sofőr gúnyos fölénnyel. — Miért? — kérdeztem vissza csodálkozva. — Hogy egy ostobább sofőrt keressen magának ... Szégyenkezve dugtam vissza az ötkoronást és előhúztam egy tízest. — Szívesebben megnézném az igazolványát, hogy az elméje rendben van-e — folytatta a sofőr kitartóan tréfálkozva —, mert látom, nem tesz különbséget a káré és a taxi között. Megtoldottam hát még egy ötössel. — Egyáltalán nem vagyok bürokrata — sóhajtott fel a sofőr —, igazolvány nélkül is hiszek magának. Nem is elvem hajszolni magam néhány koronáért — persze a rendes viteldíjon túl — csak azért, hogy ott megigyak egy limonádét. — Mi juf az eszébe? Miféle limonádé? Ellátjuk, ahogyan illik — mondtam. S mivel éreztem, hogy az egyezkedés jó úton halad, a tizenöt koronához csúsztattam még egy ötöst. — Na jó! Tegyük fel, hogy ellátnak rendesen — húzta el az ujját az orra alatt —, a mellékutakat azonban jól ismerem. Az autó úgy ugrál rajtuk, akár a bolha. El tudja képzelni, milyen fára utakon? ... mibe és ... — Csak se: ceket mond nem lankad — Nos, li tünk — mos — Az aneli nek. Üljön 1 Alighogy 1 komorodott. érkezünk at hogy aztán bírom megti — Ha csal a lehető leg megérkezün! rendbe a ko — Így i sofőr tiszteli meg, hogy Nem akarta milyenek n Csak sietni késznl, csőd nem nézik hány fillérre nem értékel viszont, ahoj tetszik neke fór. Most már 1 pel ültem az nem mozdul — De... 1 — kiáltott f — Mi történ kinn maradt ban? Mihez számolgatom CUTH JÁNOS (regényrészU- SnmEESUH
