Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-02-12 / 7. szám

A major mögött, a technikai ellenőrző ponton a szerelők még egyszer átvizsgálták a harckocsit. Ellenőrizték a zsalut, alul és fent az összes csavart, a pillangószelepet, a periszkópnál a ,nyomáscsökkenést mérő műszert. Az összes mentőkés^züléket újból megvizsgálták: a biztonsági szelepet, a szelencét, a savampullát, a mellényt.

A harckocsit lezárták. A motort rádióparancsra beindították.

A homokos vízparton várakoztak. Ezt a rövid, izgatott időt lehetetlen volt megszokni. Ügy tetszett: óraszám vesztegelnek már, a külvilágtól elzárva. A zászlóaljparancsnok rádión leadott ellenőrző kérdései és parancsai nélkül még nyomasztóbb lett volna ez a rövid idő, olyan, mint’ akiket elfelejtésre ítéltek.

Csányi hadnagy hasonlóan érezte magát a repüléshez: enyhe izgalom futott végig az idegein, tulajdonképpen csak annyit fogott fel, hogy valamennyit talán veszített a súlyából, s így nem egészen azonos önmagával. Futólag, hogy könnyítsen magán, a könyvtároslányra gondolt.

Szabó félszeg merevséggel ült a töltőkezelő helyén. Ogy érezte: attól kezdve, hogy elfoglalta helyét a küzdőtéren, a természet biztató folyamatossága megszakadt. Odalett a teljes valóságban eddig soha fel sem fogott boldog állapot, amikor a kerítések, az ajtókilincsek, a levélborítékok, az alacsony ágakról letépett falevelek, a felemelt rög a vízmosásban, a szerszámok nyele — valósággal odatapad az ember ujja hegyéhez. Sehol se volt olyan vonzó a külvilág, mint ahol beszálltunk ide, gondolta a félelemtől szorongat- tatva.

Az irány betájolása és a fordulatszám beállítása megtörtént. A zászlóaljparancsnok a harcjárműről engedélyt .adott az indulásra. A harckocsi megmozdult, lassan, egyes fokozatban leereszkedett a partról. Belekúszott a vízbe. Néhány másodperc, és a partról már csak a levegőcső és a periszkóp kobrafeje látszott.

Szabó közlegény számára elveszett a külvilág.

*

Előző este Somodi az étkezdében Csányi hadnagy mellé telepedett. Maga elé húzta a sültet, megszagolta és elismerően biccentett. A húst megsózta, törött borssal meghintette, a savanyú uborkát felaprította, majd ínyenc módjára enni kezdett.

— Nem tetszik nekem ez a Szabó — ropogtatta az uborkát.

— Miért?

— Aggaszt valahogy.

— Mi benne az aggasztó?

— Van valami a nézésében. Meg ahogy nagyokat hallgat. Ahogy mozog.

— Somodi bekapott egy darab sültet.

— Téged nem aggaszt?

Csányi hadnagy ingerülten pillantott tiszttársára.

— Nekem az a dolgom, hogy bízzak benne.

Somodi szuszogva törölgette a száját.

— Én csak azt akarom mondani neked, hogy nagy úr lehet a félelem. És ez a Szabó még kibabrálhat velünk.

— Az eredmény nekem is fontos, Somodi — mondta Csányi hadnagy idegesen. — De nem vagyunk egyformák. Az egyik úgy megy át a harckocsival a víz alatt, mintha autóban ülne a sztrádán, a másik meg szörnyűséges kínokat él át a félelemtől. Mégis mindegyikünkben ott a félsz. Bennem is, meg a másikban is. Ezt be kell kalkulálni az emberekbe ...

Még hozzátette:

— Majd átjut valahogy ez a Szabó is.

Egy nehéz kiképzési nap után mégis megpróbált közelebb kerülni Szabóhoz. Azt mondta, csaknem odavetve, mintha nem is volna túlságosan fontos, csak éppen a rend kedvéért nem akar megfeledkezni róla:

— Hiába, nagy itt az igénybevétel. Veszély is van, de nem életveszélyes.

— Tudom — válaszolta Szabó komolyan.

Egy másik nap átvitte a túlsó partra, a kettes számú technikai ellenőrző pontra.

— Na nézze! — mutatott Csányi hadnagy egy, az ellenőrző pontra érkezett harckocsi felé, a nyitott zsalu mögül kileselkedő katonára. — Átjöttek. Semmi bajuk.

— Igenis, hadnagy elvtárs! — bólintott Szabó.

Vasárnap a szekrény rendezgetése közben a kézikönyvek alatt egy tavalyi újságra bukkant. A véletlen ujjmutatása ez, gondolta örömmel, és az újságot

még aznap megmutatta Szabónak.

Megvárta míg elhaladnak a kantin előtt várakozó katonák mellett, aztán szátnyitotta Szabó előtt az újságot. Az egyik szárnyán ott lebegett Jackie Stewart fényképe és vallomása. Csányi hadnagy két sort tintával aláhúzott: „Az egyetlen bátorság, amit elismerek, az ellenőrzött és irányított félelemérzés.“

— Nincs mit hozzátenni — pillantott fel Szabó, miután elolvasta a két aláhúzott sort.

— Hallott már erről az emberről?

— Igen. Híres autóversenyző volt. Háromszoros világbajnok.

— Ogy van, háromszoros világbajnok. És két gyerek apja — tette hozzá Csányi hadnagy inkább ösztönösen, mint tudatos nyomatékkal.

Szabó örült Csányi hadnagy igyekezetének, és szerette volna viszonozni.

— Elolvashatom az egészet? — kérdezte.

— Azért hoztam — bólintott Csányi hadnagy.

Aznap este lefekvés előtt Csányi hadnagy azzal a nyugalommal sétálgatott a laktanyaudvaron, mint aki nemcsak megtett mindent egy fontos ügy érdekében, de aggodalomra sincs oka.

Somodi Hadnagy szavai azonban bizonytalanságot, ső,t kis zavart keltettek benne, és talán emiatt: soha eddig nem nyílt föl előtte ilyen világosan és eny- nyi kétséggel ember és érzés kapcsolata, s hogy minél többet megtudjon erről a kapcsolatról, öt is szorongás fogta el. Nem a sikertelenség, az esetleges kudarc miatt előre érzett lelki teher volt ez, hanem valamiféle homályos felfedezés. Megsejtette az ember és a dolgok kapcsolatának magyarázatát; hogy hiányzik valami ebből a különösnek látszó, mégis oly mindennapi háromszögből, amit ő, Szabó és az átkelés alkotott. Talán az összhang, gondolta Csányi hadnagy, de ennél a kulcsmegállapításnál tovább nem is jutott.

Szabó hetek óta készült arra, hogy mindent elmond Csányi hadnagynak a vizekkel való kapcsolatáról; az alattomos félelemről, amely fokozatosan ellenszenvvé alakult át, de végül is, amikor szóba hozhatta volna a gyerekkori fürdőzéseket a Duna-sziget homokos lapályán, a folyót, mely a partról nézve

. olyan volt, mint egy vízzel telt koporsó, és szóba hozhatta volna egy távoli rokona vízbe fulladását — ostoba szé- fi gyenkezés fogta el, amihez kevéske re- a ménykedés párosult, s így inkább hall- ír gatott. h

Keskeny, óvatos rést nyitott ön- rí magán. ü

— Nem tudom még felfogni a fel- fi

adat értékét — mondta, s közben Csá- k

nyi hadnagy arcát figyelte. — Egyelőre fi

csak azt érzem, hogy meg kell csinálni k

és kész. Üres vagyok, mint egy hordó, v

mégis feszít belül valami. Az idegek b,

pedig olyan kemények, mint a kő. d

Csányi hadnagy megfogta Szabó kar- n ját, végre baráti mozdulat volt. l<

— A töltőkezelőnek — mondta Csá- n

nyi hadnagy, és Szabót az előbbi moz- a dulat segítségével maga mellé vonva sí

elindult — az első átkelés alatt nincs

más dolga, mint hogy leküzdje magában a félelmet. Mondhatnám azt is, hogy ez a feladata. v

— De a víz, hadnagy elvtárs.,.

— Mi van a vízzel? 1;

Szabót gyöngeség fogta el. Tartozni n

akart valakihez. é:

— A kiszolgáltatottság... Az a baj. c

Érti, hadnagy elvtárs? te

— Miféle kiszolgáltatottságról be- v

szél?

— Mondjuk, hogy a víz meg én ...

Ami kettőnk között van. Tetszik ér- á, teni? És egyszer csak ott vagyok, hogy a

nem tudok mit csinálni. Esetleg meg- b bénulok... le

Csányi hadnagy eltaposta a cigaret- vi

tát. Azt gondolta: Most már bizonyos, a:

hogy nehéz lesz szót érteni t.. vi

— Hogyne tudna mit csinálni! — b

mondta keményen Csányi hadnagy. Védekezett. — Van mentőkészüléke. A te

legrosszabb esetre is megvannak a biz- vi tonsági intézkedések. Az utóbbi hét év- a ben az egész fegyvernemnél nem volt e baleset a víz alatti átkelésnél. si

Szabó összezárult. le

— Nem erre gondoltam — mondta, s új

elkedvetlenedett. Tudta: sok minden fi

hiányzik még, de többet már nem tud zí

mondani önmagáról. v<

Szabónak fázott a keze. Rálehelt, ú

majd zsebre dugta. e ki

— Hadnagy elvtárs! — szólalt meg. m

— Mondja csak, Szabó! fc

— Engedjen most el engem. ki

— Hova? le

— El. A körletbe. c:

Csányi hadnagy sovány arca meg- ni

nyúlt, megkeményedett. A csontok ki- vi

feszültek a bőr alól. s2

— Feladja? — kérdezte tompán. m

— Nem tudom, hadnagy elvtárs. Van

olyan pillanatom, hogy igen, de egy- pi két pillanat ehhez kevés. te

— Menjen csak ... — mondta Csányi dl

hadnagy rövid töprengés után. Megér- s2

tette, hogy nem boldogult Szabóval, s sz emiatt egyikük sem hibáztatható.

Hazament, ledobta magát az ágyra, n<

és azt gondolta mérgelődve: Persze, er- lé

re is van orvosság, mint minden lelki nyavalyára ... Az éjjeliszekrényen le- b<

kapcsolta a lámpát, hogy a fény se fé zavarja. Úgy feküdt ruhástul az ágyon, Ti

mint egy embertelenül nehéz feladat m

végrehajtása után. te

I

A másodikosok lármázva ugráltak a padok tetején, a táblatörlő ronggyal dobálóztak, és könyveikkel jókat húztak egymás fejére. Nagyon vidám hangulatban voltak.

Amikor Szidorov belépett a tanterembe, azonmód csitulni kezdett a zaj.

— Üljetek gyorsan a helyetekre — szólt rájuk. — Ma gyűlést tartunk.

A másodikosok visszaültek a padjaikba.

— Elnökséget kell választanunk, hogy a gyűlés szabályszerűen folyjék — fordult hozzájuk Szidorpv. — Kit javasoltok az elnökségbe?

Az ablaknál a második padban ülő kislány felemelte kezét.

— Vova Jurikov lökdös — mondta és visz- szaült.

— jurikov! — szólt Szidorov emelkedett hangon.

— Ű kezdte! — szólalt meg a kislány szomszédja.

— Több komolyságot kérek! — rivallt rá a társaságra Szidorov.

— És mi az az elnökség? — kérdezte valaki a hátsó pádból.

— Szégyen — jelentette ki szigorúan Szidorov. — Már nem vagytok elsősök. Mi az, nincs javaslat? Akkor javaslom, hogy válasz- szunk kéttagú elnökséget. Emelje fel a kezét, aki támogatja a javaslatot.

Mind felemelték a kezüket.

— Tegyétek le. Ki van ellene? — kérdezte megint.

Egy kisfiú a harmadik pádból jelentkezett. — Te ellene vagy? — kérdezte Szidorov. — Kimehetek? — kérdezte a kisfiú.

— Majd a gyűlés eldönti — felelte Szidorov. — Mi legyen, kiengedjük?

— Engedjük ki! — süvöltötte valaki.

A fiúcska kiment.

— Milyen javaslataitok vannak az elnökség összetételével kapcsolatban? — kérdezte Szidorov.

Az a kislány, aki az előbb Vova JurikovrA árulkodott, felemelte kezét.

javaslattétel végett Kljuskina Larisza elvtársnőé a szó.

— javaslom — mondta Kljuskina Larisza, elvörösödve és elbizonytaiankodva —, hogy válasszuk meg ...

— Kit? — szólt közbe Szidorov. — Kit akartál javasolni?

Elfelejtettem — mondta sírva fakadva Larisza. — Megjegyeztem, megjegyeztem, kit -is kell javasolnom, de elfelejtettem . ..

— Jó, hogy a fejedet nem felejtetted otthon — rivallt rá nyersen Szidorov. — Larisza azt akarja javasolni nekünk, hogy válasszuk be az elnökségbe Szidorovot és Bljas- kint. Igazam van, Larisza?

— Ügy van — válaszolta Larisza.

— Ki van a javaslatért?

Félénken magasba emelkedett az első kéz, utána a többi.

— Egyhangúlag elfogadva. Hát akkor, Bljaskin, nyomás, ne vesztegessük az időt.

Bljaskin zavartan ment előre Szidorovhoz. Szidorov az első padban ülő fiút és lányt hátraültette, a padot megfordította és szembenézve az osztállyal, leült.

— Ez hát megvolna — mondta Szidorov —, a napirenden két kérdés szerepel: a 1I/B osztály egészségügyi felügyelőinek munkája és új felügyelők választása. Az első kérdéssel kapcsolatos beszámoló tizenöt percet venne igénybe. Vannak valamilyen más ügyrendi elképzelések?

Az osztályban hallani lehetett, amint Jurikov szeggel karcolta a padot, de megriadt a hirtelen csendtől és abbahagyta.

— Az meg micsoda? — kérdezte félénken Tánya Scsukina.

gálják kellőképpen társail gát. Gyakori eset, hogy kednek társaik ruháin. E véget kell vetni. Szeretni a gyűlés segít majd mé emelni a Il/B osztály égés mek munkáját — fejezte be

Mihail Misin

a Bumm síikí

Reménykedve tekintgettek az okos Bljaskin- ra. De még az elnökségi tag sem tudta, mi az ügyrendi szabályzat.

— Az ügyrendi szabályzat a gyűlés lefolytatásával kapcsolatos ügyrendi eljárást meghatározó szabályok összessége. Ezt tudni kell. Most pedig add át nekem a szót.

— Átadom a szót — mondta Bljaskin és rákvörösen leült.

Szidorov elkezdte mondanivalóját:

— Szinte napról napra fejlődik és szépül a mi II/B osztályunk. Azonban még néha találkozhatunk olyan tényekkel, hogy az egészségügyi felügyelők formálisan viszonyulnak kötelességeik teljesítéséhez. Nem mindig vizsSzidorov, mihelyt befejei kinnak:

— Kérdezd meg, van-e v az előadóhoz.

— Van valakinek kérdése kin Szidorovra nézve. '

— Hát akkor, kezdődjél tóttá meg Szidorov. — K Tegye fel a kezét.

Jurikov felemelte a kezét

— Engem tegnap az eg tak, mert piszkos volt a megmostam, de nem ment felírtak.

— Célszerű, ha magár