Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 5. szám

ÚJ szú

1978. I

. 29.

Afganisztáni úti jegyzet

JAK—40 és 11—14 típusú gépek sorakoznak a kabuli repülőtér betonján. Az afgán főváros utcáin jórészt kiszolgált, jobb időket látott Volgák és taxik, szép számmal futnak Moszkvicsok és Ladák is. A szállodában, a portás beszél, a boy pötyög valamit oroszul. A kabuli bazárutcákban, ahol egész sorokat töltenek meg a szűcsök, másokat a bőrösök, a szőnyegkereskedők, az ékszerészek, a több száz évesnek kikiáltott, de tegnap készített régiségek árusai, ugyancsak ismerik a portékák nevét, a számokat oroszul. A valóban régi tulai szamovárok mellett lehet itt kapni rosztovi villanyvasalókat, rigai tranzisztoros rádiókat, de még Sztolicsinije cigarettát is. A Sztolics- naja vodka is csak azért hiányzik az üzletek polcairól, mivel Afganisztánban — mohamedán ország lévén — csak a pult alól árulnak szeszes italt.

De elmondható ugyanez fordítva, és az is igaz lenne. Tehát: a kabuli repülőtéren az afgán légitársaság Boeing 707-es repülőgépét is láttam. Az utcai forgalomban sok a Volkswagen, a Datsun (amint ahogyan a rádió- és magnóárusok boltjai »is elsősorban japán áruval vannak tele), akad Kord és Peugeot, no meg iráni gyártmányú autóbusz. És angollal ugyancsak kitűnően elboldogul az ember az afganisztáni szállodákban, .hivatalokban. A fél-analfabéta bazáros pedig, aki zsebszámítógépén pillanatok alatt számolja át a vendég dollárját a helyi valutára és vissza, szükség esetén egyetlen pillanat alatt előkeríti angolra, vagy éppen franciára tolmácsoló kisfiát, szomszédját.

Ám a sugárhajtású repülőgépek, az országúti „cirkálók“, a bazárosok kompjutere ellenére sem korszerű, gazdag ország Afganisztán. A csaknem 20 millió lakosú közép-ázsiai ország lakosságából legfeljebb tízezrekre tehető azoknak a száma, akik valaha is ültek repülőgépen, nem sokkal többre azoké, akik autón utáztak. Sőt, a nem törvénnyel, de ténylegesen a földesúri birtokokhoz láncolt parasztok jóformán egyáltalán nem utaznak: abban a faluban élik le életüket, ahol meglátták a napvilágot. A nomádként vándorló 4 millió afgán viszont tevére málházva legszükségesebb tárgyait, járja a magas hegyeket, legfeljebb a csacsi oldalán lógázva lábait. Az említett fél-analfabéta kereskedő pedig tanult embernek számít: tíz afgánból ugyanis kilenc egyáltalán nem tud írni-olvasni.

A múltból örökölt szörnyű elmaradottságot, nyomort, népbetegségeket igyekszik felszámolni a négy és fél éve hatalomra került afgán köz társasági rendszer. Gazdasági alapjait tekintve Afganisztán tipikus harmadik világbeli, erős feudális maradványokkal megtűzdelt, fejletlen kapitalista iparral rendelkező, törvényei szerint szo- cialisztikus vonásokat is viselő ország, amelyben államosították a bankokat, a külkereskedelmet, földreformot hirdettek, szövetkezeteket hoznak létre s amelynek alkotmánya a kizsákmányolás nélküli társadalmat tűzi ki célul.

Hitellel, szállításokkal, szakemberek küldésével, afgán mérnökök, orvosok, közgazdászok, tanárok képzésével segít a szomszédos országnak a Szovjetunió, amely Afganisztán legnagyobb külkereskedelmi partnere. A köztársaság jelenlegi, első hétéves tervében 174 milliárd afgáni állami beruházást irányoznak elő. Ebből 114 milliárdot külföldi segélyből kívánnak biztosítani. A segélyezők a többi között a következők: a Szovjetunió, Irán, Szaúd-Arábia, az olajsejkségek, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Nemzetközi Fejlesztési Bank.

Abdul Aziz Ferogh tervezésügyi miniszterhelyettes beszélgetésünk során elmondta, hogy az Afgán Köztársaság első hétéves terve 1976 márciusában kezdődött meg. Fő célja a gazdaság stabilizálása, a jövedelmek jobb elosztása. Az ipar további fejlesztéséhez elengedhetetlennek tartják az infrastruktúra kialakítását.

Fel kívánják lendíteni a mezőgazdaságot. Ennek érdekében a földreform során a hétéves terv idején mintegy 15—20 ezer család kap földet. (Zárójelben a riporter hadd emlékeztessen arra, hogy Afganisztánban több millió parasztcsalád él.)''Öntözőműveket építenek. Dzsalalabad körzetében, ahol szovjet segítséggel víztároló és csatornarendszer épült, immár 32 ezer hektáron alakítottak ki mintagazdaságot: narancsot, citromot, olajbogyót termesztenek, tejgazdaságot állítottak fel.

A mezőgazdaság fellendítésére műték az utolsó simításokat a magyar berendezéssel megnyíló Sugárterápiái Intézet épületén. Az építést a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett Ahmed Mi- jan főmérnök vezette. A gyógyító munkát egy lengyel diplomával rendelkező fiatal afgán orvosnő irányítja'. - Az afgán politikusok, a vezető értelmiségiek jelentős hányada külföldön végezte tanulmányait: Nyugat-Európá- ban, az Egyesült Államokban, vagy éppen a szocialista országokban. Közben azonban mindinkább fejlődik a felső- oktatás magában Afganisztánban is. Az amerikai támogatással bővülő tudományegyetem, valamint a Szovjetunió ajándékaként épült műszaki főiskola, ahol máig is sok moszkvai, taskenti professzor tanít, nemcsak építészetileg tetszetős, de felszerelésük is teljesen korszerű.

Korszerű lakóházak Kabul belvárosában

trágya-gyárakat építenek. Az évi 300 ezer tonnányi műtrágyától azt várják, hogy a cukornádtermesztés olyan szintre emelkedjék, hogy megszüntethessék a cukor importját. Ehhez cukorgyárakat is építenek. Az ugyancsak a műtrágyával fellendítendő gyapottermesztés bázisán textilgyárakat állítanak fel, amivel ennek a terméknek az importját kívánják csökkenteni. Jelentősen fejlesztik a hétéves tervben a cement és a villamos energia termelését, megkezdik a réz bányászását, folytatják a földgáz kitermelését és exportját. Az áruszállításban egyelőre a közúti közlekedésé a főszerep: a karavánutak helyén épített aszfaltutak egyébként főként szovjet és amerikai segítséggel létesültek. Vasút — a szovjet határállomást leszámítva — az országban nincsen, ám tervezik — iráni támogatással — egy délnyugatra, tehát Iránba vezető vonal, majd később összesen 1800 kilométer hosszú hálózat kialakítását.

Városon, falun általánossá akarják tenni a hatosztályos kötelező oktatást, ki akarják terjeszteni az orvosi ellátást.

Egyelőre egész körzetek vannak, ahol nincsen egyetlen segélyhely, egyetlen orvos sem. Egyes betegségek gyógyításához még a kabuli egyetemi klinikákon sem áll rendelkezésre megfelelő berendezés.

Amint egy kabuli ismerősöm ezt egyetlen példával megvilágította: ha valaki például rákban megbetegszik, az, ha gazdag, külföldre utazik orvosi beavatkozásra, ha szegény, otthon hal meg, úgy, hogy meg sem próbálják kezelni. Legalábbis így volt mostanáig. Kabulban ugyanis ottjártamkor végez—■

%cq aj

H* 5

'S» 'OJ

e

'« 3 3 fi *8

N *- £

• 2 aj

— •" N

■a (0 w

as< .* ca a 00 C '05

aj •a ja c

N 03 CA >

>0)

« *

2 •*

43 3,

*3

'Sb£

'03 O h SC 5

Az egyetem munkájáról Abul Szalam Azimi rektor tájékoztatott, aki tanulmányait Kabulban, Kairóban és Washingtonban végezte, majd itt, Afganisztán első felsőfokú tanintézetében lett az iszlám jog jjirofesszora.

— Afganisztán telső egyeteme — mondta — Kabulban működik, tizenegy fakultással, köztük orvosi, mérnöki, gyógyszerészeti, jogi és bölcsészkarral. Kihelyezett fakultásuk van Dzsalala- badban, terveinkben szerepel egy fogorvosi és egy szervezés-vezetéstani (angol szóval: management) kar felállítása is. Az egyetemen jelenleg 11 ezer diák tanul, közülük hatezren laknak kollégiumban. A tanítás ingyenes, sőt, valamennyi hallgató ösztöndíjat kap, amelyért az egyetem elvégzése után a diplomásoknak a tanulmányi idő kétszeresét — tehát például az orvosoknak 14, a mérnököknek 10, a jogászoknak 8 évet — kell közszolgálatban dolgozniuk ahhoz, hogy az összeget az állam törlesztettnek tudja be.

Az egyetemre az idei tanévben ötszörös volt a túljelentkezés. Különösen sokan jelentkeztek az orvosi, a jogi és a bölcsészkarra.

Ez utóbbi nem afgán sajátosság. És az sem, hogy a lányok elsősorban a bölcsészkarra jelentkeznek. Az azonban már inkább, hogy az egyetemi hallgatók között mindössze tíz százalék a nők aránya.

Ez a „mindössze“ talán itt kissé igazságtalan. Hiszen az a tény, hogy az afgán egyetemisták 10 százaléka leány — óriási eredmény, s tulajdonképpen nagyon magas arány.

1970-ben jártam első alkalommal Afganisztánban. Amikor mostani utamon azt vizsgáltam, hogy a csaknem nyolc esztendő alatt mi változott az országban a legszembetűnőbb módon, úgy tapasztaltam, hogy a nők helyzete. A kabuli utcákon sokkal kevesebb fátylat, pontosabban: kámzsát viselő asszonyt láttam, mint akkor. Ha hét esztendeje a hivatalban dolgozó, általában az értelmiségi foglalkozású nő kivételszámba ment, ma már csak viszonylag ritka, de nem ritkaság.

Ugyanakkor a nők egyenjogúsítása terén Afganisztán nemcsak a szomszédos, volt mohamedán szovjetköztársaságoktól — Tádzsikisztántól, Üzbegisztántól — marad el, hanem a másik szomszédtól: Irántól is. Igaz — s már ez is nagy szó — a köztársasági Alkotmány kimondja a nemek egyenlőségét. A többnejűséget ugyan a törvény csak kivételesen engedi, ám gyakorlatilag nem üldözik. Ezt is az egyetem jogászrektorától hallottam, akárcsak azt, hogy az új törvény szerint már nemcsak a férj, hanem a feleség is kérheti a házasság felbontását. Igaz, precedenst a tudós jogász sem tudott mondani.

Vállvonogatás volt erre a válasz az Afgán Nőegyletben is, ahol Haziqua kisasszony, a társadalmi és kulturális osztály igazgatója tájékoztatott. Ez nem feminista szövetség, hanem a nők felvilágosításával foglalkozó egyesület. Ám ez a felvilágosítás — legyen az írni-olvasni tanítás, gyermeknevelési vagy kivált családtervezési, születésszabályozási tanácsadás — lényegét tekintve sokszor forradalmibb ebben a mohamedán országban, mintha direkt politikai lenne.

Az állam által rendelkezésre bocsátott összegből az egyesület az említett felvilágosító munkán kívül óvodákat tart fenn, amelyekben háromezer gyereket gondoznak. Háromezer óvodás egy 20 millió lakosú országban, ahol az átlag: családonként hét gyermek, természetesen elenyészően kevés, de ez csak a kezdet.

Mint ahogyan a fiatal Afgán Köztársaság is az új élet építésének, gazdasági függetlensége megteremtésének csak a kezdetén tart.

Politikai függetlensége azpnban, amelyre féltőén vigyázott és vigyáz, immár csaknem hat évtizedes. Az első világháborút követő években az afgánok a Szovjetunió erkölcsi (és nemcsak erkölcsi) támogatásával kiűzték hazájukból az országot gyarmatosítani készülő brit hódítókat. Azóta is antiim- perialista politikát követnek s az elmúlt évtizedekben következetesen az aktív el nem kötelezettség talaján álltak. Az 1973. évi fordulat után az újonnan kikiáltott köztársaság fejének, Mohamed Daud elnöknek az első hivatalos külföldi útja Moszkvába vezetett. Ugyancsak baráti kapcsolatokat tart fenn Afganisztán Csehszlovákiával, Magyarországgal, Lengyelországgal és más szocialista államokkal, egyidejűleg ápolja jóviszonyát többi szomszédjával és a vezető tőkésországokkal is.

Afganisztán természeti kincsei [legalábbis az ismert készletek) világgazdasági szempontból nem jelentősek. Az ország hadserege sem kontinentális jelentőségű. Amiért az imperialisták korábban is, ma is oly nagy „érdeklődést“ tanúsítanak Afganisztán iránt, az fekvése, stratégiai fontossága. Ázsia szívében mintegy kulcshelyzetet foglal el a Szovjetunió és az Indiai-óceán, a Közel-Kelet és Délkelet-Ázsia között.

Az e térséghez tartozó, vagy ahhoz csatlakozó több országban az utóbbi időben a haladásellenes erőknek sikerült átmenetileg előretörniök. Afganisztán azonban nem állt be ebbe a sorba; ellenkezőleg: antiiperialista el nem kötelezettségét szilárdabban vallja, mint valaha.

KULCSÁR ISTVÁN