Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)
1978-12-29 / 360. szám, péntek
kimerültségtől mély álomba zuhannak, a furfangos gaz fickó minden értékűket elemeli. így fosztogatja a biro dalmat, mígnem Pirlouit, a király bohóca elhatározza: visszaszerzi a varázsfurulyát, ami korábban az ő tulajdona volt. És természetesen működés be lép a mesék csodagépezete. Megjelenik a színen a nagy tudású varázsló, megjelennek a Kék Manók. Csiribi- csiribá, egyik varázslat éri a másikat, és a nagyobb igazom kedvéért olyankor épp az ellentétes eredménnyel, mint amit a rokonszenves hőseink szeretnének. A csodafurulyát azért természetesen sikerült visszaszerezni, de a király bohóca is rajtaveszt egy időközben kieszelt turpisságon. így aztán a gyerekek nemcsak boldogan, hanem a vidám csattanótól jókedvre derülve búcsúzhatnak a kedves rajzfiguráktól. A film különleges vonzereje feltehetően a fal- nőtteknek is örömet szerez: HAJSZÁL HÍJÁN I# i az ember? Aki úgy néz ~ki, mint az em- bér, vagy aki úgy viselkedik, mint az ember? A ikérdés nyugtalanító, sőt, idegesítő. Mintha trapézról lógna, s hajszál híján a mélybe zuhanna. De mégsem zuhan le. S ez — mármint, hogy nem zuhan le — valamennyi pórul járó hőst bemutató rajzfilm alappoénja. Hajszál híján megszerzi az automatából a csokoládét, vagyis: mire az elgurult kétforintost megleli — s eközben szinte felforgatja a világot — az automata elromlik. És Gusztáv — a Magyar Televízió népszerű rajzhőse — hoppon marad. Mi pedig sajnáljuk és nevetünk rajta. Mert Gusztáv úgy néz ki, mint az ember, mégha vézna, ha nyiszlett, ha babfejű is. Hogy úgy viselkedne, mint az igazi, becsületes, etikus ember? Azt már nem! Ám ezen nem is szabad csodálkoznunk. Gusztáv a cirkuszi porondok ügyetlen, kaján, vaskalapos Auguste-típusú bohócainak leszármazottja (valószínűleg innen a neve), aki ravaszságával mindig rá akar szedni valakit, s már-már sikerül is, de végül mégis ő esik hasra, őt tolják le a felettesei, ő nem kap fizetésemelést, ő képtelen megszerezni az automatából a csokoládét, ő esik kétségbe, verembe, betegségbe, miegymásba, egyszóval: ő esik pofára. És nekünk, nézőknek, ez irtózatosan tetszik. Mert bennünik is megvan az a kajánság. amellyel cimboránknak nemegyszer borsot törünk az orra alá. De amíg mi olykor-olykor elérjük célunkat, Gusztávnak, ennek a nyiszlett, soványka hivatalnokfigurának mindig hiányzik egy hajszálnyi valami. És Gusztáv már a célja elérése előtt ünnepel, szinte diadalittasan ünnepel, s tulajdonképpen ettől (is) válik komikussá, hiszen mii, a közönség, már tudjuk, hogy Gusztáv sosem érhet célba. Gusztávnak nem adatott meg ez a lehetőség, mert nem ismerte fel kauzális világunk vastörvényeit. Minden oknak van okozata. Vagyis: ha Gusztávot palacsintává gyúrja az autó,, világos, hogy meghal. Csakhogy Gusztáv nem hal meg, mert megalkotói olykor-olykor kijátsszák a logikai és társadalmi törvényszerűségeket. És éppen ezáltal teszik őt ^komikussá, hogy nem ismertetik föl vele létezésünk kauzalitását. A palacsintává gyúrt Gusztáv életre kel, akárcsak a cserepekre hullott korsó, vagy a ripityára tört autó. Ez a rajzfilimeik valósága. És a néző ezért érezhet bűvöletes, részeg, mégis varázsos erejű szabadságot, .amikor a képernyő előtt ül. Szeretjük-e Gusztávot vagy sem? A kérdés nagyon nyílt, már-már szemtelen. Gusztáv fiktív figura, aki valóságosságát tőlünk szerzi, azáltal, hogy mindnyájunkban van némi önhittség, önteltség, mindnyájan azt hisszük, hogy ismerjük a magunk ;kis világának törvényeit és törvényszerűségeit, hogy mi tartjuk kézben az események, vagyis az ok dkozati összefüggések szálait. Hiszünk ebben, pedig a valóság már mindnyájunkat többszörösen megleckéztetett. Ezt tudva (de nem kimondva) tűnik komikusnak Gusztáv, aki ugyanúgy hisz mint mi, s akit ugyanúgy nemegyszer leforráz a valóság, mint minket. Csakhogy a filmben mi ezt előre látjuk. Látjuk az ő gyámoltalan sorsának mindennapi következ menyeit, sejtjük, hogy a mindig pórul járó gyerekes felnőttek tartományában a vicc és a poén nem vicc és nem poén, hanem a kegyetlen valóság terméke. Gusztáv gépiesen gondolkodik,, s hiába ébred rá filmenként, hogy ez helytelen, mert veszélyesen uniformizál, a következő filmben is gépiesen gondolkodik, mintegy alátámasztva a századforduló egyik legnépszerűbb francia filozófusának, A nevetés című bölcseleti mű szerzőjének, Henri Bergsonnak alábbi fogalmazását: „Utánozni valakit nem jelent mást, mint rámutatni arra az automatizmusra, amelyet személyébe befogadott. Ezzel pedig, meghatározásunk szerint, komikussá tesszük; nem meglepő tehát, hogy az utánzás nevettet.“ Kit utánoz Gusztáv? Miniket! Nem gesztusainkat, hanem jobb vagy rosszabb perceinkben tetten érhető viselkedésformáinkat, és gondolkodásmódunkat. Csa'khogy ezt nem valljuk be. Gusztáv az Gusztáv — a kaján, az ügyetlen, akinek nemcsak a sikere, hanem a bukása is egy hajszálon múlik (s lesz ettől még nevetségesebb) — mi pedig mi vagyunk. Közünk csaik annyi, hogy hasonlítunk egymásra. Persze, letagadható rokonság, mint ahogy le is kell tagadnunk, ha azt akarjuk, hogy nevethessünk rajta; Ha azt akarjuk, hogy ez a külső és belső, anyagi és szellemi eredetű maskara, amely Gusztávot meghatározza, nevettessen minket, akkor a vetítés tartamára el kell felednünk, hogy az az ember, sőt társadalom és természet is, amelyik maskarába bújik, törvényszerűen komikussá válik. Komikussá, gyerekessé. A Magyar Televízió Gusztávja éppen azért tud nevettetni és nevetséges lenni, mert mi, a nézők, rajta keresztül vizsgáljuk önmagunkat. Már aki vizsgálja. Ha nem vagyunk éppen annyira önteltek, mint Gusztáv, aki az istenért sem val- laná be, hogy ő a világ legönzőbb, legravaszabb, legkajánahb (stb., stb.) embere, aki, szerencsére, egy hajszállal mindig lemarad. Szerencsére, hiszen ezáltal válik nevetségessé, ezáltal láttatja meg velünk, a nézőkkel azt: ha nem így viselkedtek mint én, akkor a szabadság élménye dukál nektek. Márpedig most, amikor engem néztek, nem úgy viselkedtek. Egyszerűen csak ültök és nézitek a képernyőt, s valami furcsa szabadságérzet tölti el lelketeket. A kauzális összefüggésrendszert fölismerő, e rendszer törvényei szerint élni tudó ember szabadságélménye. Gusztáv mindezt csak sejteti, minthogy mást nem is tehet. Olyan tünemény ő, mint a vicc, vagy egy-egy poénja, amely fölvillan ugyan, de az abszurd élmény a következő momentumban már meg is szünteti. Volt — nincs. S marad (már akinek marad) a felismerés, nevetés után a töprengés. Vajon miért születhetett meg ez a Gusztáv? Miben hasonlít ránk? Kérdéseinkre Pascal ad választ, aki Gondolatában így fogalmaz: „Két hasonló arc, amelyek egymagukban cseppet sem nevetségesek, ha együtt vannak, hasonlatosságuk miatt nevetségessé válnak.“ S bizony, a képernyőn megéledt Gusztávnak mi, a képernyő előtt ülők vagyunk a társai, mi hasonlítunk rá, ezért lehet nevetséges. Lényegével ezért kérdezheti: vajon ki az ember? Aki úgy néz ki, mint az ember, vagy aki úgy viselkedik, mint az ember? Gusztáv erre a kérdésre többnyire maga adja meg a választ. Persze, hajszál híján. SZIGETI LÁSZLÚ találkozásunk első perceiben Frans Halsnuk, a holland festé szét kimagasló alakjának férfiarcképei jutnak róla eszembe... Helyet fogla lünk a tágas, ízlésesen berendezett szó bábán, s hu behunyom a szemem, egye dűl Daniel van Akent látom magam előtt. Karimás kalapban, felsőzekéjén uz elmaradhatatlan csipkeszélű fekvő gallérral — ahogyan azt Hals megfes tette. Igaz, Viktor Kubai katonazöld ing ben és fekete bársonynadrágban ül ve lem szemben; enyhén hullámos sötét haja, dús bajusza, kerek arca, derűtől csillogó szeme viszont így is Huls he gedűsére emlékeztet. — Talán hatéves lehettem, amikor először voltam moziban. A rajzfilm címére már nem is emlékszem, csak arra, hogy rettentően tetszett. Ahogy ösz- szekuporgattam nyolcvan fillért, ennyi volt annak idején a jegy ára, rohantam a moziba. Disney Félix, u kandúr című alkotása ugyanolyan nagy hatással volt rám, mint Dave Fleischer P01 peye, a tengerész figurája. Nyolcéves koromban már nem elégedtem meg a puszta látvánnyal. Érdekelt, mitől válnak élővé a képek? Hogy lehet az, hogy a rajzolt figurák tér mészetszerűen mozognak? Szűk kis környezetemben senki sem tudott kielégítő választ adni. Negyedikes voltam, amikor A tudó mány és a művészet enciklopédiájában többoldalas cikket találtam a filmgyártásról. Első olvasásra nem értettem. Hogyan is érthettem volna? A szemléltető rajzok azonban nem hagytak nyugton ... Talán ötvenszer is elolvastam az írást, amíg megjegyeztem belőle valamit. — Ezek után, gondolom, annyira ne kibuzdult, hogy meg is rajzolta első filmjét. — Sosem felejtem el azt a napot. Üt koronát találtam az utcán, de eszembe se jutott valami mást venni rajta, mint filmet, fit métert kaptam érte. Meleg vízben lemostam róla a képeket; autót, tankot, repülőgépet rajzoltam az üres kockákra, aztán kivettem az öreg — 1950 tol a Roháč karikaturistája és grafikusa. Az itt szerzett tapasztala tai mennyiben segítik rajzfilmrendezői tevékenységében? — Nagvon sokat köszönhetek a Ro- háčnak. Itt ébredtem rá, menyire lényeges, hogy rajzaim, akárcsak filmjeim gazdag tartalmúak humorosak é> szellemesek legyenek. Számos elképzsAz ötlettől a rajzfilmig Látogatóban Viktor KUBALÁNÁL látcső nagyítóját, fából „vetítőgépet" készítettem, és még aznap este megjelent a falon az első kísérletem eredménye. S azóta mást sem csinálok, csak rajzolok. — A Szerelem kútját 1943 bún készítette. Röviddel azután, hogy befejez te a középiskolát. — Azokban az években már a filmgyár volt a másik otthonom. Reggeltől estig a laboratóriumban ültem. Elsajátítottam a kamera kezelését, megismertem a trükkasztalt .. . minden rendel- kpzésemre állt, amire szükségem volt. Csak ne lettem volna annyira fiatal . . . niyan csapongó ... Biztosan fegyelmezettebben álltam volna munkához. Az évek folyamán aztán mindent kialakítottam magam körül, amit elengedhetetlennek tartottam ahhoz, hogy nyugodtan dolgozhassak. lésem, amely ugyan a szerkesztőségben született, 15—30 méteres filmszalagoii kapott igazi formát. Egyszerűen csak az-šrt, mert a lap hasábjain nem juthattam el a legapróbb humoros részletekig. — Kitűnő humorérzékéi az is bizonyítja, hogy rajzfilmjeit Los Angeles löl Bécsig mindenütt nagy sikerrel vetítik, a Janko Hraško sorozatot pedig több televízió megvette. Hu valakinek tanácsolnia kellene, melyik alkotását u/ánlaná megtekintésre? — A Sakkot, a Mozit és A kát jó barátot. — Évente hél-nyolc rövidfilmet raj zol. Első egész estét betöltő alkotása, u /ánosík, a betyár vajon mennyi idő alatt készült el? — Jóval tovább tartott a munka, mint ahogy azt elképzeltem ... Két évbe telt, míg eljutottam az utolsó kockáig. — Mire van szüksége ahhoz, hogy a tervéből rajzfilm lehessen? — Képes forgatókönyvre. Ez az alapja minden animációs filmnek. A szövegen és a rendezői utasításokon kívül a jelenetek vázlatos formáját is tartalmazza. A másik fontos támaszanyag, az előre elkészített hangfelvétel. Ez adja meg a film ritmusát. Ha mindez készen áll, nem marad más hátra, mint megalkotni a szereplők jellemét és megmozgatni az álló figurákat. — Ezek szerint az animátornak jó színésznek kell lennie. — Természetesen. Hiszen ő kelti életre a forgatókönyvíró által megálmodott figurát, s neki kell legjobban átérezni a szereplők sorsát. — Ön viszont animátor és rendező egy személyben. Nem zavarja, hogy mindent egyedül csinál? — így szoktam meg. Niáha ugyan fáraszt a sok munka, máskor viszont örülök, hogy lehetőségem van átdolgozni a forgatókönyvet, ha jobb ötletem támad. Akkor van igazán jó napom, ha húsz ötlet közül választhatom ki a legjobbat. Ha tudom, hogy holnap is rengeteg dolgom lesz. Pár hónappal ezelőtt nekifogtam A csejtei asszony című új egész estét betöltő ra'jzfilmem készítéséhez. Még csak a negyedénél tartok, de már kilencezer rajzot csináltam. És még hol vagyok a végétől... De tudom, hogy közeledik. Ha elkészül, biztosan elfelejtem, mennyi energiámba került, mennyit kínlódtam fölötte. Mert újra kimondhatatlan boldogság tölt majd el, hogy amit kigondoltam megrajzolhattam és továbbadhattam. G. SZABÓ LÄSZLÚ 1978. XII. 29. ÚJ SZÚ A r ajzfilm egyik jelenete ban egy csodálatos furulya áll. A szokásostól eltérően hat lyuka van és aki megszólaltatja, a zenével bárkit táncra perdíthet. Ki is használja ezt a csodás adottságot Peyo mesebirodalmának egyik elvetemült gazfickója, aki nem átallja a zene szépséges hangjait felhasználni meglehetősen tisztességtelen stik- lijeihez. Miközben ő furulyázik, a tehetetlen polgárok ropják a táncot, s miután a zenéjét az a Michel Legrand szerezte, akinek a nevét a CHERBORG I ESERNYŐK című modern operafilm tette világszerte közismertté. Nevével és természetesen zenéjével azóta is gyakran találkoztunk, sőt bizonyára sokan emlékeznek még a nézők közül arra az önálló tévéshow- ra, amelyben Legrand személyesen adta elő sok-sok zenéje közül a legkedvesebbeket. lulesefilmei rajzolt és írt belga —francia koprodukcióban a tehetséges animációs művész, Peyo. A mese és a rajz különös csodákra képes ebben a történetben. A zajos események középpontjáA kis manók furulyája
