Új Szó, 1978. december (31. évfolyam, 332-361. szám)

1978-12-29 / 360. szám, péntek

5 II SZOCIALISTA MEZÍEAZDASAS BTIAN Közel harmincéves ez a fénykép. A kertészet dolgozói láthatók rajta. Az üveg- háznak akkor még híre-hamva sem volt gazdákat nehezen lehetett meggyőz­ni. Volt egy nagyon rendes ember, tudtuk, hogy ha az belép, hoz magá­val egypárat. Egy hétig jártam hozzá naponta, már attól féltem, kidob a felesége. A múltkoriban azt mondja nekem: „faj, Sedlák bácsi csak ma­gával ne találkoznék! Ügy szégyel­lem magam! Amit maga akkor mon­dott, mind beteljesedett.“ A kezdet kezdetén bizony volt olyan hónap, hogy Sedlák bácsi csak 220 koronát kapott, meg aratás után egy kis terményt. Keveset kerestek, egy munkaegységért nyolc koronát fizet­tek, és azért majd egy napig kellett dolgozni, naponta 16—17 órát is. Ma az átlagkereset 2200 korona. Sedlák bácsi nyugdíja 1085 korona s a szö­vetkezettől 250 koronát. — Ma a szövetkezeti tag talán a gyári munkásnál is jobban él!... Jó lenne most kezdeni, jó lenne húsz évesnek lenni, de a harmincban is kiegyeznék. Megöregedtünk, de lég­től. Rengeteg földet gazdasági felsze­relés, állatok nélkül kellett bevenni. Istálló, szerszámok semmi — csak a föld. Szükség volt a gazdákra. Az első években annyi gabonát se kaptunk, hogy abból egy népesebb család meg­élhetett volna. így aztán sokan elmen tek gyárba dolgozni. Akinek volt ki­tartása, megmaradt a szövetkezetben. Az egyik igen jó gazda nehezen adta rá a fejét, hogy belépjen. Már nem tudom, hányadszor beszélgettem vele, amikor azt mondta, adja ide, elnök elvtárs, azt a tollat. Hej de megköny- nyebbültem! Azt is megbeszéltük, mennyi állatot hoz be, mennyi marad neki. Meghagyhatja a legjobb tehenét, mondom, volt vagy tizenhárom diszna­ja, kérdem, hányat hoz be? Az anya­kocát meghagyja. A süldőkkel mi lesz? Hármat meghagy. Rendben. A többi bemegy. Kérdi ám a bácsi, aztán vele mi lesz. Mondom, kellene valaki, aki ért az állatokhoz. Hogy ő elmenne a borjúkhoz. Másnap a kas­Egy kirándulás emléke: A csillaggal jelölt Michal Sedlák (Archív-felvételek) Ezerkilencszáznegyvenkilencben Ud- vardon (Dvory nad Zitavou) jOZEF ŠUMAN volt a falusi pártszervezet el­nöke. — A vezetőségi és taggyűlése­ken állandó napirendi pontként sze­repelt a szövetkezet megszervezése. Engem neveztek ki — akkor még nem választottak, hanem kineveztek — a nemzeti bizottság első elnökévé. Igye­keztem a helyi lakosokat is bevonni a munkába. ... Šuman elvtárs ma az Udvardi Auró­ra Egységes Földműves Szövetkezet személyzeti és káderosztályának — már nyugdíjjogosult vezetője, az üze­mi pártszervezet elnöke. Azokban a mozgalmas napokban sok társával együtt kora reggeltől késő estig a köz­ségházán tartózkodott. — A későbbi években gyakran talál­koztam azokkal — mindössze páran voltak —, akik nem léptek be a szö­vetkezetbe. A szememre vetették, hogy ha a többieket rábeszéltem, őket miért nem. Mennyivel könnyebb lett volna a soruk. Hát nem beszéltem én száz­szor is magával? — mondtam egyikük­nek. Nem akart hinni nekünk! Kezdetben senki sem hitte, hogy egyszer nyugdíj is lesz. Ingyenes or­vosi kezelés, meg szabadság. Ugyan már! Ne beszéljetek ilyen butaságo­kat, nevettek a szemükbe a tamásko- dók, még ilyet, hogy szabadság a pa­rasztnak! * * • Az elsők harminchatan voltak. Né­hány kiragadott név: Magyar Ferenc, Anton Hlodík, Kuncz Anna, Ürge Lász­ló, Buják Pálné, Vadkerti András, Ko­vács József, Kovács Mihály, Dékány Ferenc, Dikany Béla, Káplóczky Jó­zsef, Júlia Pukancová, Ján Držik, Ro­zália Držková, Hlotyák Pál, Danis Ist­ván, Ondrej Hanzlik, Michal Sedlák, Viczena István, Mackó Ferenc ... * • # — Olyan szövetkezetei hagytunk a mostaniakra — tűnődik a hetvenkilenc éves MICHAL SEDLÁK —, hogy nekik már alig kell fizikai munkát végez' niök. Rengeteget dolgoztunk, kézzel kaszáltunk, kint a szabadban vágtam a szecskát. Akkor még nem volt me- chanizáció!... A tíz-, tizenöt hektáros Ütvenötben kezdték építeni az üveg­házat, ötvenkilencben termeltek ben­ne először. A gyümölcsöst hatvanöt­ben telepítették. — A szövetkezet mindent megvál­toztatott a faluban, ezt most már min­denki elismeri. Ha akkor nem csinál­ják, most kellene megcsinálni. Az a ré­gi világ rothadt világ volt, akkor a földek házasodtak. ... Azért én sok mindent csinálok most is. A Kiskerté széknél virágmagot termelünk. Bekapcsolódom a faluszé- pítésbe is, virágot ültetek a temetőbe, és gondozom. Még elismerést se várok érte. * * * PAVOL DANIS, a* jelenlegi elnök, Újvárban „kezdte a szövetkezetet“, öt­venegytől él Udvardon, ide nősült. Ko­csis volt, s amikor ötvenegy őszén embereket toboroztak a gépállomás­ra, jelentkezett. — Hatvanig trakto­ros voltam, de a szövetkezetnek dol­goztunk, továbbra is tagok maradtunk. Ötvenkettőben már kombájnnal arat­tam. Aztán instruktor lettem, majd visszamentem a szövetkezetbe brigád­vezetőnek, hatvankettőben főgépesítő, hetvenben 1elnök lettem. Kezdetben a hektárhozam igen kicsi volt, később 18—19 mázsa, s az idén árpából 53,1, búzából 54,2 mázsa ter­mett hektáronként. — Amikor elértük a 25 mázsát, nagy volt az öröm, azt mondtuk, ennél több már nem is le­het. Ügy látszik, mégis lehet. Pedig nekünk nincsenek különleges talaj­adottságaink. Az udvardi földek egy- harmada homokos, egyharmada kötőt tebb, egyharmada rétföld, ahol na­gyon jó időjárásnak kell lennie ahhoz, hogy jó termésünk legyen. — A sertéstermelést az utóbbi három év alatt száz százalékkal emelték, az öt­éves terv végére évi 190 vagont akar­nak elérni, de ehhez szükséges, hogy a rekonstrukciókat — Danis elvtárs szavaival élve — „ügyesen meg tudják csinálni“. A szarvasmarha-állományt húsz százalékkal növelik (1600 darab a tervezett). Az elkövetkezendő öt év alatt 100 hektár szőlőt telepítenek. Danis elvtárs gyakran tesz körutat, elbeszélget az emberekkel, informáló­dik. Van úgy, hogy „segít“ beszerez­ni hiányzó gépalkatrészt. — Nem en­gedhetjük meg, hogy sokáig álljanak a gépek, a kiesés érzékenyen érinte­ne. A munkatársaim elég nagy biza­lommal fordulnak hozzám, megmond­ják, mi nem jó, a vezetőségben is megtárgyaljuk a problémákat. * • * Felesleges volna felidézni a kezdeti nehézségeket és párhuzamot vonni a hajdani és mai eredmények között? Semmi esetre sem. Az úttörők, akik erős hittel bíztak a szövetkezet létjo­gosultságában és jövőjében, szinte már valamennyien nyugdíjasok. Har­minc év múltán az egykori bosszú­ságok, kellemetlen percek derűs em­lékké szelídülnek. De nem árt visz- szapergetni a múltat. A forradalmi vál­tozás mozgatóerői ők voltak, az áldo­zatos úttörők, s hoztak áldozatqt ma­gukért — értünk. KOPASZ CSILLA Emberek, emlékek alább az öregségünk nyugodt. Az em­bernek nincs gondja. Ha most lennék harmincéves, felülnék a traktorra, és szántanék. Szívesen, hej de szívesen dolgoznék! * * * VICZENA ISTVÁN is az elsők kö­zött lépett be a közösbe. Volt cso­portvezető, őr, kőműves, mikor mire volt szükség. Nyugdíjasként is dolgo­zik. — Emlékszem rá, mikor megér­kezett az első kombájn... Az embe­rek csodálták és kétkedtek benne egy­szerre. » # * I — Nagyon nehéz volt a kezdet — HANZLÍKNÉ, Kati néni is így emlé­kezik vissza. — A szövetkezetnek nem volt állatállománya. Nekünk volt két anyadisznónk, beadtuk. Az uram meg­mutatta, hogy mivel ő elnök, kettőt ad. Tizenöt tyúkot beadtam. Sedlák bácsi is ugyanannyit. Erről már nincs kimu­tatás. Akkoriban még nem volt köz­gazdász, se könyvelő, mindent az el­nök végzett... Udvardon az efsz első elnöke né­hány hónapig Ján Hanzlik volt — az­tán ONDREJ HANZLÍK lépett a he­lyébe. — Az volt a legnagyobb baj, hogy a gazdák féltek a szövetkezet­1976-ban készült ez a felvétel az ud­vardi határban. Balról jobbra: Pavol Daniš, fozef Šuman és Jozef Lenárt elvtársak MACKÓ FERENC 1950 augusztusá­ban lépett be. — A kertészetbe tettek csoportvezetőnek, végig ott maradtam, egész hetvenötig. Alelnök is voltam vagy tiz évig, de engem jobban von­zott a kertészet... — Saját földem mindössze három hektár volt, a ma­mámnak is három, még haszonbéres földekkel is dolgoztam ... Amikor megalakult az első típus, elmentem Hanzlik Jánoshoz. Azt mondja nekem: „Államosítottuk az ipart, szövetkeze- tesíteni fogjuk a mezőgazdaságot is“ Megértettem. Később magam is agi­táltam a szövetkezet mellett. Eredmé­nyesen. Évek múlva azt mondták, iga­zad volt, Ferenc. Mackó Ferencet a későbbiek során egy paprikakísérletéért kitüntette a Szlovák Tudományos Akadémia. Mi- csurin-kertjének a csodájára jártak. télyudvaron gyűjtöttük össze az álla­tokat. Jön a bácsi, nyakában a lán­cokkal, mintha vásárból jönne. Mon­dom, jöjjön, megiszunk két deci bort. Amikor fizetni akartam, azt mondja: „Nem úgy van. az, elnök elvtárs, én voltam vásárban, én fizetem az áldo­mást ...“ Most már örül, jól él, a fiai­nak is gyönyörű háza van. Mackó Ferenc Ondrej Hanzlik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents