Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)

1978-11-14 / 315. szám, kedd

AKI BÍRJA VdiloiĹuUHúiitii) či tí., m k Ostrava áll az őszi idény 12. forduló­ja után a labdarúgó iig-] táblázatának élén. egy ponttal előzi nieg az exbajnok Duklu Prahu együttesét, s minden jel arra vall, hogy az őszi első csak kettőjük közül kerülhet ki. A hátralevő három fordulóban az élen túl nagy változás bajosan képzelhető el. Az ostravai legénység kitűnő sorozatát szom­baton TrenČínben szerető'! folytatni, majd a 14. fordulóban Prá­gába látogat, ahol a Sparta ellenfele lesz. s az őszi idényt odahaza a Prešov rclleni mérkőzéssel zárja. A Dukla a 14. for­dulóban a VSS csapatát fogadja, majd a teplicei pályán lesz vendég. A j^lek szerint a bányászok helyzete nehezebb. A szerencsére nem panasz­kodhat a Baník Ostrava, hiszen legutóbbi ellenfele, a SklrfUni­on Teplice a találkozó nagy részében azonos erejű ellenfél­nek bizonyult, de Mirhalík óriá­si formában hárította a 1 ^ve­szélyesebb lövéseiket is, a válo­gatott szereplés visszaadta ön bizalmát és tart Vojáfcek kitű­nő formája is. Mi tagadás benne, megerőlte­tő az I. labdarúgó-liga őszi haj­rája. Ha van csapat, amely jog­gal panaszkodhat emiatt, az a Dukla Praha. Neki kellett az UEFA Kupa 2. fordulójában az angol extra klasszis Everton együttesével élet-halál harcot folytatnia, hogy túljuthasson a nehezén. E párviadal visszavá­gója után három nappal a Banská Bystrica-i pályán a kér­lelhetetlen Dukla testvérviasíko- dás várt ré, s az elmúlt hot szerdáján a legtöbb játékost ép pen a prágai katonacsapat adla az olaszoik elleni diadal meg­vívásához. Kitűnő erőnlétfi csa­pat a Dukla, de ennyi minden *nég rá Is hatással van. Ráadá­sul az Őszi idény válogatott fel fedezettje, Stambacher és az egyre jobban fejlődő Pelc sé­rülése miatt a Slovan elleni va­sárnap esti mérkőzésen nem állhatott csapata rendelkezésé­re. A jobb csapatnak olykor szerencséje is van. Ez történt a Dmkla — Slovan találkozón. Ma tula, a vendégeik kapusa olyan taktikai melléfogást követett el, amilyet a járási bajnokságban is kifogásolnának: a büntetőte­rületen túlra rohant, hogy meg­akadályozza a labda szögletre jutását. Közben elvétette a pety- tyes jószágot, a lesipuskás Gaj- dúšek felismerte a helyzetet, pontosan ívelt az árván ha­gyott tkapu elé és Vizek nem tudott hibázni. Már csak két perc hiányzott az első félidő­ből, amiícor B i 1 sík ý nagyerejfí lö­vését Matula éppen Nehoda fe­jére ütötte, és onnan a labda természetesen megint a hálóba vándorolt. Ezzel Nehoda felzár­kózott a már nyolegőlos Peter Herda mellé, s nyomukban ha­tan vannak hatgólosak: Jarüs-rk és Janečka (Brno), Kovács (Trenčín), Líčka (Ostrava), Pet­rád (Inter), Zttitnyár (Dukla B. Bystrica). Különben a Dmkla Praha na­gyon készül a Stuttgart elleni UEFA Kupa-mérkőzésre és csü­törtökön a Slávia pályán sorra kerülő helyi rangadón ismét hallatlanul kemény ellenfélbe ütközik. Utána Vejvoda mester, a társedzők, a gyúrók és az egészségügyiek rend behozhat­ják a csehszlovák exbajnők minden játékosát, s feltehetően a stuttgarti csapat sem lesz na­gyobb ellenfél, mint az Everton volt. A két éllovas mögött nagyon tónin;- a mezőny és jelentékte­lenek a pontkülönbségek. Az Inter lépésről lépésre törtet fölfelé, s mintha a Zbrojovka Brno, a bajnoki cím védője is rátalált volna előző önmagára. Érdekes a Dukla Banská Bystrica esete. Az őszi idény kezdetén idegenben is magabiz­tos volt, azután már csaik házi­gazdaként szerezte pontjait. Prágai névrokona legyőzése után most a Lokomotíva ven­dégeként már megint mérsé­keltebb teljesítményt nyújtott. A Lokomotíva elsősorban a kö­zéppályán múlta leliil ellenfe­lét, válogatott szinten játszott a Kozák—Modor kettős és Józsa is egészségesen, teljes eröbedo- bással küzdött. A kelet-szlovákiai rangadó, a Tatran Prešov — VSS Košice mérkőzés nem hozott különö­sebb iramú küzdelmet és S'zil- vássy játékvezetőnek a tettle- gességhez folyamodó Stafurát ki kellett állítania. A Spartak Trnava a ligame­zőny döntetlen-királya, ismét otthonában vesztett egy pontot, már ötödször engedve át az együk pontot vendégének. Megtáltosodott a Sparta Pra­ha, viszont rá sem lehetett is­merni ellenfelére, a Trenčín ne, amely előzőleg a teplicei pá­lyán mutatkozott gólerősnek. Őszi idény utón VSZ—VÍTKOVICE Az I. jégkorong-ligában ma a 36. forduló mérkőzéseit jálsz- száik. A VÍHkovice csapata, amely biztosan vezet, a VSŽ Ko­šice vendége lesz, s a vendég­látók bizonyára igyekeznek tör­leszteni az éllovastól idegenben elszenvedett 6:3 arányú veresé­gért. A játékvezető Aubrecht lesz. Mivel a Vítkovice nyomában nagy a tömörülés, minden ta­lálkozó változást eredményez­het a bajnoki táblázaton. A to­vábbi párosítás: ChZ Litvínov — Sparta Praha (első találko­zójuk 3:3-as döntetlent liozott. Okolicsányi bíráskodik). Dukla Jihlava — Tesla Pardubice (5:3, Matej), Dukla Trenčín — Slo­van Bratislava (0:6, Jinka, Mo­tor Č. Budéjovice — TJ Gott­waldov (1:2, Adam), Poldi Kladno — Zetor Brno (5:2, Ko­lár). H härpj A SAZKA tizenikéttalálatos szelvénye 123456789 10 11 12 111021121 1 2 2 zik, s hárman mindössze 10— 10 pontot szereztek a sereg­hajtóik. A Plastika Nitra csapata a 11. forduló után ikerült másodszor a táblázat élére és ezt a lehető­séget már nem engedte ki a ke­zéből. Az egész őszi idényben a legkiegyensúlyozottabb telje­sítményt nyújtotta. Odahaza magabiztosan játszott, -minden pontot megszerzett, idegenben hetet vesztett, s egyszerre ket­tőt csak a žilinai és a Ružom­berok elleni mérkőzésen. A ZVI. Žilina és a CH Bratis­lava csap'ata egyaránt kétszer játszott döntetlenül .és három­szor maradt alul. A ČH több­ször volt listavezető, de formá­ját nem tudta állandósítani, s át kellett engednie vezető he­lyét. Körülbelül hasonló volt a helyzet a Zilinával is. A tava­szi idényben e három csapat egymás elleni mérkőzései hoz­hatják meg a döntést az első­ség 'kérdésében. Kiegyensúlyozott a táblázat közepe, ahol az ötöd ük Hűmen- nét és a hatodik Trebišov csa- patát a 12. helyen • tanyázó Detvától csak négv jxint vá­lasztja el. Itt olyan együttese­ket találunk, amelyek nálumk sokkal nagyobb képességű el­lenfelékkel szemben is sikere­ket értek el. A Považská Byst­rica például a 3. fordulóban 4:l-re győzött a Žilina ellen, a Senica a 13. fordulóban ugyan­ilyen arányú vereséget mért a ČH Bratislava egvüttesére. Tavasszal érdekesnek és iz­galmasnak ígérkezik majd a ki­esés elkerüléséért sorra kerülő küzdelem. Ezt persze befolyá­solja az első liga mezőnyének végső kialakulása is. Ha az 1. labdarúgó ligából r-gv szlová­kiai együttes is kiesük, az SZNL-ből kettőnek kell kiesnie. A jelenlegi sereghajtó a Tep­lice csapata, de a táblázaton három csapat áll még a szaka­dék szélén, egyaránt 9 ponttal, a Plzeň, a Trenčín és a VSS. A három utolsó a 13. forduluban vendéglátó lesz, s ezért várjuk érdeklődéssel, mit tudnak eb­ből az előnyből kamatoztatni. ZALA JÓZSEF A labdarúgó liga táblázata 1. Őst r<iva 12 B 2 2 22:9 18 2. Dukla 12 H 1 3 26:9 18 3. Brno 12 Ü 2 4 24:13 14 4. Inter 12 6 2 4 15:9 14 5. B. Bystrica 12 tí 1 5 23:25 13 6. Prešov 12 4 5 3 10:15 13 7. Slávia 12 5-2 5 21:17 12 8. Bohemians 12 4 4 4 18:18 12 9. Trnava 12 2 8 211:11 12 10. Lok. Košice 12 tí 0 tí 1 tí:20 12 11. Sparta 12 4 3 514:14 11 12. Slova n 12 3 4 5 15:16 10 13. Plzeň 12 3 3 tí 12:20 9 14. Trenčín 12 4 1 714:23 9 15. VSS 12 4 1 715:26 9 16. Teplice 12 : 3: 7 12:23 7 Magyarország és a Szovjetunió Buenos Airesben a liiggőjátsz- mákat is befejezték, s így ki­alakult a férfiaknál és a nők­nél a sakikolimpia vógső sor­rendje. A férfiaknál: 1. Magyarország 37, 2. Szovjetunió 36, 3. Egye­sült Államok 35. 4. NSZK 33, 5.—6. Románia és Izrael 32,5, 7.—11. Dánia, Lengyelország, Spanyolország, Svájc és Kanada egyaránt 32 ponttal. A férfiak­nál az utolsó befejezett mérkő­zés az USA — Svájc találkozó volt, amely 2:2 arányú döntet­lent hozott. A nők sorrendje: 1. Szovjet­unió 16, 2.—4. Magyarország, NSZK és Jugoszlávia 11, 5. Len­gyelország 10,5 6.-7. Spanyol- ország. Bulgária 8,5, 8. Anglia 7 ponttal. A XXIV. férfi és a IX. női sakkolimpiát 1980. októberében Málta rendezi. Nyitó mérkőzés csütörtökön Csütörtökön, november 16 án 17.00 órai kezdettel újabb prá­gai rangadó, a Slávia — Dukla mérkőzés vezeti be az I. labda­rugó-liga J4. fordulóját. Ezt a mérkőzést azért hozták előre, hogy a Dukla csapata időt nyerjen az erő felújítására a VFB Stuttgart elleni november 22-én, idegenben sorra kerülő UEFA Kupa-találkozóra. A stuttgartiak erejéről ékesen ta­núskodik az a lény, hogy szom­baton Bochum ban Bun d esi iga mérkőzésen 2:1 arányban győz­tek és a harmadik helyre ug­rottak előre. Az említett talál­kozón a 18. perctől kezdve Hans Müller kiállítása miatt tíz emberrel játszottak. Szombaton 13.00 órakor kez­dődik, s a tv műsorán is szere­pel a Jednota Trenčín — Baník Ostrava erőpróba. A vasárnapi műsor: VSS Ko­šice — Inter Bratislava (13.00), Dukla Banská Bystrica — Spar- tak Trnava (13.00), Slovan Bra­tislava — Lokomotíva Košice (13.30), Sklo Union Teplice — Tatran Prešov (13.30). Zbrojov­ka Brno — Sparta Praha 115.00), Bohemians — Škoda Plzeň (15.30). O A stockholmi fedettpályás tenisztorna elődöntőjében meg­lepetésre McEnroe 6:3, 6:4 re győzött Borg ellen. • Bobby Orr után most Bob­by Hull is visszavonult. A ka­nadai profi jégkorong-játékos 39 éves és 20 áven át a világ jégkorohgsportjának egyik nagy csillaga volt. • A jugoszláv labdarúgó-li­ga 13. fordulójának eredmé­nyei: Tuzla — OFK 0:0, Parti­zán Belgrád — FC Zágráb 0:0, CZ B'ilgrád — Szarajevó 0:1, Titograd — Rijeka 1:0. Kruso- vac — Újvidék 2:0, Ljubljana — Mosztar 2:3, Split — Eszék 1:0, Zsel jeznyicsar Szarajevó — Bania Luka 3:0, Dinamó Zágráb — Nis 3:1. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok Cseh Nemzeti Liga A csoport: LlAZ Jablonei -RH Cheb 4:0, Kovo DfeCln—Ml. Boles­lav 1:1, Spartak Ústí n. L —Poldi Kladno 3:0, Viktoria Žižkov —TJ Kolín 2:0, Rakovník—U Príbram 2:2, VTŽ Chomútov—VT| Žatec 0:1, Spolana Neratovicé—TJ Xu- verov 3:1, VT) Tarhov—Slovan Li­berec 2:0. 1. LIA7. Jablonec 2. UD Pŕíbram 3. RII Cheb 4. Ostí n. L. 5. Kovo Déčín B. Rakovník 7. VT| Kolín H. VTŽ Chomútov 9. Žižkov 10. Sn Liberec 11. VTJ Tachov 12. Pokli Kladno 13. Neratovice 14. Ml. Boleslav 15. VTJ Žatec 16. DP Xaverov 14 9 3 2 33: 14 b 7 1 24. 14 8 2 4 21: 14 7 2 5 22: 14 6 4 4 22: 14 7 2 5 22: 14 B 3 5 24: 14 6 2 6 17: 14 6 2 6 16: 14 5 3 6 17: 14 5 3 6 24: 14 4 4 6 14: 14 4 3 7 19: 14 3 3 fl 31 14 4 1 9 8: 14 3 2 8 12 15 21 12 19 17 18 17 16 18 16 21 1£ 18 15 17 14 16 14 16 13 25 13 20 12 28 11 29 9 20 9 27 8 B-csoport: Opava—Vsetln 2:1, C. Budéjovice—Bohuniln 3:0, Tri nec—M?. Olomouc 3:0, Hradec Králové—Slezan Frýdek 0:0. VP Frýdek—Benešov 5:0 Poruba— VTJ Tábor 1:1, Gottwaldov — Haví- i'ov 3:0, Královopolská -Vítkovice 1:0. 1. VP Frýdek 2. Tŕlnec 3. Olomouc 4. Poruba 5. Budéjovice 6. Gottwaldov 7. Královopolská 8. Vítkovice 9. SI. Frýdek 10. Opava 11. Benešov 12. Bohumln 13. Hr. Králové 14. Tábor 15. Vsetín 16. Havíŕov 14 10 3 1 14 9 2 3 6 5 3 5 6 3 5 5 4 7 16 4 7 3 6 2 6 4 5 5 5 3 6 5 3 6 5 2 7 4 4 6 1 7 6 3 3 8 2 4 6 28:9 23 24:11 20 20:14 17 16:13 16 18:14 15 20:16 15 10:11 15 24:17 14 15:17 13 19:26 13 14:16 13 22:27 12 11:17 12 12:23 9 11:23 9 9:19 8 Nyugat Szlovákia Kerületi bujnuksag: Galanta — Vráble 3:0, Šahy—Selice 3:0, Ska­lica—Zbehy 4:0, Piešťany— Mod­ranka 4:0, Šurany—N. Mesto 1:0, Lok. Trnava—St. Turá 2:0, Vŕbo­vé—Tlntačé 0:2, Tovarniky Nové Zámky 0:0. 1. St. Tura 2. Galanta 3. Vráble 4. N. Zámky 5. Tlmače 6. N. Mesto 7. Piešťany 8. Modranka 9. Zbehy 10. Selice 11. Skalica 12. Lok. Trnava 13. Šahy 14. Šurany 15. Vŕbové 16. Tovarniky 15 94 2 15 7 7 1 15 9 3 3 15 7 4 4 15 6 6 3 15 7 2 6 15 7 1 7 15 4 6 5 15 6 2 ; 15 6 2 7 15 4 4 7 15 5 2 fl 15 4 3 8 15 5 19 15 5 1 9 15 2 6 7 29:12 22 24:8 21 27:13 21 22:9 18 21:10 18 24:19 16 18:19 15 20:22 14 18:23 14 22:29 14 16:20 12 15:21 12 20:31 11 12:30 11 19:35 11 19:26 10 Bratislava: Senec —Krasňany 1:1, Rapid Žižka Malacky 8:1, CH Bratislava jun.—Dúbravka 4:1, Ja- kubov— Vinohrady 3:2. Vrakúiia — Tomušov 0:2, Strojár Malacky — Jarovce 0:0, Rača—Pezinok 1:1. 1. Pezinok 2. R.ipid 3. Cll Blava jun. 4. Rača 5. Vinohrady 6. Tomášov 7. Senec 8. Dúbravka 9. Stroj. Malacky 10. Vrakuňa 11. )arovce 12. Krasňany 13. Ja kubov 14. Ž. Malacky 13 9 13 10 13 7 13 1 3 1 36: 1 2 29: 4 2 27: 2 4 19: 1 5 23: 3 4 17: 5 3 19: 4 5 19: 4 6 17: 7 5 13: 4 7 9: 4 7 10: 3 8 8: 3 8 13: 7 21 10 21. 11 18 10 16 11 15 11 15 14 15 20 12 20 10 gl 9 Délnyugat: Trnovec—Matuškovo 0:1, Zeleneč—Tešedíkovo 2:0, 'Leo­poldov—Váhovce 1:1, Nitra B— H. Potôň 3:0, Holič—Trebatice 1:0, brezová—Senica B 2:0, Lu­žianky— V. Leváre 2:0, Myjava — Čalovo 3:2. 1. Váhovce 2. Čalovo 3. Matuškovo 4. Brezová 5. Tešedíkovo 6. Nitra B 7. Lužianky 8. Zeleneč 9. Holíč 10. Trebatice 11. Senica B 12. H. Potôň 13. V. Leváre 14. Leopoldov 15. Myjava 16. Trnovec 15 10 3 15 8 3 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 9 1 7 3 fl 1 6 4 5 4 7 U 5 4 6 2 5 3 6 1 5 3 4 4 5 2 5 0 2 31:10 23 4 30:17 19 5 24:15 19 5 29:22 17 6 27:25 17 5 19:15 16 6 22:19 14 H 19:22 14 6 18:23 14 7 17:22 14 7 15:17 13 8 21:26 13 7 19:38 13 7 20:24 12 8 19:23 12 10 15:27 10 Északkelet: R end kov—Kolárovo 0:0, N. Zámky B—V. Üherce 1:0, Hurbanovo—Zemné 5:0, Podolie— Bánov 4:0, Chynoranv — Rubany 1:0. Nemšová — Želiezovce 2:0. Bo- šany—Tvrdošovce 1:0, Koniarovce —Tr Teplice 2:2. 1. Renokov 2. Nemšová 3. Bánov 4 Hurbanovo 5. Rybany 6. Podolie 7 Bnšanv fl. Želiezovce 15 9 2 4 31:19 20 15 9 2 4 28:17 20 15 8 3 4 30:15 19 15 8 3 4 22:12 19 15 8 2 5 26:16 18 15 7 3 5 26:15 17 15 7 1 7 22:19 15 15 5 5 5 17:16 15 9. Chynorany 10. Kolárovo 11. Tvrdošovce 12. N. Zámky B 13. Tr Teplice 14 Zemné 15. V, Uheree 16. Koniarovce 15 5 5 5 18:21 15 15 6 3 6 14:22 15 15 6 2 7 21:21 14 15 4 5 6 12:21 13 15 4 3 8 17:32 11 15 5 1 9 16:32 11 15 4 2 9 18:26 10 1524 9 19:33 8 Kelet: Kozárovce—Gbelce 8:0, Milanovce—Branč 1:0, Tlmače B — Komárno B 3:2, Vojnice—Kme­ťovo nem jelentették, Marcelová — Nesvady 1:1, Pláštovce—Dulov­CO 3:1, Strekov— •St. Tekov 1:2. Le­vie e B—Prlbeta 4:0. i. Nesvady 15 11 1 3 33:17 23 2. Levice B 15 9 3 3 25:20 21 3. Bajč 15 10 0 5 37:16 20 4. Komárno B 15 9 0 6 31:23 18 5. Gbelce 15 8 1 6 25:25 17 6. Kmeťovo 14 6 4 4 23:14 16 7. Kozárovce 15 6 4 5 22:21 16 8. Pribeta 15 7 1 7 31:23 15 9. Tlmače B 15 6 3 6 29:23 15 10. Michalovce 15 6 3 6 21:17 15 11. Dulovce 15 6 2 7 27:19 14 12. St. Tekov IS 6 2 7 19:24 14 13. Marcelová 15 5 2 8 28:30 12 14. Pláštovce 15 5 0 10 20:40 10 15. Vojnice 14 4 1 9 12:25 9 16, Strekov 15 2 113 15:54 5 I. B Dél: Trstice—Chrenové 3:2, Gab- číkovo—H. Kráľová 3:1, o. Po­tôň—Jelka 3:0, Veča—Zlaté Kla^ sy 2:3, V. Máča—Branč 2:0, P. lífiiny —Zitavany 0:1, Vydrany — Topoľčianky 3:3, V. Oľany— D. Krškany 1:0. 1. Topoľčianky 15 10 1 4 29:24 21 2. O. Potôň 15 6 b 3 30:16 18 3. Žitavany 15 9 0 6 39:31 lt 4. Trstice 15 7 3 5 29:25 lí 5. V. Mača 15 8 1 6 19:19 i: 6. Jelka 15 7 2 6 26:23 11 7. Chrenová 15 6 4 5 21:18 Iŕ 8, Zl. Klasy 15 7 2 6 29:28 1C 9 Gabčíkovo 15 7 1 7 27:16 15 10. H. Králové 15 6 5 4 27:23 15 11. V. Oľany 15 6 2 7 26:21 14 12. BranČ 15 6 2 7 19:29 14 13. Veča 15 4 4 7 20:28 12 14. P. Úľany 15 5 1 9 13:26 11 15. D. Krškany 15 2 6 7 16:28 10 16. Vydrany 15 32 10 15:31 8 Ifjúsági bajnokság: Ailanta— Vráble 1:1, Nemšová—Myjava 1:1, Skalica—Štúrovo 1:0, Bánovce— Modranka 5:0, Holíč—Trnava B 10, Lok. Trnava—Šaľa 1:0, Du­najská Streda—Tlmače 1:1. 1. Bánovce 15 13 0 J 58:9 26 2. Skalica 15 11 1 3 33:11 23 3. Nemšová 15 8 5 2 28:18 21 4. Mvjava 15 8 4 3 42:16 20 5. Holíč 15 6 6 3 17:20 18 6. Štúrovo 15 7 2 6 31:28 16 7. Trnava B 15 5 5 5 15:14 15 8. Lok. Trnava 15 5 5 5 22:26 ir» 9. Šaľa 15 5 3 7 20:32 13 m Dun. Streda 15 4 5 t 19:32 13 íl. Vráble 15 5 2 8 21:27 12 12. Galanta 15 5 1 9 18:31 11 13. N. Zámky 14 4 0 9 14:19 ;n 14. Zl. Moravce 14 4 2 8 16:26 m 15. Modranka 15 4 1 10 15:36 9 16. Tlmače 15 2 2 i i 11:35 S Kelet-Szlovákia Kerületi-bajnokság: Jelšava—Lu­beník 2:1. Giraltovce—Š. Michaľa- ny 1:0, Kežmarok—Humenné B 1:0, Medzilaborce—Moldava 4:1, Prakovce—Krél. Chlmec 5:1, Rož­ňava—Rudňany 2:0, Soľ—Strážske 1:1, Sp. Vlachy 2:2 télbeszakadt. 1. Medzilaborce 2. Rožňava 3. Jelšava 4f Lubeník 5. Kežmarok 6. Giraltovce 7 Kr. Chlmec 8. Strážske 9. Prakovce 10. Sp. Vlachy 11. Moldava 12. Rudňany 13. Svit 14. Š. Michaľany 15. Soľ 16. Humenné B 14 8 3 3 14 8 3 3 14 8 2 4 14 6 4 4 14 6 3 5 14 5 5 4 14 6 3 5 14 5 4 5 14 6 2 6 13 7 0 6 14 5 3 6 14 5 2 7 13 5 1 7 14 4 1 9 14 2 5 7 14 4 1 9 28:15 19 19:9 19 26:22 18 26:22 16 23:19 15 18:17 15 13:15 15 13:14 14 21:22 14 19:21 14 21:24 13 20:20 12 23:23 11 17:20 9 12:21 9 17:20 9 KLAMPÁR és DÚH Franciaország nemzetiközi Hsztalitenisz-bajnoikságán a férfi és a női egyesben magyar si­ker született. Klampár az elő­döntőben először Secretint, majd a döntőben Stellwagot győzte le 3:0-ra. Oláh ellenfele a csehszlovák Uhlíková volt, aki 3:1 arányú vereséget szen­vedett a magyar asztalitenisztí- zőtől. Cl Románia férfi kézilabda- válogatottja nyerte a debreceni nemzetközi tornát 10 ponttal, 2. Magyarország 8, 3. Lengyelor-. szág 5, 4. Szovjetunió 3, 5. Bul­gária 2, 6. Hollandia 2 ponttal. • A vízilabda KEK döntőié* be a római selejtezőből a Ná­poly és a Hamm együttese ke­rült. A TS Topoľčany csapata pont nélikül az utolsó helyen végzett. A labdarúgó SZNL-ben az őszi idény befejezése után az exligás Plastika Nitra 23 pont­tal telel a téblázat élén, a to­vábbi exligás ZVL Žilina és a Červená Hviezda Bratislava előtt, amelyek mindössze egy ponttal lemaradva követik. Az őszi utolsó forduló csak a táb­lázat végén változtatta meg a sorrendet, hiszen hosszú idő után a Michalovce csapata el- rugaszikodott az utolsó helyről, s oda a Hlohovec esett vissza. E 'két csapathoz még a Kys. Nové Mesto együttese csatláko-

Next

/
Thumbnails
Contents