Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-21 / 322. szám, kedd
A Dukle mór elutazott Stuttgartban tartanak eitszísüsif rannoisettil us A Unkia Pralia labdarúgó-csapata tegnap Stuttgartba utazott, hogy ott szerdán UEFA Kupa mérkőzésen felvegye a küzdelmet a helyi VfB együttesével, a Bundesliga jelenlegi harmadik helyezettjével. Természetes, hogy a Dnklát a lehető legjobb hír előzi meg, hiszen a csehszlovák liga éllovasaként szerepe) az NSZK-ban. A VfB Stuttgart együttese szombaton az Ekiiracht i rank- fúri ellen 3:U arányú gypzeimet aratott és órth tőén jó ját&ko- sainak a hangulata. Az utóbbi kilenc forduló során a siutlgai- ti együttes nem talált legyőzőre, jelenleg 15 pontja van. A legutóbb szeptember 9-én a Hn- russ:a Mömchengladbach együttese győzött a Stuttgart nl.eo, méghozzá 4:3 arányban, a találkozó színhelye Dortmund volt. A stuttgarti együttes hazai mérkőzéseit az úgynevezett Neeikar-stadionban jáíssza, aliul uioljáia 1977 augusztus 31-én a Hamburger SV együttese gyö- zütí ellene 2:1 arányban. Azó'a 21 mérkőzésen maradt v r.-.i- len ez a házigazda, azokon 40 pontot szerzőit, 53 gólt lőtt é., csak nyolcat kapott Jürgen Sündermann, a csapat edzője így nyilatkozott: „Tovább akarunk jutni. Láttam a Dukla mérkőzések, amelyet a Slovan ellen 2:0 arányban megnyert. A css*pat technikailag fejlett, kilőnöm kidolgozott já- tékmudnra van, játékosai gyorsak és határozottak. Kapott gél nélküli döntetlent vérünk, a 2:0 fantasztikus lenne.“ Siindnoinan t;dzó níziik csapatában* amely csúcsformában van és kitűnő az erőnléte is. A Nyugatnémet labdarúgó Szövetség Hans Miillť.r játékjogát a Dukla elleni mérkőzésre visz- szaadta, bár szombaton, bajnoki mérkőzésen még nem szerepelt. Mar mind az 5U 000 jegy gazdara taiált, s «•/ telt hazat jelent. Az edző egyetlen prob- lí róája, hogy « középpályán Iladnwiczet, vrgy Haflenber- g:.'rt szfcrt.'pollesse-e. A stuttgarti « gyültes l**-gtia- talabbja a 20 esztendős Karl- Hsinz Förster, aki az NSZK csapatában játszott a prágai mérkőzésen. O így vélekedik a Dnkláról: ,,Ebben a csapatban féltucat válogatott játékos szerepel, s ezért lesz nehéz túljutni ezen az akadályon. Prágában elsősorban Nehodát ismertem meg, kiváló, de elsősorban tapasztalt és ötletes.“ A Duikla Praha keretében n következő 16 játékos kapott he- lyet: Strom sík, Barmoš, Samek, Macela, Fiala — Rótt, Pelc, Štambacher, Vízik, Nehoda, Gajdúšek, Netnliftka. Novák, Berger, Bilsky, Mikuliéka. DobrbvT* „lifivöli“ a labdát a Slovan Bratislava—Lokomotíva Körire labdarúgómérkőzésen. Balról Bojkuvský figyeli a jelenetet. IVojtíšek felvétele) Mint ismeretes, november 29- én Londonban, tt Wembley sta- dionban Anglia Csehszlovákia barátságos labdarúgó mérkőzés lesz, amelyre csehszlovák részről a következő keretet jelölték ki: Michalík és Zlámal (kapusok), — Barmoš, Fiala, Oridruš. Vojártek, jnrkemik, Gogh (hátvédek) Jarnfcek, Kozák. Panenka, Pollák. Stam- bacher (középpályások 1 Masný. Nehoda, Gajdiišck (esa tárok J. Csehszlovákia olimpiai válogatottja egy nappal előbb Prágában, 16,30 órai kezdettel Anglia B csapatával mérkőzik. A csehszlovák együttes keretébe a következő játékosokat sorolták: Cerverian, Caloun — Mazora. Kunzo, Václavífcek, Macela, Koubek, Berger, Novák, Rótt, Petr, Nemec, Líüka, Kiölitek, Dvoŕák, Horný, Janečka. Már most figyelmeztetünk arra. hogy a csehszlovák TV november 29-én 19,45 órai kezdettel közvetíti az Anglia — Csehszlovákia mérkőzést. Ä NyegyeSjcs leleplezése A Karpov—Korcsnoj sakkvilághajnoki döntő idején a szovjet sajtó nagyon mértéktartóan írt arról a heeckampányról, amelyet Korcsnoj és a köréje csoportosult különféle elemek folytattak Karpov és általában a Szovjetunió ellen. Megelégedtek azzal, hogy a versenybíróság döntéseit közöljék minden különösebb kommentár nélkül. SPORTHlRADÓ A Nyegyelja című hetilap legújabb száma leleplezi Karpov leghangosabb szidalmazóit. „Korcsnoj egy pillantnyi kétséget sem hagyott az iránt, hogy politikai küzdelemnek lekinti a világbajnoki döntőt és azzal hivalkodott, bogy szétveri a kisfiút, mármint Karpovot“, állapítja meg a Nyegvclja cikkírója. A hetilap a továbbiakban arról számol be, hogy Korcsnoj újdonsült élettársa, Petronella Leeverrik a csoport hangadója — akit megalapozatlan vádaskodásaiért attól is eltiltottak, hogy a nagymestert képviselje — annak idején náci német leanyszervezet tagja volt. Lipcsében élt és nagyértékü műkincseket adott ei jogtalanul amerikai katonáknak, majd amint ezt írásbeli vallomásában beismerte, kémtevékenységet folytatott a Szovjetunió ellen. Korcsnoj két testőre, S. M. Dwire és V. Sheppard pedig közönséges bűnöző. Egv indiai diplomata ellen elkövetett merénylet miatt 17 évi börtönre ítélték őket, s csak lellebvite- 1) táigvalásig voltak óvadék ellenében szabadlábon, miközben Korcsnoj mellett a testőri teendőket is ellátták — ideiglenesen. „Nfiin szándékoztunk Korcsnoj emberi tulajdonságairól írni, csupán barátait mulattuk be" — írta a Nyegyelja, de a szólásmondást világszerte ismerik, miszerint: ..Madarat tolláról, embert barátjáról...“ A Miskolcon lebonyolított junior cselgáncs Európa bajnokságon a 78 kg-osok csoportjában a csehszlovák Purkert szerezte meg az aranyérmet. A 86 kg-osoknál a szovjet Gubanov, a 95 kg-osoknál a szovjet Gogicsasvili, a 95 kg-on felüliek csoportjában a svájci Jeli lett Európa bajnok. • A londoni fedetlpályás tenisztornán a férfi párost a McEnroe, Fleming kettős nyerte, miután 7:6, 4:6, 6:4 arányú győzelmet aratott a Hewitt, Mi Millan páros ellen. • Csehszlovákia legjobb párbajtőrözőinek idei utolsó ranglista versen vét Strahov Nagydíjáért Vanftk (Dukla Olomouc) nyerte Kollár Gábor | Žižka Bratislava) előtt. • Az Egyesült Államokban portyázó bolgár férli kosárlabda válogatott 92:95 re kikapott a dortigi egyetemi csapattól. 0 A november 30-án kezdődő női kézilabda világbajnokságra Kanada válogatottja érkezik elsőnek, már november 24-én Prágában lesz a tengerentúli válogatott. Kanada a chebi csoportban szerepel Magyarország, az NSZK és Lengyelország társaságában. • Nemzetközi férfi kézilabda-mérkőzésen Stockholmban a szovjet válogatott 23:18 arányban nyert Svédország ellen. • A Buenos Aires-i nemzetközi sakktorna állása az 5. forduló után: Panno (argentin), Gheorghiu (román), Szmiszlov (szovjet) és Torre (Fülöp szigetek ) 2,5—2,5 pont. • Az USA teniszcsapata december 8 10. között fogadja Anglia együttesét a Davis Kupa idei döntőjén. Az amerikai együttesből hiányozni fog Connors és Gerulaitis, akik nem vállalták a játékot. VSŽ—SLOVAK Az f. jégkorong-liga mai fordulójának legérdekesebb mérkőzése kétségkívül a VSŽ Ko- Sice—Slovan Bratislava találkozó lesz. Idegenben szerepel a listavezető Vítkovice, ám nemcsak ma, hanem a pénteki fordulóban Is. Ez pedig jó alkalom, hogy a második helyezett Jihlava még jobban megközelítse a Vítkovicét, hiszen viszonylag gyengébb ellenfelekkel találkozik (Č. Budöjovi- ce, Bruo). Kéthetes szünet után ismét hazai közönség előtt szerepelhet a sereghajtó Sparta Praha. Mint ismeretes, a ..Prágai Korcsolya" nemzetközi műkorcsolya verseny következtéin a fővárosi ik több hazai pályára kisorsolt mérkőzésüket idegenben játszották. A 18. forduló mai mérkőzései: Litvínov—Vítkovice (az első mérkőzés 2:5), Sparta—Pardubice (1:1), VSŽ—Siovan 12:8), Jihlava—Č. Budéjovice (5:5), Trenčín — Brno (2:6), Gottwaldov—Kladno (2:4). Készülnek a női kézilabdázók A csehszlovák női kézilabda- válogatott megkezdte felkészülésének utolsó szakaszát a november 30—december 10. közölt Csehszlovákithan sorra kerülő világbajnokságra. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a felkészülés első hetében Bratislavában fognak edzeni a játékosok, ám mivel itt még folynak az előkészületi munkálatok a VB-re, a csapat a trnavai sportcsarnokban végzi gyakorlatait. Ján Kecskeméthy edző vezetése alatt a következő kézilabdázónők készülnek a világbajnokságra — kapusok: Datinská (Inter), Komínková (Gottwaldov) és Končeková (Partizánske), beállósok: Nováková (Hlohovec), Kufková (Štart), Be- íiová (Inter), szélsők: Pavláso- vá, Boledovičová (Inter), Zátková (ZMDŽ) és Bohačíková (Hlohovec), összekötők: Foltý- nová (Gottwaldov), Horalova (Štart), Korytárová (Inter), Kadnárová (ZMDŽ), Lamricho- vá (Partizánske), Labavová (Prešov). A felsoroltakkal együtt edz még Čemanová (Šaľa) és Bokolová (Trenčín). A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Klampár a Grand Prix élén Jugoszlávia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságának küzdelmei vasárnap az esti órákban értek véget. így csak a két egyes döntő eredményeit tudtuk közölni. A három páros döntő két esetben kínai sikert hozott. A férfi páros döntőjében azonban magyar győzelem született. Meglepetés Wiirzburüfian 1978 Xf. 21. ö" Vasárnap este véget értek a vízilabda BEK elődöntőjének mérkőzései. Két csoportban, Barcelonában és Würzburgban küzdöttek a legjobb négy közé jutásért. Vaskos meglepetés született Würzburgban, ahol uz SV 05 7:6-ra legyőzte az esélyes Partizán Belgrád együtte sét és így a budapesti OSC-vel együtt a würzburgiak jutottak a legjobb négy közé. A másik csoportból az olasz Pro Recco és a spanyol Montjuieh jobb gólarányának köszönve került a döntő csoportba. A ČH Košice 15:16-os gólaránnyal a negyedik helyen végzett. Eredmények; Szófia—OSC 2:8, Partizán—Würzbnrn fi:7, ÍÍH—Ethn!ko«z Pireusz 5:7, Pro Recco—Mintjuih 8:8, Eredmények — férfi páros: Klampár, Kriston (magyar) — Orlowski, Gergely* (csehszlovák, magyar) 3:1 ( 12, 23, 19, 19). Női páros: Li Ming, Jen Kuej- Li—Ke Sin Aj, Tung Ling 3;1 1—15, 6, 6, 11). Vegyespáros: Huang Liang, Tung Ling —Li Cseng Si, Li Ming (mind kínaiak)) 21 {16, -11, 141. A jugoszláv bajnokság után az asztalitenisz Grand Prix élén a következő a helyzet: Klampár 2000, Orlowski 1400, Stell- wag (nyugatnémet) 800, Secretin (francia) 750, Gergely és Si Csín Han (kínai) 600—600 pont. A legközelebbi Grand Prixbe tartozó verseny a skandináv bajnokság lesz, melyen a csehszlovák színeket Orlowski, Panský, Dvoŕáček, Šilhano- vá és Hrachová képviselik. A palánk mellől A szovjet jégkorong-bajnokságban a következő eredmények voltak: Szpartak Moszkva —Dinamó Riga 3:2. CSZKA Moszikva—Szalavat Juiajev UFA 2:1, Torpedo Gorkij—Krilja Szovjetov 5:2, Traktor Cselja- binszk—Szokni Kijev 3:0, A Szpartak — Dinamó Riga mérkőzésen Sztarsinov már 4U11. ligagólját ütötte és igv minden idők legeredményesebb ligajá- tékosa lett a szovjet bajnokságban. A Sparta Praha ifjúsági csapata nyerte a Rudé právo serlegéért rendezett nemzetközi tornát. A döntőben a Légia Varsó csapatával játszott, s a rendes játékidőben 4:4 (1:0, 1:3, 2:1) arányú döntetlen született. A küzdőimet büntetőkkel folytatták, s ebben a Sparta 3:2 arányban bizonyult sikeresebbnek. A 3. helyért: Tesla Pardubice—Slávia Praha 7:4 (4:0, 2:4, 10) az 5. helyért: VSŽ Kožice—TJ Vítkovice 5:4, a 7. helyért: Poldi Kladno—Dynamo Weisswassor 6:2 13:1, 2:0, 1:1). A kanadai-amerikai profi NHL liga eredménye: Buffalo — Minnesota 9:2, két eredmény a WHA-ból: Winnipeg—Indianapolis 5:2, Edmonton—Cincinnati 6:3. Már a 14. fordulót rendezték a jugoszláv bajnokságban, s a táblázat első helyét 19 ponttal a Dinamó Zágráb egyiilte.se foglalja el. Mögötte két 18 pontos csapatot találunk, a Mosztar és a Titográd együttesét. Néhány eredmény: OFK Belgrád —Rad- nylCski Nis 1:1, Borac Banja Luka—Dinamó Zágráb 2:2, Eszék — Zseljeznyicsar Szarajevó 2:0, Velezs Mosztar—'Hajdúk Szplit 1:0, Vojvodina—Olimpija Ljubljana 0:0, Szarajevó—Titográd 1:0. Perugia és az AC Milan egyformán 13 ponttal áll az olasz bajnokság táblázatának élén a 8. forduló után. Az AC Torino két ponttal lemaradva követi az éllovasokat. Eredmények: Ascoli—Catanzaro 1:1, Atalanta —Bologna 0:0, Ayellino —Napoli 1:1, Roma-^Perugia 0:0, Lanerossi— AC Milan 2:3. Egyformán 17 pontja van a belga bajnokság két éllovasának a 13. forduló után, a Be- veren és az Anderlecht mögött a 16 pontos FC Bruges foglalja el a harmadik helyet. Eredmények: Anderlecht—La Louviere 7:0; Beerschot — Bruges 0:2, Winterslag—Beverem 2:2. Austria Wien 21, Rapid Wie- nerberger 18, Voest Linz 1H pont, ez az osztrák bajnokság táblázatának élcsoportja. Az eredmények: SSW Innsbruck — Rapid 0:2, Grazer AK—Voest Linz 3:0, Austria Wien—Sturm Graz 41. Nagybánya csapata 17 ponttal vezeti a román bajnokság mezőnyét, nyomában a 16 pontos Steaua és a 15 ponttal rendelkező Arges Pilesti halad. Eredmények: Nagvbánva—lasi 0:1, Arges Pitesti—Snortul Bukarest. 3:0, Steaua Bukarest — SC Bacau 2:1. Huszonkét pontja van a lengyel bajnokságban vezető Odra Opole együttesének, két ponttal lemaradva követi a Ruch Chorzov és a Widzew Lodz. Eredmények: Odra Opole— Ruch Chorzow 3:1, Widzev Lodz—Szombierki Bytom 1:0, Wisla Krakkó—Lech Poznan 4:1. Változatlanul jelentős elóny- nyel tartja első helyét a spanyol labdarúgó-bajnokságban a Real Madrid együttese, amelynek 16 pontja van, 2—3. Atle- lico Bilbao és F'C Barcelona egyaránt 13 ponttal. Eredmények: Real Madrid—Gijon 3:2, Atletico Bilbao—Burgos 1:2, Barcelona—Celta 6:1). A bolgár bajnokság eredmé. nyeiből: Akademik Szófia — Csernomorec Burgasz 1:1, Di- mitorv—Lokomotív Szófia 2:1, Levszki—Haszkovo 1:0, Beroa Szta.rá 7/agora—Pirin 4:3, Szlávia Szófia—Trakija Plovdiv 1:2. Az FC Zürichnek 19, a Ser- vette Genf és az FC Basel csapatának 18 pontja van a svájci bajnokság élén. Eredménvek: FC Basel—Servette 4:1, St. Gálién—FC Zürich 0:2, Grasshoppers—Lausanne 3:0. Néhány eredmény a portnál bajnokság . 10. fordu'ój' bei!: Benfica—Sporting 5:0. Barrei- rense—Estoril 1:1, Porto — Gui- maraes 1:1. A Szovjetunió labdarúgó-válogatottja Tokióban C09O n'?5 előtt 4:1 arányban győzött Japán csapata sllen. Monacoban a nemzetközi in* nior labdarúgó-torna döntőé- ben Jugoszlávia 3:2 srányíjan győzött Franc!aország e’??n. A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen: Olaszország— Anglia 2:1. Magyarország katonaválo*’a- tottja 1:1 arányú döntetlent §ít el a SzovfPtiinió olimpiai c^a^a- ta ellen Szekszárdon sorra került barátságos mérkőzésen. Jarsov a gólkirály A szovjet labdarugó bajnokság április 7-én Dnyepropetrovszkban rajtolt és november 14~ön nyolc városban ért véget. A 240 mérkőzés közül 131-en hazai /tavaly 99), 50 vendég (34) győzelemmel végződött, 59 mérkőzés (107) pedig döntetlent hozott, jövőre 18 as létszámú lesz a bajnokság, előtte utoljára 1949-ben ugyancsak 18 együttes küzdött a bajnoki címért. A leggyakoribb eredmény 1:0 (63 alkalommalj és 2:1 (45<ször). A legtöbb döntetlent a Torpedo csapata érte el (liet), ebből nyolcért kapott egy- egy pontot, háromért pedig egyet sem. A bajnokságban 560 gól esett, 2,33 volt az átlag, tavaly 486 gól 2,02 es átlaggal. A góllövő lista élcsoportja: Jar- cev (Szpartak Moszkva) 19, Sengelija (Tbiliszi) 15 és Blo- hin (Kijev) 13 gól. IRÁNY A WEMBLEY