Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)

1978-11-21 / 322. szám, kedd

L E VELEZOINK IRÍÄ K Találtak megoldást A rimaszombati (Rimavská Sohotal konzervgyár az első félévben elért kiváló mun>k«si­kerekért Ismét elnyerte a köz­ponti igazgatóság vörös ván­dorzászlaját. Az idény közepén azonban nem volt helye a hosz- szas ünneplésnek, hisz va>la mennyien tudták, hogy a nehe­ze, az esztendő második fele még hátra van. Jól sejtették, mivel az ősz számukra is nem várt bonyo dalmat hozott. A paprika- és paradicsomtermés az idén nem érte el a várt szintet, márpe­dig a gyár feldolgozó kapaci­tása erre a két termékre épül. Az idei terv 1150 tonna para­dicsomsűrítmény előállítását irányozta elő — tájékoztatott Jozief Kraviansky mérnök, a Kö­zép szlovákiai Konzervgyárak és Szeszfőzdék rimaszombati gyáregységének igazgatója. Mi­vel a szántóföldi zöldségfélék érése országszerte megkésett, kénytelenek voltak módosítani a munkafolyamatot. A kam­pányt csak az elmúlt napokban fejezték be, de így sem tudtak elég nyersanyagot felvásárolni, csak 1030 tonna sűrítményt ké­szítettek. Hasonló gondjaik vol­tak a paprika felvásárlásánál is, lecsóból sein tudták teljesí­teni a tervezett 1100 tonnát. A paprika minősége sem volt ki­fogásul lan, mivel az első osz­tályú árut piaci fogyasztásra szállították a mezőgazdasági üzemek. Nehéz helyzet elé kerültek, de találtaik megoldást. Október első felében nagy mennyiségű zöldparadicsomot, káposztát, sárgarépát és egyéb zöldségfé­lét vásároltak fel, melyből bő­séges volt az idei termés. Olyan saláta féléket készítenek, amelyek ízletesek, s vitamin­tartalmuk is nagyobb az eddi­gieknél. Az újdonságnak szia mltó termékből 900 tonnát ál lítanak elő, s ez pótolja a ha­gyományos termékek okozta terméskiesést. Gyümölcsbe főt­tekből, ételkonzervekböl és gyümölcsízekből a tervnek megfelelő mennyiségű félkész­árut állítottak elő, melynek tel­jes feldolgozását a téli hóna pokltan végzik. A termelésben az üzem 550 állandó dolgozó­ján kívül 35 bratislavai főisko­lás is részt vesz. A helyhiányon úgy segítettek, hogy a tárolha­tó nyersanyag nagy rés7ét Fe leden (Jesenské) a volt tégla­gyár égetőkemencéiben és ter­melőcsarnokaiban helyezték el. Persze végleges megoldást csak •a gyár felújítása jelenthet, me­lyet 30 millió korona ráfordí­tással 1980-ban kezdenek meg. Hacsi Attila Túlteljesítették Nagyidán (Vefká Ida) a lakosság a hnb tanácsának irányításával és a tömeg- szervezetek vezetőinek segít­ségével sikeresen teljesíti a Februári Győzelem 30. év­fordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeket. Örömmel jelentették a Kassa-vidéki (Kosice-vidiek) Járási Nem­zeti Bizottságon és az SZLKP járási bizottságán, hogy a község lakossága kö­telezel. dcigvállalásait túltel­jesítette. Közel négymillió korona értéket hoztak lét­re. Még novemberben újabb kötelezettséget vállalnak, melyeket hazánk felszaba­dulásának tiszteletére fog­nak teljesíteni. Elsősorban a község fejlesztésére, környe­zetük szépítésére és a Z-ak­ció beruházásos feladatai­nak megvalósítására töre­kednek. Ha jóváhagyják az új óvoda és a bölcsőde épí­tését, a Kelet-szlovákiai Vas­mű és a Magtermesztő Álla­mi Gazdaság anyagi hozzájá­rulásával fogják építeni. Ez a segítség azért jelentős és indokolt, mert e két válla­lat dolgozóinak kb. 270 böl- csődés, illetve óvodáskorú gyermeke él a községben. Bartolomej Suites JÓL MŰKÖDŐ SZERVEZET A Nyugat-szlovákiai Bútor gyár 01 es számú bratislavai üzemében a múlt év augusztu­sában alakult meg a Csehszlo­vák—Szovjet Baráti Szövetség szervezete. E rövid idő alatt már több sikeres akciót hajlott végre. Mária Piskanderová, tit­kár tájékoztatott a szervezet eddigi munkájáról. Szabó Já­nos vezetésével több sikeres akoiót szerveztek. Méltóképpen megünnepelték a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom év­fordulóját, ellátogattak a Lenin Múzeumija és több szovjet fil­met tekintettek meg. Minden hónapban értékelik a tervfel' adalok teljesítését.' Az idei barátsági hónapra is alaposan felkészültek. Újra meghirdették az Ismerd meg a Szovjetuniót című vetélkedőt, melybe a szervezet valamennyi tagja bekapcsolódott. Novem­ber végén beszélgetést rendez­nek Leonyid lljics Brezsnyev A Kis Föld és az Újjászületés című műveiről. Tervük: szovjet művészek vendégszereplése so­rán egy színházi előadás, és egy szovjet film megtekintése. Szeretnék a tagok létszámát is növelni azzal, hogy még több, és színvonalasabb akcióra hív­ják meg a tagságot és az üzem dolgozóit. A barátsági hónap keretében a legismertebb szov­jet Írók és költők műveiből ki­állítással egybekötött könyvvá­sárt rendeznek. Kertész Lídia Jó munkaszervezéssel A Daéov Lom-1 Egységes Földművesszövetkezetben, mely a nagykürtösi (Veľký Krtíš) já­rás északi részén terül el, csak az átlagosnál nagyobb erőfeszí­téssel tudják a köves, sziklás mezőgazdasági földterületet megművelni. A gazdaság tarktorosai: Ján Suchár, Štefan Šiniko, Juraj Sajban, Pavel Blahov, Ján Fu- lajtár, Vladimír Gažo, Vladimír Zuzin, Pavel Gažov, Ján Debnár és Juraj Sluka rendkívül jó eredményeket értek el a talaj­Folyékony alumínium szállítására alkalmas különleges pótko­csit szerkesztettek a Brandýsi Gépgyár dolgozói. A pótkocsit a Mníšek pod Brdy-i Fémkohászati Vállalatnak szállítják. Segít­ségével jelentős mennyiségű villanyáram takarítható meg. (M. Vodéra felvétele) Teljesítik vállalásaikat A komáromi (Komárno) já­rás lakosai az utóbbi időben sokat tettek a Februári Győze­lem 30. évfordulója alkalmá­ból tett kötelezettségvállalásaik és a választási program teljesí­téséért. Segítettek a földműve­seknek a betakarításban is. Legutóbb több mint 64 ezren kapcsolódtak be a társadalmi munkába. Elsősorban a kiemelt építkezéseken, Gútán (Koláro­vo), Komáromban, Naszvadon (Nesvady) és Bátonkeszin (Voj­nice J a bölcsődék, továbbá óvo­dák építésén, játszóterek és spor t lé t esi l mé n y ek rendezésé­nél dolgoztak. Az építkezése­ken és a környezetszépítésnél több mint 538 ezer órát dol­goztak, közel 7,5 millió korona értéket hoztak létre.- Az alapis­kolások több ezer tonna hulla­dékanyagokat gyűjtöttek. A kö­zépiskolások és a többi lakos a mezőgazdasági üzemekben 80 ezer órát dolgozott a termés betakarítása folyamán. Milan Puškár előkészítési és a vetési mun­kálatokban. Jó munkaszervezés­sel 12 nap alatt 400 hektáron őszi búzát, 100—10U hektáron pedig rozst és őszi repcét ve­tettek el. A gazdaságban eddig még nem végeztek a tailajelő- készítési és a vetési munkák­kal ilyen rövid idő alatt. Bodzsár Gyula Rekordtermés aimából A kedvező érési és szedési jeltételek nagyban elősegítet­ték, hogy a szögyéni (SvudinJ Barátság Efsz almáskert jeiből rekordmennyiségű termést ta­karítottak be. A 60 hektárról a tervezett 20 vagon alma he­lyett több mint 35 vagonnal szüreteltek. A gyümölcs minő­sége is jó — tájékoztatott Ná- gel Ferenc csoportvezető. A szüret zavartalanságát a konté neres szállítás is biztosította, ezzel sok munkát takarítottak meg. A termést az udvardi (Dvorníky) tárlóba szállították, onnan kerül majd télen a fo­gyasztók asztalára. Hinzellőr László Határidő előtt A párt- és állami szervek je­lenlétében, ünnepélyes keretek között adták át Deméden (De- mandine) — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordu­lójának tiszteletére határidő előtt több mint három hónap­pal előbb elkészült — gyógy­szertárat és szolgálati lakást. A Z-akcióban épült létesítmény értéke több mint 430 000 koro­na. id. Pénzes István Milyen arányban örökölnek az unokák-’ H. L.: Elhunyt testvérük 1/3 részt örökölt volna. Ezt az 1/3 részt három gyermeke örökli majd, tehát mindegyikükre az egész örökségből majd 1/9 rés/ jut. Az Üti által említett okok (fi gyelmesseg .és tisztelet hiányai még aem zárják ki az unoka kai az örökségből. Elhelyezkedési nehézségek H. I.: Részleges rokkantunk ismerték eí. de munkaadó val la lata nem tud Önnek köny- nyebb munkát biztosítani, és másutt sem tudott elhelyezked ui. Ajánljuk, t'orduljeu a jnb munkaügyi osztályához, mely megállapítja, megszűnt e az ön munkaviszoyya s ha igen, mi­lyen alapon, mert az esetleges felmondás eseteben a jnb mun­kaügyi osztályának előzetes be­leegyezésére is szükség van. A jnb munkaügyi osztálya elhe lyezkedés előtti segélyt is ad­hat. Ha munkaviszonya még tart és munkaadó vállalata nem biztosított önnek köny- nyebb beosztást, a Munkatör­vénykönyv 130. és 187. § a ér­telmében a járásbíróságon le­adott keresettel kártérítést igé­nyelhet. Jár-e ingyenes védőital? K. L.: A Munkatörvénykönyv 133. § a és az 1975/54 sz. vég rehajtási rendeletének 40. § a, valamint az ezen előírások ér­telmében kiadott egészségügyi rendelkezések írják elő, köte­les-e a munkaadó vállalat dol­gozóimik munkájuk közben in gyenes védőitalt biztosítani és milyet. lehetséges, hogv Önök­re is vonatkozik az Általános Gépipari Minisztérium 1974. áp rilis 8-i 74/2 számú rendelke­zése. Ha vállalatuk munkabiz­tonsági előadója nem tudna ezekről a rendelkezésekről, az üzemi bizottságon keresztül kérjenek közelebbi tájékozta­tást a járást higiéniai állomá­son (Okresná hygienická a epi­demiologická stanica). Telek kiegészítése R. J.: A személyi használat­ija kapott telkének kiegészíté­seként még 3,5 árat használ ideiglenes használat címén. Ezt a inás célra gazdaságosan fel nem használható telekrészt a hnb önnek (Önöknek) szemé­lyi használatra átengedheti. Er- rőil határozatot és szerződést kell készíteni, melyet az álla­mi jegyzőségnek kell bejegyez­nie (regisztrálnia). A körülményeik alapján ön­nek k«H megfontolnia, elfogad- Ja-e a hnb elnökének ajánla­tát. A kérdéses telekrész meg­vételére — személyi használat­ba juttatására — egyébként pe­relhető igénye nines. Felmondási határidő kezdete B I.: Mivel írásbeli felmon­dását még 1978 márciusában személyes kézbesítéssel adta át, a Munka törvénykönyv 51. §- ának 2. bekezdése szerint 3 + 6 havi felmondási ideje 1978. áp­rilis 1 vei kezdődött és 1978. december 31-én fejeződik be. Jövedelmi adó ' L. F.: A lakosság bevételeit az 1961/145 számú törvény alapján adóztatják meg. Ha ön alkalmi munkával — többé kevésbé szomszédi kise­gítés címén — körfűrészével is­merősei fáit fűrészeli fel, és ezért pénzbeli vagy más anya­gi jutalmat kap, ez a jövede­lem szintén adó alá esik. Az idézett törvény 12. §-a ér­telmében a 2400 korona össze­gű évi jövedelem után nem kell adót fizetni, ha az adó­fizetőnek ez a kizárólagos meg­élhetési forrása. A törvény 13. §-a értelmében a hnb az idős és rokkant adó­fizetőknek teljes vagy részlet ges adómentességet biztosíthat. Az adó összege évi 3000 ko­ronáig 5 százalék, 3000—6000 koronu között 10 százalék. Ezen az összegen felül az adótétel magasabb. Kár megtérítése H. R.: Hogy a vállalat dolgo­zói okozták-e a kárt a temető kerítésének emelése közben, azt önnek kell bizonyítania. Ha ezt bizonyítani tudja, a hnb lenne felelős mint a helyi üzem üzemeltetője. Ha a szer­vezet felelős, és a kárt az ön felszólítására sem térítené "meg, a káreset megtörténtétől számított egy éven belül a já­rásbíróságon beadott keresettel perelhetné őket. Részletfizetés engedélyezése B. M.: A bíróság figyelembe veszi az adós személyi, szociá­lis és anyagi helyzetét, és ké­relmére részletfizetést engedé­lyezhet. Az adós valószínűleg kaphatna kölcsönt az Állami Takarékpénztártól, s ebben az esetben rpéltányosabb jenné, ha az adósság egy összegben való megfizetésére köteleznék őt. önnek mindenképpen igénye van az esedékességtől számít­va 3 százalékos késedelmi ka­matra, ezt azonban kimondot­tan igényelnie kell, mert a bí­róság igénylés nélkül nem ítéli meg. Joga van ezt fellebbezésé­ben érvényesíteni. Dr. F. f. CÉLTUDATOS NÉPMŰVELÉS A csehszlovák—szovjet barát­sági hónap alkalmából a CSE­MADOK Galántai (Galanta) Já­rási Bizottsága nagy figyelmet szentel a népművelési tevé­kenység fellendítésének. Erre a célra a propagációs anyagok és más jellegű segédanyagok egész sorát készítették el. A mű­velődési házak vezetőit, az alapszervezetek elnökeit és kultúrfelelőseit szakmai taná­csokkal látják el. A művelődé­si házakban, klubokban előtérbe kerül a munkásmozgalom, és Szovjetunió történetét felidéző kiállítások megszervezése, illet­ve emlékszobáik létrehozása. Az előadások méltatják Szov­jetunió, hazánk és az egész TőMi gépet és pótalkatrészt Az állami tervfeladat szerint az idén 60 millió korona érté­kű mezőgazdasági gépet és 42 millió korona értékű pótalkat­részt kell értékesítenie az Ag­rotechnika vállalat zselízi (Že­liezovce) kereskedelmi köz­pontjának. František Rusnák a (központ vezetője elmondta, hogy feladataikkal sikeresen megbirkóznak, hisz az évi ter­vüket eddig közel 80 száza­lékra teljesítették. S kilátásuk van arra, hogy 6 millió koro­nával több pótalkatrészt és 2 millió koronával több gépet adnak a mezőgazdasági üze­meknek, mint a múlt évben. Abel Gábor szocialista tábor békepolitiká­jának jelentőségét. Nagy gondot fordítanak a szemléltető agitációra, a szov­jet irodalom és művészet meg­ismertetésére. Az Októberi For­radalom évfordulójának tiszte­letére és a csehszlovák—szovjet barátsági hónapban rendezett ünnepségeken a CSEMADOK alapszervezetel kulturális mű­sor keretében a szovjet nép életét, munkasikereit mutatják be. Céltudatos népműveléssel aktivizálják az irodalmi szín­padokat, éneklőcsoportokat, ci- tenaegyütteseket. A szovjet irodalom termékeiből több he­lyen .irodalmi esteket rendez­nek, s csaknem mindenütt megszervezik Csehszlovákia 60 éve című történelmi vetélke­dőt. A járásban több író-olvasó találkozóra kerül sor. Megem­lékeznek Krúdy Gyula születé­sének 100. évfordulójáról. A népművelési tevékenységgel biztosítani akarják a kultúra fejlesztését, úgy, hogy megszi­lárdítsa az emberek viszonyát a szocializmushoz, kifejlessze a szép, a kultúra és a népmű­vészet iránti érdeklődésüket. Krascsenics Géza 197B XI. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents