Új Szó, 1978. november (31. évfolyam, 302-331. szám)
1978-11-21 / 322. szám, kedd
Közélet és anyanyelv Jegyzetek a IX. Kazinczy Nyelvművelő Napokról A CSEMADOK KB nyelvi szakbizottságának és a kerületi pedagógiai intézetek rendezésében a kassai [Košice) Hutník Szálló nagytermében az idén immár kilencedik alkalommal került sor a Kazinczy Nyelvművelő Napokra. Amint Lukács Tibor, a szakbizottság elnöke zárszavában megállapította: a másfél napos összejövetel, melyen mintegy 135-en vettek részt Szlovákia különböző járásaiból, teljesítet te küldetését. Országos jellegű kulturális seregszemléink sorában ezt a rendezvényt, mely Kazinczy Ferenc nevét viseli, különleges hely illeti meg, azon természetes oknál fogva, hogy jobbító szándékú tevékenykedésének tárgya az anyanyelv, mely nélkül nem képzelhető el egy nemzetiség léte. Ismeretes, hogy a nyelvi szakbizottság 1967-ben alakult és két fő célt (feladatot) tűzött maga elé: nyelvi kultúránk ápolását-fejlesztését és a nyelvjárási kincseink begyűjtését, mielőtt az az enyészet martalékává lenne. De talán kevésbé, ismert, hogy a nyelvi bizottság a legaktívabb és a legrendszeresebb munkát végző CSEMADOK-szakbizott- ság, és tevékenységének középpontjában éppen a Kazinczy-na- pok szervezése-rendezése áll. Ha leírjuk, hogy a szóban forgó nyelvápoló rendezvény az eltelt csaknem egy évtized alatt jelentősen hozzájárult a csehszlovákiai magyar kultúra fejlesztéséhez, akkor azt is el kell mondanunk, hogy ez egyszersmind a nyelvi szakbizottság tizenegy éves munkájának méltánylást érdemlő eredménye is. A IX. Kazinczy Nyelvművelő Napokon nagyobb részt kiváló előadásokat hallhattak a meghívott résztvevők. A csehszlovák —magyar kulturális csere- egyezmény keretében érkezett budapesti dr. Deme László professzoron és Takács Ételen, az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársán kívül több itteni szakember tartott előadást a nyelvfejlődés és a nyelvművelés témakörében. Egy rövid írásban természetesen nem idézhetünk fel mindent, ami a Kazinczy-napokon elhangzott, csupán néhány fontosabb gondolatot, megállapíhelyek lépnek, úgyhogy eljöhet a nap, amikor a csehszlovákiai és a magyarországi magyar csak olyan, a helyzet szülte furcsa tolmács segítségével értheti meg egymást, aki mindkét nyelvet bírja. Hogy is mondta Rácz Olivér bevezető beszédében? „Kicsi lett az anyanyelvűnk. Pedig nem nőttük ki, ellenkezőleg. A nyelv, szegény, megtett mindent, hogy életünkkel együtt növekedjék, de testünk, ez a hús vér valóság nem tölti meg élő tartalommal, s hajlamos rá, hogy valódi, nemes méreteit megcsúfolva, túl- terebélyesedik rajta, felfedve lényünk kevésbé vonzó felületeit.“ Hogy pár mondattal odébb megállapítsa: Létünkre kihat a tudat. De hogyan hathat ki rá tisztán, ködöktől mentesen olyan tudat, amely szűk, szürke, kinőtt nyelvi gúnyában botladozik a szavak tarlóján? Azt persze senki sem állíthatná, hogy nem folyna magyar nyelvművelés Szlovákiában. Folyik, csak nem eléggé intenzív, korántsem eléggé elmélyült és átfogó. Nyelvészeink nyelvnyesegető tevékenységének nagyobb fokú összpontosítására és rendszeresítésére lenne szükség. Nyelvművelésünk eredményeinek összegezésére dr. Jakab István, a szak- bizottság alelnöke vállalkozott: „Számos nyelvművelő cikk jelent meg, elsősorban az Oj Szó Kis Nyelvőr rovatában, sőt egy nyelvművelő kötetünk is elhagyta a nyomdát 1976-ban, egy másik már a Madách Kiadóban vár közlésre. A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásában rendszeresítettük az Anyanyelvűnk című műsort; minden szombaton 12 óra 55 perctől 13 óráig sugározza ezt a rádió. Nyelvművelő előadásokat szervezünk szerkesztőségi dolgozók és pedagógusok részére. Ami a gyjtőmunkát illeti, jelentős nyelvjárási anyag gyűlt össze, különösen a helynévkutatásban mutathatunk fel- szép eredményeket.“ A nyelvi szakbizottság jelenleg a terminológia ügyének rendezését tekinti legsürgősebb feladatának. A terminológiai szakcsoport összeállította a szakmai és közéleti kifejezések szótárát és az általában hibásan használt kifejezések jegy* zékét (a különböző szakterülePillanatkép az idei Kazinczy-napokról tást rögzíthetünk, kiegészítve a magunk reflexióival, véleményével. Anyanyelvűnk fejlesztése, szüntelen pallérozása persze nem valósítható meg csupán egy-egy ilyen rendezvényen, nyelvkultúránk ápolása, fejlesztése és művelése — ahogyan arra nem egy előadó és felszólaló Is rávilágított — nem csupán a magyar szakos tanárok és nyelvészeink feladata, s kötelessége, hanem társadalmi ügy is, tehát csakis a társadalom — teljes erkölcsi és anyagi támogatásával végezhető. Mert bizony napjainkban jócskán leromlott a csehszlovákiai magyarság nyelvhasználata, las- san-lassan valamiféle halandzsa keveréknyelvé válik anyanyelvűnk, főként a kétkezi dolgozóink és műszaki értelmiségünk munkahelyi beszéde int a nagyfokú nyelvromlásra, „nyelvünk édes, szép szavai* helyébe tor- zonborz kifejezések, nyelvi vadhajtások, torzszülemények, rossz szóklisék és banális köziek szerint) s a gyűjteményt nemsokára közzéteszi. ■ előadások közül Deme 13/ Lászlóét, Takács Etelét, és Mayer Juditét bízvást nevezhetjük kiemelkedőnek, nemcsak azért, mert szakmailag magas színvonalúak voltak, hanem azért is, mert közvetlen hangon szóltak a hallgatósághoz, így mindenki jól megérthette a problémák felvetését, elemzését és biztosították a rezonálás vagy akár a visszajelzés lehetőségét. Dr. Deme László egyetemi tanár A mai magyar nyelv fejlődésének kérdései és a csehszlovákiai magyarság nyelvhasználata címmel megtartott, nagy figyelemmel követett értekezésében nemcsak a csehszlovákiai magyar nyelvhasználat számos eleven problémájára tapintott rá, hanem sok elvi Jelentőségű megállapítást is tett a magyar nyelv fejlődését és a különböző nyelvek kölcsönhatását* a nyelvnek, a beszédnek, a gondolkodásra, a tudatra való visz- szahutását, a nyelv és a beszéd viszonyát illetően. Figyelmeztetett rá többek között, hogy az egyre elburjánzó nyelvi közhelyek, a vad szófűzések nemcsak irodalmunk fejlődését, hanem erkölcsi létünket is veszélyeztetik. Rámutatott: ha elhanyagoljuk a nyelvművelést, az író a közhelyek tálává szűkülő köz- nyelv zsákutcájába szorul. Takács Etel Az anyanyelvi nevelés osztályon és iskolán kívüli formái című előadása (melyet lapunkban később közlünk) közvetlen hangon, számos praktikus módszertani megoldást kínálva elsősorban pedagógusaink számára volt rendkívül hasznos. Az előadó fellépése arra is példa lehetne, hogyan dolgozzon együtt a módszertan iskolaügyi szakembere a gyakorló pedagógusokkal. Mayer Judit szerkesztő-műfordító A fordításelmélet és a szlovák—magyar fordítások gyakorlati kérdései címmel tartott kitűnően kidolgozott, a témakört jól körüljáró előadást, melynek legnagyobb értéke talán a gyakorlati élettel való szoros kapcsolata volt. „A legnagyobb nehézséget — állapította meg többek között — továbbra is az úgynevezett közéleti nyelv okozza és természetesen a szakterületek nyelve. Mai napig hiányzik egy igazán jó magyar- szlovák, szlovák—magyar szótár, nem is beszélve a szakszótárakról. Dr. Bertók Imre kandidátus Az esethomonímia és az eset- szinonímia a magyar nyelvben című előadása igen alapos munkára vall, jól kimerítette az adott témát. Olykor a túlságos tudományosság, az idegen kifejezések követhetetlen halmozása zavarta a hallgatóságot. Dr. Mózsi Ferenc hevenyészve összeállított, önidézetektől sem mentes, idézetzuhatagként ható előadása csalódást okozott. Témájánál fogva sem illett a műsorba. O sztom számos résztvevőnek az a nézetét, hogy a Kazinczy-napok kinőtték a szűk másfél napos keretet. Az a szerény javaslatom: tágítsuk ki e fontos rendezvény időtartamát három napra, s kössük össze a tematikailag egyébként is rokon jellegű szép kiejtési és nyelvhelyességi verseny országos döntőjével, mely a harmadik nap műsorát képezhetné. Más észrevétel: eléggé merev a viszony az előadók és a hallgatóság között. Biztosítani kellene a közvetlenebb szeminárium-jelleget. Ez persze képzettebb és aktívabb hallgatósá- ságot feltételez. Nagyon szükségesnek tartom továbbá a rendezvény szélesebb bázisra való helyezését, hogy nagyobb legyen a kisugárzása, hatása — hogy a szakemberek ne egymásnak mondják el évről évre ugyanazt. Ennek egyik módját a meghívott közönség szociális összetételének javításában — tágításában látom. Ne csak a pedagógusok (és nem zömmel csak a magyar szakosok) vehessenek részt rajta, hanem teszem azt népművelőink, könyvtárosaink járási és központi újságjaink, lapjaink ázerkesztői, színművészeink, kétkezi dolgozóink képviselői stb., hogy tudatára ébredjenek nyelvünk művelésének társadalmi jelentőségére. Elmondom még: ahhoz, hogy a nýelvi szakbizottság sikerrel teljesíthesse sokrétű feladatát, elengedhetetlen állományának munkára kész szakemberekkel való felfrissítése. Végezetül: a Kazinczy-napok Idei ülésszaka (ha a vitára, főként a szakmaira) nem sok idő maradt is, eredményesnek mondható. Bízom benne, hogy a jövő évi ülésszak körültekintőbb rendezéssel méltó lesz immár nagybecsű hagyományaihoz, s hogy a tízéves jubileum ünnepélyességét csak fokozza majd a Kazinczy-napok előadásanyagának megjelentetése és a Kazinczy-emléktábla visz- szaállítása. KÖVESDI JÁNOS SZOVIET FILMEK FESZfSVALlA Ritkán fordul elő nemzetközi filmfesztiválokon, hogy vígjáték nyeri el az egyik legrangosabb díjat. A Mimino esetében pedig ez történt: Georgij Danyelija alkotása tavaly, a X. moszkvai filmfesztiválon aranydíjat kapott. S tegyük hozzá: megérdemelten, mert a grúz rendező valóban üde perceket szerez a né: zőnek. (Azóta a rendezőt munkájáért állami díjjal is kitüntették.) A vidám történet egy grúz hegyi falucska helikopter-pilótájáról szól, aki teherárut, juhokat, giccses filmtekercseket és háa társadalmi elismerést. A műnek azonban szerves része a komikum, a poénokra épülő lírai humor, a könnyedség. Ezzel az alkotó a főhős és a társadalmi szituációk viszonyának bizonytalanságát érzékelteti, kitűnően. Georgij Danyelija kétségtelen, hogy a Moszkvában játszódó je-. lenetekkel remekelt. ötletei ezekben a részekben szinte ki- apadhatatlanok: szállásgondok a fővárosban, a főhős találkozik a szerelemmel — egy légi kísérő személyében, társra talál, ez pedig nem más, mint érv örfelenet a filmből; balra Vahtang Kikabidze a főszerepben ziállatokat szállít egyik faluból a másikba. Egy napon rájön a „mehetnék", megunja az ingázást s hátat fordít kisszerűnek érzett életének. Felmegy Moszkvába, hogy képesítésének megfelelő állást találjon magának; nemzetközi utasszállító repülőgépre szeretne kerülni. S ezzel elkezdődik kacagtató kalandjainak sorozata... Vígjáték a Mimino, bár ez a műfaji megjelölés ebben az esetben nem a legkifejezőbb, mert a film sokkal komolyabb kérdéseket vet fel, mint azt egy szokványos vígjátéktól várnánk. Az alkotás hőse, Mimino (a grúz nyelvben sólymot jelent; így becézik a falusiak a filmben a helikopter pilótáját) ugyanis keresi jobb önmagát és mény gépkocsivezető. Ismérv* a grúz és az örmény vetélkedés hagyományait, természetes, hogy a rendező kifigurázta a két nép sajátos vonásait is.** Sajnos, a rendező azonban nem volt mindvégig következe* tes, ezért történhetett meg, hogy a film befejezése konvencionálisán édeskéssé vált, s a komikus hangvétel a végén me- lodramatikus felhangokkal keveredett. Ennek ellenére a Mi* minő derűs perceket szerez a közönségnek. Hozzájárul ehhez a színészek elragadó játéka: Vahtang Kikabidze a főszerep- ben, Frunze Mkrtcsjan az ör* mény gépkocsivezető alakjában, Jelena Proklova légi kísérőként és Jevgenyij Leonov egy remek epizódszerepben. —ym— Vendégszereplés - kérdőjelekkel Rosszul kezdődött, s ugyanígy folytatódott a budapesti Radnóti Színpad bratislavai vendégjátéka. Magyarországi vendégeink meglepetéssel vették tudomásul, hogy a társulat egy része Trnaván kap szállást, tnnen kell bejárniuk az előadásokra. Ez a számunkra is érthetetlen megoldás minden bizonynyal kihatott az együttes tagjainak ideg- és lelkiállapotára. Bratislavában ugyan közismerten kevés a szálloda, ám úgy vélem, ha a Szlovák Kulturális Minisztérium illetékes osztálya kellő időben és felelősséggel szervezte volna meg vendégeink szlovákiai programját, akkor tudtak volna néhány szállodai szobát szerezni a szlovák fővárosban is. Tovább fokozta az idegességet és a közönség csalódottságát az is, hogy Körmendi János hirtelen megbetegedése miatt nem láthattuk Görgey Gábor naplójátékát. Sajnos, elmaradt a meghirdetett dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) előadás is, pedig Szentpál Mónika készen állt előadóestje megtartására. Így a várt három előadásból mindössze egyet láthattunk, és mintegy ráadásként Keres Emil szerelmes versekből összeállított előadóestjét. Tovább sem tudok lelkesebb hangnemben írni, mert amit láttunk, az viszont nem elégített ki bennünket. Darvas Iván parádés alakítása (Az őrült naplója) és Ljubimov fölfigyeltető rendezése (Bűn és bűnhődés) után — hogy csupán a magyar- országi példákat említsük — Dosztojevszkij Szegény emberek című művének Radnóti Színpad- beli adaptációja csalódást keltett. Bencze Zsuzsa rendező mintha megelégedett volna két ember magányának, kapcsolatának, tragédiájának verbális ábrázolásával. A jő díszlet és a szimbólum erejével ható fa pedig tág teret adott, sok-sok ötletet kínált ahhoz, hogy doszto- _jevszkiji mélységekik hatoljunk, érezzük a lélek rezdüléseit, kitapogassuk két ember kapcsolatának összekuszált fonalait, megdöbbenjünk az akkori társadalom kórképén. Keres Emil (Gyevuskin) és Venczel Vera (Varvara) is inkább a túlontúl ismert gesztusokhoz, eszközökhöz nyúlt. Ügy éreztem, rutinjuk többnyire elegendő volt a rendezői utasítások megvalósításához. Az előadás senkit sem kavart föl, mert a felszínen maradt. Keres Emil előadóestjén villantotta föl tehetségét, szép másfél órát szerzett hallgatóinak. A színháziak egyik ismert mondása, hogy a sikertelenség is sok mindenre jó, többek között okulni is lehet — kell — belőle. Okulni kell a Radnóti Színpad vendégszereplésének hiányos megszervezéséből, a színháznak pedig a sikertelen előadásból. Régen tudjuk, jól tudjuk, de nem árt megismételni: a szocialista országok közötti kulturális cserék célja, hogy minél többet tudjunk meg egymásról, megismerjük barátaink szocialista kultúráját. Kell-e hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy minden vendégszereplés ezt a célt szolgálja, s milyen károkat okoz, ha egy- egy előadás után a nézők keserű szájízzel távoznak. SZILVÁSSY JÓZSEF 1978. XI. 21. 4 Mimino
