Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-13 / 283. szám, péntek
PEKING POLITIKÁJA A BÉKÉT FENYEGETI A nemzetközi feszültség enyhítésében elért bizonyos sikerek kétségtelenek. „Ezeket a Sikereket nem könnyen, hanem kemény harcban értük el — mondta 1978. április 7-én Leonyid Brezsnyevaz SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. — Az enyhülés további sorsával kapcsolatos harc ma sem szűnik meg, sőt gyakran hevesebbé és intenzívebbé válik.“ Az imperializmus és a szélsőséges reakció erőivel — amelyek harcot folytatnak a béke és a nemzetközi feszültség enyhítésének ügye ellen — összefognak a pekingi vezetők is. Azt jósolják, hogy elkerülhetetlen az új világháború, és minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy háborúra uszítsák a népeket. Peking közben nem titkolja nagyhatalmi, hegemonísta törekvéseit, kihívóan igényt tart , több szomszédos ország területeire. Ugyanakkor gyors ütemben növeli fegyverzetét, beleértve a fegyverek minden fajtáját, köztük a nukleáris rakétafegyvereket, s Nyugaton keresi újabb fegyverfajták megvásárlásának lehetőségét. Peking nem hajlandó csatlakozni ahhoz a szerződéshez, amely megtiltja a nukleáris kísérleteket három közegben, és sok ország tiltakozása ellenére folytatja az intenzív légkört kísérleteket. Miközben maga fegyverkezik, nyíltan szorgalmazza a fegyverkezés általános fokozását, nyíltan állást foglal amellett, hogy erősítsék a NA- TO-t és a többi imperialista katonai tömböt, hogy fenntartsák és bővítsék az Egyesült Államok katonai jelenlétét Európában és Ázsiában, igyekszik megtorpedózni minden olyan nemzetközi akciót, amely a fegyverkezés megfékezésére irányul. Huang Hua, Kína külügyminisztere az ENSZ rendkívüli közgyűlésének leszerelési ülésszakán 1978. május 29-én, újból Kína fegyverzetének növelése mellett érvelt. Azt is hozzátette, hogy ^semmiképpen sem szabad a leszerelés irreális ábrándjával áltatni magunkat“. A hazai lakosság pszichológiai előkészítése I . I" -i • „A harci dobok pergése arra hivatott — írta a Rudé právo e pszichológiai előkészítés céljairól —, hogy a kínai nép figyelmét elterelje a maoisták belpolitikai kudarcairól, az élelmezési válság veszélyéről, és állandó feszültségben és rettegésben tartson 700—800 millió embert, és így eleve letörje az elégedetlenség minden megnyilvánulását.“ Á militarista politika nemcsak abban segít a pekingi vezetésnek, hogy az egyszerű kínaiak figyelmét elterelje az élet nehézségeiről, hanem abban is, hogy felnevelje azt a nemzedéket, amelyet majd felhasználhat expanziós tervei megvalósítására. A Kínában közzétett „történelmi“ térképeken látni lehet, hogy a maoisták .igényt“ tartanak a szovjet Amur videkre, Tengermellekre, Szahalinra, Kazahsztán és Közep-Azsia egy részére, Nepálra, Bhutánra, Burmára, Thaiföldre, Malaysiára, Kambodzsára, Laoszra, Vietnamra, a Kelet-kínai-tenger és a Dél kínai-tenger csaknem valamennyi szigetére. A Kínai Népköztársaság fegyveres erői 1974 ben elfoglalták a déit ten gerek több szigetét, s Peking tulajdonképpen arra tart igényt, hogy saját fennhatóságát érvényesítse e térség összes vizei és szigetei fölött. Mint a Courrier (te Politique fítrangére emu francia bulletinből megtudjuk, a Kínai Nép- köztársaság mai vezetői nem csinálnak titkod abból, hogy „a kínaiak érdeklődése a közeljövőben áthelyeződik Délke let-Azs iába*. A külföldön élő kínaiak pszichológiai előkészítése Délkelet-Ázsia különböző államaiban összesen több mint 20 millió hua. azaz kínai nemzetiségű személy el. Ugyanezekben az államokban mind gyakrabban bívják fel a figyelmet arra, hogy Peking a nemzetközi érintkezés legelemibb normái szempontjából it megengedhetetlen módon megsérti más államok szuverenitását a helybeli kínaiak befolyásolása útján, A kínai vezetők az Országos Népi Gyűlés a legfelsőbb államhatalmi szerv — legutóbbi ülésszakán kijelentették, hogy a külföldön élő kínaiaknak a „Ind“ szerepét kell betölteniük a Kínai Népköztársaság és a delkoletazsiai országok közti kapcsolatokban, ami fokozta a nyugtalanságot ezekben az országokban. A nacionalista érzelmek izzó parazsa általában szólva a huák jelentős részében már rég kihűlt volna, ha Peking nem szítaná szándékosan ezeket a nacionalista érzelmeket. Kína mai vezetői ezzel <i politikával éppen arra törekszenek, hogy *• a huákban „a hazafias érzelmek fejlesztése“ ürügyén felszítsák a nagyliau sovinizmust, a kínai közösségekből ügynököket verbuváljanak maguknak. Elsősorban természetesen az említett országokban élő kínai kapitalistákra számítanak, akik - mint indonéz hivatalos személyek kijelentették — a helyi lakosság kizsákmányolása revén meggazdagodnak. A Sinar Harapan című indonéz lap azt írja, hogy „előre megtervezett akció részének kell tekinteni" a kínai nemzetiségű személyek tömeges be hatolását Indonéziába, valamint azt a tényt, hogy Hongkongban és más városokban „különleges irodakat* állítanak fel, amelyek ezeket a személyeket ellátják hamis indonéz okmányokkal. A kínai vezetfis expanziós Megjelent a Pórtélét 20. száma 1978. X. 13. A 20. szám számos írása közűi megkülönböztetett figyelmet érdemel az Erőnk a tömegek öntudat osságában van című cikk, melynek szerzője Juraj Varholík, a CSKP Központi Bizottsága propaganda- és agi- tációs osztályának helyettes vezetője. „A kommunisták és a többi dolgozók mindinkább tudatosítják a CSKP Központi Bizottsága 11. ülésének jelentőségét, a XV. pártkongresszus irányvonalának eredményes érvényesítése szempontjából“ — mutat rá a szerző, majd kiemeli^ hogy kiváló eredményeink jó feltételeket teremtenek a tö- megpolitikai munka további kibontakoztatására. Az emberek meggyőzése érveinkkel most ós a jövőben is fontos feladat. Arra is felhívja a figyelmet a cikk, hogy a tömegpolitikai munkában határozottabban rá kell mutatnunk a tartalékok kihasználásának jelentőségére. Minden erő és forrás mozgósítása a címe František Hanus cikkének. A szerző a Kladnóí Egyesült Acélmű Poldi kohója vállalati pártbizottságának elnöke. írásában a vállalatban folyó pártmunkát elemzi. A Szót kér ... című állandó rovatban ezúttal Václav Fajlík, a tábori járási pártbizottság elnökségének tagja, a Planá nad Lužnicí-i Silon vállalati pártbizottságának elnöke arról ír, milyen nagy jelentőségű a dolgozókkal való szüntelen kapcsolat erősítése. A lap többi írásai közül felhívjuk a figyelmet A kommunisták és a pártszervezetek aktivitása, a Lenini stílusban irányítani és nevelni, a Minden embert nyerjünk meg, a Szer- űezetünk munkájának súlypontja és a Fontos ideológiai munkahely című cikkekre. akcióiban főleg arra törekszik, hogy megfélemlítse a szomszédos országokat, fokozatosan elfogadtassa velük diktátumát. Az UNESCO regionális tanfolyamán a thaiföldi képviselő nem véletlenül jelentette ki Fülöp-szigeteki és indonéz kollégáihoz szólva: „Önöknek szerencséjük, hogy országukat tenger választja el Kínától, de amikor majd a mi országunkat mind letiporta már, önökre is sor kerül.“ Az „északi fenyegetésről" költött hazugság ürügyén Látva, hogy Peking milyen mohó érdeklődéssel tekint a nyugat-európai technikára, nem akarnak kimaradni az Egyesült Államok katonai-ipari komplexumának képviselői sem. A katonai-ipari komplexum szószólói azt tanácsolják, hogy ne késlekedjenek fegyvert szállítani Kínának, s ebben nemcsak üzleti, hanem politikai célok is vezérlik őket. /. A Cohen, a Harvard egyetem professzora a Foreign Affairs című folyóiratban a következő két írja: „Az Egyesült Államoknak fenn kell tartania magának azt a jogot is, hogy közvetlenül adjon el Kínának haditechnikát ... abban az esetben, ha romlanak a szovjet — amerikai vagy u szovjet kínai kapcsolatok" Igen, a kínai vtaetők propagandájukban kitartóan kihasználják az „északi fenyegetésről'\ vagyis a Szovjetunió felől történő „fenyegetésről“ költött hazugságot. De kidolgoztak más változatot is: ösz- szeütközést akarnak provokálni a szocialista és a kapitalista országok, elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. A kapitalista országok józanul gondolkodó politikusai körében érlelődik a felismerés, hogy Peking saját hegemonis- ta céljai érdekében igyekszik közeledni a Nyugathoz. Egyébként a japán—kínai szövetség némely buzgó híve is meggyőződött erről. A japán „ónúédelmi erők“ sok képviselője járt Pekingben. Sok bókot mondtak egymásnak. Ez év áprilisában viszont ezeknek az erőknek egészen más feladatot kellett megoldaniuk: ki kellett tessékelniük a Szenkaku-s>zi- getek térségéből több mint száz kínai halászhajót, amelyek közül sok géppuskákkal volt felfegyverezve. A kínai hajókon ilyen ulakátok voltak olvashatók: „Szenkaku Kína terület e“. Hová vezet a kanyargós út? A maoisták szeretnek beszélni útjuk „kanyargós“ voltáról. Ezzel egyet kell értenünk. Hogy hova es ki ellen fordulhat a kínai militarizmus fegyvere ebben vagy abban a szakaszban, az nem azoktól függ, akik ma felelőtlenül segítenek neki a fegyver kavácsolásá- ban. Peking hegemonísta eszméinek megvalósítására törekedve, nem válogatós az eszközeiben. Bujtogatás, csalás, fegyveres provokációk, felforgató tevékenység, „ötödik hadoszlopok“ szervezése, leplezett és nyílt beavatkozás más országok belügyeibe, erővel való fenyegetőzés — így fest a pekingi politikusok kedvelt eszközeinek korántsem teljes felsorolása. És ezek a politikusok kényszeríteni akarják a népeket, hogy fogadják el e stílusukat, nyugodjanak bele, hogy semmibe veszik a nemzetközi jog. a nemzetközi érintkezés normáit, amelyek mindenkire érvényesek, és amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. A kínai vezetők megany- nyi próbálkozása, hogy e normák fölé helyezkedjenek. Igazolja, hogy a kínai vezetés akciói egyre növekvő mértékben veszélyeztetik a béke ügyét és a népek biztonságát. IGOR ALEKSZANDROV (APN) Régi szellem, új köntösben • Az osztályszempont mellőzése • A lényeg: a magántulajdon védelme Már a közelmúltban megtartott pápaválasztás is azt bizonyította és nyilván azt fogja bizonyítani a napokban sorra kerülő új pápaválasztás is, hogy az egyház irányítóinak (akár akarjak, akár nem i szükségszerűen tudomásul kell venniük a világban érvényesülő fejlődési folyamatot, és az egyház tanítását is ehhez mérten, illetve ennek a folyamatnak megfelelően kell meghatározni. E témáról a Pártélet egyik legutóbbi számában jozef Karola: A katolikus egyház szociális tanítása címmel írt terjedelmes cikket. Többek között kifejti, hogy mi jellemzi az egyház tanítását ma, és hogyan próbál alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. A cikk lényegét alább ismertetjük. A katolikus egyház a szociális tanítást is a „ki- ny Hat koztat ás"-ból eredezteti. XII. Pius pápa már 1949-ben kijelentette, hogy a katolikus egyház szociális tanításának alapja az „evangélium és a természetjog". Az egyház szociális tanításának intézményes elemei különböző történelmi idősza • kokban keletkeztek, de csak a kapitalizmus időszakában álltak össze többé-kevésbé rendszerré. E tanítás súlypontja, legfőbb értelme továbbra is a magántulajdon védelme. Az egyház szociális tanítása a magántulajdonon nemcsak az szociális enciklikája, a Pacem m terris (1963], elsősorban az egyháznak a háború, a béke és a békés egymás mellett éléc kérdéseivel kapcsolatos állás- foglalását fejezi ki. Egyúttal további fontos problémák egész sorát érinti: megerősíti a magántulajdonra való jogot, megismétli a „szociális kérdés" keresztényi megoldásának hagyományos elveit, elhatárolja magát a gyarmati rendszertől, megengedi, hogy a katolikusok részt vehessenek a szocializmus építésében, természetesen azzal a feltétellel, hogy ennek folyamán nem azonosulnak a A; „alkalmazkodó" egyhez egyének személyi tulajdonát, hanem főkent a termelőeszközök magántulajdonát értelmezi. A „magántulajdon szentségéről" hangoztatott misztifikált állítás alapján megkísérli a társadalom egymással szemben álló antagonista osztályokra való megosztásának a védelmezé- sét. A Rerum novarum kezdetű enciklika például a „munkaodók“ (azaz a termelőeszközók tulajdonosai) és a munkásság közötti kölcsönös kapcsolatokat a szervezet egyes részei közötti működési függőség értelmében ecseteli. Azt szorgalmazza, a munkás az evangélium szellemében törekedjék arra, hogy „jó" munkás, a tőkés pedig, hogy „jó“ kapitalista legyen. A szocializmus gyakorlati megvalósulása a Szovjetunióban és más országokban, valamint a forradalmi irányzatok fellendülése a tőkésállamokban és a „harmadik világ“- államaiban, a katolikus-egyházat arra kényszerítette, hogy. ,/ij'1 szociális tanítást dolgozzon ki és hirdessen. A II. Vatikáni egyetemes zsinat Gaudium et spes (Öröm és remény) kezdetű legfontosabb következtetésének kiinduló pontja XXI'II. János pápa Mater et magistra kezdetű enciklikája lett. Kiadásával a katolikus szociális doktrína modernizálásának, illetve fejlődésének új szakasza kezdődik. Az említett enciklika beveze tő része kinyilatkoztatja, hogy az egyház egész küldetésével a „természet fölötti rend“ értékeihez kötődik, de figyelmének középpontjában vannak az „emberek földi szükségleteiu is. Nem érdektelen, hogy a kommunizmussal való szembenállás történetébe először tekint el a pápai üzenet a durva elítéléstől. Ám annak ellenére, hogy a kommunizmussal szembeni elítélő viszony enyhébb formában nyilvánul meg, magva továbbra is a tagadás maradt. Az enciklika bírálja a tőkés társadalom számos „negatív jelenségéi", de teljesen védelmébe veszi a „természeti tavak“ magántulajdonáról szóló tanítást. Nem ért egyet a „gazdasági liberalizmus konkurenciájával“, ugyanakkor azonban határozottan elítéli az osztályhareot. A katolikus szociális tanítás alkalmazkodó képességére egyebek között jellemző, hogy a Mater et Magistra kezdetű enciklika átveszi a szocialista programoknak már megvalósult pontjait, vagy azokat, amelyek annyira általánossá váltak, hogy nemigen fe- lejthetők vagy utasíthatók el. Az alkalmazkodás a mához, a „modernizálódás“ szellemében a katolikus szociálteoretikusok minden törekvése arra irányul, hogy azt az elképzelést sugallják: helytelen az egyház érdekeinek azonosítása a jelenkori kapitalizmus érdekeivel. Az egyház annak a válságos helyzetnek a leküzdésére töreked ve, amelyben egész múltjával megfeneklett, most valamilyen semleges „harmadik erő“ szerepében szándékozik fellépni, szerepelni. Bizonyítja ezt az is, hogy XXIII. János pápa további szocializmus eszmei alapelveivel. A Pacem in terris kezdetű enciklika magva a vitás nemzetközi kérdések nem erőszakos megoldására, a népek békéjének biztosítására, a tömeg- pusztító fegyverek fejlesztésének és a velük végzett kísérletek betiltására vonatkozó felhívás. János pápa üzenete szembehelyezkedik a romboló eszközök háborús alkalmazásával, a fegyverkezési kiadások spirálisának visszaszorítását szorgalmazza, leszerelési tárgyalásokat javasol. Említésre méltó jelenség az is, hogy a Vatikán pozitív szerepet játszott a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésében, amelynek záróokmányát szintén aláírta. A római katolikus egyházak képviselői tevékenyen részt vettek a Vallások Vihigértekezletén, melyet 1977- ben Moszkvában rendeztek meg a . tartós békéért, a leszerelésért és a népek közötti igazságos viszonyért. A Vatikán viszont továbbra is aggódik a tökésországokban és a „harmadik világban“ lehetséges forradalmi változások miatt s a megelőzést elsősorban a „létrehozott javak“ „igazságosabb* elosztásában keresi. A világ ,jszociális betegségének“ pápai diagnózisa arra figyelmeztet, hogy „égbekiáltó egyes helyzetek igazságtalansága". A „szociális kérdés" megoldásának alapját nem a társadalmi rendszer megváltoztatasában és a termelőeszközök köztula jdonba vételében látja, hanem továbbra is az „egyének bűnös önzésének“ leküzdésében, a keresztényi „felebaráti szeretet és erkölcsi viszony“ lieteljesítésé- ben. Az egyház, a katolicizmus szociális tanítása lényegében változatlan. Azt hirdeti ma is. amit régen hirdetett: ha tökéletesebbé válik az ember, akkor a külső szociális szerkezetben is bekövetkezik a kívánt javulás. Arról viszont megfeledkezik, hogy esetünkben nem az ember teszi rosszá a „szerkezetet", hanem a „szerkezet" | az elavult társadalmi rendszer) leszi rosszá, önzővé, az embert. L átható, tények bizonyítják: nemcsak a katolikus értekezések nyelve változik, hanem bizonyos értelemben a szociális kérdésekről szóló egyházi tanítás tartalma is. E változások azonban nem szabad, hogy megtévesszenek: többségüknek az értelme nem más, mint az, hogy az egyház megpróbál alkalmazkodni az osztály szem pontból megosztott világ mai feltételeihez, az emberiség szociális, tudományos- műszaki és kulturális haladásához. A különféle „új"-nak tűnő egyházi tanításokban nem másról, hanem csupán arról van szó: az egyház szívósan arra törekszik, hogy a megváltozott világ viszonyai között is megnyerje az embereket, és megőrizze az elavult, korszerűtlen hatalmát. /zsa)
