Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-13 / 283. szám, péntek

Farsang a Zobor alatt Iiyerokor? Síelők közölni: filmről van szó, melyet a fan t« címmel tavasszal készített a szlovák televízió Zseréri (Žirany) ás Alsóbodokon (Doh né Obdokovce), a két falu CSEMADOK-szervezetének köz­reműködésével. Maghívói k.ip tank ennek a filmnek a t»nm .tatójára, hogy a Zolior alatt együtt tekintsük met* a, sze­replőkkel és o helyhéti érdek lődökkel együtt, miként sike­rűit föleleveníteni és filmsza- kigra rögzíteni a farsangi szó kasokat, népünk eme — ős idők óta —- jales ünnepét, amelynek különösen ezen a vi­déken van sokszínű, gazdag hagyománya, mint ahogy a töb hí jeles napnak es a hozzájuk fűződő népszokásoknak. Zsérén lakodalom volt a be mutató napján, a művelődési házban, ezért egy másik ápü lert ben, kicsiny helyiségben szorongtunk rengetegen, hogy a vállak fölött-iközött alig ta­láltak rést a vetített kéoek. Jelen voltak a szereplők, a he lyi a rany koszorús énekkar szinte minden tagja; idős ént berek, hangos lányok, fiúk. Sokam látták viszont önmagu­kat a vásznon, és nemcsak ön­magukat, hanem Zsére egyik másik jellegzetes házát, utca­részletét is, amelyen a sárdó“ zók, a vidám dramatikus játék­ban részt vevők elhaladtak nép­viseletben, muzsikusok kíséra teben, megtáncoltatvu a lányo­kat. Olykor olykor hangja kélt az örömnek, nagy volt a ka­cagás a kicsiny teremben, az ismerős arcok, alakoskodások láttán. A mintegy négy van perces film másik része az alsóbodoki művelődési ház nagytermében „játszódik“, a CSEMADOK al­sóbodoki helyi szervezetének fúvószenakara húzza a ta-i palá­val ót, dalolva mulatnak a far­sangolók. Két órával később utar az imént említett nagyteremben latjuk újra a filmet, elkísér­tük a tévéseket Aiüobodokra is, megtudni, van-e olyan a/, érdeklődés, mint Zsérén volt. Hogyne lett volna! Hiszen nemcsak saját magukra, szom­szédjuk, rokonuk, ismerősük arcára voltak kíváncsiak az emberek, hanem annak a mun­kának az eredményére is, amely nem kevés áldozatot követelt a két CSEMAUOK- szervezettől, a szereplőktől és vezetőségi tagoktól. A tévesek két napig forgat­ták a filmet, előtte azonban nőnapokig próbáltak, készültek az énekkari tagok, a fúvósze­nekar, Simek Viktor karnagy, aki gyűjtőmunkát is végzett, Gyepes László, a CSEMADOK alsóbodoki helyi szervezetének elnöke, akinek nem kis sze­repe van abban, hogy megszü­letett ez a film. Ugyanis őt kereste fel dr. Ján Micátek karnagy, a tévé munkatársa: tudnának^ olyan műsort pro­dukálni, amelyet érdemes a képernyőre vinni. A fúvósze­nekaron kívül akkor nem na­gyon működött olyan jellegű csoport, pedig — mint Gyepes László mondotta — korábban több szép éve volt a szervezet­nek, különböző rendezvények­kel fogták meg a tagságot. A fölkínált lehetőséget azonban nem akarták elszalasztani, hiszen oly ritkán szerepel ma­gyar nemzetiségi csoport önál­ló műsorral a Csehszlovák Te- leviziólxm. így aztán Ján Mi­Bartusz Júlia: PÁVA čátekkel Zsérén kopogtattak, mondván, ti csináljátok a mű­sor egyik részét, mi a másikat. Örömmel vállaltuk az együttműködést — mondotta Simek Viktor. -- Az elmúlt év decemberében kezdtük az elő készületeket, abban az éviién, amelyben hullámvölgyben volt az énekkarunk. Azóta jelentő­sen megváltozott a helyzet, szinte álom most dolgozni az énekkarral, mind a harminc tag pontosan és szívesen jár a próbára. Meg is fiatalodtunk, a gimewi iskolából, ahol szin­tén hetedik éve vezetek gyer­mekkórust. jön az utánpótlás. — Már csak azért is megérte ez a műsor az áldozatokat, mert az ember látta, milyen kedvvel dolgoznak a fiatalok — szól közbe Lysy Ferenc me­zőgazdasági mérnök, az ének­kar alelnöke. Simák Viktor aztán meg­jegyzi, hogy jó élmény uolt a forgatás, előszűr mentek ke resztül ilyenen. A vetítés után többen megköszönték neki, hogy ilyesmi megtörtént. na­gyon szép volt, tettek hozza. A tévések pedig — jóval ko­rábban — megígérték, hogy el­látogatnak még Zsérére, mert megtetszettek nekik az itteni szokások. Valóban, van mit fii ínszalag ra rögzíteni Zsérén, Alsól»odo- kon és másutt. Egy ilyen mű­sornak a tévé-bemutatója nem­csak mindnyájunkat gazdagít, nemcsak a szlovák tévénézők számára Villant fel ké [Kiket népi hagyományunkból, Ivá­néin rendkívül ösztönző hatás sál lehet szocialista amatőr művészeti mozgalmunk és ezen belül a csoportok fejlődésére. Gyepes László is hasonlókép­pen vélekedik. — Az első félévlKMi minden erőnket lekötötte ez a film. De megérte. értékelése ezúttal nem fel­adatom. A tarvek szerint far­sang tájékán láthatjuk majd a szlovák televízió képernyőjén, a bemutató után tériünk visz- sza hozzá: érdemes lesz vá­laszt adni arra a kérdésre, hogy a szlovák televízió mi­lyen színvonalon törlesztett a magyarlakta vidékek ne&i kultúrájával szeml>en fölgyü­lemlett adósságából; sikerült-a hitelesen föleleveníteni a Zobor alatti farsangi szokásokat; van-e nagyobb néprajzi értéke is a filmnek, vagy pusztán a szórakoztatás volt a célja. BODNÁR GYULA Útkeresés Jegyzetek a cseh és a szlovák színházak országos seregszemléjéről Kelet-Szlovákia központjában, Kassán (Koši­ce) rendezték meg október első hetében a cseh és a szlovák színházak szemléjét, amelyen a tavalyi évad figyelemre méltó előadásait láthat­tuk viszont, s fölmérhet tűik, hogy a két ország­rész színházkultúrája jelenleg milyen színvona­lat ér el, milyen úton, merre halad. Hat előadásból nyilvánvalóan nem lehet tel­jesen reális képet kapni, még egy évad minden fontos mozzanatáról sem, nem is beszélve szíu- házkultúránk jelenlegi helyzetéről. Úgy vélem azonban, bizonyos jellemző tendenciákat, ered­ményeket és problémákat mindenképpen fölfe­dezhettünk. Dramaturgiai szempontból a Szlovák Nemzeti Színház és a Martini Szlovák Nemzei Felkelés Színház hozott újat, eredetit és érdekeset. A bartislavaiak Jozef Gregor Tajovský Új élet című, eléggé ismeretlen, keveset játszott szín­művét mutatták be. A dramaturgiai átdolgozás eredményeképpen a cselekmény motivációi reá­lissá és logikussá váltak, a két fiatal szerelmi történetéről lehántották a romantikus, néha már- már hihetetlen felszínt, s így megváltozott az előadás etikai kicsengése is: közelebb került a mai néző gondolat- és érzelemvilágához. A martiniak Gorkij Kis polgárok jának színpad- ravitelénél érdekes dramaturgiai és rendezői megoldást választottak. Nem elsősorban az osz­tályharcra, az új világ megszületésének körül­ményeire összpontosítottak, hanem a darab sze­replői közötti kapcsolatokra és konfliktusokra. Gorkij zsenialitása, s nem utolsósorban a dra­maturg és a rendező érdeme, hogy egy család lélektanilag jól motivált tetteinek hátterében is markánsan kirajzolódik az osztályharc, az új világ születése. Mai történetet, mai emberi kapcsolatokat vit­tek színre Ján Jílek Szívdobbanás című új da­rabjában, melyet az ostravai Állami Színház adott elő. Az előbbi két előadáshoz viszonyítva a néző jóval gyengébb előadást láthatott. Jílek mai életünk néhány fonákságát igyekezett kipel­lengérezni, de sajnos nem tudott mélyebbre ás­ni, eredetit, érdekeset fölmutatni. Megmaradt a néha szellemes, néha elkoptatott aforizmák, be­mondások szintjén, s így a játéknak nem volt történése. Nemcsak a cselekményszövés, tehát a játék fabulájának értelmében, hanem a szerep­lők belső világát illetően sem. A Prágai Nemzeti Színház Brecht ismert alko­tását, az Állítsátok meg Arturo Uit, vitte színre. Elsősorban a fasizmus világát pellengérezte ki és leplezte le — akadémikus szinten és for­mában. A rendező kevés eredetit tett az előadás­hoz, jobbára csak szokványos megoldásokat lát­hattunk. A Kassai Állami Színház művészei Ivan Bukov- öan Délibáb című művével szerepeltek. Több jól (kidolgozott jelenettel, egészben véve azonhan kissé hosszadalmas, többször fölösleges epizó­dokat is tartalmazó előadással. Itt elsősorban a határozottabb, a céltudatos dramaturgiai beavat­kozást hiányoltuk. A prágai Vinohrady Színház cseh klasszikus­hoz, Jozef Kajetán Tylhez nyúlt. A hajthatatlan nő című vígjátékot vitte színre, néha talán túl­ságosan is ragaszkodva az eredeti szövegkönyv­höz, cselekményszövéshez. Ebből az előadásból Jiŕina Švorcová és Miroslav Stepánek játéka emelkedett ki, hiányzott viszont az ötletes, a mai szemmel látó és láttató, konfrontáló ren­dező. Elgondolkoztató, hogy a hat előadás díszle­tei és jelmezei csupán átlagosak voltak, nem vettünk észre olyant, amely eredeti, újszerű lett volna. A fesztivál során tudományos tanácskozásra is sor került, amelyen megállapíthatták, hogy színházművészetünk stagnál, mert kevés a föl­fedező dramaturgiai tett, s talán még kevesebb az eredetire, újszerűre törekvő rendezés. Min­denképpen a fejlődést szolgálná, ha a színházi kritika szókimondóbb, elemzőbb lenne, s nem maradna meg a leírásnál, néha a mellébeszé­lésnél. Fontos lenne az is, ha az ilyen fesztivá­lokon nyilvános értékeléseiket, vitáikat is tarta­nának, ahol szemtől szembe, kertelés nélkül lehetne állást foglalni s ahol a rendezők és a színészek is megjelennének, hogy a művészi munkájukkal kapcsolatos véleményeknek, bíráló szavaknak legyen értelmük. MILOŠ MISTRÍK Á Janäček-évforduló jegyében A brnói XIII Nemzetközi Zenei Fesztiválról A7. idén immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg az idehaza és külföldön egyaránt nagy népszerűségnek (és a szakmai körökben is tekintély riek) örvendő brnói Nemzetközi Zenei Fesztivált, mely évről évre kiemelkedő eseménysoro­zata a csehszlovák kulturális eleinek. Mig a fesztiváltiarso- nák tavaly a forradalmi zene jegyében szólaltak meg, addig a rendezők (a Cseh Szocialista Köztársaság Kulturális Minisz­tériuma, a Rrnói Városi Nem­zeti Bizottság és mások) az idei fesztivált Leoš Janaček, a ki- emekedó huszadik századi cseh zeneszerző életművének szen­telte. Ugyanis az egész haladó világ ez évben emlékezik meg janáček halálának 50. évfordu­lójáról. Amint közismert, Leoš (ana- čeket erős szálak kötötték Br- nóhoz, a sajátos hangulatú es jellegzetes ifiorva városhoz, hi­szen (hosszabb rövidebb meg­szakításokkal) életének mint­egy hatvan esztendejet Itt élte le. Zenepedagógiai munkássá­gát is elsősorban ebben a vá rósbau fejtette ki (1919-től pl. a konzervatórium zeneszerzés tanára volt). Nem véletlen te­hát, hogy olyan jelentős intéz­ményeket neveztek el róla Brnó- ban, mint a Janáček Zenemű­veszeti Akadémia és a nyolc esztendővel ezelőtt felépült impozáns Janáček Színház, mely létezése óta a zenei fesz­tivál fő színhelye A janáček Színházon kívül a Mahen Színházban, a Reduté­ban, a Zeneművésizeti Akadémia aulájában, a városi Művelődési Otthonban, a Művészet Háza- ban és másutt zajlottak a fesz tiválrendezvények Noha az idei fesztivál Janá­ček művészetének jegyében folyt is le, nemzetközi jellegét megtartotta, olyformán, hogy az egyes művek előadásában számos külföldi művész (kar­mester, zongoraművész, énekes stb.) és együttes is részt vesz. A külföldi sajtó nemegyszer megállapította, hogy a brnói Nemzetközi Zenei Fesztivál a maga nemében Európa egyik legrangosabb rendezvényei kö­zé tartozik. A 13 esztendő alatt kivívott tekintélyt és magas művészi színvonalat a fesztivál most is megőrizte, bar a szak­kritika egyes előadásokat fenn­tartásokkal fogadott. A jó színvonalat olyan kiváló együttesek meghívása biztosí­totta, mint pl. a prágai, a bra­tislavai Nemzeti Színház, a br­nói Állami Színház és a Dél­csehországi Színház operatár­sulata, a Prágai Filharmónia kórusa, a Morva Tanítónők Vacli énekkara, a prágai Cseb Filharmónia, a világhírű Sme­tana és Janáček-kvartett, 4 lengyel Bacewicz-kvartett, a jugoszláv Lorenz-trió. A jubileumi fesztiválműsor —• a rendezők körültekintő műn* ká jának eredményeképpen —f felöleli a nagy zeneszerző éle­tének és munkásságának egé­szét, a közönség elé tárva olyan Janáček műveket is, ame­lyek kevéssé ismertek, vagy eddig méltatlanul maradtak a felfedezetlenség homályában. A fesztiválközönség színia valamennyi nagyobb, a világ- színpadokat megjárt Janáček- öperában gyönyörködhetett. Gondolunk itt elsősorban a Je- nufára (melyet 1944-ben mutat­tak he először, a Nyikolaj Osztrovszkij Vihara alapján komponált Katja Kahanovára, A ravasz rókácskára, A Mak- ropulosz-ügyre (mely Karéi Ča­pek azonos című darabja alap­ján született) és a Sors című operára (melyet közvetlenül a Jenufa után írt Janáček, s ma Is egyike a legvitatottabb és legkevesebbszer játszott müvei­nek J. A jobbnál jobb alakításokra alkalmat adó operaszerépekben olyan neves művészeket látha­tott és hallhatott a (magasze­nei műveltségű, intenzív érdek­lődésű) közönség, mint például Nadežda Kniplová és Gabriela Renacková (Jenufa), Gita Ab- rahamová, Václav Hálir, Jármi- la Palivcová (Katja Kabanova), H. Tattermušová, Richard No­vák, Kvetá Belanová (A ravasz rókácska), Jľrí Olejníček, Vla­dimír Kre/čík, Marketa Fussová (A Makropulosz ügy). A fesztiválon janáček szim­fonikus, kamura és vokális mű­vei is felcsendültek. A szimfo­nikus alkotások között nagy si­kerrel adta elő a brnói Filhar­monikusok zene és énekkara — többek között a Lah táncokat (mely Morvaországban annyira kedvelt), František Jílek nem­zeti művész vezényletével. Janáček müvei mellett ter­mészetesen más nemzetek klasszikus zenéje és a kortárs cseh zene alkotásai is elhang­zottak a fesztiválon. A fesztivál keretében számos kiállítás is nyílt, ezek közül a legnagyobb szabású a Művészet Házában megrendezett volt. A Janáček-évforduló alkalmából október 9—13. között A szláv nemzetek zenéje és hatása az európai zenekultúrára címmel szimpóziont tartottak, mintegy 150 zeneszakértő részvételével. A szeptember 29-én nyílt fesztivál tegnap befejeződött. KÖVESDI JÁNOS Kapocs Tibor A rendszeresen dolgozók kö- 0é tartozom. Azok közé, akik mindig dolgoznak valamin. Agyuk tele van megvalósítha­tó és megvalósíthatatlan ter­vekkel, gondolatokkai. Sokféle tevékenység izgat. Az ötletek megvalósításának lehetőségei naponta izgalmas já­tékot kínálnak. De félreértés ne essék: nem vagyok agyon­hajszolt, gondterhelt rabja a munkának. Ellenkezőleg, vidá­man és jó kedvvel dolgozom. Talán szerencsésnek mondha­tom magam, mert sokféleképp kielégíthetem tenni vágyó ösz­tönömet. Egy jól sikerült raj­zocska is örömmel tölt el, s ha még tervezett munkámat is könnyedén megoldom, bol­dognak érzem magam. Persze, nem ilyen egyszerű a boldogságigényem és nem mindig mennek Ilyen simán a dolgok. Vannak gondolatok, tervek, amélyek hosszan és gyötrelmesen izgatnak; egy ké­szülő kép színei, formája, egy grafika expresszivitása, vagy akár egy színpadkép mindig iz­galmasan követeli a maga meg­valósulási formáját. Persze, gyakran még elkészültük után sem szabadulok tőlük, kísérte­nek, szorongom miattuk. És ezek a szorongások elégedetlen­séggé válnak, amelyek aztán a kíváncsiságomat növelik és haj­tanak a megismerés felé. Meg­ismerni a Nagy Titkotl Ennek felkutatása, a lehető legsokol­dalúbb megközelítése — ez az én belső feladatom. De vajon nem megyek-e el mellette haj­szálnyira, talán súrolva Is á peremét. Talán hallanám is, ta­lán meg is láthatnám ... De mi is tulajdonképpen e nagy titok? Ihlet? Diszponáltság? Lényeglá­tás? Mindegy, minek nevezzük, de nélküle fabatkát sem ér a tettünk. Csak ilyen felajzottan, csak ennyire szomjúhozva, ilyen nagy elégedetlen kíván­csisággal érdemes neki menni a napoknak. A Titok megfejtésének remé­nyével, sóvárgásával, és igényé­vel ülök le illusztrálni, fogok neki agy grafikának, készülődök egy portré megfestéséhez, vagy rajzolom Carlo Goldoni komé­diájának vérbő figuráinak kosz­tümtervét, színpadképét. De csodavárón ülök a lemezjátszó mellé Is Beethoven muzsiká­ját, a mongol pásztor énekét, vagy a balkáni parasztember dudnnótáit hallgatni. Naponta így munkálkodom. 1978. X. 13. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents