Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)
1978-10-10 / 280. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. október 10. KEDD BRATISLAVA • XXXI ÉVFOLYAM 280. szám Ara 50 fillér Alkotó módon A napokban valamennyi párt- tlapsxervezetben megkezdődik « pártoktatás. Mint minden tanévben, most is, a kommunistákon kívül több tízezer pártonkiviili kezdi meg a foglalkozásokat, hogy tanulmányozzák a marxizmust—leni- nizmust, s az elsajátított ismeretanyagot alkotó módon használják fel mindennapi munkájukban. A középfokú pártoktatás összes alakulatában a tanévnyitó előadás témája „A kommunisták felelőssége a XV. pártkongresszuson kitűzött irányvonal megvalósításáért“. A téma napirendre tűzését időszerűvé tették a CSKP KB 11. ^lésének határozatai, amelyek kiemelték: „Népgazdaságunk* bau javítani kell mindennemű munka minőségét és hatékonyságát, s ez teljes mértékben az ideológia területére is vonatkozik A fejlett szocialista társadalom építése során a tudatosság szerepe növekszik. A tudás, a műveltség — s ezen belül a politikai-ideológiai felkészült jtég — társadalmunkban hatalmas erő. Előmozdítja belpoliti* kai. gazdaságpolitikai, külpolí likai céljaink elérését. Az ideológiai-politikai színvonal emelése teliét korántsem öncélú törekvés, mert a párthatározatok végrehajtásában jól helytállni az összefüggéseket értő és önállóan cselekedni képes emberek tudnak. Ezért ma különösen érvényes az, hogy a marxista—leninista eszmék terjesztése és elmélyítése társadalmi szükséglet és kötelesség. A párt eszmei befolyásé- *uk további kiterjesztése hoz- vájárul ahhoz, hogy társadalmunk politikai tájékozódásának. szemléletének alapja mindinkább, egyre teljesebben « marxizmus—leninizmus le- gyen Ezzel szorosan összefügg az • feladat, hogy küzdjünk a jó minőségű munkáért, a haté* konyságért és a gazdaságosságért. A gazdasági hatékonyság fokozásában jelentős szerepe van a technika, a technológia fejlesztésének, a meglevő erők és eszközök maximális kihasználásának. Gazdasági munkánk hatékonyságának fokozása, illetve a legkedvezőbb ráfordítással létrehozott, szükségleteinknek megfelelő javak gyarapítása olyan feladat, amelynek megoldása kommunista eszineiességen alapuló politikai támogatást követel minden területen mindenkitől. A propagandisták annak az elvnek szereznek érvényt, illetve azt az elvet érvényesítik, hogy a hatékonyságot érdemben előmozdító politikai munka kedvezően hat fejlődésünkre, a hatékonyság fokozása minden területen és mindenkinek folyamatosan megoldandó feladatokat ad, s általa költséges befektetések nélkül is többleteredményekhez jutunk. A pártoktatás fejlesztésében rendkívül fontos feladat a propagandisták eszmei felkészült' gégének, politikai tájékozottságának és pedagógiai hozzáértésének további javítása. A pártpropaganda számára megjelölt feladatok a tanulmányozó alakulatok közös erőfeszité' sével, munkájával teljesülnek, A minőség javítása érdekében tovább szilárdítjuk a pártokta- tés politikai, mozgalmi jellegét. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában arra törekszünk, hogy pártpropagandánk elősegítse a dialektikus szemléletmód kialakítását is. SZOMBATH AMBRUS » Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Gustáv Husák köztársasági elnök tegnap a prágai várban bemutatkozó látogatáson fogadta Guillermo Eastman Mejit, a Kolumbiát Köztársaság rendkívüli Ss meg hatalmazott csehszlovákiai nagyköveiét A felek megállapították, hogy adottak a feltételek a csehszlovák—kolumbiai kap csolatok továbbfejlesztésiéhez az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellet* élésének elve alapján. Szintén átadta megbizóleve lét köztársaságunk e Időkének Ridha Klibi, a Tunéziát Köz* társaság rendkívüli éa mégha* ta (.utazott. cseh szlovák lat nagykövete. A felek rámutattak, hogy hagyományosan jól fejlődnek a két ország gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatai, s adottak a feltételek a kölcsönösen előnyös együttműködés sokoldalú fejlesztéséhez, A fogadásokon részt vett Bohuslav Chňoupek külügyminiszter és František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetőjK NÉGY BÁNYAMEDENCEI ÉS 11 VÁLLALATI REKORD Ax idén már kétmillió tonna szón a stonavaí SZISZ Bányából Brezsnyev—Berlinguer találkozó a Kremlben Sikeresen fejlői elvtársi kapcsolatok Kitüntetés (ČSTK) — Vasil Bifak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában átadta a Köztársasági Érdemrendet František Krajčírnak, Csehszlovákia külügyminisztere első helyettesének. A magas állami kitüntetést Gustáv Husák köztársasági elnök adományozta František Krajčírnak a pártban és a szocialista társadalomban végzett munkájáért. Vasil Bifak elvtárs méltatta František Krajčír több éves áldozatkész tevékenységét. Az ünnepélyes átadáson részt vett Bohuslav Chűoupek, a CSSZSZK külügyminisztere, a CSKP KB osztályvezető-helyettesei, és a külügyminiszter helyettesei. A Vasmű túlteljesítette szeptemberi tervét (ČSTK) — A kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozói szeptemberi árutermelési tervüket 100,4 százalékra teljesítették. Szeptemberben az exporttervet is túlteljesítették. A Kelet-szlovákiai Vasmű az év eleje óta több mint 340 ezer tonna hengerelt anyagot szállított a szocialista országoknak. A Szovjetunióba 47 000 tonna hegesztett acélcsövet exportált. A szocialista országokba irányuló kivitel tervét az idei óv első kilenc hónapjában 29 millió koronával sikerült túlteljesíteni. A tőkésországok közül a legtöbb terméket az NSZK, Libanon. Franciaország és Olaszország vásárolja meg. Ezekbe az országokba a Kelet-szlovákiai Vasmű 420 000 tonnna hengerelt anyagot exportált, s ezzel a tervet 33 millió koroná* vaí túlteljesítette. . nyamedencei rekorddal. A fej tőkollektívák közül a legjobb a Jirí Czespíva élőmunkái; vezette kollektíva, amely az elmúlt héten túlszárnyalta a 300 000 tonna teljesítményt, ami eddig az Ostrava-Karviná-i Bányamedencében egyetlen brigádnak sem sikerült. Az elő készítési munkákban jól halad az Alfred Swaczyua vezette csoport, amely jelenleg a folyosóim jtási rekord megdöntésére törekszik. Céljuk az, hogy 7H0 méter folyosó vájásával ebben az aknában újabb szóritartalé- kofoat tárjanak fel. (ČSTK) — Bratisldvaba érkezett tegnap a Vietnami Haza fias Front Központi Bizottsá gának küldöttsége, Hoang Quoc Vietnek, a Hazafias Front Központi Bizottsága El nöksége elnökének vezetésével, A vietnami vendégeket és kíséretük tagjait tegnap dél előtt ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta. A szívélyes elvtársi légkörben. a két nép baráti kapcsolatainak jegyében lezajlott ta lálkozón Ján Janik elvtárs tájékoztatta vendégeit Szlovákia történelméről és szocialista fejlődéséről, kiemelte az ipar és a mezőgazdaság fejlődését; a dolgozók kulturális és élet(ÖSTK) — Leonyid Brexs nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetuuió Legfelsőbb Taná csa Elnökségének elnöke teg nap a Kremlben találkozott Eh ricu Berliiiguerrel. az Olawz Kommunista Párt főtitkárával Kölcsönösen tájékoztatták egymást a legutolsó találkozásuk óta eltelt egy év eseményeivel kapcsolatos nézetükről A leg (ČSTK) — Az október 7-én kihirdetett tűzszüneti megállapodást ugyan valamennyi fél megtartja Bejrűtban, de a hely zet továbbra is nagyon feszült Az arabközi békefenntartó erők színvonalának emelkedését. Ezenkívül azokról a sikerekről is beszámolt, amelyeket Cseh Szlovákia Kommunista Pártjának vezetésével népünk őr el a XV. pártkongresszus határozatainak teljesítése terén. Ezt követően a Nemzeti Front ősz szetételéről és jelenlegi felada tairól, valamint más időszerű kérdésekről beszélt A találkozó résztvevői meg beszélést folytattak a két ország együttműködéséről és a békeharc feladatairól is. A vietnami küldöttséget dél után a bratislavai várban fo gadta František Hagara, « Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. nap) találkozón Mihail Szusz- lov, a z SZKP KB Politikai Bi ^ottságának tagja, a KB titkára és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára ia jelen volt. Leonyid Brezsnyev arról tájékoztatta Berlinguert, hogyan (>Folytatás a 2. oldalonl és a jobboldali egységek között vasárnap is sor került fegyveres összetűzésekre a libanoni főváros különböző részeiben. A legsúlyosabb harcokról Karantina kelet-bejrúti negyedből és a Bejrúttól 30 km-re keletre fekvő Ajn Tava községből érkezett jelentés. Az incidensek eredményeként több polgári személy életét vesztetne. Damaszkuszban az Eliasx Szárkisszal folytatott megbeszélések után Hafez Asszad szíriai elnök kijelentette: mindketten keresték a libanoni igazi béke megteremtésének lehetőségeit, mert tudatában vannak annak, hogy újabb harcok veszélye fenyeget. A damaszkuszi rádió tegnap reggeli adásában közölte, hogy Szíria továbbra is Libanon egységének, szuverenitásának és területi sérthetetlenségének megőrzésére, valamint a muzulmán és a keresztény lakos(Folytatás a 2. oldalon\ Hasznos tapasztalatcsere (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának küldöttsége, amelyet annak elnöke, Miroslav Čapka vezet, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága Köz ponti Ellenőrző Bizottságának meghívására péntek óta Hanoiban tartózkodik. Vasárnap küldöttségünk tagjai találkoztak a vietnami főváros pártszervei- uek vezetőivel. Szombaton a csehszlovák küldöttség és a vietnami Központi Ellenőrző Bizottság képviselői eszmecserét folytattak a két ország ellenőrző pártszerveinek munkájáról, és tájékoztatták egymást a két kommunista párt helyzetéről. A találkozó elvtársi légkörben zajlott le. A csehszlovák vendégek tegnap néhány napos látogatásra Ho di M.úih-városba repültek* Ján Janik elvtárs vendégeivel beszélget. U- Koleačík teívótele - ČSTK) A VIETNAMI HAZAFIAS FRONT küldöttsége Bratislavában A jobboldal visszautasítja a béketörekvéseket Bejrutban továbbra is feszült a helyzet Szárkisz elnök Szaúd-Arábiába utazott A /asiovské Hvhunice-i V—1 atomerőmű szomszédságában gyors ütemben épül a V—2 atomerőmű. Az építkezést a Hydrostav dől. gozói végzik, Jelenleg a járulékos épületeken és u Jő blokk épi. lésén dolgoznak, uhol a legkorszerűbb gépekkel és technológiával dolgoznak. Felvételünk a V—2 blokk építkezésén készült. ( Felvétet: S. Petráš — ČSTKI (CSTK) — A karvinái járásban a stonavai SZISZ Bánya dolgozói tegnap jövesztették az idei évi kétmilliomodik tonna szenet. Ebből a mennyiségből 17 700 tonna szenet már terven felül küldtek a felszínre és a Győzelmes Február 30. évfordulója tiszteletére tett szocialista vállalás értelmében az idén terven felül még 20 000 tonna szenet szándékoznak bányászni, Kiváló eredményeket értek el a 11 vállalati és négy bá-