Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-10 / 280. szám, kedd

Átadták a CSTA díjait Sikeresen fejlődő elvtársi kapcsolatok IFolytatás az 1. oldalról) folyik az SZKP XXV. kongresz- szusa határozatainak megvaló­sítása, beszélt a 10. ötéves terv teljesítésének eredményeiről, s arról, hogyan alkalmazzák a gyakorlatban a Szovjetunió új alkotmányát, valamint a kom­munizmus építése problémáinak megoldásáról. Tájékoztatást nyújtott a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának a nemzetközi fórumokon kifejtett tevékeny­ségéről, a Szovjetunió harcáról az enyhülési folyamat megszi­lárdításáért, a fegyverkezési hajsza megállításáért. Enrico Berlinguer beszá­molt az Olasz Kommunista Párt tevékenységéről, az olasz kommunisták harcáról a dol­gozó tömegek jogainak és ér­dekeinek biztosításáért, az or­szág demokratikus fejlődésé­ért. Tájékoztatott azokról az erőfeszítésekről, amelyeket nz olasz komunísták fejtenek ki a béke megszilárdításáért. Leonyid Brezsnyev és Enri­co Berlinguer nyugtalanságu­kat fejezték ki amiatt, hogy a nemzetközi helyzet az utóbbi időben bonyolulttá vált. Hang­súlyozták azt a meggyőződé­süket, hogy a világbéke és a népek biztonsága érdekében aktivizálni kell a harcot a nem­zetközi feszültség enyhülés folyamatának megszilárdításá ért és elmélyítéséért az egész világra való kiterjesztéséért. A találkozó résztvevői meg­elégedéssel állapították meg, hogy sikeresen fejlődnek a hét testvérpárt közötti elvtársi kapcsolatok, és kifejezték el tökéit szándékukat, hogy elő fogják segíteni ezek további elmélyülését. Az enyhülés további elmélyítéséért Eddig több mint száz felszólalás oz ENSZ közgyűlés vitájában Szakali József Prágában (ČSTK) — František On it rich miniszternek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Népi Ellenőrző Bizottsága elnökének meghívására tegnap Prágába énkezett Szakali József állam­titkár, a Magyar Népköztársa­ság Országos Népi Ellenőrző Bizottságának elnöike. Hatna­pos látogatása során az állami ellenőrző szerveik képviselői tapasztalatcserét tartanaik. A vendéget a Ruzynéi repü­lőtéren František Ondrich mi­niszter és Vlastimil Svoboda miniszter, a Cseh Népi Ellen­őrző Bizottság elnöke iidvözöl- íte. Jelen volt Harity Miklós, a Magyar Népiköztársaság cseh­szlovákiai nagyikövete is. KÖZÉLET — ANTONÍN JAKUBÍK i:seh ke­reskedelmi miniszter veretesével tegnap csehszlovák küldöttség ■tazott Budapestre. A delegáció tagjai részt vesznek a KGST tag­országok belkereskedelmi minisz­tereinek 10. tanácskozásán. — AZ ANTIFASISZTA HARCOSOK Csehszlovákiai Szövetsége Föderá­lis Központi Bizottságának meghí­vására tegnap. Prágába érkezeit az NDK-beli Antitasiszta Harcosok Bizottságának küldöttsége Ottó Púnknak, a bizottság központi ve­zetősége elnökének vezetésével. A repülőtéren a küldöttséget Františiek Miseje, az Antilasiszlu Harcosok Csehszlovákiái Szövetsé­ge Föderális Központi Bizottságá­nak elnöke fogadta. — JEOREN DE VR1ĽS haladó holland képzőművésznek emlékér­met adományozott a prágai Kép­zőművészeti Akadémia háborúel- tenes témájú alkotásaiért. A neut­ronbomba elleni plakátja Hollan­dia békeakciőinak központi jelké­pévé vált. /Folytatás az 1. oldalról) ság együttműködésére törek­szik. A jobboldali erők képviselni viszont élesen elutasítottak Szíria békés erőfeszítéseit, s nyilatkozatokban szálltak sík­ra a harcok folytatása és a polgárháború mellett. Camille Chamoun jobboldali vezér ki­jelentette, hogy csak akkor hajlandó a tűzszünetet meg­tartani, ha a szíriai csapatok kivonulnak Libanonból. Szár- klsz elnököt a libanoni nép Főiskola fiziikai-elektroniikaf tan­széke kollektívájának A kiváló mimikáért állami kitüntetést ad- 1a át, amelyet Gustáv Husák köztársasági elnök adományo­zott. Ezek a 'kollektívák jelen­tős mértékben hozzájárultak az űrkutatásban használt készülé­kek kifejlesztéséhez és gyártá­sához, az első három nemzet­közi legénységű űrhajó űruta­zásának előkészítéséhez, s ily módon előmozdították az Inter- k*)zmosz űrkutatási program valóra váltását. A Csehszlovák Tudományos Akadémia díjait a kutatómunkában elért tavalyi eredményeikért 10 olyan tudo­mányos kollektívának ítélték oda, amelyek tevékenységükkel elősegítették a tudományos ku­tatás fejlesztését és eredmé­nyeinek gyakorlati felhasználá­sát. A tudomány népszerűsítéséért az akadémia díjával Rudé prá­vo, a Csehszlovák Rádió prágai *'s a Csehszlovák Televízió brnói szerkesztősége, valamint a Nové slovo című hetilap több szerkesztőjét tüntették ki. Az NSZEP pártmunkásküldöttsége Prágában |ČSTK) — A CSKP Központi Bizottságának meghívására teg­nap Prágába érkezett a Német Szocialista Egységpárt pártmun­kásak üklöttsége Herbert Scheib- nek, az NSZEP KB tagjának, a KB osztályvezetőjének vezeté­sével. A Ruzynéi repülőtéren a kül­döttséget Engen Turzo, a CSKP KB lagja, a KB osztály vezető­je a CSKP KB több más tiszt­ségviselője fogadta, jelen volt Gerd König, az NDK rendkívüli és meghatalmazott csehszlová­kiai nagykövete. Kormánybizottság ülése IČSTK) — Ülést tartott teg­nap Prágában a népgazdaság tervszerű irányításával foglal­kozó kormánybizottság. A ta­nácskozást Leopold Lér szövet­ségi pénzügyminiszter, a bi­zottság elnöke vezette. A bizottság megvitatta az Ál­lami Tervbizottságnak a gép­ipari termelés átfogó tervezé­se fokozásáról, a gépipari ter­melés értékelési rendszere tö­kéletesítéséről szóló javasla­tát. Ezt követően megtárgyal­ta a népgazdaság tervszerű irányítása és továbbfejlesztése terén végzett gazdasági felmé­rések eredményeiről szóló je­lentést. árulójának minősítette, s kije­lentette, hogy Damaszkuszban csupán a saját nevében beszél­hetett, mert „Libanonban nem képvisel senkit“, Eliasz Szárkisz libanoni el­nök tegnap befejezte damasz­kuszi látogatását, ahol meg­beszélésekét folytatott Hafez Asszad szíriai elnökkel, majd továbbutazóit Szaúd-Arábiába. A szíriai látogatáshoz hason­lóan itt a feszült libanoni hely­zetről fog tárgyalni. Szaúd- Arábia Szárkisz közel-keleti kőrútjának első állomása. NICARAGUA; A nép egységes (ČSTK) — A nicaraguai vál­ság rendezése elképzelhetetlen Somoza tábornok azonnali tá­vozása nélkül, jelentette ki a Prensa Latina hírügynökségnek Carlos Tunnennan, a Nicara­guai Egyetem volt rektora, az ellenzéki „tizenkettek csoport­jának“ egyik vezetője. Ernesto Cardenal, a Sandi­nista Nemzeti Feiszabadítási Front képviselője Madridban kijelentette: „Ma Somoza- ellen vannak a nicaraguai milliomo­sok és a legszegényebb pa­rasztok is“. Cardenal elutasí­totta a külföldről jövő beavat­kozásra tett kísérleteket. Nica­raguában nincs polgárháború. Csupán egységes nép van, amely egy teljesen elszigetelt rendszer ellen harcol. A népi felszabadító harcban nincs helye a közvetítő akcióknak. Cardenal figyelmeztetett ar­ra is, hogy Nicaraguában már több mint egy hónapja foly­tatódik az a sztrájk, amelyet Somoza bukásáig nem fejeznek be. A Nicaraguával v«aló szolida­ritás venezuelai bizottsága Ca- racasban nyilatkozatot tett közzé, amely megállapítja:, U-2 típusú észak-amerikai kém­repülőgépek követik az FSLN partizánszervezet tagjainak mozgását, s erről tájékoztatják Somozát. Cunhal a portugál kormányválságról (ČS'1'K ] — A portugál lakos­ság széles rétegei számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a kommunista pártnak részt kell vennie a kormányban, mondot­ta Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára, az O’Dlario cfmű lisszaboni lapnak adott interjú- iában. Ebben főként a portu­gál kormányválsággal, s le­küzdésének a lehetőségével foglalkozott, megállapítva, hogy a jövendő kormánynak nem a formulája, hanem a program­ja, az összetétele és a gyakor­lata a fontos. Cunhal megállapította, hogy a Portugál KP kész belépni a kormányba, ez azonban nem elengedhetetlen feltétele an­nak, hogy a jövendő kormányt támogassa, vngy tolerálja — ez éppen annak programjától, összetételétől és gyakorlatától függ majd. Hangsúlyozta, hogy a PKP következetesen védelme­zi a demokratikus intézmények és az alkotmányos rendszer stabilizálását, és hogy hajlan­dó tárgyalni és közösen fel­lépni az összes többi demok­ratikus erőkkel, főként a szo­cialistákkal. Választások Becsben (ČSTK) — Az előzetes ered­mények szerint Bécsben az Osztrák Szocialista Párt a va­sárnapi tanácsi választásokon a legtöbb mandátumot szerez­te, összesen 62-t. A szocialista párt győzelme azonban nem olyan nagy, amint azt a párt vezetői fel­tételezték. Négy mandátumot veszített, s ezeket a Néppárt szerezte meg. A Néppártnak így sikerült elérnie azt, amire törekedtek: megbontották a fő­városban a szocialisták mono­póliumát. Betöltik a polgár- mester helyettesi funkciót, s így lehetőségük nyílt arra, hogy az eddiginél még jobban befolyásolhassák Bécs ügyeit. Az 1 173 454 szavazásra jogo­sult választó közül csupán 038 875-en járultak az urnák elé, tehát a választók 71,4 szá­zaléka. Ez a második világhá­ború óta a legalacsonyabb részvétel. (ČSTK) — A görög lakosság tömegesen tiltakozik az ország­nak az Európai Gazdasági Kö­zösségbe való belépése ellen. A közöspiaci tagság lényege­sen rontaná a görög dolgozók helyzetét, és törvényszerűen több kisebb és középnagyságú vállalat bukásához vezetne, hangsúlyozta Görögország Kom- omnista Pártja. (ČSTK) — Az ENSZ-közgyfi- lés 33. ülésszakának általános vitája utolsó szakaszába érke­zett. A vita bebizonyította, hogy az enyhülési folyamat to­vábbra is a nemzetközi élet legfőbb irányvonala marad. Ezt erősítette meg a 101 or­szág képviselőinek felszólalása. Tegnap a kilenc felszólaló közül kétségkívül Szíria és Li­banon küldöttjének szavaira összpontosult a figyelem, akik a közel-keleti helyzettel és az izraeli csapatok legutóbbi bej­rúti beavatkozásával foglalkoz­tak. A Libanonról folyó vita kapcsolódik az ENSZ Biztonsá­IČSTK) — A nyugat-német­országi Hessen tartományban a tartományi gyűlésbe való va­sárnapi választások eredmé­nyei a szociáldemokrata—sza­baddemokrata kormánykoalíció győzelmét jelentik. A Szociál­demokrata Párt az 1974 es 43,2 százalék helyett most 44,3 szá­zalékot, vagyis 50 mandátumot szerzett. Koalíciós partnere, a Szabaddemokrata Párt a koráb­bi 7,4 százalék helyett 6,6 szá­zalékot szerzett, s hét képvi­selőt küldhet a tartományi (ČSTK) — Már 17 arab ál­lam és a Palesztinai Felszaba- dítási Szervezet fogadta el az iraki kormány ajánlatát, hogy november 1-i kezdettel tartsa- rtak arab csúcsértekezletet Bag­dadban. Az értekezleten részt vesznek a Szilárdság Frontjá­nak tagjai, azok az országok, illetve a PFSZ, amelyek leg­utóbbi damaszkuszi értekezle­tükön határozottan elítélték a Camp David-i keretmegállapo- dásokat és Anvar Szadat egyip­tomi elnök kapituláns maga­A kommunisták a többi de­mokratikus erővel együtt rá­mutatnak az EGK-ba való belé­pés politikai összefüggéseire, főként azokra a szándékokra, amelyek arra irányulnak, hogy ezzel kapcsolatban Görögorszá­got ismét szorosabban a NATO- hoz fűzzék. gi Tanácsának akciójához, amely pénteken este a véres harcok beszüntetésére szólított fel. Az ENSZ székházában foly tatódnak a Biztonsági Tanács tagjainak informatív megbeszé­lései a rhodesiai helyzet ren­dezésének távlatairól. Minde­nekelőtt az Egyesült Államok példátlan lépését vitatják meg, miszerint beutazási vízumot adtak lan Smithnek, a lajüldö- ző rezsim vezető személyisé­gének. Több küldött Washing­tont a rhodesiai fajüldözők ellen hozott ENSZ-szankciób durva megsértésével vádolta. gyűlésbe. A legerősebb párt to­vábbra is a klerikális Keresz­ténydemokrata Unió marad 4lt százalékkal, 53 képviselővel. A többi hét politikai párt és csoportosulás, amely részt veit a választásokon, a tartományi gyűlésben nem képviseltetheti magát, mert nem szerezte meg a szavazatok minimális 5 szá­zalékát. A választásokon a 3,9 millió választásra jogosult 87,6 *zá» zaléka vett részt. tartását, aki lehetővé telte ezek aláírását. Abdái Muhszin Abu Majzar, a PFSZ hivatalos képviselője a küszöbönálló arab csúccsal kapcsolatban kijelentette: szükséges, hogy Összefogjaoak az összes arab katonai, politi­kai és gazdasági erők az iz­raeli megszállás ellen. Hang­súlyozta, hogy a Palesztinai Feiszabadítási Szervezet Végre­hajtó Bizottsága a Szilárdság Frontja harmadik értekezleté­nek határozataival összhang­ban szükségesnek tartja, hogy szintén részt vegyen a bagda­di csúcsértekezleten. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk szombati számának 3. oldalán, a ..Békés egymás melleti éles — az egyetlen ésszerft al­ternatíva“ e. cikk második ha­sábjának első bekezdésében saj­nálatos elírás történt. A mondat helyesen Így hangzik: Az, amit a Szovjetunió New Yorkban előter­jesztett, valóban a fegyverkezés minőségi és mennyiségi leállításá­nak komplex, konkrét, s emellett nagyon perspektív programja. (CSTK) — A Leoš Janáček tiszteletére megrendezett 13. brnói nemzetközi zenei feszti­vál keretében tegnap ötnapos tudományos értekezlet kezdő­dött „A szláv népek zenéje és e zene hatása az európai ze­nei kultúrára“ címmel. A ta­nácskozást a Cseh és a Szlo­vák Kulturális Minisztérium, a Csehszlovákiai Zeneszerzők és Előadóművészek Szövetsége, az UNESCO és až UNESCO val együttműködő csehszlovák bi­zottság rendezte. Százötven szakember van jelen a követ­kező országokból: Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Ju­goszlávia, Magyarország, Nagy- Britannia, az NDK, az NSZK, Olaszország, Románia, Svájc, Svédország, a Szovjetunió és az USA. A tudományos értekez­leten 70 beszámoló hangzik el. Megnyitó beszédet josef Šva- gera cseh kulturális miniszter- helyettes mondott. Kiemelte, hogy a mostani értekezlet ré­sze az UNESCO egyik jelentős programjának, a szláv kultúrák tanulmányozásának és az egyik olyan akció, amelyet az UNES- CO-val együttműködve Cseh­szlovákiában rendeznek meg. Hazánk a jövőben is hasonló nemzetközi kulturális akciók megrendezésével igyekszik hozzájárulni az UNESCO leg­fontosabb kulturális céljainak eléréséhez. losef Svagera a továbbiak­ban megállapíttota, hogy tár­sadalmunk szocialista átalaku­lása óta a kultúra is rohamos fejlődésnek indult. Ez Cseh­szlovákia kulturális szerveze­teinek nemzetközi szereplésé­nél is megmutatkozik. Végeze- tül annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy más né­pek kultúrájának ismerete fon­tos szerepet játszik az orszá­gok közötti baráti kapcsolatok megteremtésében, s ehhez a mostani rendezvény is hozzá­járul. Bejrutban továbbra is feszült a helyzet A Görög KP az ország közös piaci tagsága ellen A kormánykoalíció győzelme Hes seriben Nyugatnémet^—kínai megállapodás (ČSTK) — A Német Szövet­ségi Köztársaság és Kína kép­viselői Bonnban nyugatnémet —kínai tudományos-műszaki együttműködésről szóló megál­lapodást írtak alá. A megálla­podás szerint az NSZK 11 tu­dományos és műszaki területen nyújt támogatást Kínának. Bonnban hangsúlyozzák ugyan, hogy nem katonai támogatás­ról van szó, világos azonban, hogy a pekingi vezetőség a szerzett ismereteket katonai potenciáljának erősítésére is felhasználja. A megállapodást kínai rész­ről Fang fi, az Államtanács al­elnöke írta alá, aki küldöttség élén hosszabb látogatáson vesz részt a Német Szövetségi Köz­társaságban. Arab csúcsértekezlet előkészítése Bagdadban Tudományos értekezlet a szláv népek zenéjéről (ČSTK) — Jaroslav Kožešník akadémikus, a Csehszlovák Tu­dományos Akadémia elnöke tegnap Prágában ünnepi gyűlé­sen átadta a Csehszlovák Tudó mányos Akadémia díjait. Jelen volt Josef Havlín, a CSKP KB titkára, Jan Majcharčík. a CSKP KB osztályvezetője, Milan Vond- ruSka, cseh oktatást miniszter, valamint a Csehszlovák Tudó mányos Akadémia képviselői és más személyiségeik. Jaroslav Kožešník akadémi­kus a Csehszlovák Tudományos Akadémia Biofizikai intézete, a Károly Egyetem Matemaitikai- Fiziikai Kara munkatársamat, a Csehszlovák Tudomán^js Akadémia fejlesztési műhelyei dolgozóinak, a Cseh Mtisz-nki

Next

/
Thumbnails
Contents