Új Szó, 1978. október (31. évfolyam, 272-301. szám)

1978-10-09 / 278. szám, hétfő

A barátság és együttműködés fesztiválja IFolytatás az J. oldalrólJ dott. Bevezetőben megköszönlt mindazoknak a fáradozását, akik részt vettek az idei zenei ünnepség előkészületeiben. Szo­cialista művészetünk — mon­dotta — büszkén vallja magáé­nak a béke, a barátság és a né­pek közötti megértés eszméjét. A Bratislavai Zenei Ünnepség, ugyanúgy, mint a Prágát Ta­vasz, a békét szolgába. A zené­től idegen a íegyverropogáv a zenének semmi köze sincs a? éhezés, a szenvedés és a tó- ború világához. Minden ju zene a testvériség és az azokkal va­ló össszetartozás érzését kelti az emberben, akik a szabad! életért, a rossz és a jogtalan­ság ellen küzdenek. Kovš fclv- társ a fesztivált a helsinki Zá­róokmány szellemében kifejtett együttműködés bizonyítékának nevezte és megnyitottnak nyil­vánította. Ezt követően kiosztották *» ze­neszerzői és az előadói díjakul. A Szlovákiai Zeneszerzők Szö­vetségének díját négy kiváló művésznek adományozták Bemutató o Szlovák Nemzeti Színházban Eugen Suchoň nemzeti mű­vész 70. születésnapja alkalmá­ból szombaton a Szlovák Nem­zeti Színház együttese bemutat­ta Suchoň örvény című uperá- lát. Az előadáson részt vettek: Peter Colotka. a CSKF KB El­nökségének tagja, szlovák mi­niszterelnök, Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tag- ia. szlovák kulturális miniszter, Matej Lúöan, szövetségi minisz­terelnökhelyettes, František Ha- gara és Anna Kretová, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnökei, Július Hanus szlovák miniszter- Hnökhelyettes, Milan Klusák cseh kulturális miniszter, vala­mint politikai és kulturális éle­tünk más személyiségei. Ott voltak a bratislavai konzuláris hivatalok vezetői. Jelen volt a szerző, Eugen Suchoň nemzeti művész. Megnyitó hongverseny A Bratislavai Zenei Ünnepsé­gek szombat esti megnyitó hangversenyén a Szlovák Fil­harmónia zenekarával együtt fellépett Jesus Lopez-Cobos spa­nyol karnagy és két kiváló szovjet művész: Igor Ojsztrah es Mihail Homicer A hangver­senyen részt vett Miroslav Vé­lek. az SZLKP KB Elnökségének títgja, szlovák kulturális mi­niszter, valamint politikai és kulturális életünk több más személyisége. A fesztivál megnyitó ünnep­ségének résztvevőit a Prímás­palotában fogadta Ladislav Martinék. Bratislavai főpolgár­mestere. COLOTKA ELVTÁRS KÖZÉP SZLOVÁKIÁBAN ("CSTK) — Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök, pénte­ken látogatást tett a martini és a ružomberoki járásban. A martini járási pártbizoltság székházában Jozef Feríančík, a járási pártbizottság yezelö ijt kára tájékoztatta ot a járás fejlődéséről, valamint a lakos ság élet- és kulturális színvo­nalának emelkedéséről. Colot­ka elvtárs ezután megtekintet­te a martini Benka Múzeum kiállítási anyagát, majd a mar­tini Katonai Műszaki Főiskolára Játogatott. Ezt követően Ružomberokba utazott, ahol megtekintette a pamutkiállítást'. A burgonya második kenyerünk (Folytatás az 1. oldalról) addig az épület belsejében egv egész sor műveleien megy ke resztül. — Ebbe a terembe hordjuk be a vasúti kocsiktól a teli zsá­kokat — magyarázza Paraj László, a raktár vezetője, s be­vezet bennünket a legnagyobb helyiségbe. Itt mintát vesznek a szállít mányból. Ha jó minőségű az áru, akkor faládákba szórják Egy-egy ládába 400 kg burgo­nya lér. A teli ládákat anyag mozgató gépekkel a raktár töb­bi helyiségeiben egymás fölé rakják. Ez a téli készlet: A tá­rolásra nem alkalmas gumókat egy gépsoron csomagolják, s máris szállítják az üzletekbe. Már 1650 tonna burgonya ér kezelt ebbe a raktárba. Ebből 750 tonnát tettek el télire, a többit átvevés után azonnal továbbítani kellett fogyasztás­ra Mintegy 200 métermázsa olyan burgohyát is kaptak, wmelyet vissza kellett küldeni h- termelőknek. Ezért jó lenne, ha a mezőgazdasági üzemek az osztályozást nagyobb körülte­kintéssel végeznék, mert ezzel megtakaríthatnák az ide-oda szállítás költségeit. Érthető az átvevő szigorúsá­ga. hiszen ha romlott burgonya kerül a raktárba, a Többi is megromlik tőle. Ennek pedig mindenáron elejét kell venni. A jó termést úgy igyekeznek tárolni, hogy közben ne vesz- szen belőle kárba. KOVÁCS ELVIRA GAZDAG KÁPOSZTATERMÉS fisftak-Szlovákia egyik legnagyobb zöldségtermelője a Ko- te&ovái (zilinai járás) Élsz svedernfki kertészete. Az idén a. fö,dmövessxövetkezeí tagjai 75 hektáron termesztenek zöldséget, ebből 33 hektáron káposztát, nyolc hektáron sárgarépát, kisebb területen pedig kelkáposztát, petrezsely­met és más terményeket. A káposztát eddig 8 hektárról gyűjtötték be, s több mint 4D vagonnal szállítottak a Zele­nina žilinai vállalatának es a Liptovský Mikuláši Közép­szlovákiai Konzervgyárnak A képen: elszállítják a káposztát |Felvétel: V, Gabčo — ČSTK) Tanácskozik a KGST gépipari állandó bizottsága 1 ČSTKJ — Október 9. és 13.' (közölt tartja meg 77. üléssza­kát Jugoszláviában a KGST gép ipari állandó bizottsága. A ta­nácskozásra vasárnap csehszlo­vák küldöttség utazott Josef Si­mon szövetségi miniszterelnök- helyettesnek, az ülésszak veze­tőjének vezetésével. Az állandó bizottság tagjai megvitatják a nyomda, cipő és bőripari gépek, a polle^zter fo­nalat gyártó berendezések, egyes építőipari gépek, turbi­nák és gépkucsiszervíz be­rendezések gyártása terén va­ló szakosítás kérdéseit. Befejeződtek a gazdasági és műszaki napok IČSTK) — Egyhetes szovjet- unióbeli látogatásáról szomba­ton hazaérkezett a Csehszlovák Kereskedelmi Kamara és a Csehszlovák—Szovjet Kereske­delmi Kamara hivatalos kül­döttsége, amely Ján Gregor szlovák miniszterelnök helyet- les vezetésével Vilniuszban, a Litván SZSZK fővárosában részt vett a csehszlovák gaz­dasági és műszaki napokon. A bratislavai repülőtéren a kül­döttség vezetőjét Dezider Goga szlovák kereskedelmi miniszter és Nyikolaj Goncsarov, a Szov­jetunió bratislavai főkonzulja fogadta. A Vilniuszban megrendezett csehszlovák gazdasági és mű­szaki napok célja a csehszlo­vákiai ipar és kutatás magas színvonalának bemutatása volt. Elsősorban irányítási és mé­réstechnikai eszközöket, fo­gyasztási és optikai árucikke­ket mutattak be. A rendezvény keretében kiváló csehszlovák szakemberek előadásokat tar­tottak. Széntermelés terven felül fČSTK) — Az idei szénter­melési feladatok sikeres teljesí­tése érdekében az elmúlt hét végén az ostrava-karvinái szén­medencében több mini 20 000 bányász dolgozott. Mintegy 63 ezer tonna jó minőségű kősze­net termeltek. Ezenkívül nagy gondot fordítottak a bányagé­pek és a gépi berendezések karbantartására. A bányamedence dolgozóinak erőfeszítései pozitív eredmé­nyekkel járnak. Az év eleje óta 90 000 tonna szenet termeltek és 1860 méter bányáfolyosót hajtottak terven felül. A szep­temberi tervet a bányászok 101,2 százalékra teljesítették. « • RÖVIDEN ★ A Vietnami Hazafias Front Központi Bizottságának küldött­sége Hoang Quoc Vietnek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Vietnami Hazafias Front KB Elnöksége elnökének vezetésé­vel szombaton Terezinbe láto­gatott. Megtekintette a Nemze­ti Emlékművet és megkoszorúz­ta a fasizmus áldozatainak em­lékművét. ★ A prágai Nemzeti Színház együttesének fellépésével szom­baton Kassán befejeződött a Košice 78 országos színházi fesztivál. Ezt megelőzően dél­előtt a seregszemle résztvevői megtekintették Bardejov törté­nelmi nevezetességeit. ★ Tizenötödik hete tartja nyitva kapuit a prágai várban a „IV. Károly kora Csehszlová­kia nemzeteinek történetében“ című kiállítás. Az elmúlt ne­gyedévben a tárlatot sok ezer látogató tekintette meg, köztük sok külföldi, főleg a Szovjet­unióból. ★ Folytatódott vasárnap Br­nóban a Leoš Janáček tisztele­tére megrendezett XIII. nem­zetközi zenei fesztivál. Tegnap délelőtt Ľubomír Mátl karnagy vezényletével a morvaországi tanítók énekkara adott hang­versenyt. Ezt követően a prá­gai Nemzeti Színház együttese lépett fel. AZ ARAB NÉPEK IGAZ ÜGYE GYŐZNI FOG Közös közleményt adtak ki a szovjet—szíriai csúcstalálkozóról IČSTK) — Mint már szom­bati számunkban közöltük, Moszkvában befejeződtek a legmagasabb szintű szovjet— szíriai tárgyalások, amelyeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnöke, va­lamint Hafez Asszad, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (Baath párt) szíriai regionális vezetőségének főtitkára, a Szí­riai Arab Köztársaság elnöke vezetett. Szovjet részről a tárgyaláso­kon jelen volt Alekszej Koszi­gin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügy- és D. Usztyi­nov marsall, hadügyminiszter is. A rendkívül szívélyes légkör­ben lezajlott tárgyalások so­rán gyümölcsöző eszmecserét folytattak a két országot köl­csönösen érdeklő kérdésekről, valamint az időszerű nemzet­közi helyzetről, különös tekin­tettel a közel-keleti fejlemé­nyekre, s «jnnek kapcsán a kö­zel-keleti tartós béke megte­remtésének fő feladatairól. Asszad szíriai elnök, a Da­maszkuszban a szilárdság frontja országainak szeptem­ber 20—23 között lezajlott csúcskonferenciájáról tájékoz­tatta a szovjet fél képviselőit. Hangsúlyozta, hogy a résztve­vő haladó arab országok ve­zetői elítélték az egyiptomi vezetés megalkuvó politikáját Izraellel szemben, kategóriku- san visszautasították a Camp Davidban kötött egyezménye­ket és teljes elhatározásukat fejezték ki az ott kötött egyez­mények meghiúsítására vonat­kozólag. A szovjet fél nagyra értékel­te a damaszkuszi értekezlet eredményeit, amelyek nagyban hozzájárultak a haladó arab országok és a Palesztinai Fel­szabadítási Szervezet egységé­nek megszilárdításához az im­perializmus cselszövései ellen. Mély szolidaritását fejezte ki azon arab országok népei iránt, amelyek elutasítják a Camp Davidban kötött megál­lapodásokat. A szovjet fél vé­gül megállapította, hogy a je­lenlegi helyzetben különösen nagy szükség van mindazon haladó arab erők egyesítésére, amelyek visszautasítják az Egyiptom állal szorgalmazott, de a közel-keleti válság meg­oldását nem támogató politi­kát. Mindkét fél egyöntetű véle­ménye szerint az .Izrael és Egyiptom között amerikai se­gédlettel létrejött megállapo­dás lényegében összeesküvés, amely az arab népek háta mö­gött, érdekeikkel ellentétben akar kiutat találni. Mindez csak elodázza a megoldásra váró kérdéseket, mindenek­előtt az Izrael által megszállt arab területek kiürítését, a pa­lesztinai arab nép jogainak elismerését és a tartós béke alapjainak lerakását a Közel- Keleten. A szovjet és szíriai tárgyaló fél egyaránt figyelmeztetett arra a veszélyre, amely a k ti - löntárgyalások és az imperia­lista érdekek összehangolásá­ból ered. Ezért a Szovjetunió és Szíria megerősítette szilárd elhatározását, hogy a jövőben is mindent megtesz az arab népek igaz ügyének győzelmé­ért, az igazságos és tartós kö­zel-keleti béke megteremtésé­ért. A tárgyalások során a szí­riai tárgyaló fél köszönetét mondott a Szovjetuniónak azért az önzetlen politikai, er­kölcsi és anyagi támogatásért, 'amelyet a haladó arab népek­nek nyújt igazságos harcában. GAZDAG SZÁLLÍTMÁNY ÉRKEZETT A SZALJUT—6 CÍMÉRE Az űrhajósok teljes holdfogyatkozást figyeltek meg (ČSTKJ — A Szaljut-B szov­jet tudományos űrállomás fe­délzetén több mint négy hó­napja tartózkodó űrhajósok, Vlagyimir Kovaljonok és Alek­szandr Ivancsenkov címére az elmúlt napokban gazdag szál­lítmány érkezett a földi irányí­tó központból. A Progressz-4 nevű teherhajó segítségével élelmiszert, ruházatot, ajándé­kokat, leveleket és természete­sen nagy mennyiségű üzem­anyagpótlást küldtek a világ­űrbe. A szállítmányban mintegy 50 kilogrammnyi, az űrhajósok által kívánt és óhajtott élelmi­szert küldtek, többek között virslit, marhanyelvet, földi eperrel kevet túrót, diót, friss tejet, fokhagymát, hagymát, sőt Ivancsenkov kérésére tor­mát is. Az utazás befejezéséhez kö­zeledő űrhajósokat újabb öltö­zettel és lábbelivel is ellátták, így például az űrhajósok to­vábbi meleg cipőket kértek. Mint ismeretes, a súlytalanság állapotában fordított a vérke­ringés, a lábakból áramlik a vér az agyba, ezáltal az űrha­jósok többször panaszkodtak, hogy lábuk fázik. Most szőr­mebetétes lábbelit kaptak. NÉHÁNY mK 5IÄJ5 SORBAN LEONYID BREZSNYEV, az SZKP KB főtitkára, a Legfel­sőbb Tanács Elnökségének el­nöke táviratban köszöntötte Augustinho Neto elnököt, az Angolai Munkapárt elnökét a szovjet—angolai barátsági és kölcsönös együttműködési szer­ződés aláírásának második év­fordulója alkalmából. GUSTAV HUSAK elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának, köz­társaságunk elnökének a cseh­szlovák néphadsereg napja al­kalmából a prágai várban el­mondott beszédéből közöl rész­leteket a moszkvai Pravda teg­napi száma, amelyből minde­nekelőtt a tartós békére irá­A jelentős mennyiségű üzem­anyag mellett új filmtekercse­ket, valamint a biológiai és műszaki kísérletekhez szüksé­ges műszereket is csomagoltak a Progressz-4 belsejébe. A föl­di irányító központ tudósai eredetileg azt tervezték, hogy kicserélik az űrhajó szellőzte­tő berendezésének egy részét is. Ettől a tervüktől azonban elálltak, mivel a Szaljut-6 fe­délzetéről sikeresen visszakért Valerij Bikovszkij és Žigmund Jähn által a Földre hozott le­vegőminták laboratóriumi vizs­gálata azt mutatja, hogy az űr­állomás műszerei jól működ­nek, és az űrhajósok egészsé­gi állapota kiváló. Az utóbbi időben napi tevékenységükben növeltók a testmozgást, hogy kiváló egészségi állapotban készülhessenek a visszatérés­re. A szovjet sajtó közlése sze­rint a két szovjet űrhajós az űrhajózás történetében első­ként figyelt meg teljes holdfo­gyatkozást. Kovaljonoknak és Ivancsenkovnak sikerült le­fényképeznie a Hold beárnyé­kolt oldalát és az ezzel kap­csolatos tudományos adatokat azonnal továbbították a földi irányító központba. nyúló erőfeszítéseket és a nem­zetközi feszültség enyhítésére tett konkrét lépéseket emeli ki. ENRICO BERLINGUER, az Olasz Kommunista Párt főtitká­ra Moszkvában hivatalos tár­gyalásokat folytat az SZKP ve­zető képviselőivel. Szombaton Mihaik Szuszlov és Borisz Po­nomarjov, a Központi Bizott­ság titkárai fogadták. IAN SMITH, a rhodésiai faj­üldöző kormány elnöke tízna­pos látogatásra az Egyesült Ál­lamokba érkezett, hogy az ame­rikai politiika vezető képvise­lőivel megvitassa az ún. belső rendezés kérdéseit, amely gya­korlatilag figyelmen kívül hagyja a hazafias erők által hangoztatott, a többség ural­mát bevezető megoldást. 1978 X. 9.

Next

/
Thumbnails
Contents