Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-25 / 265. szám, hétfő
Kitörölhetetlen történelmi felelősség — 1938, A KIS NEMZETEKKEL SZEMBEN FOLYTATOTT IMPERIALISTA POLITIKA PÉLDÄJA MÜNCHEN „München“ fogalma a nemzetek, az emberiség haladó erőinek tudatában a kapitalista hatalmaknak független állammal szemben elkövetett árulása szinonimájaként. a náct agresszor elől való gyáva meghátrálás jelképeként, a béke elleni nemzetközi összeesküvésként vésődött be, habár előkészítői a valósággal ellentétben éppen a „béke megvédésének“ állították be. A néptömegek történelmi tapasztalata Münchent indokoltan a kis nemzetekkel szemben folytatott imperialista politika példájaként, a burzsoá politika aljas módszerének tartja. Keletkezése óta máig sem törlődött ki a történelmi-politikai szótárból. A München kérdése iránti érdeklődés ma, negyven év múltán is érthető; megmutatja a történelmi eseményből szerzett tapasztalatok és tanulságok jelentőségét és azt a tényt, hogy München értelmezéséért ádáz küzdelem folyt s jelenleg is folyik. Ebben á küzdelemben az egyik oldalon a demokrácia és a haladás hívei állanak, a másik oldalon pedig a reakciós és az antikommunista erők. Miből következik ez az éles összecsapás München értelmezésében? Ugyanúgy, mint a legújabb kori történelem minden döntő eseményében, a Münchenhez vezető út kérdésében is lényegében két ellentétes magyarázat áll egymással szemben, melyek a reakciós burzsoázia és a forradalmi proletariátus ellentétes érdekeiből következnek. Amíg München magyarázatában a német fasizmussal megegyezésre törekvő legreakciósabb burzsoázia hívei lényegében a müncheni politika apologetikájára szorítkoznak, mint a béke megvédésének állítólagos útjára, s elhallgatják ennek az irányzatnak osztályos, burzsoá egoista érdekeit, addig a marxista történet- tudomány magyarázata mindenekelőtt éppen a müncheni árulás osztálygyökereit leplezi le mind nemzetközi, mind csehszlovákiai vonatkozásban. Valójában ez a leglényegesebb hozzájárulás München elemzéséhez. A POLITIKA KIINDULÓPONTJA AZ AGRESSZOR MEGBÉKÍTÉSE München elemzésével a marxista történelemtudomány elsősorban is rámutat a müncheni politika közvetlen osztályfeltételeire, amely abból a szándékból Indult ki, hogy a fasiszta ag- resszort nyílt antikommunizmus és szovjetellenesség alapján „békítsék ki“. A „megbékítés“ koncepciója már 1934- től kezdett fokozatosan kialakulni. A nyugati nagyhatalmak — Anglia, Franciaország, úgyszintén az USA — reakciós politikai és gazdasági köreinek az 1929—1933-as rettenetes gazdasági válsággal alapjaiban megrengetett kapitalista társadalmi rendszer megmentésére irányuló törekvéséből indult ki. A nyugati hatalmak uralkodó körei a fasizmus ellen nem támaszkodtak a széles népi mozgalomra, amelyet for- radalmiasodás és a nép javára a burzsoá demokrácia elmélyítésére irányuló igyekezet kísért, hanem a hitleri és az olasz fasizmusnak tett engedmények politikáját követték azzal a reménynyel, hoqy a náci agresszió kelet felé, a Szovjetunió ellen fordul. Leginkább annak örültek volna, ha háborús konfliktus tör ki a nácisták és a Szovjetunió között. Történelmi választás előtt álltak, hogy a Szovjetunióval való együttműködés és az általa követett európai kollektív biztonság irányvonalát követik e, vagy pedig a Hitlerrel való megegyezés útjára lépnek. A nyugati nagyhatalmak uralkodó körei egyértelműen az utóbbi alternatívát választották. A reakciós burzsoázia jobban félt a kommunizmustól és a Szovjetuniótól, mint a konkurrens fasizmustól. Rettegett a fasiszta agresszor elleni háború forradalmi következményeitől. A fennálló szociális viszonyok megtartása érdekében ezért kész volt megegyezni Hitlerrel, és megtűrni a harmadik birodalom hatalmának növekedését. 1937 májusa, Chamberlain kormányának hivatalba lépése után Angliában ez az irányvétel fokozódott, Franciaországban pedig 1938 áprilisában Daladier kormányának fellépése után erősödött meg. Chamberlain a fasiszta Németország irányában folytatott politikáját egybekapcsolta a Nyu gat befolyási övezetébe tartozó középes délkelet európai országokkal, közte a Csehszlovák Köztársasággal fennálló addigi kapcsolatok felülvizsgálásával. München előkészítői lényegében készek voltak feladni ezekben az államokban befolyási pozícióikat a náci Németország javára, hogy ily módon kielégítsék Közép- és Kelet-Európában hatalmi helyzetének kiszélesítésére irányuló vágyát. Hitlerrel történő megegyezésüknek és a fasiszta agresszió Szovjetunió ellen való irányításának ez lett volna az ára. így néztek tehát ki a békéltető politika kiindulópontjai és feltételei, amelyek a fasizmus előtti kapitulációt jellemezték. A FASIZMUS BELSŐ „TARTALÉKAI" A kommunista mozgalom azonban kezdettől fogva rámutatott a német fasizmusnak tett engedményeket és a vele való megegyezést lehetővé tevő és azt pronagáló belső erőkre is. Magától értetődik hogy erre nemcsak fiqyelmeztetett, hanem ezeket az erőket le is leplezte és bírálta, s mozgósította ellenük a néptömegeket. Mindenekelőtt rámutatott valamennyi fasiszta és fasizálődó politikai nártra és csoportra, a henleinistákra, Fszterbá- zy híveire, az agrárpárt R. Beran és Stoupal földbirtokos által követett jobboldali irányvonalára, a Tudákokra, a fasisztákra és hasonszőrűekre. Általában ez az áramlat pártolta Hitler politikáját, a gazdaság, a szociális és a munkaviszonyok irányításában követett módszereit, bírálta a Szovjetunióval való szövetség külpolitikai irányvonalát és politikai jellemvonásaival az európai politikai színpad jellegzetes jobboldalához tartozott. Habár politikai súlyát nem szabad erősen túlbecsülnünk, mégis főképpen a monopoltőke csúcsköreivel (az Iparbank és az Agrárbank körei 1 való szoros kapcsolata révén jelentős politikai veszélyt jelentett. Vezető képviselőik — dr. \. Preiss (Iparbank) és R. Reran ugyanis bizonyíthatóan szoros kapcsolatban álltak a német gazdasági körökkel, gazdasági érdekükben állt a Németországgal fennálló kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítése, és köztudott volt róluk, hogy a Hitlerrel való megegyezés hívei. Preiss 1934-ben németországi hosszabb „tanulmányútiáról“ a német fasizmus politikájának lelkes híveként tért vissza, s a követke7ő években a Németországgal történő „megegyezés“ politikai Irányvonalát pártolta. Hasonló tevékenységet fejtett ki — főleg a München előtti években — R. Beran, az agrárpárt elnöke Is. A csehszlovák burzsoázia jobboldali irányzata ugyanakkor a primitív antikommunizmus és szovjetellenesség jegyében következetesen szembeszállt a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió közötti szövetségi szerződéssel. R. Beran 1938 újévi vezércikkében követelte a szudétnnémet párt (SclPj és a Hlinka-párt (HSESJ belépését a kormányba — melyet a szocialisták kirekesztésével a jobboldali blokk és az új kormánykoalíció létrehozása alapjának tartott. A hitleri vezetés által Csehszlovákiával összefüggésben kibontakoztatott válság egész időszakában a burzsoá reakció egyre készségesebben törekedett megegyezésre jutni az irredenta SpD-vel és ennek útján a náci Németországgal is. A reakció ugyanakkor számított a csehszlovák határvidék átengedésére is. Képviselői mind intenzívebb kapcsolatot kerestek náci szervezetekkel. Az agrárpárt Be- ran-szárnya a német nagykövetségnek túlbuzgóim bizonygatta <i Németország hoz fűződő jó viszonyát. Eisenlohr prágai nagykövet 1938 februárjában Re ran törekvéseit a következőképpen fog lalta össze: „Az agrárpárt fellép a kollektív biztonság gondolata ellen és a Németországhoz való közeledést pár tolja. A birodalom iránti jó viszony gondolatát fogja propagálni... Az ag rárpárt úgymond ádázul ós engesztel hetetlenül szemben áll a kommuniz mussal... be kell tiltani az emigrán sok Németország elleni agitációját... Beran nem tartja mec/oldhatatlannak a kisebbségi kérdéstBerannak ezt j képét még teljesebbé teszi egy kurióz eset: a német nagykövetet megkérte: a kormány készülő átalakításakor bírja rá Hodžát, hogy az új hadügymi niszterré a HSLS képviselőjét nevezze ki! A német fasizmussal folytatott együttműködés politikájának logikus kicsúcsosodása volt ez. A csehszlovák jobboldal főképpen a müncheni válsáq befejező szakaszában a várbeli Beneš- csoportra súlyosodó nyomás számottevő eszközévé vált a Németországgal történő haladéktalan megegyezés ér dekében. Ilyen módon a csehszlovák nép ellen Münchenben elkövetett árulás előkészítésének élvonalába került BENEŠ INKÁBB KAPITULÁLT Ezen a helyen azonban le kell szögezni mindenekelőtt azt a tényt, hogy a Münchenhez vezető eseményekben a döntő felelősség főképpen az E. Beneš és várbeli csooortja által reprezentált csehszlovák liberális burzsoá demokrata irány képviselőit terheli. A nácibarát reakció kétségkívül a gazdasági és a pénzügyi hatalom központját jelentette az államBan, a politikai döntés kulcsa és ezáltal az angol—francia nyomásra a Németországgal való megegyezés irányvonalának megvalósítása a Beneš által képviselt liberális burzsoázia kezében volt. Beneš, aki éveken keresztül külügyminiszter fl9ltí —1935 j és T. G. Masaryk bizalmasa volt, jelentős részt vett az első Csehszlovák Köztársaság politikai profiljának kialakításában mind a kül-, mind a belpolitikát illetően. Az engesztelhetetlen etnikai csehszlovakizmus, valamint a szlovák nemzeti kérdés jelentőségének meg nem értése kedvezőtlenül hatott Szlovákiában a köztársa• ság megvédése frontjába állítására. Re- nešt osztályfüggősége az állam burzsoá formájához, szoros kötődése a nyugati hatalmakhoz és következetlensége a Szovjetunióval való szövetség értelmezésében a Csehszlovák Köztársaság butzsoá demokratikus rendszere állameszméjének logikus, a Münchenhez vezető egész fejlődésért felelős képviselőjévé teszi. München nem volt csupán a nagyhatalmak 1938. szeptember 29—30-án végrehajtott elszigetelt aktusa, hanem elkerülhetetlen következménye volt a nyugati hatalmak és a nácizmus politikai feilődésének, úgyszintén a Beneš által köztársasági elnökké választása után is uralt csehszlovák külpolitika irányvonalának. München megvalósítását nehezen képzelhetnénk el Beneš külpolitikáia és ennek Chamberlain és Daladier, Halifax és Bonnet politikájához való szüntelen, szinte szolgai alárendelése nélkül. ReneŠ soha, a München előtti dráma legtraqikusabb szakaszaiban sem gondolt a nyugati naay- hatalmaktól független önálló eljárásra, nem tanácskozott politikája irányáról a szovjet kormánnyal, s. végül is Münchennel végzett. Habár kitűzték a decentralizáció tervét és ígéretet tettek a szlovákok és a nemzeti kisebbségek kielégítésére — ez azonban korántsem volt elégséges az igazi nemzetiségi egyenjogúsághoz, amint azt a CSKP követelte — Beneš mégsem tudott mégszabadulni a burzsoá demokrácia osztálvkorlátaitól, nem támaszkodott a nép széles körű antifasiszta mozgalmára. Állásfoglalásának magyarázata kézenfekvő: „Re- nes, mint burzsoá demokrata nem tudta és nem is akarta megvédeni az általa épített burzsoá köztársaságot a fel fegyverzett néptömegek segítségéivel és a szocialista állammal, a Szovjetunióval váló szövetséggel. Ez ugyanis az állam belső életében mélyreható szocialista változásokat feltételezett volna, megkívánta volna az igazi népi demokrácia érvényesítését, valamennyi reakciós erőnek a hatalomból történő kirekesztését, a Nyu» gathoz fűződő kapcsolatok gyengítését és rt külpolitikai irányvonal alapvető módosítását. E. Beneš, a csehszlovák burzsoázia képviselője nem léphette át gondolkodásmód iának osztály korlátait, inkább kapitulált. I EGYSZER S MINDENKORRÁ.., Beneš kapitulációja a nyugati nyo-1 más és a nácizmus agressziója előtt logikus következménye az első Csehszlovák Köztársaság nyugati hatalmak* ra orientálódó külpolitikájának. A műn* cheni kapitulációval a Csehszlovák Köztársaság területi épsége és szuverenitása, a népünk szabadsága és függetlensége ellen elkövetett árulás ezért egyszermind Renešnek az impreialista nagyhatalmakra orientálódó politikáját vádolja. Ezek a nagyhatalmak aljas módon sárba tiporták nemzeteink sza- badsápát és becsületét. Az árulásból népünk levonta a kellő tanulságot és államának új meghízható kezességét a Szovjetunóhoz fűződő szövetségben találta meg. K. Gottwald 1938. október 11-én München osztályhátteréről mondott szavai azért Benešre is vonatkoznak: „Münchenben az angol és francia reakciós nagyburzsoázia osztályérdekei parancsolták a Hitler rendszer megmentését Csehszlovákia rovására. A csehszlovákiai reakciós burzsoázia erői rendelték el a kapitulációt és az ál- lám, a köztársaság, a nemzet érdekei- nek feláldozását a nagyburzsoázia osztályérdekeinekA mücheni árulásért viselt felelősség tehát nemcsak a nyugati nagyhatalmak reakciós képviselőire hárul, hanem ugyanolyan mértékben a belső reakcióra is: a cseh jobboldalra, a henleinista, a Iü- dák, a magyar, a lengyel és az ukrán nacionalista burzsoáziára is. Ezeket részleges nézeteltéréseik ellenére egybekapcsolta a fennálló burzsoá rendszer megőrzésének közös érdeke és á haladással, főképpen a kommunistákkal és a Szovjetunióval való szembenállásuk. München előkészítette a csehszlovák államiság felszámolásának útját és nemzeteink szabadságának elveszték sét. München következményeiért kétségkívül történelmi felelősséget visel az uralkodó csehszlovák burzsoázia, mindenekelőtt a vezető szerepet viselő cseh burzsoázia. Kapituláns politikája miatt és azért, mert képtelen volt megvédeni a csehszlovák állam filg* getlenségét, a csehszlovák burzsoázia, mint osztály, egyszer s mindenkorra elvesztette erkölcsi jogát a nemzet vezetésére. Csehszlovákia állami életében indokoltan nem töltött be olyan döntő szociális erőt, mint 1938 előtt. A felszabadulás után befolyása lényegesen meggyengült. Február pedig végleg lesöpörte a színről. A csehszlovák társadalom a CSKP vezetésével megkezdte a szocializmus építését és végleg leszámolt a München előtti köztársaság gyengeségének döntő belső forrásával: igazságtalan társadalmi rendszerével. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő szövetségre támaszkodva, szilárdan kezeskedik arról, hogy München soha többé nem ismétlődik meg. Dr. LADISLAV SUŠKO, CSc, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének dolgozója ■w———míjbi'i. j miimmei wi jmn,. m» IfBi MEGOSZTOTT ARANYEREM Új meghajtású autóbuszok az olimpiai Moszkvában 1978 IX. 25. A brnói 20. nemzetközi gépipari vásár egyik aranyérmét Csehszlovákia és a Szovjetunió megosztva kapta. A két ország közötti sokoldalú tudományosműszaki együttműködés eredményességének újabb bizonyítéka az a turbóvillamos hajtómű, amely a Z palivon egyik legnagyobb érdeklődést felkeltő exponátumát képezte. Ez a gépkocsihajtómű egy gázturbinából, 40 000 fordulatszámú áramfejlesztőből, valamint a hajtókerekekbe beépített motorból áll. A gépkocsit tehát közvetlenül a kerékagyba beépített villanymotorok hajtják. Az új hajtómű legnagyobb előnye, hogy minimálisra csökkenti a környezetszennyezést. Természetesen hagyományos értelemben vett sebességváltóra sjncs szükség, s a differenciálmű is elmarad. Az új megoldás tehát egyúttal nagy fémmegtakarítást is jelent, s bizonyára karbantartása is jóval egyszerűbb lesz. A gázturbina meghajtásához az üzemanyagok különböző típusai használhatók a gépkocsi rendeltetésének megfelelően. A gázturbinával nagy teljesítmény érhető el, ezért a turbóvillamos meghajtás főleg a nehéz gépkocsik esetében lesz célszerű és gazdaságos. Első alkalmazására Moszkvában az olimpia évében kerül sor, ahol a városi autóbuszokat látják el ezzel a meghajtással. A turbóvillamos hajtóműrendszer kifejlesztése a brnói Villanymotorok Kutató- és Fejlesztési Intézete, valamint a moszkvai Gépjárművek Központi Kutató- és Fejlesztési Intézete dolgozóinak közös munkája. A brnói kutatók, Karéi Srá- mek, Zdenko Stancek, Rudolf Haas, Vladimir Kolhammer, Jan Coufal és Jiff Krivy a generátort és a kerékmotorokat fejlesztették ki, a moszkvaiak pedig, A. M. Hlebnyikov, Sz. I. Cvetkov, A. I. Jakovlev, N. P. Kolbin, valamint a lvovi I. V. Szmirnov a gázturbinát és a hajtókerekeket, a sebessógszabályozó és a fékező berendezéssel együtt. Felvételünkön a brnói vásáron bemutatott turbógenerátor látható. MAKRAI MIKLÖS
