Új Szó, 1978. szeptember (31. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-19 / 259. szám, kedd
íl SZÓ 1978 IX. 19. 3 CAMP DAVID: Szembehelyezkedés a valódi közel-keleti béke érdekeivel Befejeződött a hármastalálkozó £ Az arab érdekek elárulása A férfiak és nők egyenjogúságát, amelyet a nyugatnémet alkotmány is rögzít, a mai napig sem tartják tiszteletben. Ezt bizonyítja az is, hogy a politikai, valamint a szociálisgazdasági szférában a nőknek megkülönböztetés jut osztályrészül. Amíg a férfi munkanélküliek száma 3,2 százalék a nőknél ez 6 százalék. Több ipari ágazatban a fér fiuk 25—30 százalékkal többet keresnek, mint a nők. Meinz- ben a nyugatnémet nők ezrei tüntettek a diszkrimináció felszámolásáért. (ČSTK—ZR fe.lv.) HÉTVÉGI TÜZPÁRBAJ DÉL LIBANONBAN Izraeli csapatösszevonások a délkeleti határon (ČSTK) —, Vasárnap, röviddel éjfél előtt befejeződött Camp Davidban a szigorúan zárt ajtók mögött lebonyolított hármastalálkozó. James Carter amerikai elnök, Menahem Begin izraeli kormányfő és Anvar Szadat egyiptomi elnök tegnap Washingtonban, a Fehér Házban aláírták „A közel-keleti béke alapelveiről“ és „Az egyiptomi—izraeli békeszerződés megkötésének alapelveiről“ szóló megállapodásokat. Mindkét dokumentum az egyiptomi-izraeli különbékét hivatott elősegíteni, amelynek aláírására három hónapon beSZABADSÁGOT A WILMINGTONI TÍZEKNEK! Kitüntetés a bebörtönzött Chavisnek Számos levél és távirat érkezik Washingtonba a Fehér Házba, melyekben az amerikaiak követelik Benjamin Chavis és társai, a wilmingtoni tízek azonnali szabadon bocsátását. Egy politikai kutatásokat végző befolyásos amerikai intézmény felszólította Carter elnököt, tegye lehetővé Chavisnek, hogy Washingtonba jöjjön, és átvegye az Egyesült Államokban az emberi jogok tiszteletben tar tásáért folytatott önfeláldo zó tevékenységért járó kitüntetést. A nyilatkozat szerzői hangsúlyozz'':, hogy ■Benjamin Chavis és a tízek többi tagja a jogtalanság és hamis tanúskodás áldozatai. Szakszervezeti vezetők, művészek, orvosok, írók, egyházi vezetők, női és ifjúsági szervezetek képviselőinek 350 tagú csoportja is felszólította Čartert és a politikai vezetőket, hogy bocsássák szabadon a wilmingtoni tízeket. A nyilvánosság tömeges tiltakozásai ellenére a hivatalos washingtoni körök hallgatnak és így bizonyítják, mit is érnek valójában „az emberi jogok védelméről" tett nyilatkozataik. (Cl lül kerül sor. A tegnap jóváhagyott megállapodások Izraelnek arra a tervére épülnek, hogy a Jordán folyó nyugati partján és a Gáza-övezetben úgynevezett autonóm területet hozzanak létre. Nem tartalmazzák azonban Izrael kivonulását a megszállt arab területekről, s Izrael az említett térségekben továbbra is megtartaná katonai támaszpontjait. • • • Khaled Fahuin, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke rámutatott, hogy a palesztin nép elutasítja a Camp David-í megállapodásokat: „Camp David egyenlő az Izrael előtti teljes kapitulációval, a Fehér Ház utasításainak szolgai teljesítésével. Szadat különbékéje azonos a palesztinai nép és az arabok elárulásával“ — jelentette ki Fahum. Szíria is élesen bírálta a hármas csúcsot. A három hónapon belül aláírandó egyiptomi—izraeli különbékét a damaszkuszi rádió az izraeli megszállás hitelesítésének, az amerikai érdekek kiszolgálásának minősítette. Az aláírt dokumentumok szembehelyezkednek az eddigi arab csúcstalálkozók határozataival, és teljesen eltérnek a közös arab stratégiától. Terjedelmes cikkben foglalkozik a moszkvai Pravda a szovjet—amerikai kereskedelem kérdéseivel, azzal a kísérlettel, hogy amerikai hivatalos szervek a kereskedelem eszközeit próbálják igénybe venni a Szovjetunióval szembeni politikai nyomásra. „A kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fontos részét alkotják a szovjet—amerikai kapcsolatok egészének, fontos tényezői az enyhülésnek. Továbbfejlesztésük az Egyesült Államoknak is gazdasági érdeke“ — hangoztatja a szovjet lap, rámutatva: maguk az amerikai üzletemberek is tisztában vannak azzal, hogy a Szovjetunió könnyen találhat magának más kereskedelmi partnereket, így aligha számíthatnak sikerre az olyan kísérletek, amelyek „büntetni“ akarják. (ČSTK) — A nemzetközi feszültség enyhülésének ellenzői az utóbbi időben jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogy reklámozzák az EgyesUlt Államok. Kína és Japán tervezett katonai blokkját, írta szeptember 17-i számában a Krasznaja Zvezda, a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának sajtószerve. Véleményük szerint ennek a blokknak a kialakítása lehetővé tenné a fejlett iparú és katonai erejű Japán egybekapcsolását Kínával, melynek óriási néptömegei és stratégiai nyersanyagkészletei vannak. Az új blokk kialakítása érdekében tett első lépés az amerikai—japán ún. biztonsági megállapodás, amely szorosan köti Japánt a Pentagon veszélyes ázsiai stratégiájához. Ezt követte Washington paktálása Pekinggel, melynek következményeként Kína de facto az Egyesült Államok szövetségese lett. Végül is az Egyesült Államok és a KNK jelenlegi képviselőinek közös erőfeszítéseivel ráerőszakolták Japánra a Kínával kötött, a békéről és barátságról szóló egyezményt. A Krasznaja Zvezda szerint Tokió még mindig úgy próbálja feltüntetni ezt a megálla(ČSTK) — Szombaton és vasárnap is folytatódtak nehéztüzérséggel és aknavetőkkel az összecsapások az Izrael által támogatott keresztény milíciák és a palesztin erők között Dél- Libanon különböző részein. A legsúlyosabb harcokról Mardzs üjun és Klia térségéből érkeztek jelentések. A szemtanúik szerint a Litáni folyó Khardali hídjánál az ENSZ-erők állásaira is gránátok hulltak. A jobboldali erőik dél-libanoni képviselője azzal vádolta az UNIF1L vezetőit, hogy együttműködnek ,,a haladó erőkkel és a palesztinokkal Dél-Libanonban“ és segítik őket. Habár Tel Aviv cáfolta, bejA szovjet—amerikai kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról a Pravda megállapítja: az 1971- es szint még csak 245 millió dollár volt, 1977-ben viszont a forgalom értéke már mintegy kétmilliárd dollárt ért el. Lerakták az alapokat ahhoz, hogy az amerikai cégek részt vehessenek nagyszabású, hosszú távú programok megvalósításában. „Az Egyesült Államokban bevezetett és a kereskedelmi hitelekre vonatkozó diszkriminációs törvények akadályt jelentenek a szovjet—amerikai kereskedelem fejlesztésének útjában. Sajnos, a jelenlegi kormányzat ahelyett, hogy intézkedéseket tenne a diszkriminációs akadályok felszámolására, azoknak tesz szolgálatot, akik további nehézségeket akarnak támasztani.“ — írja a moszkvai Pravda. podást, mint az általános alap- elvek veszélytelen deklarációját, amely semmire sem kötelezi Japánt. Pekingben azonban nem csitultak le azok a kijelentések, hogy az egyezmény- a Szovjetunió ellen irányul. Másik legfőbb célja, hogy katonai együttműködésre kényszerítse Japánt és bevonja saját nagyhatalmi stratégiájába. Meggyőzően dokumentálják ezt a ki nai katonai küldöttség Japánban tett látogatásának eredményei, amely szeptember 13- án ért véget. A világ közvéleménye példátlan eseménynek minősítette a kínai katonai küldöttség látogatását és olyan jelentős lépésnek, melynek célja bevonni Japánt Peking nagyhatalmi stratégiájába. Nem kell bizonygatni, milyen veszélyes lenne Japán számára egy szövetség azokkal, akik eszeveszetten és a valóság érzékelése nélkül egy új háború elkerülhetetlenségét hirdetik, a lázas fegyverkezés mellett foglalnak állást, hatalomra vágynak Ázsiában, durván nyomást gyakorolnak Vietnamra és majd minden szomszédjukkal szemben . területi követeléseik vannak, írja befejezésül a lap. rúti lapok dél-libanoni tudósítói és utazók újra megerősítették azokat a híreiket, hogy a libanoni—izraeli délkeleti határ mentén izraeli egységekkel vontak össze. A becsléseik szerint az elmúlt napok során 50—60 000 izraeli katonát helyeztek itt el, akikkel a Camp David-i találkozó negatív fogadtatása esetén akarnak nyomást gyakorolni. Az Asz-Szaura című damaszkuszi napilap felhívja a figyelmet Izrael és a libanoni inilicisták szoros együttműködésére. Izrael anya gi és katonai segítséget nyújt a jobboldaliaknak, és már a polgárháború befejezése óta kiképzésben részesíti a keresztényeiket. A libanoni kormány tevékenysége e napokban arra összpontosul, hogy lehetőleg meghosszabbítsák az arabközi békefenntartó erők mandátumát további hat hónappal. A mandátum október 26-án jár le. A jobboldali erőik képviselői szembeszállnak a kormány- nval, és követelik a szíriai egységek azonnali kivonását az országból és a libanoni—szíriai kapcsolatok felülvizsgálását. Camille Chamoun, a Nemzeti Liberális Párt elnöke vasárnap kérte Szárkisz elnököt, hogy vonják ki Libanonból a szíriai egységeket, és felszólította a Hossz-kormány négy maronita miniszterét, hogy ne egyezzenek bele a mandátum meghosszabbításába. A haladó erők képviselői figyelmeztetnek a veszélyre, melyet a szíriai egységek kivonása okozhat. Felhívják a figyelmet arra, hogy a konzervatív erők csak erre a pillanatra várnak, hogy ismét kirobbanthassák a véres polgárháborút. (ČSTK) — „Múlt heti csehszlovákiai tartózkodásom során megvalósult tárgyalásaim eredményei, mindenekelőtt a Ľubomír Štrougal kormányfővel folytatott konstruktív tárgyalások nagyon reménykeltőek“, mondotta a ČSTK tudósítójának Ali Dzsaida, a kőolajat exportáló országok szervezetének (OPEC1 főtitkára. „Először jártam Csehszlovákiában. Meglátogattam a brnói vásárt, ahol nagy hatással volt rám az önök termékeinek magas műszaki színvonala. Ezeket a termékeket sikeresen lehetne alkalmazni csoportosulásunk 13 országa többségében. Végül is Csehszlovákia gyümölcsöző együttműködése például Irakkal a basrai olajfinomító építésében, vagy további objektumok létesítése során Algériában jól ismert. Habár ez az együttműködés bilaterális alapokon fejlődik, eredményeiben Todor Zsivkov Becsben (ČSTK) — Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB el* ső titkára, a Bolgár Népköz* társaság Államtanácsának elnö* ke tegnap négynapos hivatalos látogatásit Becsbe érke* zett. A bécsi repülőtéren a bolgár vendéget és kíséretét Ru* dolf Kirchsclíläger osztrák köztársasági elnök és az osztrák politikai és közélet más képvi-< selői fogadták. A látogatás Ru* dolf Kirchschläger meghívására valósul meg. A bolgár küldöttség tagjai Andrej Lukanov, a Minisztertanács alelnöke, Petr Mlagyenov külügyminiszter, Christo Chris- tov külkereskedelmi miniszter és a Bolgár Népköztársaság más képviselői. Todor Zsivkov a Bolgár Nép* köztársaság és Ausztria kapcsolatainak továbbfejlesztésiről fog tárgyalni, amelyek főleg a ikeresikedelem és a tudományos- műszaki együttműködés terén jól fejlődnek. TARTALMAS PROGRAM (ČSTK) — Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov tegnap aktív pihenéssel töltötték napjukat. Megfigyelték a Föld és a világtengerek felszínét, továbbá folytatták a biológiai kísérletsorozatot. Az elmúlt napokban a Szaljut—6 személyzete több tudományos-műszaki kísérletet hajtott végre. A holdfogyatkozás idején például teleszkóppal figyelték a holdsugárzást az ibolyántúli tartományban és fényképezték a holdfogyatkozás különböző fázisait. A programnak megfelelően további technológiai kísérleteket végeztek a Krisztall berendezésen, folytatva egyebek között a Morava elnevezésű szovjet—csehszlovák kísérletet. Az űrállomás fedélzeti rendszerei normálisan működnek. A1 kozmonauták közérzete jó. Katasztrófa Iránban (ČSTK) — Vasárnapra virradó éjszaka pusztító földrengés volt Irán északkeleti részében, amely legkevesebb 13000 emberáldozatot követelt. A halottak és sebesültek pontos száma eddig még ismeretlen. A haj* léktalanná vált személyek számát sem sikerült még megállapítani. „Tabbas város olvan látványt nyújt, mintha valaki hatalmas kalapácsütést mért volna rá, mondják a szemtanúk. A felkutatott holttesteket azonnal tömegsírokba temetik, hogy megelőzzék az esetleges járványokat. öt ember közül legjobb esetben egy maradt életben. A katasztrófa helyén gyors ütemben húsz kórházat létesítettek. A hajléktalanok számára 30 000 sátrat állítanak fel, katonai repülőgépekről pedig élelmiszert dobálnak le a katasztrófa sújtotta területekre. az OPEC-nek mint egésznek lš nagyon hasznos.“ Az új olajárakkal kapcsolatban, melyek az amerikai dollár labilitása következtében fokozatosan elveszítik reális értéküket, Ali Dzsaida kijelentette, hogy hivatalosan nem fognak változtatni az OPEC-államok miniszterei decemberi Abu Za- biban megrendezésre kerülő konferenciája előtt. „Az OPEC- tagállamok az inflációs fejlődés és a dollár értékcsökkenése következtében az elmúlt két év során tervezett jövedelmüknek több mint 30 százalékát elveszítették. Legutóbb 1976 decemberében állapították meg az új árt: 12,70 dollárt egy barrelért, és azóta a veszteség 12, de talán már 18 milliárd dollár Is.“ Ali Dzsaida, az OPEC főtitkára hétfőn Bécsből konzultációkra Londonba repült, majd to* vább utazik New Yorkba. A szovjet-amerikai kereskedelmi kapcsolatokról A MOSZKVAI PRAVDA CIKKE A FESZÜLTSÉGENYHÜLÉS ELLENZŐI VESZÉLYES TERVEK Csehszlovákia és az OPEC-országok kapcsolatáról ALI DZSAIDA NYILATKOZATA KUBAI TÁVIRAT PUERTO RICUBA (ČSTK) — A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága üdvözlő táviratot intézett a Puerto Ricó-i Szocialista Párt II. rendkívüli kongresszusa küldötteihez, melyben megállapítja, hogy a Puerto Ricó-i szocialisták kongresszusa a párt fejlesztése és megerősítése feltételeinek létrehozása szempontjából jelentős esemény. A táviratban meggyőződését fejezi ki a Kubai KP KB, hogy a kongresszus és eredményei új fejezetet nyitnak a Puerto Ricó-i nép hősi harcában. A távirat az ENSZ dekoloni- zációs bizottsága által a közelmúltban Puerto Ricóról elfogadott határozatot az Egyesült Államok annexiós politikája ellen harcoló erők győzelmének minősíti. A Kubai KP KB a Puerto Ricó-i szocialisták kongresszusára delegációt akart küldeni, az amerikai hivatalok azonban a küldöttség tagjainak nem adtak vízumot. „Ez az abszurd intézkedés nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy kifejezzük a kubai forradalom szolidaritását a kongresszussal“ — állapítja meg a távirat. Az alsóház jóváhagyta a rendkívüli állapotot Iránban (ČSTK) — Az Iráni Nemzeti Tanácsadó Gyűlés -(a parlament alsóháza) tegnap jóváhagyta a rendkívüli állapotot Teheránban és további 11 nagy iráni városban, melyet szeptember 8- án hirdettek meg hat hónapra. 152 képviselő szavazott a rendkívüli állapotra, 22 ellene és ketten tartózkodtak a szavazástól. 92 képviselő nem volt jelen az ülésen.