Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-14 / 223. szám, hétfő

(Munkatársunktól) — Félidejéhez közeledik a Szlovákia Ke­rékpáros Körverseny. Tegnap Humennéböl a Magas-Tátrába vezetett a 168 km hosszú útszakasz, amelyet Prusek nyert meg. A szombaton délelőtt rendezett idöfutamban DvofóÜek szerzett elsőséget, míg a délutáni szakaszt Jurás nyerte. Az összetett versenyben továbbra is a holland De Rooy vezet, A inai VI. útszakasz (132 kin): Tatranská Lomnica—Štrbské Pleso—Lipt. Hrádok—Poprad—Tatranská Lomnica. A Duklai emlékműnél is elha<aiitak az idei Szlovák Kerékpáros Körverseny részvevői. Felvételünkön D. Jurčo, a Dukla Bratislava versenyzője látható. (ČSTK-felv.J Befejeződött a XIV. kajak-kenu VB Belgrádban vasárnap befejeződött a Száva holtágán rende­zett kajak kenu világbajnokság. A várak ozásnak megfelelő- ón a szocialista tábor országainak veraenyzői domináltak. A csehszlovák résztvevők néhány értékes helyezéssel térhetnek haza a nagy seregszemléről. A szombat délelőtti 26 km hosszú idöfutamban 93 kerék­páros állt rajthoz. Sokáig úgy tűnt, hogy a pályaversenyek ről is ismert Kontír szerzi meg a győzelmet. A táv háromnegyed részéig a legjobb időt hajtotta, de túlbecsülte erejét és vissza­esett. Ismét jól szerepeltek a hollandok: de Rooy a második legjobb időt hajtotta s ezzel valóra vált edzőjének jóslata, hogy az említett kerékpáros „az igazság útszakasza“ után átveszi a vezetést az összetett versenyben. Dvoŕáček |Cseh- szlovákíaA) teljesítette, amit tőle vártak. A 26 km hosszú időfutam eredményei: 1. Dvofrúfcek ICseh Szlovákia A] 35:05, 2. de Rooy (Hollandia) 35:42, 3. Ferebauer (Csehszlovákia B) 35:45, 4. Andrzejewski (Lengyelország) 36:03,5. Van Késsél (Hollandia) 36:10, 6. Jarkin (Szovjetunió) 36:18. Csaknem 3 órás pihenő után kezdődött szombat délután a negyedik útszakasz, amely Lendl már az elődöntőben ra­gyogó teljesítményt nyújtott, ámiikor a sokszoros bajnok Jan Kodéi ellen fölényes 6:1, 6:1, 6:3 arányú győzelmet aratott. Lendl a döntőben nem ludta megismételni Kodeš elleni telje­sítményét. Viszont az is igaz, hogy Zedník sokkal jobb játé­kot nyújtott, mint az elődöntő­ben a magyar Maclián ellen. Az első játszma hozta az idei baj­nokság abszolút legjobb játé­kát. Lendl 5:2 állásnál elvesz­tette ugyan adogatását, a játsz­mát azonban megnyerte. A má­sodikban Zedník űzte, hajtotta ellenfelét. Kihasználta bomba- erős, adogatásait, míg Lendlnek az első adogatások nem sike rültek ós fonák játéka sem volt a legjobb. A harmadik játszmá­ban Lendl már óvatosabb volt, Labdarúgó SZNL Ä hét végén a második for­duló mérkőzéseit játszották. A szombati négy találkozó közül kétszer a hazaiak, egyszer a vendéglátók voltak eredménye­sek, egy mérkőzés gól nélkül végződött. Meglepetés a ČH Bratislava idegenben a Martin pályáján aratott győzelme. Ered mények: Martin—CH 0:1 (0:0). Góllö­vő: Ján Capkovic. A vendéglá­tóknak ezúttal semmi sem sike­rült. Az első félidőben több gól­helyzetet dolgoztak ki mint a vendégek, dň Strelecký a CH ikapujában ragyogóan védett. A ČH győztes gólja a 65. percben született. Michalovce—Ružomberok 1:0 (0:0). Góllövő: Kuchárik. A ]ó színvonalú mérkőzésen a ha­zaiak gólhelyzeteik alapján akár nagyobb arányban is győz hettek volna. Kys. Nové Mesto—Detva 3:2 (0:1). Góllövők: Padych (2), Jančo, ill. Tršo (2). Az újonc vendégek már 2:0 arányban vezettek, de a hajrában nem tudtak ellenállni a fergetege­sen rohamozó hazaiaknak. Pov. Bystrica—Dubnica 0:0. Az unalmas, körülményes já tékikal nem lehettek elégedet­tek a nézők. A tegnapi mérkő­zésekről lapzártáig nem érke zett jelentés. SvidníkböK Humennéba veze­tett. Eléggé kényelmes iramban tették meg a kerékpárosok a 72 km-es távot. Húsz kilomé­terrel a cél előtt a 24 éves )u- rás (Inter Bratislava) tört a mezőny élére. Igyekezetét nem vették komolyan a többiek, mi­vel nem volt az egyéni verseny legjobbjai között. Előnye foko­zatosan nőtt az élboly előtt, amely csak később gyorsította az iramot, de nem sikerült be­fognia a szökevényt. A kilencedik útszakasz ered­ményei: 1. Jurán |Inter) 1:43:17, 2. Jarkin (Szovjetunió) 1:43:24, 3. Káli* (Csehszlovákia B) 1:43,24, 4. Trajkov lBulgária), 5. Szundi (Lengyelország), 8. Stejskal (Pravenec), mind 1:43:24 óra. Az összetett verseny állása « negyedik szakasz után: 1. De Rooy (Hollandia) 9:09:57, 2. Ferebauer (Csehszlovákia B) 9:10:10, 3. Dvoráfcek (Csehszlo­vákia A) 9:10:10, 4. Guszjatnyi- kov (Szovjetunió) 9:10:41, 5. Jarkin (Szovjetunió) 9:11:16, 6. Posluftný (Bánik Ostrava) 9:11:28 óra. A tegnapi szakasz úgy indult, hogy lényeges változások tör­ténnek az összetett versenyben. A 6. kilométer után ugyanis a 21 esztendős Gáőa | Póv. Byst­rica) elment a mezőnytől és több mint 100 kilométert haj­tott egyedül, de csak másfél perces előnyre tudott szert ten­ni. Annál többre a négytagú csoport | Bartolšic, Dvoŕák, Bo­hatý, Van Késsel), amely be­fogta Gáňát és fokozatosan öt­átengedte a kezdeményezést Zedníknek, azonban fontos pon­tokat szerzett, amikor kétszer elnyerte ellenfelének adogatá­sát. A negyedik játszmában 2:2 állásig mindketten megnyerték adogatásukat. Ezután Lendl vá­ratlanul támadásba lendült, is­mét elnyerte az adogatást. Lendl ismét magabiztossá vált, és a most már tőle megszokott nagyvonalú játékot nyújtotta. 5:3-as állásnál újból elnyerte Zedník adogatását és az első mérkőzéslabdát érvényesítette. A fiatal bajnok megérdemelt ' győzelmet aratott és a 3000 ost- ravai néző lelkes ünneplésben részesítette. Lendl—Zedník b:4, 1:6, 6:1, 6:3. A női egyes döntőjének szín­vonala elmaradt a várakozás­tól. A bajnoki cím védője Regi­na Marikévá, beérte azzal, hogy hosszú, pontos ütésekkel biztosan szerzett pontokat, ami­kor a szovjet Birjuková el­hagyta az alpvonalat. Maríko- vának 45 percre volt szüksége a győzelemhez. Marikévá—Birjuková 6:1 6:2. Női párosban Regina Maríko- vá és Hana Kopečková lett a bajnok, miután a döntőben kü­lönösebb nehézség nélkül győ­zött a Tomanová, Mandlíková alkalmi kettős ellen. Mnŕíková, Kopečková—Toma nová, Mandlíková 6:2, 6:4. Evelin Jahl, a női diszkoszve- lés újdonsült világcsúcstartója. IÍSTK felv.) perces előnyre tett szert. Ek­kor azonban nagy taktikázás kezdődött a mezőnyben és a szökevények között is. Elöl nem cserélték egymást a veze­tésben, így a mezőny 21 kilo­méterre a cél előtt utólérte őket. Ettől a pillanattól kezdve sok volt a szökési kísérlet, ám csak egy sikerült, amikor Pru- sek és Patras kezdeményezése járt eredménnyel. A két kerék­páros jól együttműködve érke­zett a célegyenesbe, itt Prusek- nek volt több ereje és biztosan nyert. A VI. útszakasz eredményei: 1. Prusek IBohumín) 4:22:11, 2. Patras (RH Plzeň) 4:22:17, 3. Jarkin (szovjet) 5:23,16. 4. Poslušný |B. Ostrava), 5. Kálik. Az összetett verseny állása: 1. De Rooy (holland), 2. Fere­bauer (csehszlovák B), 3. Dvo­ŕáček (csehszlovák A),4. Gnsz- jatnyikov (szovjet), 5. Jarkin (szovjet), 6. Poslu&ný. A legaktívabb versenyzőnek kijáró mezt a szovjet Jarkin, a legjobb hegyiversenyző mezét Dvoŕák viseli. Tomi Vince Továbbra is Andretti A Forma 1-es gépkocsi leg- utóbbbi világbajnoki futamára Zeltwegben Ausztria nagydíja keretében került sor. A világ- bajnokságon vezető amerikai Andretti géphiba miatt ugyan feladta a versenyt, de így is az összetett élén maradt 54 ponttal. Az osztrák nagydíjat a svéd Petterson nyerte, aki And- rettihoz hasonlóan Lotus gép­kocsin versenyez. Az osztrák Lauda szintén nem fejezte be a versenyt, kocsijával a pálya szélének ütközött. Az Ausztria nagydíjáért ren­dezett verseny végeredménye: 1. Petterson, 2. Depailler (Tyr- rel gépkocsin — trancia), 3. Villeneuve (Ferrari — francia). A VB állása: 1. Andretti 54, 2. Petterson 45, 3—4 Depailler és Lauda 32—32. • Vyšné Hágyn immár har­mincadszor került sor a Szlo­vák Nemzeti Felkelés Kupáért rendezett nemzetközi férfi és női röplabdatornára, melyen hat ország 57 csapata indult. A férfiaknál a kupát a ČH Bra­tislava, a nőknél az Orosz SZSZK válogatottja nyerte. • A világbajnokságra készü­lő csehszlovák országúti kerék­páros válogatott tagjai Plzeň- ben ellenőrző versenyen vettek részt. A sorrend: 1. Novák, 2. Moravec, 3. Škoda, 4. Kostadi- nov. • Az NDK körüli kerékpáros verseny 6. útszakaszát a hazai Petier Koch nyerte honfitársa, az összetett verseny élén álló Drogan előtt. Szombaton dér után hét dön­tőt bonyolítottak le. A legered­ményesebben az NDK csapata szerepelt, amely 4 arany6nmet nyert. A Szovjetunió 1 arany, 2 ezüst és 2 bronzérmet har­colt iki. Magyarország egy aratny, egy eaüst és egy bronz­érmet mondhatott magáénak, s Jugoszlávia egy aratny és egy eaüst érmet. A döntők eredménye.!: Férfiak — 0 1: 1. Ljubek (Jugoszláv) 4:05,26, 2. Wieh­mann (magyar) 4:05,62, 3. Pa- cajkin (román) 4:05, 99. K 1: 1. Helm (NDK-beli) 3:49,43, 2. James (jugoszláv) 3:50,42, 3. Trukszin (szovjet) 3:50,64, ... 7. Sztanity (ma­gyar). C 2: 1. Buday, Frey (magyar) 3:46,02, 2. Siminov testvérpár (román) 3:46,35, 3. Posztreliin, Lobanov, (szovjet) 3:49,49, ... 5. Milan Rada, Libor, Dvofák (csehszlovák) 3:50,51. K 2: 1. Suhraj, Tajnyikov (szovjet 3:27,29, 2. Rasmussen, Soy lain (norvég) 3:29,38, 3. Ba­kó, Szabó lmagyar) 3:29,29. K 4: 1. Német Demokratikus Köztársaság 3:05,64, 2. Románia 3:06,73, 3. Spainyolország 3:07,34, 4. Magyarország. Nők — K 1: 1. Egerl (NDK- beli) 1:59,80, 2. Makarová (szovjet) 2:03,02, 3. Cozima (ro­mám) 2:03,23, ... 8. Anastazie Kováŕová (csehszlováik) 2:06,80. K 2: 1. Rössiger, Fischer (NDK-belii) 1:48,50, 2. Kalasnyi- kova, Dornhova (szovjet) 1:49,52, 3. Orlova, Nicsatov (ro­mán) 1:50,02. ... 5. Rajnaa, Horváth (magyar).. Vasárnap a Német Demokra­tikus Köztársaság sportolói folytatták silkeres szereplésü­ket. Jaivítottak mérlegükön a magyar kajakosok és kenuzók as. Lapzártáig a következő dön­tők eredményeit kaptuk meg. Férfiak — C 1: 1. Ljnbenov I bolgár) 1:57,14, 2. Hajdú (ma­gyar) 1:57,30, 3. Lianinovics Iszovjet) 1:57,90... 5. Radomír Blažítk (csehszlovák) 1:59,87 p. K 1: 1. Diha (román) 1:47,45, 2. Perfinovics (szovjet) 1:48,27, 3. Hempel | NDK beli) 1:48,74, ., 9. Sztanity (magyar) 1:52,80 pOMit. K 2: 1. Olbricht, Helm (NDK belii) 1:36,12, 2. Eseamu, Birla- dea,nu líromán) 1:37,34, 3. Suh­raj, Tajnyikov (szovjet) 1:37,81, 4. Csapó, Svidró (magyar) 1:38,15 p. 0 2: 1. Foltán, Vaskút! (ma­gyar) 1:46,50, 2. Petrenko, Grí- gonisz (szovjet) 1:46,96, 3. Si- inionov fivérek (román) 1:48,10 pont. K 4: 1. NDK 1:29,26 , 2. Spa­nyolország 1:30,10, 3. Lengyel- ország 1:30,19, 4. Magyaror­szág 1:31,04 p. K 4 — 10 000 m: 1. Szovjet­unió 35:43,39, 2. Lengyelország 35:59,55, 3. Románia 36:22,21, 4. Magyarország 36:37,07 p. K 2 —■ 10 000 ni: 1. Szaibó, Bakó (magyar) 2. Franciaor­szág, 3. Románia. KI — 10 000 m: 1. Janis (jugoszláv) 2. Sztyepanenko (szovjet), 3. Joos (magyar). C 2 — 10 000 m: 1. Budai, Vaskúti (magyar), 2. Románia, 3. Szovjetunió. Nrik — 500 ni K 4: 1. NDK, 2. Bulgária, 3. Románia... 5. Magyarország ... 9. Csehszlová­kia. sporthíradó • Martinban a Szlovák Nem­zeti Felkelés Kupájáért rende­zett férfi kézilabdatornát a CH Bratislava nyerte, miután a döntőben 25:23 arányban győ­zött a Lokomotíva Trnava el­len. A 3. helyért játszott mér­kőzés eredménye: Tatran Pre­šov—VSŽ Košice 24:22. • A Gerában rendezett ifjú­sági labdarúgó tornán a cseh­szlovák csapat a 6. helyen vég­zett, miután utolsó mérkőzésén 0:2 arányban alul maradt a ro­mán fiatalokkal szemben. A 3. helyért: Lengyelország—Ma­gyarország 3:1. • A CHZWP Nováky vízi­labda csapata nyerte az orszá­gos ifjúsági bajnokságot. A Ko- šicén rendezett tornán a nová- kyi fiatalok pontveszteség nél­kül szerezték meg az elsősé­get. Az eredményekből: Nováky — Strakonice 17:2, Plzeň—Opa­va 5:5, CH Košice—Slávia UK Bratislava 2:5. A végső sor­rend: 1. Nováky 10, 2. Slávia UK 8, 3. ČH Košice 6 pont. • Kölnben az NSZK atlétikai bajnokságán a világcsúcstartó Riehm 78,52 méterrel nyerte a kalapácsvetést. 9 Varsóban az Üszó IBV utolsó napján a csehszlovák fiatalok közül Jan Planéta sze­repelt legsikeresebben, a 200 méteres gyorsúszásban 2:02,46 perces idővel ezüstérmet szer­zett. HLOHOVECÉ AZ SZNF KUPA Naszvadon (Nesvady) a Szlovák Nemzeti Felkelés Kupáért immár hetedízben megrendezett női ifjúsági kézilabda tornát a Hlohovec együttese nyerte. A közönség a háromnapos küz­delmek során izgalmakban bővelkedő, érdekes és nem egy esetben kiegyensúlyozott mérkőzéseket láthatott. Öt első ligás csapaton kívül a csehszlovák ifjúsági válogatott és Szlovákia diákválogatottja járult hozzá a torna színvonalához. A Naszvadi Slávia a torna egyik „legfiatalabb“ együttese volt és dicséretre méltó teljesít­ményt nyújtott olyan csapatok ellen, amelyekben több náluk két-három évvel idősebb játékos szerepelt. A hazaiaik jól kezd­tek. Először fölényesen győzték az OtrokoviGs ellen, majd Szlo­vákia válogatottját fektették kétvállra hatalmas küzdelem­ben. Másnap, szombaton azután e találkozó izgalma még érez­hető volt teljesítményükön. A jó játékerőt képviselő Hlohovec ellen az első félidőben még nem tudtak magukra találni és a vendégek 8:5-re elhúztak. Szünet után már jobb teljesít­ményt nyújtottak, de így is ve­reséget szenvedtek. Ennek el­lenére megvolt a lehetőségük előkelő helyezés elérésére. Va­sárnap délelőtt a honi csapat először a csehszlovák váloga tottat verte 15:13=ra, de máso­dik mérkőzésén 16:ll-re kika­pott Dolná Miiríkovától. A Hlo­hovec viszont valamennyi ta­lálkozóján győzött és megérde­melten nyerte el a kupát. Miskovics György, a torna rendező bizottságának elnöke az eseményről így nyilatkozott: — Ifjúsági tornánkat 1972 óta rendszeresen megrendeztük, de mindig nemzetközi részvétellel. Az idén azonban különböző okokból kifolyólag a külföldiek nem jöttek el. Különben román és magyar együttes szokott hozzánk ellátogatni. Kapcsola­taink külföldi barátainkkal na­gyon jók. Mi is járunk hozzá­juk, s az ottani tornákon való részvétel hozzájárul játéko­saink tudásának és tapasztala­tának gyarapításához. Ezen fe­lül számtalan baratra tettünk szert. Ügy érezzük, a fiatal ké­zilabdázók szívesen jönnek hozzánk. Az idén eredetileg csak nyolc csapat részvételével számoltunk, végül tízre szapo­rodott a mezőny. A torna érdekesebb eredmé­nyei: Naszvad—Otrokovice 14:5, Naszvad—Szlovákia válogatott­ja 14:10, Naszvad—Hlohovec 10:11, Sološnica—Naszvad 8:12, Hlohovec—Csehszlovák váloga­tott 12:9. A torna végeredménye: 1. Hlohovec, 2. Csehszlovák ifjú­sági válogatott, 3. Naszvad, 4. Dolná Maríková. |kollár) Lendl az országos teniszbajnok A csehszlovák tenisz 85 éves történetében az nstravai nem­zetközi teniszbajnokságon az egyik legfiatalabb versenyző a 18 éves IVAN LENDL szerezte meg a bajnoki címet. A döntő­ben 4 játszmában legyőzte Vladimir Zedníket, aki a Computer szerint az idén a legeredményesebb csehszlovák játékos. A BELGA DE R00Y AZ ÉLEN

Next

/
Thumbnails
Contents