Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-15 / 224. szám, kedd
Délvidéki freskó LADISLAV BALLEK ÚJ REGÉNYÉRŐL Ladislav Dal-leknek t-ddig két kisregénye jutott el a magyar olvasóhoz. A Menekülés a zöl- tiellő rétre és az Égővörös U~ Homok útján, amelyek a hatvanas évek derekán osztatlan elismerésben részesültek a _ szlovák olvasóközönség körében. Magyar kiadásuknak nem volt különösebb visszhangja. Annál inkább lehet a Madách Könyvkiadó gondozásában jövőre megjelenő Posta délen című regényének. A Posta délen a történelmi félniük harmincöt évvel ezelőtti eseményeihez kanyarodik vissza, egy dél- szlovákiai kisváros lakosainak mindennapi életéhez, mely az érzékeny lelkületű és fogékony szellemi gyermekhős személyes történelmévé, meghatározó élményévé válik. A közelmúltban a Smena könyvkiadó gondozásában megjelent A segéd (Pomocník) című regénye csupán írói—alkotói módszereivel és tájfilozófiS- jával rokonítható a Posta dé- lenhez, amelyben Dallek írni kezdi a többnyelvű, de a legtöbb helyütt kétnyelvű Dél- Szlovákra történelmi félmúltjának epizódjait. Már ezzel jelzi, munkálkodására nekünk, magyar nemzetiségűeknek illik odafigyelni, hiszen velünk is foglalkozik. Az elmúlt tíz esztendőben érdekes és fölöttébb értékes törekvések mutatkoznak a szlovák irodalomban. De e recenzió kapcsán szóljunk csak a prózaírókról, azoknak is a közép- nemzedékéről. Közülük nem csupán Ballek, hanem Ivan Ha- baj, Peter Andráška, Jozef Puš- káš, a költő Vojtech Kondrót és — nagy áttételeken — Vincent Šikula is foglalkozik müveiben a két nép, a szlovák és a magyar együttélésével, s mindhármuk azzal a nyomós okkal és sürgető céllal, hogy a harminc év előtti történelemnek valós arcát kell megrajzolni. Ballek és Sikula is trilógiát készül írni a háborúról, és annak politikai, társadalmi és történelmi következményeiről. Bár Sikula még nemi jutott el az 1946-os, 48-as évekig, a Mesteremberek (Majstri) és a Muskátli (Muškát) című kimagaslóan jó regényei sejtetik, hogy trilógiájának most készülő harmadik kötetében elérkezik ahhoz az időszakhoz, amellyel Ballek A segéd című nagylélegzetű regénye foglalkozik. De miről is szól a könyv? Egy, a felszabadulás után délvidékre, Palánk városába költöző hentescsaládról, Štefan Riečanról, feleségéről és leányáról, valamint egy régi palánk! lakosról, Valent Lanča- riöról, akiről csak a legjobb jóakarattal állítható, hogy tősgyökeres palánkí, hiszen életében többször megváltoztatta ál- la m po 1 gá rs á gát, any a n y el vé t, attól függően, hol húzódott a határvonal Szlovákia és Ma* gýarország között. A két nő, a felesi;# és Éva leánya csupán részleges meghatározója a regény igazi főhőseinek, Riečan- na-k és Lančarlčnak. Amint a hegyvidékről Palánk városába érkezik a hentes, a nyilasokkal paktáiló, ezért kitelepített Koháry boltját veszi át a hivataltól, s vele együtt — a hivatalnok lebeszélése ellenére — Lančartčot, a hentessegédet. Kettejük szerteágazó kapcsolatán át Ballek a háború utáni kisváros- lakóinak kispolgári erkölcséről, etikai magateihetet- lenségéről, pénzéhségéről, tartózkodó, ezért a végletekbe átcsapó viszontagságairól fest palettát Sokan mohó vággyal és féktelenül kereslek elég- és jóvátételt a háborúban elvesztettek miatt, ami az adott társadalmi ziláltságban képtelenség volt. Riečan is meggazdagodni jött le a síkságra. Megtehette, hiszen az állam lehetőséget adott neki, sőt, felkínálta a tőkét — a hentesboltot. Eleinte jól Is mentek a dolgok, a család egy gyönyörű villában lakott; csak éppen Riečan nem érezte otthon magát ezen a tájon. Egyre több üzleti és morális baklövést követett el, a család két nőtagjával sem értette meg egymást, s Lančarič, aki befészkelte magát a családba, rombolt, akár a tornádó. Pár év elteltével Riečan elhagyja feleségét, visszamegy a hegyekben élő édesanyjához, akivel csak a hétvégéin lehet együtt, mert új munkahelye, az öntöde távol fekszik tőle. Az évek múlnak, az életben csalódott ember megőszül. Egyszer azonban meghallotta, hogy felesége, nem tudni hová és kivel, felköltözött Csehországba, s lányát:, akire az üzlet maradt, feleségül vette Lančarič. aki azonban nem sokáig örülhetett a házassággal szerzett gazdagságnak, mert jött 1948 februárja, az államosítás, s ő egy vágóhídra került, de már képtelen volt megállni a lejtőn. Üzérkedésért nyolc évre ítélték. A villából még jóval a tárgyalás előtt kilakoltatta őket a hivatal, s Lančarič lecsuká- sa után a magára maradt Éva tanyára költözött, ahol .az állami gazdaságban etetőként kereste a megélhetéshez valót. Ekkor Riečan minden emberi erejét összeszedve fölkereste a leányát, s két unokájával együtt fölvitte őt a hegyvidékre, vissza: szülőföldjére. Ennyi dióhéjban a történet. A regény különlegességét az adja, hogy eseményalakítása tipologizálható, de az anyag sajátossága egyedi. Olyannyira az, hogy Palánk leírásakor könnyűszerrel felismerhetjük Ipolyságot. Mert bár neveket, utcákat, városokat — s mint a regény idősíkját elemezve kiderült, talán éveket is — megváltoztathatott Ballek, egyediségüket azonban strukturális alakítás nélkül írta meg. És ez a jó. Persze, Ballek mitizálja ezt a tájat, s helyenként, hogy nagyobb súlyt adjon természetutánzó, szociológiai és esztétikai igazságainak: túlmitizálja. A regénycselekmény önmaga nyilvánvaló külalakjától olykor a riport és a krónika formáiba hajlik. Ezért hullámzó színvonalú az epikai folyam. Vannak nagy zuhanásai, és gyönyörű kidom- borodásai, ami nyilvánvalóan összefügg a nyelvvel is. Bal- lek nyelvezete még nem oly mély, még nem oly színgazdag, mint mondjuk Šikuláé; nyelvhasználatából árulkodó hiányokat összegezhetünk, de az általa kiválasztott téregység — Palánk, azaz Ipolyság — keveréknépessége társas lélektanának láttatásához mégis sikerült megalkotni — elsősorban a tájnyelvek alkalmazásával — epikájának nyelv- használati törvényeit. A magyar nyelvvel azonban pontatlanul bánik. Ballek ötödik, A segéd című könyvével lépett a „felnőtt“ prózaírók társaságába. Regénye nem csupán a szlovák irodalomban jelent új színt; egy kicsit a miénkben is. A „szlovákiai magyarok szlovák irodalmának“ önmagunk közös múltját, sorsát megmérettetésre ösztönző első nagyobb lélegzetű alkotása A segéd. Könyvespolcomon Duba Gyula: ívnak a csukák című regénye mellett van a helye. Ugyanis, nyilván irodalmunk törvényszerűségeként, Duba szintén a háború utáni vándorlás, a kitelepítés éveiről írta regényét. S talán az sem véletlen, hogy e két könyvben két szomszédtáj, a Garam és az Ipoly mente kínálja múltját, fotográfiáját. Persze, a más-más helyzetből, szemléleti pontról készítettet. Ügy érzem a mai Dél-Szlová- kiában élőknek egyszerre kell olvasnia e két alkotást. Épp ezért örülnék, ha minél előbb kézbe vehe-tném Duba regényének szlovák, Ballek regényének pedig magyar fordítását. SZIGETI LASZLÖ Kodál y módszerével „Az Ellerhejn a legjobb gyermekkórus, amit valaha is hallottam“ — mondta Dmitrij Ka- balevszkij zeneszerző, a Szovjetunió kiváló művésze, a neves zenepedagógus. A kórus amelyről szó van, Észtország legnépszerűbb gyermekkara. Nevének jelentése: kankalin. Az Ellerhejn 350 tagból áll. Nem tekinti feladatának, hogy hivatásos muzsikusokat képezzen. Fő célkitűzése: fölkelteni a gyermekekben a zene, elsősorban annak vokális formája Iránti érdeklődést. Még, sokan a kis énekesek közül, felcseperedvén, híres előadóművészek, táncdalénekesek, drámai színészek, karmesterek, zeneesztéták és -pedagógusok lesznek Helno Kaljüste, aki mgalaku- lása óta vezeti az Ellerhejnt, egyébként a tallinni zeneművészeti főiskola professzora, meséli: — 1964-ben, Budapesten, a zenetanárok VI. nemzetközi konferenciáján a magyar zenepedagógusok megismertették külföldi kollégáikat a Kodály Zoltán által kidolgozott kottaolva sási módszerrel. Ismeretes, hogy Kodály úgy vélekedett: ó csupán alkotó módon átdolgozta a gyermekek kottaolvasásra való tanításának azokat a már létező módszereit, melyek az unyanyelo és a népzene párhuzamos oktatásán alapultak. — Ezt a rendszert teljes egészében átvettük — folytatja Heino Kaljüste —, és hazánkban első ízben mi alkalmaztuk gyakorlatban. Énekkarunk a Szovjetunió európai részének minden nagyobb városában szerepelt és koncertjeinket arra is felhasználtuk, hogy népszerűsítsük a magyar zeneszerző módszerét. Észt- és Lettországban a köztársasági művelődési minisztériumok ajánlásai alapján Kodály módszerét már alkalmazzák az iskolai zeneoktatásban. A nagy magyar művész és zenepedagógus módszerének az Ellerhejn sikerében is része van. .4 mi műkedvelő gyerekkórusunk hivatásos szinten áll. A próbákon nem használunk zongorát, mindent hallás után énekelünk, mivel a gyerekek a kottát látva a hangokat is hallják. Erre a köztársaság egyetlen hivatásos énekkara sem képes. Pedig Észtországot gyakran „éneklő köztársaságnak“ is hívják: csaknem minden tizedik észt tagja valamelyik műkedvelő énekkarnak, ötévenként tartják Tallinnban, a hatalmas szabadtéri énekes pódiumon a hagyományos dalos ünnepeket. Itt egyidejűleg 25 000(!) ember lép fel. Ez a világ legnagyobb kórusa. Az Ellerhejn számos értékes kitüntetéssel büszkélkedhet: az Észt SZSZK érdemes énekkara, az ország első kórusa, amelyet a Komszomol díjával tüntettek ki. Ezenkívül több hazai és külföldi verseny díját és oklevelét mondhatja magáénak. S mégis ne feledjük: az Ellerhejn tagjai gyerekek! A rengeteg díj és elismerés jtilalmazottjai minden nyáron vidáman üdülnek a lohusalui táborban, ahová a helybeli Kirov Halászkolhoz hívja meg őket. Ott tanulják be új műsoraikat. A gyerekek felléptek már Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában. Most Magyarországra készülődnek. ALEKSZANDR AGARKOV kulturális hírek • A berlini Köztársaság palotájában a nyári hetekben vemdégtársulatok szerepelnek, a többi között a prágai Rokokó Színház és a varsói Gulliver Bábszínház. Fellép a Quartett lnternacional, amelynek tagja Pege Aladár is. • Jean-Jacqnes Rousseau halálának 200. évfordulója alkalmából nyár végéig tartó ünnepi műsorsorozatot tart a svájci Neuenburg. Az ünnepi programon színházi előadások, kiállítások szerepelnek és tizenkét alkalommal mutatják be Rousseau „Le Devin du Village“ című operáját, ÚJ FILMEK VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT (magyar) Amikor szikrázóén süt a nap, s közben hirtelen rázúdul az eső, erre a furcsa természeti jelenségre azt mondják: veri az ördög a feleségét. Ezt a mondást választotta filmje címéül András Ferenc rendező. Nem átvitt értelmű a cím, hiszen a filmben a verőfényes napsütést csakugyan elveri a futó eső, pontosabban, süt a nap és az eső is esik egyszerre. A filmnek alig van meséje, inkább csak helyzetei vannak. Egy Balaton melléki vasutascsalád — mellesleg szőlősgazdák — pesti látogatókat vár A magyar film női főszereplői: Pásztor Erzsi, Spányik Éva és Pécsi Ildikó augusztus 20-ra, az alkotmány napjára. Az ünnepre hazalátogat a családfő Budapestre szakadt nővére, s vele jön főnöke (vezető ember a minisztériumban) és annak felesége, valamint leánya is. Ekörül bonyolódik a film, mely bemutatja a vendégvárás előkészületeit, magát a vendéglátást, majd a hirtelen búcsúzkodással végződő kurta délutánt. Mégis, ennek a szinte cselek- ménynélküli történetnek minden pillanatában történik valami. jellemek tárulnak elénk, egy-egy ember belső világába tekinthetünk bele. Hiszen ki-ki önmaga s ki-ki mondja a magáét, akarva-akaratlan, föltárva bensőjét. Eredeti figurák* hiteÓRIÁSBUSZ les típusok elevenednek meg a vásznon: a nagyapa, a kissé szenilis nyugdíjas mozdonyvezető; az iszákos apa, az életvidám vasúti raktárnok; az örökké robotoló anya, aki megállás nélkül hajt, ügyeskedik, s aki a befolyásos pestiek látogatását is arra akarja kihasználni, hogy segítsék elrendezni fia és leánya jövőjét; a fővárosba került nővér, a kirafinálódott, élveteg titkárnő; s a család két gyermeke: a mélák Pityu, a szellemileg kissé elmaradott, de „aranykezű“ sírkőfaragó és a szórakozott Marika. Minden figura telitalálat, akárcsak a vendégcsalád tagjai. András Ferenc alkotásában a valóság zúdul be a filmvászonra, az élet a maga bonyolult ellentmondásosságában, de ugyanakkor színességében és hitelességében is. Az alkotó egy kíméletlenül realista látásmód szűrőjén át szemléli hőseit, bemutatva az élet groteszk pillanatait, sőt teret ad, hogy a figurák helyzetében és életfelfogásában meglevő groteszk ellentmondások szinte maguk bon- , takozzanak ki és táruljanak a nézők elé. Ezáltal kétféle életstílust és életfelfogást láttat s hagyja, hogy e kétféle életforma lelepleződjék. A szatirikus társadalomkritikai elemekkel átszőtt film hitelességre törekedve nagyon vidáman, sok jóízű nevetést fakasztva rajzolja meg az esőbe szürkült verőfényes nap történetét. S míg a látottakon kedélyesen szórakozunk, a film szeretettel csipkelődik, tie senkit sem gúnyol ki. Sok egyéb erénye mellett a vígjáték egyik legnagyobb pozitívuma az emberközpontúság, a megértő szeretet. A fiatal rendező remek, jobbára ismeretlen karakter-színészeket szerepeltet a filmben. Pásztor Erzsi, Szabó Lajos, Sor- lai Imre, Pécsi Ildikó, Spányik Éva és a román Anatol Constantin alakítása valóban külön elemzést érdemelne. A rendkívül életszerű alkotás az idei Karlovy Vary-i nemzetközi film- fesztiválon méltán nyerte el a zsűri egyik fődíját. (amerikai) A nyugati filmnagyhatalmak boszorkánykonyhájában az utóbbi években szinte sorozatgyártásban készültek az ún. katasztrófa-filmek. Az új divathullám azonban csakhamar felszínre dobta ezek paródiáit is: egyes alkotók a katasztrófaés utasai is furfangos, szeszélyes emberek. Kivétel nélkül régi ismerőseink, hiszen „prototípusukat“ már láthattuk egy süllyedő luxushajő fedélzetén, egy kisiklott expresszvonaton, vagy a nyílt tengeren a fehér cápával viaskodva. filmek sablonjait felsorakoztatva karíkírozták e műfajt. Bár mozijainkban meglehetősen kevés ilyen jellegű kommersz produkciót vetítettek, de aki egyet is megnézett közülük, az új amerikai film láttán könnyen felismeri, hogy az Öriásbusz a katasztrófa-filmek szellemes paródiája. Nem a történet, nem a vékony szálú cselekmény a film rúgója; a katasztrófa-filmek sablonjainak karikírozott felsorolása mozgatja a bonyodalmakat. A film főszereplője a világ legnagyobb, legjobb és legdrágább autóbusza. Az atommeghajtású óriásbusz természetesen szupergyorsasággal közle>- kedilc, útja rendkívül kalandos Hátborzongatóan izgalmas és szórakoztató a szuperbusz útja, s közben a katasztrófa-filmek tökéletes gyűjteménye tárul elénk: hajmeresztő út, veszélyesnél veszélyesebb útszakaszokkal, a buszban elhelyezett bombával, földrengéssel, s a háttérben a busz megsemmisítésén mesterkedő titokzatos erőkkel. Jelentős színészi alakításokat láthatunk a filmben, a szereplőgárda azonban kevéssé ismert. James Frawley vjgjátéka ötletes s a fő, hogy kellemes, köny- nyed perceket szerez nemcsak a katasztrófa-filmek rajongóinak, hanem — paródia lévén — szenvedélyes el’enzőinek is. ~~ym— 1978. VIII. 15. Az Öriásbusz utasai
