Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-15 / 224. szám, kedd

5 EE3 197B Vili. 15. HASZNÁLJUK KI JOBBAN A ZOllSEGIERMESZíES HAZAI KITÉTELEIT Tartalékaink a lakosság jó minőségű és folyamatos zöldségeflátásában Mezőgazdasági termelésünk legutóbbi években elért fejlő­dését vizsgálva megállapíthat* hatjuk, hogy a zöldségtermesz­tés a gyengébb eredményeket felmutató ágazatok közé tarto­zik, mind a termelési feladatok teljesítése, mind pedig a lakos­ság szükségleteinek kielégítése szempontjából. Nem véletlen tehát, hogy ez­tel a kérdéssel a legfelsőbb pártszervek is foglalkoztak, s határozatukat kormányszintű in­tézkedés követte. A párthatáro­zatokból kiindulva a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium 1976 elején részletes dokumentumot dolgo­zott ki „A gyümölcs- és a zöld­ségfélék termelésének, felvásár­lásának és forgalmazásának fej­lesztési koncepciója a 6. ötéves tervidőszakban, távlati előrejel­zéssel kiegészítve“ címmel. A probléma alapvető megol­dására irányuló intézkedéseket azonban mindeddig nem -Telje­sítik megnyugtató mértékben, s lényegesebb javulás csak egyes kerületekben tapasztalható. Különösen sok fogyatékosság tapasztalható a behozatal és a saját termelésű zöldségfélék forgalmazásának koordinálásá­ban. Gyakran előfordul, hogy a nyári főidényben olyan zöldség­féléket hozunk be drága pén­zért, amelyekből a saját terme­lésből fölöslegeink vannak. Ami­kor például 1977-ben a duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) Járás termelői fölöslegeiket je­lentettek be paradicsomból, s a felvásárló szervekhez, valamint közvetlenül a konzervgyárakhoz fordultak a termés hasznosítása érdekében, a piacon gyengébb minőségű, Romániából behozott paradicsom jelent meg, s arány­lag magas áron. Az ilyen ese­tek alapján úgy tűnik, hogy ná­lunk egyszerűbb megoldás a zöldség behozatala, mint a ha­zai termés felvásárlása és ru­galmas elosztása olyan fogyasz­tói körzetekbe, ahol a zöldség­féléknek szinte már nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a húsnak. A sajtóban megjelenő Írások­ban néha azt róják fel a terme­lőknek, hogy csak a számukra előnyös zöldségfélék termelésé­vel foglalkoznak, s így egyrészt fölöslegek keletkeznek, a vá­laszték pedig hiányos. Érthető és logikus azonban, hogy a dél­szlovákiai, főleg a csallóközi termelő nem fog termeszteni olyan zöldségféléket, amelyek számára az északabbra fekvő járásokban kedvezőbbek az ég­hajlati és a talajfeltételek. Ez megfordítva még törvénysze­rűbb. Ezen a helyzeten csak jól szervezett elosztással lehet se­gíteni, s bátran kijelenthetjük, hogy a jelenlegi fogyasztói igények és a megfelelő elosztás mellett eladhatatlan fölöslegek gyakorlatilag nem keletkezhet­nek. Ehhez elsősorban jól 'ösz- szehangolt termelési szakosítás­ra, s rugalmas terményforgal- mazásra van szükség, mert csak így kerülhető el egyes zöldség­félék átmeneti hiánya a piacon, valamnit a fölösleges behozatal a legnagyobb hazai termés ide­jén. A fogyasztói szükséglet teljes ellátása korai és félkorai zöld­ségfélékből azonban sokkal ösz- szetettebb kérdés. Ez mindaddig probléma marad, amíg a terme­lés kisüzemi módszerekkel, gé­pesítés nélkül, nagyüzemi üveg- és fóliaházak hiányában állan­dóan növekvő munkaerő-szük­séglettel folyik. Nem leszünk képesek megbirkózni ezzel a problémával akkor sem, ha nem fogjuk teljes mértékben kihasz­nálni a gyártelepek, a hőerő­művek és más ipari források hulladékbőjét, valamint a köz­társaságban számos helyen elő­forduló, kevésbé agresszív ter­málvíznek hőjét növényházak fű­tésére. A nemzetközi összehasonlítás tapasztalatai Ha az említett kérdéseket a KGST-országok viszonylatában vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy jelentősen lemaradtunk más zöldségtermesztő országok mögött, annak ellenére, hogy nálunk is kiváló éghajlati-, ta­laj- és csapadékfeltételek van-; nak, emellett az öntözés ls jól kihasználható. Amennyiben Bulgáriát, vagy a szomszédos Magyarországot említeném példának, esetleg az­zal vádolhatnának, hogy nem vagyok elég objektív. Ezért in­kább arra szeretném felhívni az illetékesek figyelmét, miként oldják meg a zöldségellátás kér­dését a Lengyel Népköztársa­ságban. Eleinte itt is csak kis üveg­házakban termeltek korai zöldségféléket, az első 6 hektá­ros üvegházas gazdaságot 1971- ben építették fel Varsó köze­lében, s bolgár szakemberek se­gítségévéi indították be a ter­melést. Ma ebben a gazdaság­ban (a neve „Misadlo"] 26 hek­tár van üveg alatt, s ez a terű“ let még ez év végéig 36 hektár­ra növekszik. Ez csupán az üve­gezett terület, mellette ennél is nagyobb területen termesztenek zöldségféléket fólia alatt. Az utóbbi évek folyamán ha­sonló üvegházas gazdaságokat létesítettek további nagyváro­sok, például Krakkó, Gdansk, Štetín stb. mellett. Fűtésre fő- leg a gyártelepek fölösleges hőjét hasznosítják. Ma már több mint 30 üvegházas gazdaság működik Lengyelországban, ezek mindegyike meghaladja a 6 hektárt. Ez azt jelenti, hogy Lengyelországban képesek vol­tak megoldani — ha nem is teljes mértékben, — a korai és a félkorai zöldségfélék nagy­üzemi termesztésének problé­máját Ezt az is bizonyítja, hogy hozzánk szállítanak, de tőlünk nem igényelnek zöldségféléket. Varsó lakossága naponta 40 tonna friss paradicsomhoz jut, hasonló mennyiségű uborkát, fejes salátát, retket, gyökér­zöldséget stb. szállítanak a kör­nyék termelői, emellett virág­ból is van elég, még hozzánk is jut belőle. A lengyel főváros a zöldségfélék többségénél nincs behozatalra utalva. Mi az utóbbi öt évben két üvegház-komplexumot hoztunk be Bulgáriából, összesen 12 hek­tár beüvegezett területtel, s ezt többnyire virágtermesztésre használjuk ki, északi szomszé­daink Lengyelországban ugyan akkor 30 komplexumot vásárol­tak, 180 hektár beüvegezett összterülettel, ami viszont több­ségében zöldségtermesztésre szolgál. A hosszú lejáratú ke­reskedelmi szerződések értel­mében Lengyelország a legkö zelebbi időszakban a szükségle­tek teljes fedezéséig évente 90 hektárnyi üvegházat hoz be Bulgáriából. Ugyanakkor mi évente legfeljebb 6 hektár te­rületű üvegházat veszünk át. Lengyelországhoz hasonlóan Bulgáriában, Romániában, Ma­gyarországon és máshol is sok­kal intenzívebben fejlesztik a zöldségtermesztést, egyrészt sa- lát fogyasztásra, másrészt kivi­telre is. Romániában például 1955-ben 50 hektár volt üveg alatt, ez a terület 1975-ig 1800 hektárra nőtt, s 1980-ban eléri a 2200 hektárt. Lengyelország­hoz hasonlóan ezeket az üveghá­zakat is a nagyvárosok köze­lében építik, ahol gazdaságosan kihasználható az ipari üzemek, hőerőművek hulladékhője. Ro­mániában a fóliás zöldségter­mesztést is nagy figyelemben részesítik, 1970-ben 2000 hek­tárt fedtek be fóliával, 1977- ben már 2500 hektárt, s a ter­vek szerint 1980-ban 5000 hek­táron termesztenek zöldségfélé­ket fólia alatt. Mi még mindig inkább a be­hozatalt részesítjük előnyben, annak ellenére, hogy állandóan növekszik a zöldségfélék világ­piaci ára, ami szükségszerűen fokozza az állami támogatás mértékét, Ka a lakosságnak el­fogadható áron akarjuk biztosí­tani ezeket a nélkülözhetetlen fogyasztási cikkeket. (Emellett az utóbbi időben a piaci speku­lánsok száma is növekszik, akik aránytalanul magas áron próbálják értékesíteni a zöld­ségféléket, a lakosság rovásá­ra. Hiába bíráljuk az ilyen je­lenségeket a sajtóban, a rádió­ban és más formában, ha az ún. szabad árak ellenőrzése nem elég szigorú és következe­tes). Ebben a helyzetben arra van szükség, hogy az illetékes szer­vek az irányítás minden fokán teljes felelősséggel váltsák va­lóra a CSKP XV. kongresszusán, valamint a CSKP KB 7. ülésén kitűzött feladatokat. Támogatni kell a Szövetségi Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Miniszté­riumnak azt az 1976-ban kidol­gozott javaslatát, hogy nagy kertészeti vállalatokat kell lé­tesíteni, amelyek tevékenysége felölelné a tudományos-kutató munkát, a nemesítést és a ve­tőmagtermesztést, a gyümölcsö­sök, az üvegházak és a fóliás gazdaságok műszaki tervezését, az agronómiai tanácsadó szol­gálatot, s egyúttal műszaki fel­szereléssel, speciális gépekkel, alapanyagokkal is ellátnák a nagyüzemi kertészeteket. Bizonyára hasznos dolog len­ne az említett KGST-országok tapasztalatainak kihasználása is az iparihulladékliő és a termál­vizek kihasználásában. Lehetőségeink gazdasági fel­mérése alapján szükségszerűen arra a következtetésre jutunk, hogy a lakosság friss és jó mi­nőségű zöldségfélékkel való el­látásáról az egész év folyamán kisebb költségekkel és a jelen­leginél színvonalasabban is gon­doskodhatnánk, éspedig a zöld­ségfélék behozatalával szemben támasztott igények növelése nélkül. IVAN KANEV Milliós megtakarítást eredményező találmány Az észak-nun-vaor- szági kerület pre- rovi járásában gaz­dálkodó Osek nad Becvou-i CSKP 5U. Évfordulója Egysé­ges Fühlmíivtisszü­vetkezetben 35 hektáron termesz­tenek ribiszkét. A szadiik nehéz mun­káját az idén elő­ször segíti gép. A kombájnnal egy óra alatt húsz má­zsa termést lehet betakarítani, tehát a gép teljesítmé­nye száz szedő tel­jesítményével azo­nos. Ez lehetővé teszi, hogy a szö­vetkezetben a kö­vetkező években a jelenleginek három­szorosára növeljék a ribiszkeültetvény területét. (V. Galgonek — ČTK-felvétel) Jan Lehner mérnök, a műsza­ki tudományok kandidátusa, há­rom évtizede foglalkozik mára legtökéletesebb szigetelőanya­gok különféle típusainak a ki- fejlesztésével. Legújabb talál1 mányát, a Resistex néven ismert hőszigetelő-anyagot Jirí Dávid­dal együtt fejlesztette ki. Ered­ményeik elismeréseképpen mindketten a Klement Gottwald Államdíjban részesültek. Hogyan kezdődött? Az 1260 fokos hőt is elviselő, könnyű szigetélőanyagok iránt a felszabadulás utáni években, az Ipar gyors ütemű fejlődésé­vel összefüggésben jelentősen megnövekedett az érdeklődés. Az Igények kielégítése azon­ban korántsem volt egyszerű. A feltételek megteremtését hosz- szadalmas, bonyolult kísérletek, néha eredménytelen próbálko­zások előzték meg. A kerámiagyapjú fejlesztésé­vel megbízott Üvegipari Kuta­tó Intézet dolgozói 1970 óta in­tenzíven folytatták kíséleteiket, hogy olyan anyagot állítsanak elő, amely papírkönnyű, de mégis tűzálló, s amelynek a ko- hó-, a gép-, az üveg- és a ke­rámiaiparban, vagy akár az űr­repülési technikában is hasznát veszik. Minden egyszerűnek tűnik, ha az ember tudja, hol kezdje a munkát. Jan Lelinernek és Jirí Davidnak azonban a járatlan úton nem volt kitől tanácsot kérnie. Elméleti ismereteikre és tapasztalataikra támaszkodva a - legnagyobb türelemre, kitartás­ra volt szükségük. Első kísérleteiknél megelé­gedtek laboratóriumuk kis ke­mencéjével. Abban olvasztgat- ták a rostosításra szánt hazai nyersanyagokból — a tűzálló palából, kaolinból, homokból, stb. — előállított anyagokat, amelyek azonban hőállóságukat tekitve, még gondos tisztításuk árán sem váltották be a hozzá­juk fűzött reményeket. Az első hőszigetelő anyag — a Resistex Teltek-múltak a hetek, úgy tűnt, minden lehetőséget ki­használtak már, a laboratórium­ban végzett kísérletek azonban eredménytelenek maradtak. Végre egy szép napon igyeke­zetüket némi siker koronázta. Kiderült ugyanis, hogy bár mun­kahelyük kis kemencéje tökéle­tesen szigetelhető, az igényelt 2000 fokos hő tartós biztosítása azonban csak az erősebb elek­tródok alkalmazásával, „tehát ki­zárólag elektromos ívkemencé­ben sikerülhet. Ám azon is igé­nyeiknek megfelelő módosítá­sokat kellett eszközölniük. További izgalmas órák és na­pok következtek. A kemencében végbemenő olvasztási folyama­tot éjjel — nappal figyelem­mel kísérték. S elérték célju­kat: megszületett az első — az ipar igényeinek megfelelő — háromezred milliméter vékony­ságú hőszigetelő. Ezzel azonban nem ért véget a tudományos dolgozók munká­ja. Eredményeik ellenőrzése to­vábbi feladatok teljesítésére késztette őket. A papírgyárak technológiája alapján az előírt vastagságú rostréteg ülepedését lehetővé tevő különleges futósza­lag, valamint a víz eltávolítá­sára alkalmas elszívó- és szárí­tóberendezés kifejlesztése is al­kotó munkájuk szerves részét képezte. A tudomány a gyakorlatban A Restistex kifejlesztése tehát sok fejtöréssel, álmatlan éjsza­kával járt ugyan, de nem volt hiábavaló fáradság. A fehér vattához hasonló, újfajta anya­got főleg a nagyolvasztó-ke­mencék, a léghevítők, az elekt­romos ívkemencék, az üveg­gyári kádkemencék stb. tűzálló bélésének hőszigetelésére hasz­nálják. Ezért várják türelmetle­nül a termelésnek megkezdését elsősorban azok az üzemek — pl. a vítkovicei Klement Gott­wald Vasmű és a kunčicei Kle­ment Gottwald Oj Kohó — me­lyeknek dolgozói a bonyolult kísérleteknek szemtanúi vol­tak. Az ellenőrzések során ugyanis azt is megállapítottuk, hogy a Resistex hőszigetelő­anyag alkalmazásával az ottani nagyolvasztók egyetlen léghe- vítőjén évente 30 millió korona takarítható meg. Ha meggondol­juk, hogy hazánkban kb. 50 ilyen léghevítőt üzemeltetnek, nyilvánvaló a népgazdaság el­sőrendű érdeke, amely a fűtő­anyag 30—35 százalékos meg­takarításával még fokozódik. A feltalálók szerint a Resis- texre a plzeňi Škoda Művek dol­gozói is felfigyeltek. Kiszámítot­ták, hogy a gyár évi áramfo­gyasztása az új anyaggal hőszi­getelt két kemencéjének üze­meltetésével legalább 2 millió kilowattórával lenne csökkent­hető. A tetemes energiamegtakarí­táshoz járul a munkatermelé­kenység emelkedése. A vatta- szerű, könnyű anyagból előre­gyártott szigetelő-elemekkel (téglákkal, idomokkal) ugyanis egyszerűbb a munka, és az agg­regátumok élettartama is meg­hosszabbodik. Üj üzem a láthatáron Ezekkel a figyelemreméltó eredményekkel magyarázható tehát az üzemeknek a Restistex iránti érdeklődése. Igényeik azonban csak a hószigetelő­anyag gyártására Kamenice nad Lipou községben tervezett új üzem felépítésével lesznek ki­elégíthetők. A tervrajzok már elkészültek s ezért remélhetőleg nem lesz akadálya annak, hogy a 6. ötéves tervidőszak utolsó évében megkezdjék az építke­zést. Befejeztével a gyár próba- üzemeltetésére 1983 végén ke­rülne sor. Tekintettel arra, hogy a szük­séges nyersanyagokban hazánk is bővelkedik és mert a feltalá­lók megfejtették a Resistex elő­állításának' titkát, feleslegessé válik majd a drága áron meg­vásárolt készáru behozatala. A cél azonban nemcsak az, hogy önellátókká váljunk. A kameni- cei üzem felépültével és termé­kei nagy részének kivitelével arra törekszünk majd, hogy a tetemes beruházások Is mielőbb megtérüljenek. A két mérnök ötéves igényes munkája — az üzemekben vég­zett kísérletek ellenőrzése to­vábbi két és fél évig tartott — a találmány megvalósításával a népgazdaság milliókra menő megtakarítását eredményezi. Ezért sem sajnálják a fáradsá­got és igyekeznek értékes ta­pasztalataikat megosztani mun­katársaikkal is. Véleményük szerint minden kutatómunkának Csak akkor van értelme, ha az a társada­lom érdekeit szolgálja. Az ered­mények azonban az elméleti és gyakorlati ismereteken kívül öt­letességet és türelmet, nem utolsósorban pedig szerencsét is feltételeznek. KARDOS MÁRTA fejlettől ^ün l'ehner> a hesisrex szigetelőanyag állámdífas ki-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents