Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-11 / 220. szám, péntek
NAGY ESEMÉNY ELŐTT /Folytatás az 1. oldalról) meretes munkájukért és kifejezte azt a meggyőződését, hogy az új szakasz hozzájárul a főváros közlekedési helyzetének javításához. A kormánybizottság ezután Antonín Kapeknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a prágai városi pártbizottság vezető titkárának is jelentést tett. Kapek elvtárs válaszában leszögezte, hogy az 1A metró-szakasz építőinek kezdeményezése a Prága építésében részt vevő többi építőipari dolgozó számára is példát mutat. A prágai metró 1A szakaszának átadása alkalmából tegnap sajtóértekezletet rendeztek. Jelen voltak: Karéi Polák cseh építőipari miniszter, Zdemék Zuska, Prága főpolgármestere, Karéi Beránek és Jirí Pešek, a városi pártbizottság titkárai, a városi párt- és állami szervek más tisztségviselői, valamint a metró építésében részt vevő közülietek képviselői. Ott KÖZfLET IGNÁC JANÁK, az SZLKP NB El nökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára tegnap Bratislavában fogadta azoknak a nyugatszlovákiai kerületben levő piontr- táboroknak a vezetőit, amelyekben a szaratovi területről érkezett szovjet pionírok töltik a nyári szünidőt. GERHARDT WEISS, az NDK Mi nisztertanácsának elnökhelyettese, aki szabadságát tölti hazainkban, tegnap a Lednické Rovné-I (Považská Bystrica-i járás) Üveggyárba látogatott. Elkísérte ót JlndHch Zahradník szövetségi miniszterelnök-helyettes és Ladislav Sellga szlovák iparügyi miniszterhelyettes. SZERGEJ BESZKLUBKNKO, u Ukrán SZSZK kulturális minisztere tegnap találkozott Fuvol volt Szpartak Plakszin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének tanácsosa és Dmitrij Ivanov, a metró építésének szovjet főtanácsosa. Bevezető beszédet Zdenék Zuska elvtárs mondott. Kiemelte, hogy a metró új szakaszának átadásával a XV. párt- kongresszus egyik kiemelt feladatát teljesítjük. Az építők teljesítették együttes szocialista felajánlásukat, s ezzel az átadási határidőt sikerült hét héttel lerövidíteni. Szpartak Plakszin, a szovjet nagykövetség tanácsosa a metróépítés terén kifejtett cseh szlovák—szovjet együttműködést méltatta. Leszögezte, hogy augusztus 12-e, az új szakasz felavatásának napja, a csehszlovák—szovjet barátság ünnepe lesz. „A prágai metró — a csehszlovák—szovjet együttműködés építkezése“ címmel tegnap ■a prágai Szovjet Tudomány és Kultúra Házban kiállítást nyitottak meg. Koys szlovák kulturális miniszterhelyettessel. A baráti légkörben lezajlott találkozón részt vett Rudolf Jurík, az SZLKP KB osztályvezetője és Jurij Rumiancev, a bratislavai szovjet főkonzulátus alkonzulja. VIKTOR KOZLOV, a prágai metró építésével foglalkozó szovjet kormány megbízott, szovjet építőipari miniszterhelyettes tegnap Prágába érkezett. Hazánk fővárosában részt vesz a csehszlovák és a szovjet kormánymegbízottaknak a prágai földalatti vasút építésével foglalkozó zárótanácskozásán. SZOVJET KÜLDÖTTSÉG érkezett tegnap Prágába Nyikolaj Koina- rov külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével. A küldöttség megbeszéléseket folytat a Szovjetunióban épülő vegyipari üzemek számára gyártott csehszlovákiai berendezések szállításáról. Levelezőink az aratásról Elsőként o járásbon A garamkálnai [Kalná nad Hronom) Augusztus 29. Egységes Föld mű vesszővel kezet dolgozói a lévai (Levice) járásban elsőkén* fejezték be az aratást, összesen 1777 hektárom termeszteit tek gabonaféléké*, ebből 140Ü hektáron búzát. 55 mázsás hektárhozamot értek el. Az ünnepélyes végzésen a járás politikai és gazdasági vezetőinek jelenlétében értékelték a szocialista munka - versenyt. A legjobb eredményeiket Garaj János, Zdenek Líška, Soboňa Tibor és Madarász József lkombajnosok érték el. Emléktárgyakkal tüntették ki az „Egy szem se vesszen kárba“ elnevezésű ifjúsági versenyben legjobb eredményt elért fiatalokat. A szövetkezetben jó ütemben halad a szalma betakarítása és a tarlóhántás is. A bel Gábor Jó termés hozom Befejezték az aratást a lei- sőszeli (Horné Saliby) Csehszlovák-Szovjet Barátság Egységes Földmű vesszöve tkeaet- ben. Ebben az évben 1450 hektár búza, 400 hektár árpa, 15 hektár zab, 10 hektár köles várt a betakarításra. Megszervezték a szocialista versenyt is. A kombájnosok és a szállító járművek vezetői figyelmüket elsősorban a szemveszteség csökkentésére összpontosították. Az SK—5-ös kombájnnal Matej Rafaj és Pónya Vilmos, az E—512-es kombájnnal pedig Szutsányi József és Major László bizonyultak a legjobbaknak. Nagyszerű terméshozamot értek el: a tavaszi árpából a tervezett 46 métermázsa helyett 50,5 métermázsa termett hektáronként. Száraz Páli Hiányzik a csapadék Ä dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás földművesei kihasználják a kedvező időjárást, jó ütemben végzik a szalma betakarítását és a tarlóhán- tást. A hét végére előreláthatólag több mint 25 ezer hektárról hordják be a szalmát. 20 ezer 341 hektáron pedig végeznek a tarlóhántássa*!. A tervezett 1900 hektár helyett már 2000 hektáron elvetették a takarmánykeverékeket. Az istái- ‘ létrágyát is hordják a földeikre. A járás szántóterületének (mintegy 22 százalékára jut szerves trágya. Sz utter Pál, a járási mező gazdasági igazgatóság agronó- musa szerint nem kedvez az jdőiárás a kapásoknak. A szárazság következtében nagy területen besült a kukorica és a hói öntözni nem tudnak — ha rövidesen nem hull 30—40 mm csapadék —, jó termés nemigen várható. Komoly kár mutatkozik a siiókukoricákiban is, elsősorban a ^Felső Csallóköz kavicsos részéin. Valamivel kedvezőbb a helyzet a cukor- répaföldeken, ahol az 5 ezer hektáros összterület nagy részét öntözni tudják, de a növények így is megsínylik a természetes csapadékhiányt, s ez károsan befolyásolja majd a tervezett hozamok elérését. Az ö n t özőbere n d ezé se ke t le.g több helyen éjjel-nappal üzemeltelik. Öntözik a ta.karmányfélé- ket, azonban az állatállomány napj zöldtakarmányozása még így is nagy nehézségekbe ütközik. Knascsenics Géza A íiatalok is segítenek Elcsendesült az aratógépeik zajától a galántai (Gáton ta) járás határa is. A sok helyen megdőlt búza és árpatáblán megfeszített munkával takarították be a termést. A SZISZ járási bizottságának felhívására az „Egy szem se vesszen kárba“ mozgalomba 1200 SZISZ- tag és 1600 pionír kapcsolódott be. A kombájnosok 65 százaléka vett részt a veszteség csökkentéséért meghirdetett versenyben. A politikai szervező munkáért a Nádszegi (Trstice) Efsz és a Vágfarkasdi (Vlčany) Efsz fiatal dolgozói érdemeltnek elismerést. Lakatos Gézának, a SZISZ járási bizottsága titkárának tájékoztatása szerint elégedettek az eredményekkel. A fiatalok tevékenyen bekapcsolódtak az aratási munkálatokba, például a vágsellyci (Šaľa) Barátság Efsz-ben Szálai Eman és Karol Hučko 170 hektárról 9367 mázsa gabonát takarított be, Ľudovit Belovič és Július Baran pedig 120 hektárról t>612 mázsa szemet ara- •ott le. Ha figyelembe vesszük, hogy a járásban egy kombájnra 71 hektár learatásra jutott, akkor látjuk, milyen kiemelkedőik ezek az eredmények. Benkmicc Zoltán Etióp harci sikerek (ČSTK) — Az etióp fegyveres erők újabb sikereket értek el Eritrea tartományban a szaka- dárok ellen folytatott harcokban. A nemzeti forradalmi operatív parancsnokság jelentése szerint az elmúlt napokban elfoglalták a Tessenei és Asmara közti stratégiai fontosságú útvonal további szakaszát. A felszabadított területeken az etióp nemzeti hadsereg a helyi lakossággal karöltve megkezdte a megrongálódott ipari és mezőgazdasági objektumok helyreállítását. Megalakulóban vannak a népi hatalom szervei. Független politikus lett az új portugál államfő GENFBEN tegnap összeült a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia küldöttsége, hogy tárgyaljon az atom- kísérletek teljes és általános betiltásával kapcsolatos egyezmény kidolgozásáról. CYRUS VANCE amerikai külügyminiszter tegnapra virradó éjszaka Izraelben és Egyiptomban tett látogatásáról visszatért Washingtonba PARAGUAY hatóságai a hazai és nemzetközi közvélemény nyomására arra kényszerültek, hogy szabadon bocsássák Domingo Laint, a liberális párt alelnökét, az ellenzék egyik vezetőjét, akivel az országban uralkodó diktatúra bírálásáért akartak leszámolni. A SZOVJETUNIÓ és Etiópia képviselői tegnap Addisz Abe- bában egyezményt írtak alá a kereskedelmi hajóforgalomról. NEW YORKBAN tegnap egyetlen újság sem jelent meg, mivel a New York Times, a New York Daily News és a New York Post nyomdászai tiltakozó sztrájkot kezdtek a tervezett újabb elbocsátások ellen. Ez a sztrájk az első nagyobb megmozdulás 1966 óta, amikor 140 napig nem jelentek meg a New York-i lapok. A hondurasi junta nyilatkozata (ÚSTKj — Juan Alberto Mel- gar Castro hondurasi elnök megbuktatását követően lemondott a hondurasi kabinet kilenc polgári minisztere. A vérteken államcsínnyel hatalomra került junta nyilatkozatot tett, amely szerint Melgar Castro politikáját kívánja folytatni és 1980-ban szabad választásotkat ír ki. Folytatja a szomszédos Salvadori Köztársasággal a két ország határproblémáinak megoldását célzó lágyalásokat. Az országban szemtanúk jelentései szerint nyugalom uralkodik. /Folytatás az 1. oldalról) doni egyetemen és más brit műszaki főiskolákon, valamint a massachusettsi műszaki intézetben is tanult. Tanulmányai sikeres befejezése után 27 éves korában az egyik portugál cementgyár igazgatójává nevezték ki. Később a Siderurgie Na- tionale cég műszaki igazgatója volt, 1972 és 1974 között pádig a SACOR portugál kőolajtársaság igazgatói tisztét látta el. Közreműködött a portugál bányáik fejlesztési tervének elkészítésében. 1974 óta, a iasiszla rendszer bukása utón kétszer volt tagja a kormánynak. 1976 ban a hatodig ideiglenes kormány nehézipari államtitkáraként működött. 1977 márciusától 1978 januárjáig a Soares-kormány iparügyi miniszterének tisztét töltötte be. A teherszállító űrhajó sikeres összekapcsolása az űrállomással IFolytatás az 1. oldalról) A teherszállító űrhajó sikeres manőverei igazolták az űrállomások ellátási módszerének helyességét, és lehetővé tették az űrkomplexum aklív tevékenységének meghosszabbításét. A Progressz—3-hoz hasonló te- herszállító űrhajók felhasználása új lehetőségeket nyit a hosz- szú ideig tartó repülések számára, mondotta Viktor Blagov, az űrrepülés vezetőjének helyettese. Ez ideig a Progressz típusú űrhajók csak feltöltették a Szaljut—6 tudományos űrállomás hajtóanyag-készletét, mondotta Blagov — most pedig már jelentős mennyiségű élelmiszert, vizet, sűrített levegőt és más feltétlenül szükséges anyagot szállított az űrállomásra. A teherűrhajó az űrállomásra szállította az öntvények és félvezetők előállításához szükséges anyagokat tartalmazó kazettákat, a Föld fényképezéséhez szükséges berendezéseket, valamint azokat a berendezéseket, amelyek egyes biológiai és orvosi kísérleteknél nélkülözhetetlenek. A Imi rátok és rokonok nagy mennviségü küldeménye között egy gitár is van Ivancsenkov fedélzeti mérnök számára. Románia nemzeti ünnepe előtt Sajtótájékoztató Bratislavában A Román Szocialista Köztársaság közelgő nemzeti ünnepe alkalmából Emanoil Lazar, az RSZK bratislavai alkonzulja tegnap sajtótájékoztatón ismertette az újságírók elölt azokat a sikereket, amelyeket a román nép a fasiszta uralom alóli iel- szabadulása óta ért el. Ecsetelte az 1944 augusztusi antifasiszta és antiimperialista nemzeti felkelés jelentőségét és céljait, s rámutatott, hogy ezzel új fejezet nyílt meg Románia történelmében, mélyreható forradalmi átalakulások kezdődtek. Az eltelt 34 év alatt dinamikusan fejlődött az ipar, a mezőgazdaság, emelkedett a román nép életszínvonala, jelentős eredmények születtek a gazdaság, a kultúra, az oktatásügy, a tudomány szakaszán, és más területeken. Románia ipara például ma negyvenszer többet termel, mint a felszabadulás előtt, a mezőgazdasági termelés pedig a háború előttiKína uszító politikája a Balkán-félszigeten (ČSTK) — Mint ismeretes, az Albán Munkapárt Központi Bizottsága és az albán miniszter- tanács levelet intézett a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságához és a Kínai Népköz- társaság Államtanácsához, amelyet a Zeri i Popiillit ez év július 29-én ismertetett. A levélből az is kitűnik, milyen elképzelései voltak a pekingi vezetésnek a Balkán-félszigettel kapcsolatban, milyen a térség népeinek érdekével szöges ellentétben álló manővereket íolytatott. A kínai vezetők — állapítja meg a levél — 1968-ban azt javasolták Albániának, hogy „lépjen katonai szövetségre Jugoszláviával és Romániával“ és „alkalmazza a partizánháború taktikáját“. Javaslatukat arra a véleményükre alapozták, hogy Albánia „soha sem lesz képes önerőre támaszkodva megvédeni magát egy külföldi agresz- szióval szemben“. Albánia — mutat rá a levél — elutasította a kínai vezetésnek ezt az „Albán-ellenes és ellenforradalmi javaslatát“. Ennek ellenére a kínai vezetés 1975-ben egy albán delegáció pekingi útját kihasználva, újból megkísérelte ráerőszakolni Albániára e „katonai szövetség“ gondolatát, „megpróbálva ezzel lőporos hordóvá változtatni a Balkán-félszigetet“. „A kínai vezetés még ma is szívesen beavatkozik a Balkánfélsziget ügyeibe és háborút szít Európának ebben az érzékeny térségében“ — állapítja meg a levél. hez viszonyítva harmincszorosára nőtt. Szüntelenül mélyül a csehszlovák-román együttműködés a gazdasági, a tudományos-műszaki és a kulturális élet valamennyi területén, valamint « nemzetközi életben. A KGST keretében országaink egy üt 1- mfiködése a gazdasági kapcsolatok bővítésére, a termelési kooperáció és szakosodás elmélyítésére irányul. P. J. Veszélyben Ben Chavis élete (CSTK) — Az emberi jogok amerikai „védelmezői“ igyekeznek minél hamarább leszámolni Benjamin Chavis szel, •« „wilmingtoni tízek“ vezetőjével, az Egyesült Államok néger lakosai jogaiért küzdő becsületes harcossal. Észak-Karolina állam hivatalai meg sem várták, hogy Ben Cliavis felépüljön az operáció után, máris parancsot adtak, hogy szállítsák őt vissza a bor- lön be, mondotta a TASZSZ tudósítójának Michal Mayerson, a faji és a politikai elnyomás ellen küzdő nemzeti szövetség képviselője. Az amerikai és a világ közvéleménye nyomására a fajüldözők Hillsboro város börtönébe szállították át Ben Chavist, ahol nem olyan szigorú a rezsim, de továbbra is megtagadják tőle az orvosi segítséget. Félnek az ójabb leleplezésektől Tovább nyomoznak John Kennedy és Martin Luther King gyilkosai után (ČSTK) — Az amerikai képviselőház adminisztratív kérdésekkel foglalkozó bizottsága a képviselőház különbizottsága számára, amely Jobn Kennedy és Martin Luther King halálé körülményeinek kiderítésével foglalkozik, nem szavazta meg e. célra a 790 000 dollárt. Ez a döntés akkor született, amikor az AP hírügynökség szerint a nyomozó bizottság újabb adatokra tett szert, amelyek elősegíthetik az eddig még teljesen felderítetlen két legnagyobb politikai gyilkosság körülményeit. A bizottság a napokban újabb nyomozást indít, melynek során valószínűleg több tanút hallgatnak ki, és különböző dol- kumentumokat terjesztenek elő a két gyilkossággal kapcsolatban. Az Egyesült Államok hivatalos szervei mindeddig kategorikusan tagadták, hogy a két gyilkosság összeesküvés következménye volt. Ezzel szemben azt állították, hogy azok a gyilkosok egyéni tettei voltak. Az USA-ban nyilván léteznek olyan befolvásos erők, melyeik félnek az újabb leleplezésektől. Mint ismeretes, a gyilkosságok körülményeinek kiderítésére tett eddigi kísérletek kudarcot vallottak bizonyos „titokzatos“ és befolyásos erők hatására. GEG 1S78 VIII. 11.