Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-11 / 220. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1978. augusztus 11 PÉNTEK BRATISLAVA • 220 szám XXXI ÉVFOLYAM ára 50 fillér Határszemlén Jozef Lenárt és Viliam Šalgovič látogatása mezőgazdasági üzemekben (CSTK) — Jozef Lenárt a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap Rudolf Vauimnak, az SZLKP KB osztályvezetőjének kíséretében a nyugat- és a közép-szlovákiai kerület mezőgazdaságii üzemei­be látogatott. A jablonical (senicai járás) Záhorie Efsz-ben a vendégeket ■a járás vezető tisztségviselői — köztük Mariin Ušiak, a já­rási pártbizottság vezető tit­kára — üdvözölték. Elmondot­ták, hogy az aratásnak már csak körülbelül egy negyede vám bálra, de a több mint 36 ezer hektár vetésterület nagy tészén még el kell végezni a szalma begyűjtését ás a taaió- b áiitást. A Záhorie Efsz egyik 460 hektáros tábláján, ahol a kom báj nők éppen a búzát aratták, Szlovákia vezető tisztségviselői tájékozódtak az aratási ered ményekről. A szövetkezet tagjai elmondották, hogy az idén 2440 hektáron termesztenek ga bonát és kiváló hozaanokat ér­ijeik el. Jozef Lenárt ós Viliam Sal­govič e Ív társ ezután a közép- szlováklat kerületije folytatta Útját. Prievidžan a vendégeket Vladimír PiroSik, a közép-szlo­vákiai (kerületi pártbizottság vezető titkára és a járás veze­tő tisztségviselői — köztük Ján Zamhuj, a járási pártbizottság vezető titkára — üdvözölték. A járás mezőgazdasági dol­gozói eddig több mint 2ö00 hektáron, a vetésterület egy- hárniadán arattak lei. A föld­művesek az aratásit követő munkákra Is nagy gondot for­dítanak. löOü hektáron már el­végezték a szalma begyűjtését. 1400 hektáron pedig a tarló- hántást. A vendégek először a Nit­rianske Rudnó-i Állami Gazda­ságba látogattak. Tájékozódtak a Nereford szarvasmarha-fajta tenyésztésének eredményeiről A vendégek ezután a Mun kaiérdeimrencldel kitüntetett Di- viackia Nová Ves-i Efsz-be foly­tatták útjukat. A íoidművesszö- vetkezet tagjai eddig a 220 hektáros ve l:é ste r ü let ü kne k több mint feléről takarították be a gabonát. Jelenleg 25 kí­sérleti búzafajtát termesztenek s 70 métermázsát is meghaladó hektárh oza inokat érnek el. Lenárt és Salgovič elvtárs a gabonatáblákon beszélgetett a me zőgazdusági d o lgozók ka1. Karol Brišák, a Trstená na Ora- ve-i Gép- ós Traktorállomás kombájnosa beszámolt az idei aratás során szerzett tapasz­talatairól. Aliin,a KanoSová veszteségellenőr a szemveszte­ség csökkentésének lehetősé­geiről beszélt. Elmondotta, hogy a földmüvesszövetkezet- ben az átlagos szemvesztesé­get fél százalék alá sikerült csőik kente ni. A csehszlovák—szovjet együttműködés újabb eredménye NAGY ESEMÉNY ELŐTT Üzembe helyezik a prágai metró 1A szakaszát (ČSTK) — Zdenék Zuska prágai főpolgármester elnök­letével megtartotta 14 ülését tegnap délelőtt Prágában a földalatti vasút egyes szaka­szainak átadásával foglalkozó kormánybizottság. Megvitatta az 1A metró-szakasz próbaüze­meltetésének eredményeiről szó­ló jelentést. Nagyra értékelte a metró építés terén kifejtett ha­tékony csehszlovák—szovjet együttműködést ós kiemelte a prágai városi pártbizottság ál­tal az átadási határidők lerö­vidítésére kiadott felhívás je­lentőségét. A felhívás széles körű kezdeményezésre ösztö­nözte a földalatti vasút építőit. A próbaüzemeltetés eredmó nyeinek megvitatása után a kormánybizottság javasolta, hogy a prágai metró 1A szaku-^ szán az utasok szállítása au­gusztus 12-én kezdődjék et. Az ülés befejezése után a kormánybizottság jelentést tett a cseh kormánynak. Ladislav Adamec, cseh miniszterelnök­helyettes köszönetét mondott a kormánybizottságnak, és az 1A metró szakasz építőinek lelkiis­i Folytatás a 2. oldalonJ OLVASÓINK FIGYELMÉBE (ČSTK) — Igazság a ha zugsággal szemben mimmel a Novoje Vremja szovjet he­tilap közölte Vasil Bifak- nak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának cikkét, amelyet holnapi sxa- munkban ismertetünk. Lem ni úton (ČSTK) — Bratislavában, « Kultúra Házában tegnap ki állítás nyílt, amelyen bemutat­ják a Moszkvában a Nagy Ok tóberi Szocialista Forradalom 00. évfordulója alkalmából megrendezett kiállítás anyagú nak egy részét. A megnyitó ünnepségen vészt vett Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlo vákiai Nöszövetség Központi Bi­zottságának elnöke, Rudolf Ju- rik, az SZLKP KB osztályvezető­je, Pavel Koy*. Mikus Imre és Jozef Mravík, szlovák kulturá­lis miniszterhelyettesek, vala­mint Ladislav Martinék, Bratis lava főpolgármestere. Ott vol­tak a bratislavai konzuláris hí­va talok képviselői. A Lenini úton című kiállítás valamennyi szovjet köztársaság művészei alkotásainak kereszt­metszetét adja. A teherszállító űrhajó sikeres összekapcsolása az űrállomással A fedélzeti berendezések kifogástalanul működnek (ČSTK) — Tegnap éjsxaku közép-európai idő aerint 81,00 órakor a Progress*—3 automa­tiku* teherszállító űrhajó ösz- sxekapcsolódott a Szaljut— 8 hói és a Szojuz—29-ből álló «r­Független politikus lett az új portugál kormányfő (ČSTK) — Alfredo Nobre da Costát bízta meg szerda estin Antonio Ramalho Eanes portu­gál köztársasági elnök azzal, hogy megalakítsa az ország új kormányzatát — jelentette be Lisszabonban az elnöki hiva­tal. Mint ismeretes, az államfő július 27-én lemondatta Mario Soares szocialista párti minisz­terelnököt, miután a szocialis­táik koalíciós partnere, a kon­zervatív Demokrata Szociális Centrum Párt megvonta támo­gatását a kormánytól. Alfredo Nobre da Costa pár­toktól független politikus, és 1977. március 25-én ipari mi­niszterként lett tagja Soares 1976-ban alakult előző kormá­nyának. Eanes döntésének megisme­rése után Soares látható felin ­dultsággal távozott a Belom palotából, és újságíróknak iki jelentette, hogy az államfő „nem tartotta tiszteletben az alkotmányt“. Diego Freitas do Amaral, a CDS vezére viszont közölte, hogy pártja elfogadja Eanes választását, és „teljes tá­mogatást“ nyújt majd az új kormányfőnek. A Portugál Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának nyi­latkozata leszögezi, hogy az új miniszterelnök személye nem felel meg az ország válságos helyzetéből adódó kívánalmak­nak. A Portugál Dolgozóik Álta lános Szövetsége sem elégedett az államfő választásával. Alfredo Nobre da Costa 1923- ban Lisszabonban született. A Lisszaboni Műegyetemen szer­zett mérnöki oklevelet. A Ion- (Folytatás a 2. oldalon/ komplexummal. A teherűrhajó berendezéseket, műszereket, élelmet és postát szállított az űrállomásra A Progressz—3 földi irányi tással közelítette meg az űrál­lomást. A Föld körüli pályán megvalósuló manőver ideje alatt az űrkomplexum legény­sége, Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov figyel­te és ellenőrizte a megközelí­tést valamint az összekapcsolás folyamatát. A Szaljut—6-ból, a Szojuz— 29-ből ős a Progressz—3-ból álló űrkomplexum repülési programja szerint a teherszállí­tó űrhajó rakományát átviszik az űrállomásra, a felhasznált berendezéseket pedig a Prog­ressz—3-ra. Az átrakodás befe­jezése után a teherszállító űr­hajó lekapcsolodik az űrállo­másról, fékezni kezd, s a lég­kör sűrűbb rétegeibe kerülve megsemmisül. A telemetrikus információk és a legénység jelentései sze­rint a Szaljut—6 űrállomás, a Szojuz—29 űrhajó ós a Prog­ressz—3 teherszállító űrhajó fedélzeti berendezésék kifogás­talanul működnek. Az űrhajó­sok jól érzik magukat. (Folytatás a 2. oldalon ( Borús, szeles időben aratnak Híradós a dél-morvaországi kerületből rületeiből is küldenek kombáj­nokat, valamint más begyűjtő- gépeket. Az átcsoportosítások következtében mintegy 1150 kombájn dolgozik majd kerüle­tükben a kooperációs megegye­zések értelmében. A legtöbb já­rásból a kombájnokkal együtt mozgóműhelyeket , és járműve­ket is küldenek. Sok esetben komplex begyűjtő csoportok ér­keznek. A járási aratási bizott­ságok rendszeresen üléseznek és intézkedéseket tesznek a gépek átcsoportosítására a szükségletnek megfelelően. A kroméŕiži járásban elsőnek a korai érésű Száva búzát arat­ják. Zdenék Nemec, a járási mezőgazdasági igazgatóság fő- agronómusa elmondotta, hogy jó termés ígérkezik. A búza hektárhozama 50 mázsa körül alakul. A Korai árpafajta 00 mázsát adott hektáronként. Az első eredmények jók, de tgye kezni kelt a betakarítással, mert a szél máris jelentős ká­rokat okozott több szövetkezet dombos gabonatábláin. Ladislav Brada mérnök, gé­pesítő elmondotta, hogy a nit­rai, dunaszerdahelyi (Dunajskú Streda), bratislavai és más já­rásokból idejében megérkeztek a kombájnok. Gyorsan a szö­vetkezetekbe és állami gazda­ságokba irányították őket, ahol máris teljes ütemben dolgoz­nak. A Morkoyicei Efsz-ben Jirí Gregor főagronómus elmondot­ta, hogy küzdenek az elemek­kel. Hetven kombájnnal a le­hető leggyorsabban aratják a gabonát, hogy a szél minél ke­vesebb kárt tegyen benne. Je­lentős segítséget nyújtanak a Holicei Gép- és Traktorállomás, valamint az Üszori (Kvetosla- vov) Állami Gazdaság kombáj- nosai is. i, (balla) Javában folyik a gabona felvásárlása a losonci (Lučenec) Mező* gazdasági Felvásárló Üzemben. A járás földmüvesszövetkezetei- bői és állami gazdaságaiból szüntelenül, szombaton es vasárnap te szállítják ide a gabonát. (Felvétel: St. Puškáš — ČSTK) (Tudósítónktól) — A dél- morvaországi kerületben a földművesek a napokban elég nehéz körülmények között, bo­rús, szeles időben aratnak. Egyes körzetekben túl sok a csapadék, másutt az erős szél okoz károkat. A betakarítási munkákról, a problémákkal kapcsolatban kértünk tájékoz­tatást Bohuslav Zemánek mér­nöktől, a Dél-morvaországi Ke­rületi Mezőgazdasági Igazgató­ság titkárától. Elmondotta, hogy habár a breclavi járásban már hamarosan befejezik az aratást, és elég gyors ütemben takarítják be a gabonát a ho- doníni, Uherské Hradišté-i és kromeŕíži járásban mégis meg­felelő intézkedéseket kell ten­ni, hogy a gabona minél hama­rább a raktárakba kerüljön. Elégedetten állapította meg, hogy Szlovákiából már eddig 227 kombájn érkezett kerüle­tükbe. A cseh országrészek ke­Sikeresen teljesítették idei első félévi tervüket a prágai építő­ipari vállalatok dolgozói, és június végéig új lakást adtak át. Fbböl a Prágai Építőipari Szerelő Vállalat 2-es számú üzeme jú­nius 29-ig 319 lakást épített, A képen: Josef Veselý, az üzem egyik munkabrigádjának 'rezeidje, valamint Josef Vlőek és Karéi Soukup hegesztő a házgyári elemeket szereli össze. (Fölvétel: ). Sýbek — ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents