Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-29 / 238. szám, kedd
• • ;t'l 197B VIII. 29. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK NICARAGUÁBAN Folytatódnak a rezsimet lenes akciók Az emberi jogok nicaraguai bizottsága követeli a politikai foglyok szabadon bocsátását (ČSTK) — Nicaraguában országszerte általános sztrájk kezdődött, amelynek célja a So- nioza-rendszer megdöntése. Az általános sztrájkra való felhíváshoz 16 haladó politikai párt és szakszervezeti szövetségek csatlakoztak. A felhívásnak elsősorban a vidéki ipari munkások és kereskedelmi dolgozók tettek eleget. Az ország nagyvárosaiban a gyárak több mint fele nem termel. Managuában gerilla-ellenes különítmények járőröznek az utcákon, valamint a bevásárlóközpontok közelében és helikopterekről próbálják ellenőrizni a lakosság mozgolódásait. Tovább folytatódtak az ősz- szecsapások a polgári személyek és a rendfenntartó erők között. Leonban, ahol az egyetemisták barikádokat emeltek, tűzpárbaj folyt a nemzeti gárda egyik egysége ós az üzletek bezárását követelő egyetemisták között.. Fegyvereket és katonai repülőgépeket vetett be a nicara- guíii Somoza rezsim a diktatú ra felszámolását követelő tüntetők ellen. Jinotesében, Granadában és Masayában összetűzések zajlottak le a tüntetők és a kivezényelt karhatalmi egységek között. Három polgári személy életét vesztette, tíz megsebesült, Masayában egy rendőr meghalt. A nicaraguai emberi jogok bizottsága táviratot küldött az ENSZ-nek és más nemzetközi szervezetnek, amelyben rámutatnak a Somoza-rendszer embertelen megtorló intézkedéseire a polgári lakosság ellen. Követelik, hogy Somoza azonnal adjon általános amnesztiát a politikai foglyoknak. A táviratban arról is tájékoztatnak, hogy az ország börtöneiben még mindig több mint 500 politikai, szakszervezeti és diákvezetőt tartanak fogva. SZADAT KÉRÉSÉRE EGY NAPPAL ELHALASZTOTTAK A HÁRMAS CAMP DMID-I TANÁCSKOZÁST Az USA csendörszerepre törekszik oz arab államokban (CSTK) — Az amerikai ós egyiptomi elnök, valamint az izraeli miniszterelnök szeptember 5-re az egyesült államok beli Cainp Davidban tervezett találkozóját egy nappal elhalasztották, közölte az Al Ahram című egyiptomi napilap. A lap szerint a halasztást Szadat egyiptomi elnök kérte, mert jelen akar lenni a háromnapos muzulmán ünnep megkezdésén. — A Carter—Szadat—Begin találkozó, újabb lépés az Egyesült Államok terveinek megvalósítása útján, melyeknek célja, hogy az arab térséget alávessék Washington ellenőrzéséEHFrtfRTTOBB Kommentárunk 3 R ég nem volt Nyugaton, ilyen keletje az aranynak, mint mostanában. Akinek nagyobb dollárbetétje van a bankban, sürgősen kiveszi és inkább aranytárgyakba, vagy ingatlanba fekteti. Mert inkább heverjen a fiókban halomszámra otthon az arany, vagy álljon üresen a telek, hiszen mindkettőnek holnap is ugyanolyan — ha nem nagyobb — értéke lesz. Mas a helyzet viszont a dollárral, amely tulajdonképpen a jelenlegi aranyláz fő előidézője. A harmincas éveikben még oly szilárd árfolyamú valuta — amely még ma is a tőkés pénzügyi rendszer alapja — egyro gyöngül, naponta veszít értékéből. A szinte pánikszerű menekülés a dollártól indokolt tehát. Már csak azok ülnek makacsul pénzkötegeiken, akik bŕznaik abban, hogy a dollárra ismét ráköszöntenek a hajdani szép napok. Az efféle illúziókra azonban rácáfolnak a valutapiac legújabb fejleményei. Tovább fokozódott a dolláriszony, amikor július 25-én a tokiói tőzsdéről vészjósló hír ékezett: a dollár árfolyama 200 jen alá esett. A nyugati pénzügyi körökben úgy vélekedtek, hogy a dollár pszichológiai határt tört át. A tőzsdéken mindenki márkát és jent akart, idejében szabadulni kívánt dollárjaitól, mielőtt annak értéke még tovább zuhant volna. A dollár esésére éppen akkor kevesen számítottak. Hiszen alig egy héttel korábban nyugtázta elégedetten a tőkés pénzvilág, hogy a Bonnban megtartott tőkés csúcs hét részLisszabonban ma: HIVATALI ESKÜTÉTEL (ČSTK) — Antónia Ramalbo Eanes portugál köztársasági elnök tegnap Alfredo Nobre da Costát hivatalosan kinevezte miniszterelnökké, jelentette köz leményben az elnöki iroda. Az új kormány ina teszi le a hivatali esküt a köztársasági elnök kezébe. Az új miniszterelnök tíz napon belül a parlament elé kell, hogy terjessze kormányának programját GEOKGISZ RALLISZ görög külügyminiszter a szovjet kormány meghívására szeptember ©lején a Szovjetunióba látogat, közölték hivatalosan Moszkvában. ABOEI. HALIM KHADDAM, a Szíriai Arab Köztársaság mi- niszteirelnök helyettese, kül- űgynjiniszter ma hivatalos baráti Látogatásra a Szovjetunióba utazik. HELMUT SCHMIDT nyugatnémet kancellár elutasította azt a követelést, hogy az országban általános i amnesztiában részesítsék a náci bűnösöket. A PANAMAI haladó értelmiség képviselői új politikai pártot alapítottak Széles Népfront néven. AZ ANGOLAI NÉPI KÖZTAR SASÁG Forradalmi Tanácsa úgy határozott, hogy határőrséget hoz létre. Feladata az országhatárok védelme. A FÜLÖP SZIGETEK fővárosában megkezdődött a nemzetközi jogi szövetség 58. konferenciája, amelyen 40 ország több mint ezer küldöttjei vesz részt. TANZÁNIÁBAN megkezdődött a népszámlálás. Az akció körülbelül egy hétig tart, s a húszezer megbízott ellátogat a falvakba és városokba, hogy rögzítse az 1967-es népszámlálás óta bekövetkezett demográfiai változásokat. SAO PAULO bi-azi) városban több ezer személy részvételével tüntetés kezdődött. A résztvevők az áremelkedések és a kormánypolitika ellen tüntettek. FELIPE CARINO, a Puerto Rico-i Szocialista Párt Központi Bizottsága Titkárságának tagja havannai sajtóértekezletén ki jelen tette, hogy az Egyesült Államok Puerto Rico teljes bekebelezésére törekszik. é&bí Felvete/üiikon Armand Hammer (balról) és Leonyid Brezsnyev tárgyalás köziben. IMem valósulnak meg bizonyos washingtoni körök reményei Az együttműködésé a jövő Szovjet—amerikai vállalkozásban épült műtrágyagyárat helyeztek üzembe (ČSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Krím félszigeten fogadta Ar- mand Hammer amerikai üzletembert, aki — mint ismeretes — az Occidental Petroleum Corporation közreműködésével épülő szovjet műtrágyagyár egyik üzemegységének avatásán vett részt. Leonyid Brezsnyev a többi között kijelentette, hogy a szóban forgó együttműködés, a kölcsönösen előnyös szovjet— amerikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztése jó lehetőségeinek meggyőző példája. Armand Hammer a TASZSZ hírügynökség tudósítójának többek között kijelentette: a szovjet—amerikai kölcsönösen előnyös kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlesztése lehetőségeinek meggyőző példája az Occidental Petroleum Corporation együttműködése a szovjet vállalatokkal. Ogyesszá- tól nem messze egy olyan műtrágyagyár részlegét helyezték üzembe, melynek építésében az Occidental Petroleum Corporation is részt vett. E látogatásból is kitűnik, hogy meghiúsulnak azoknak a washingtoni köröknek a reményei, amelyek igyekeznek fékezni és akadályozni a szovjet —amerikai kereskedelmi kapcsolatokat. Üjabb tanúk bizonyítják KENNEDY ÖSSZEESKÜVÉS ÁLDOZATA LETT (ČSTK) — Újabb tények kei rültek napvilágra, amelyek azt bizonyítják, hogy John Kenne- dyt nem egyetlen személy ölte meg 1963. november 22-én, ahogy azt a hivatalos verzió állítja, hanem összeesküvés áldozatává lett. A Dallas Morning News című lap közölte, hogy újabb nyomozásokkal! sikerült öt olyan tanút találnia, akik közvetlenül a merénylet előtt több „gyanús személyt“ láttak nem messze attól a helytől, ahonnan nem sokkal késotob a halálos lövések eldördültek. Egy volt katona például elmondotta a lap riportereinek, hogy nem sokkal az elnök és ki s>é rété nek megérkezése ellőtt elhaladt a könyvraktár épülete előtt, hogy felmenjen a közeli vasúti töltésre és onnan fényképezzen. Olt azonban megállította egy ismeretlen ember, aki mint a „titkosszolgálat“ két Japán és a többi nyugati ország piacaira. Az Egyesült Államok számára ugyanis lét- fontosságú, hogy árukivitelével ellensúlyozza azt a hatalmas árumennyiséget, amellyel Japán Fokozódik a tőkés világ doüáriszonya vevője ígéretet tett egyebek között a valutahelyzet stabilizálására is. Az újabb értékcsökkenés bizonyítja, hogy ez az ígéret csak óhaj volt, s az is maradt. Ugyanis a júliusi sokkot újabb követte. A napokban már csak 181,6 jent adtak egy dollárért, arra sem volt még példa, hogy négy nap alatt öt jent zuhanjon az értéke. Mi lesz, ha a dollár tovább csúszik a lejtőn? — kérdezik Tokióban. Tokiói kormánykörökben ugyanis valószínűnek tartják: Washington, bár tudatosítja, hogy a dollárfolyam ingadozása milyen zűrzavart idéz elő a pénzpiacokon, mégis a végsőkig feszíti a helyzetet és csak akkor fog beavatkozni, amikor tarthatatlannak ítéli meg azt. Minden bizonnyal helytálló ez a tokiói feltevés, hiszen az árfolyamcsökkenés rendkívül olcsóvá teszi az exportra szánt amerikai árukat és ezzel megkönnyíti betörésüaz utóbbi időben elárasztja az amerikai piacokat. H ogy Washington mennyire a maga javára akarja kihasználni a dollárválságot, bizonyítja a napokban megtartott aranyaukció is, melyen aranyat adtak el a központi arany- tartalékokból. A Fort Knoxban őrzött aranyrudakból ugyan csak csekély mennyiséget adtak el, mégis az utóbbi időben rendszeresített aukciókat gazdasági körökben úgy értékelik, hogy ez is egyik módja a több- milliárdos nagyságrendű amerikai külkereskedelmi deficit némi kiegyenlítésének. Mint köztudott, a deficit fő oka a hatalmas olajbehozatal. Az USA dollárban fizet az OPEC-orszá- goknak az olajért, ilyen módon a dollármilliók külföldre kerülnek, elözönlik a valutapiacokat és az eredmény az árfolyam törvényszerű csökkenése. A nyugati gazdasági partnerek azonban egyre fokozódó nyomást gyakorolnak a Carter-kormányzatra annak érdekében, hogy lépéseket tegyen a helyzet stabilizálására. Ügy tűnik, Washingtonban belátták, menynyire veszélyes játékot űznek a dollárral. Erre utal az a hír, hogy szeptember 7-én és 8-án Párizsban a tőkés világ tíz legfejlettebb ipari országának pénzügyminiszter-helyettesei értekezletet tartanak a jelenlegi valutahelyzet megvitatására. Carter elnök is arra kényszerült, hogy sajtóértekezleten ismertesse dollármentő terveit. Ezek egyelőre csak homályos elképzelések, mert általánosságban importkorlátozásról, a kamatláb felemeléséről beszélt. Megnyugtatásként hozzáfűzte, a pénzügyminisztérium illetékesei hatékony dollármentő piaci ós valutáris lépések kidolgozásán munkálkodnak. A dollár megmentése érdekében sokat tehetne a szenátus és a képviselőház Is, ha elfogadná az elnök energiatakarékossági programját. Csakhogy már tizenhat hónapja vitáznak róla, minden eredmény nélkül. Ogy látszik, a törvény- hozásban túlerőben vannak azok, akiknek üzlet az, ha több olajat kell importálni. És az már csak természetes, hogy a képviselők nem fognak törvényt hozni saját érdekeik ellen. Inkább megkockáztatják azt is, hogy a dollárt újabb veszélyes játékba sodorják. P. VONYIK ERZSÉBET ügynöke Lgazolta magát, és megtiltotta neki, hogy az említett hely közelében tartózkodjék. Néhány perccel később a raktár egyik ablakából lövések hangzottak el. A lapok véleménye szerint a volt katonának ez a vallomása valóban „szenzációs“, mivel a Warren-bizottság állítása szerint az elnök védelmére kirendeli: 28 titkos ügynök közül egyetlen egy sem tartózkodott a megadott Időpontban a könyvraktár előtti téren. Valamennyiem közvetlenül az elnöki gépkocsit kísérték. A városban csak a helybeli rendőrség tartotta fenn a rendet. Hasonló vallomást tettek más tanúk is, akik szintén láttak a könyvraktár közelében embereket, akik mint a titkos- szolgálat ügynökei igazolták magukat. Érthetetlen, miért nem tulajdonított a bizottság semmi jelentőséget sem ennek a ténynek. Érdekes vallomást tett egy másik tanú, egy nő, hogy a merénylet előtti pillanatokban puskát viselő két férfival találkozott a hídon, közvetlenül azzal a hellyel szemben, ahol Kennedyt lelőtték. Mint ismeretes, a hivatalos verzió szerint valamennyi lövést egy ember adta le, éspedig a könyvraktárból, noha — amint azt több független szakértő megállapította — más helyekről estek lövések. A Dallas Morning News mostani leleplezése további bizonyítéka annak, hogy John Kennedy összeesküvés áldozata lett. Megfélemlítő célú NATO - hadgy akorl átok (ČSTK) — Szeptember 4. és 19. között az Északi-tenger és a La Manche-csatorna térségében Northern Wedding fedőnéven NATO tengeri hadgyakorlatot tartanak, jelentette a Le Peuple belga lap. A hadgyakorlaton Kanada, Dánia, az NSZJC, Portugália, Norvégia, Nagy-Britannia és az USA hadihajóin kívül részt vesz a belga haditengerészet is. Jurij Jasznyev, a moszkvai Pravda brüsszeli tudósítója, a hasonló NATO-hadgyakorlatok egyre veszélyesebb jellegére figyelmeztet. Rámutat, hogy ezeknek a katonai gyakorlatoknak „stratégiai megfélemlítő“ céljuk van, illetve pszichológiai nyomást akarnak gyakorolni a Szovjetunióra és a Varsói Szerződés államaira. nek és a közel keleti konfliktust az imperialista és a cionista erők érdekében oldják meg, jelentette ki Abdái Muh- szin Abu Majzar, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet hivatalos képviselője a Tasrini szíriai lapnak adott interjújában. „Ha figyelemmel kísérjük az Egyesült Államoknak az utóbbi 30 évben folytatott politikáját, akkor szembeötlően megnyilvánul az Egyént Államoknak, mint a cion Uák partnerének növekvő szerepe sorozatos agresszióikban a palesz tin nép és az egész arab nemzet ellen“ — mondotta. Begin makacsul tartja magát korábbi „elveihez" (ČSTK) — Megvan a tervünk, és nem vagyunk hajlandók akármilyen alternatívát elfogadni, jelentette ki az izraeli kormány ülése után Menaliem Begin miniszterelnök. A kor mány a Begin—Szadat—Carter- találkozó előkészítésével foglalkozott. A miniszterelnök ismét megerősítette, hogy Izrael nem szándékszik enyhíteni álláspontját, s az egyedüli helyes útnak a miniszterelnök tervének elfogadását tekinti. E szerint a megszállt arab területek nagy részén továbbra is jelen lesznek az izraeli csapatok, s nem nyílik lehetőség arra. hogy önálló palesztin állam alakuljon. Begin Ismét cinikusan szólt Izraelnek arról a jogáról, hogy a Jordán folyó nyugati partján és a Gázai övezetben „szuverenitást gyakoroljon“, ami azt jelenti, hogy ezeket az említett területeket a sajátjának tekinti. Az Al Anbaa című kuwaiti napilap azt írta: az izraeli miniszterelnök Washingtont tájékoztatta arról, hogy kategorikusan visszautasít mindenfajta tárgyalást a Palesztinai Felszabadítási Szervezet képviselőivel.