Új Szó, 1978. augusztus (31. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-28 / 237. szám, hétfő
Vlagyimir Kotyenk© A FARKAS K farkas hatalmas \iolt és borzasztó — még ránézni Is szörnyűség! A vadászok fegyverük után kaptak és célba vették A farkas váratlanul meg szív lelt: — Barátaim! Ne lőjetes; Ed hasznot hozok az államnak. A vadászok kedvetlenül engedték le a fegyvert. Nézzük csak! Az ordas bőszéi. — Aztán miféle hasznot? — Jaj, de elmaradott emberek vagytok! Hiszen én vagyok az erdő egészségvédelmi dolgozója. Harcolok azért, hogy az erdőt csak egészséges álla'tok népesítsék be. A nyulat például megkergetem, nehogy elhízzon. De hiszen ezt már számos cikkben megírták. A farkas csattogtatta a fogait, leült egy rönkre, mellső lábait összefonta, és felolvasott egy hosszú tanulmányt a természet erőinek egyensúlyáról. — Jól adod! — nevettek a vadászok. — Hiszen az elméleteddel ellentétben te gyilkosságokból élsz! — Az más — magyarázta türelmesen az ordas. — Én kizárólag hasznos munkát végzek. Csakis a gyengéket és betegeket eszem meg. A farkas azért van az erdőbein, hogy a többi állatok résen legyenek. Igazság -szerint prémiumot kellene kapnom a humánus vadállati ténykedéseimért. Csak lótok-futok éjjel-na,ppal az erdőben, lógó nyelvvel, aztán semmiféle köszönetét sem kapok érte. Nemrég fizetésemelést kértem az igazgatóságon, hallani sem akartak róla! Pedig az erdő teli van veszéllyel, ez nem város. Itt el is lehel tévedni... Barátaim, adjatok egy cigit, az enyém elfogyott ... Az ámuló vadaszok megkínálták egy „Prímáival. Az ordas a fogai közé vette m cigarettát, rágyújtott és szívni tkezd te. — Még ha veszélyességi pótlékot kapnék legalább! Hiszen engem le is lőhetnek. Még szerencse, hogy ti jó emberek vagytok. A szolgálat meg nehéz. Beleizzadok, míg egy nyulat utolérek. Hát még a rókát. Újabban még a fákra is felmásznak. Az egyik után ón is felmásztam, s olyat estem, hogy egy hónapig voltam be te g á Horná n y ban. A vadászok csak ámuldoztak. A farkas emberi hangon beszél. Rendben van. Ilyesmi előfordul. De hogy miket tud mondani, megáll az ész. Ha ezt odahaza elmondja az ember — el sem hiszik. A farkas elszívta a cigarettáját, majd jókedvűen így szélt: — Valahogy lehűlt a levegő, rakjunk tüzet, barátaim. Koc- cintgassunk, ismerkedjünk meg. Barapnivalónak kerítek nektek egy nyulat. Mi, farkasok, mindig örülünk a jó embereknek. A vadászok rozsét szedtek, a tűz fellángolt vidáman, mesébe illő módon. Az ordas el- iramodott az erdőbe és egy nyúltad tért vissza. Megsütötték, uborkával megették, koc- cintgattak. A farkas pohárküszöntöt mondott és a természetvédelemről beszélt. — Nahátl — mondták a vadászok. — Már mindenféle emberekkel koccintottunk, de farkassal még soha ... A farkas sürgött-forgott, dalra fakadt, táncra perdült, mókázott. Aztán a mellén meghúzott egy rejtett villámzárat, kibújt a farkasbőrből, s ott állt — egy ember. A vadászok a szemüket dörzsölték: nem álom-e, amit látnak? Nem, nem volt álom, A farkas-ember kiöntötte a lelkét. Leleplezte magát: — Elnézést, barátaim! Lóvá tettelek titeket. Én is vadász vagyok. — Mi a fenének bújtál bele a farkasbőrbe? Hiszem le is lőhettünk volna. — Ilyen a szolgálat, barátaim. Engem bevetettek az álját és növényvilág védelmére, igazi farkast hol találsz itt? Sehol. De valakinek az ordasok helyett járni kell a<z erdőt. Teljesíteni kell az ő feladatukat, nehogy némely állatoik elsatnyuljanak. És ha majd medvével találkoztok, arra se lőjetek ... — Az is te vagy? — Igen. De a bőr műanyag. És a tigris is én vagyok. Ejnye, elbeszélgettem az időt veletek, mennem kell. Még a borzokat kell megkergetnem, mert teljesen eillustultak. Köszön öm a ven d é g Iá (ást... Magára húzta a farkasbőrt, felüvöltött, majd eltűnt a fák között. SÁGI TÖTH TIBOR fordítása FIATALOK VERSEI Tomovics János Tóth Károly Olyan furcsa Hegyek Csak állnak mint lesújtott emberek óriás állkapcsukkal harapnák ax eget Kiss Péntek József Tepap és most Tegnap még Ayáin őrizte ezt a házat most ez a háj: ífm Anyámat Kérdeztem apámat egyszer: miért sír anyám? Mert nevetni akar, mondta elfordulva. Olyan furcsa, eddig nem tudtam, hagy anyám reggel, délben, este, mindig nevetni akarna. R akodómunkás volt, akárcsak én, bivalyerős, nagy darab ember, s mintha maga a csend, a nyugalom lakott volna benne... A csoportban a legerősebb létére rajta csattant minden éle, még a mumkaveizető l.s — egy alacsony kis semmi házi ember — rajta töltötte ki a haragját. Az ilyen letolások után sem fordult elő soha, hogy Sándor el ne végeaze a munkát, tíz helyett is emelt, ha kellett, de a munkának menni kellett. LŐRINCZ GYÖRGY A pipogya Csodálkoztam ezen eleget. Sándoron is, az életen is. Én, aki termetre sokkal kisebb voltam, ráadásul sovány, még egy szemvillanástól is fel tudtam csattanni, nemhogy a szótól. Sándor meg: neki a homlokán a legyet is meg “le- hetett volna ütni. Hiába próbáltam feldühíteni, kihozni a sodrából, hogy egy kicsit „életre neveljem“, ő csak mosolygott. A családja volt egyetlen szenvedélye. Hét gyermeke volt, pedig a felesége egy kicsi, törékeny asszony, s ráadásul nem is szép — ma sem tudom, mit szeretett rajta —, de arra Sándor úgy vigyázott, mint emlékeire az ember: gyönyörű énekeik gyűltek a szemében, ha csak említette is. Nem tudom, az a nagy jóság vele született volt-e, vagy ilyenek voltak az emberek abban a faluban, ahol született, de elmondták a szomszédai is, hogy valahogy barátságosabb, melegebb lett az utca hangulata, amióta odaköltözött ... Külön szépség volt: Sándor és a gyermekek. Hát olyant én nem láttam. Gyönyörűség volt nézni, amikor Sándor megindult az utcán a családjával. Elöl ment ő, s utána a gyermekek, mintha egy óvoda ment volna ki az utcára, és Sándornak külön véleménye volt erről, amit egyszer beszédesebb kedvében ki is fejtett nekem: — Az ilyenek, mint mi, korán meg kell tanítsuk a gyermeket, hogy értéke van mindennek, még a legapróbb ruhadarabnak is, meg kell tanítsuk örülni, érezze s tudja azt a gyermek, hogy ünnep az a nap ... Persze, nekem könnyű volt: nem nehezedett nyolc ember gondja-baja a váltamra. Neki pedig a nyugalma ráadás volt az életre... Az éltette.;. Hát flyers ember volt Sándor... Faluvégi Sándor, aflklt most már nevén kell neveznem, miait törvény előli álló férfit,. , Ülök a tárgyalóteremben, s nem akarom hinni, amit a fekete ruhás öregasszony mond, mert számomra Sándor a régi, még most is ugyanaz a nagy „mélák, pipogya férfi“. „ ... Ott állunk a pékség előtt, ünnep jött, nagy volt a tömeg, ott őltt ez a férfi is. Aztán jött az a másik, s mint aki mindenütt tudja a helyét — mert többet állt a sarki kocsmában, mint a pékség előtt —, beállt a sorba,. De nem a sor végére, hanem az elejére, mert azt mondta, hogy neki fenntartották a helyét, de ez nem volt igaz, kérem. Akkor aztán ez a férfi, Faluvégi Sándor, vagy hogy hívják., azt mondta: — Álljon a sor végére, jó ember, nem látja, hogy egy visel ős asszony elé állt bé, mit löködi... — Mert löködte azt a női, kérem, ahogy ott tolakodott, ahogy helyet csinált, s még most is csak röhögött: ha terhes, hát az biztos, hogy nem tőle terhes — ezt mondta, mire az asszonyka arcul ütötte, az meg nemhogy el'kotródjon, s inkább kenyéren s vízen éljen, hát még lökött egyet az asszonyon. Hát az isten őrizzen attól, ami azután következett. Mert elindult az az ember, ez a Faluvégi Sándor, de úgy, hogy meghűlt mindenkiben a vér, ment lassan, mint az óra mánusa, olyan lassan, hogy egy órával is felért a pillanat, a szemével fogta azt a férfit, és fehérré vált az arca, faltiszta fehérré, leipedőfehérré, és ment. A másik meg, lehet, megérezte, mi következik, mert úgy megijedt, hogy mozdulni sem tudott, valósággal odacövekelődött a földhöz, s csak állt addig, míg eiz az ember, ez a Faluvégi Sándor le nem ütötte a földre. De rúgni nem rúgta egyszer sem, az nem igaz, kérem.“ Az öregasszony elhallgatott, én meg hihetett lenül néztem Sándort... Nagy kék szemét ide- oda hordozta a termen, de valahogy más volt, mint eddig ... A nyugalma is, a csendje is. Csak egyszer szólalt meg, amikor az ügyvédje be akarta bizonyítani, hogy nem volt beszámítható abban a pillanatban ... Sándor akkor azt mondta: — Téved a tisztelt ügyvéd úr, én nagyon józan voltam abban a pillanatban, nagyon, nagyon józan és beszámítható... És én is, meg a gyermekek is — akiket minden tiltakozása ellenére elvitt em a tárgyalásra — tudtuk, hogy valóban nagyon józan és beszámítható volt a;bban a pillanatban Sándor ... STEFÁNIA PÁRTOSOVA JÁN DR0PPA FELKELŐ Mini undok férgei lökte el magától a hóhért, hasba rúgta a tisztet az akasztófa alatt, nem hánya, hogy véres arcára az üt legek hullanak, hullanak. A kötelet d ragadta ki a gárdista kezéből, s hurkát, amely feje fölött kígyótáncát járta, erős kézzel, mint valami maslit, d húzta rá saját nyakára, nyakára. Ha képes lennél! ön magadon meghúzni a fojtó hurkot, ha lenne erőd, hogy magadnak kötélnyakkendőt kössél, akkor, úgy mint ő. te is férfivá érnél mindenki szemében, hőssé, hőssé. FÜGEDI ELEK fordítása Szilva József: Partizánanya (tus) FÜLÖP MIKLÓS KROKIK Érzékenység — Menjen előbbre' Ment: előbbre. — Még előbbre! Ment: még előbbre! — Még, még előbbre! Érzékenysége megremegett; még, még előbbre ment. Egy utas — valahol hátul — megjegyezte: az ember kiteheti a lelkét! Egy másik utas: micsoda emberek! — Nem megy előbbre? — De. — Arcát elöntötte a pír. — Bocsánat — hebegte, és leszállt az első megállónál. „Ellenem vannak“, sóhajtotta és nekidőlt egy hirdetőoszlopnak. Szárazgőzben Nagy kabátban. Fapadon. Ül. A költő. A szárazgőzben. A költő, Aki megírta: „Hibátlan vagyok!“ Ö. A költő. A száraz- gőzbem. Ül. Fapadon. A költő. Nagy kabátban. Hogy ne lássák: Hibásan metszett Köldökzsinórjának Csúf Forradását. Sporthír t>5 ÜÜO néző előtt játszották le az AC — TC labdarúgó bajnoki mérkőzést, amely súlyos játékvezetői hiba következtében Ü:U arányú döntetlennel végződött. A mérkőzés végén váratlan dolog történt. A játékvezető a hangosbeszélőhöz lépett és beismerte tévedéseit; elmondotta, hogy rendezetlen családi életet él, eddig kétszer nősült, hadilábon áll az idegeivel, sok a cukra, ítélőképessége pedig időnként cserbenhagyja. És meg nagyon sok fejezte be a játékminden vezető. A nézők fegyelmezetten, sportszerűen viselkedtek; nem kiabáltak közbe, nem iiityül- tek, éppen csak azon csodálkoztak, hogy a bíró ilyen körülmények között is elvállalta a játékvezetést. Úgy érezték, egészen nagy áldozatkészségről tett tanúbizonyságot, ezért — szinte akaratlanul, de egyöntetűen — lelkesen megtapsolták. 1978. VIII. 28.
